Előző fejezet -- Címlap -- Következő fejezet

5

MÁTYÁS KIRÁLY
1443-1490

"A külföldi művelt átlagközönség a régi magyar királyok közül rendszerint csak kettőnek a nevét ismeri. Szent Istvánét, a királyság, és Mátyásét, a Corvin-könyvtár megalapítójáét. Haditetteinek és politikai sakkhúzásainak emléke a nemzetközi köztudatban a századok folyamán elhalványodott, de a Corvina-kódexekről ma is minden művelt ember tud - legalább annyit, hogy ezeket a könyveket megrendelte és gyűjtötte, ízlésével, bőkezűségével és könyvszeretetével hozzájárult a könyvművészet legszebb remekeinek keletkezéséhez." A tudós könyvtörténész, Fitz József írta le ezeket a máig helytálló szavakat 1940-ben. Valóban, Mátyás kódexeinek emléke ma is él, de természetesen már nem olyan naiv formában, mint ahogyan az elmúlt korokban, amikor éppen könyvtárának híres volta miatt, minden pazar kiállítású kódexet hajlandóak voltak korvinának minősíteni.

Honnan is ered a korvina szó? Mint tudjuk, Mátyás családi címere, csőrében gyűrűt tartó hollót ábrázolt. Ennek latin neve corvus, melléknévi formájában corvinus, vagy Hollós Mátyásra vonatkoztatva corvinianus. A Bibliotheca Corvina vagy Corviniana tehát Mátyás könyvtárának latin neve, amelynek egyes darabjai a korvinák. A corvinus egyébként hosszú ideig Mátyás címerével vert aranypénzt is jelentett, "hollós dukátot", amelynek a szülő asszonyok fájdalmát enyhítő erőt tulajdonítottak.

Néha meglepetten döbbenünk rá, hogy ez a tragikusan szétszóródott könyvtár mennyire beleszövődött az európai történelem televényébe. Gondolna-e valaki arra Beethoven Egmont nyitányának hallgatása közben, hogy a hátérben itt is felsejlik Mátyás könyvtárának talán legpazarabb kiállítású darabja? Egmontnak - valaha Flandria helytartójának, és sok más szabadsághősnek - életét elvevő németalföldi helytartók századokon át arra a misekönyvre tették esküjüket, amelyet a mohácsi csatavesztés hírére II. Lajos királyunknak Budáról menekülő özvegye, Habsburg Mária vitt magával Németalföldre. Ma a brüsszeli Királyi Könyvtár értékei közé tartozik ez a korvina, amelyhez - ugyanígy áttételesen - a magyar történelemnek is kapcsolódik egy gyászos emléke. A múlt század végén rendezett budapesti könyvkiállításra igyekeztek Európában szerteszóródott korvinákat összegyűjteni. A Mária királyné által elvitt Brüsszeli Misszálét azonban nem kaphattuk meg, így a látogatók csak a legszebben illuminált lapjának művészi másolatában gyönyörködhettek. Ezt az első felelős magyar minisztérium elnökének, Batthyány Lajosnak az özvegye készítette el, és I. Ferenc József királynak is megmutatták látogatása során. A világtörténelemhez is fűzi egy érdekes mozzanat Mátyás könyvtárát. Vendégszeretetét élvezet, egyesek feltételezése szerint talán könyvtárosa is volt a Vitéz Jánossal kapcsolatban már említett híres csillagász, Regiomontanus. Egyéb csillagászati művei mellett Magyarországon készítette el a bolygók mozgását több évre feltüntető csillagászati naptárát, az Ephemeridest. E Mátyásnak dedikált műért a királytól - nyilván mint udvari csillagász - 1200 forintot kapott. Nyomtatásban 1474-ben Velencében jelent meg, s joggal feltételezhetjük, hogy egy példánya helyet kapott a Corvina-könyvtár polcain is. Az viszont biztos, hogy a könyvet a tengeri tájékozódás fontos eszközeként Kolombusz magával vitte, amikor a világ sorsát új irányba fordító felfedező útjára indult...

E bevezető sorokban többször előfordult a "feltételezés" kifejezés, utalván arra a mindenki által jól ismert körülményre, hogy Mátyás könyvtára - osztva megannyi humanista könyvtár végzetében - elpusztult. Összeállását, állományát, sorsát illetően a kutatás mindmáig kérdőjelek tömegével birkózik.

Hogyan jött létre ez a könyvtár?

Mátyás király már családi kapcsolatai révén is korán érintkezésbe került a humanisták betűszomjas világával. Atyjának, a törekvő hősnek ilyen összeköttetéseiről már szóltunk, akár csak arról, hogy anyja rokoni kapcsolatban állott a Garázda családdal, amelynek tagjai között nemcsak Vitéz János, Janus Pannonius, de Garázda Péter is jeles könyvgyűjtő volt. Nevelését a bátyjáéval, Hunyadi Lászlóéval együtt Vitéz János irányította, Mátyás házitanítója pedig az ugyancsak könyvszerető Sanocki Gergely, a későbbi lembergi érsek. Közülük Mátyás leginkább Vitéz Jánost tekintette példaképének. Így természetes, hogy érdeklődése korán feltámadt a könyvek iránt, anélkül azonban, hogy máris bibliofil lett volna. Csapodi Csaba óvatos mérlegeléssel körülbelül százra teszi azoknak a könyveknek a számát, melyekkel Mátyás uralkodása kezdetén rendelkezett. Ezek között lehettek elődeitől hátrahagyott és természetesen tanulmányai során beszerzett könyvek egyaránt, de gondolhatunk atyai örökségre is. Ilyesmit lehet sejteni például abban az egyszerű kivitelű bibliában, mely a könyvtár fejlődése során díszes kötést kapott, mintegy a "pretium affectionis", a hozzáfűződő "érzelmi érték" kifejezésül. A kötet ma az erlangeni Egyetemi Könyvtár tulajdona.

Ennek az erlangeni kódexnek kapcsán érdemes megjegyeznünk, hogy Mátyás könyvtára a közhiedelemmel ellentétben nem állt csupa díszkódexből. A ránk maradt korvinák egy része nagyon is egyszerű kiállítású. Bizonyítékául annak, hogy a könyvek iránti szeretete az olvasás szeretetéből sarjadt.

Könyvegyüttesének könyvtárrá való fejlesztésre ösztönzőnek tartják Galeotto Marzio 1461-ben Magyarországon tett látogatását. E művelt humanista Janus Pannonius jött meglátogatni, akivel még Ferraraban kötött benső barátságot. Itália ragyogásából hozott magával valamit ez az ifjú, azt a fényt, amelyet Mátyás eddig is csodált Vitéz János és Janus Pannonius egyéniségében. A vele való találkozás élménye keltette fel a királyban a vágyat, hogy Itália kék ege boruljon a pannon tájak fölé is. Akadémia kellett ide és bibliotéka! A kalandos életű, számos európai országot bejárt Galeotto Marzio alakja még - évszázadokkal később - a nagy angol regényíró, Walter Scott fantáziáját is megragadta, szép emléket állított neki Quentin Durward című regényének romantikus csillagjósában.

Galeotto jól érezte magát Magyarországon. Az 1461-es rövid látogatása után 1465-ben Janus Pannoniusszal együtt visszatért hozzánk. Ekkorra Mátyás már nekilátott könyvtára fejlesztésének, s Vitéz János és Janus támogatásával Galeotto lett a könyvtárosa. Praefectus Bibliothecae Budensis - a budai könyvtár vezetője, olvashatjuk róla egy később nyomtatásban megjelent könyvében. Hét-nyolc évig élvezet a király vendégszeretetét, s igyekezett állásának megfelelni.

Galeottót, mint a humanista kor könyvtárosát, nem szabad tisztviselőnek elképzelnünk. Utazik, sokat jár Itáliában, kódexeket keres, rendel, másoltat, illuminátorokkal tárgyal, és nem utolsósorban szervezi a szállítást. Tehát a klasszikus könyvtárosi munka súlyponti feladatát végzi, az állomány gyarapítását. A már eddig is érkező könyvek száma 1467-től megnövekszik. Ez idő tájt indul meg a pozsonyi akadémia szervezése is, pedig Mátyást sok egyéb országos gond terheli. Hallgassuk csak meg, mit ír 1471. szeptember 13-án Pomponius Laetusnak: "Jóllehet egymást érő háborúk kötnek le bennünket, de ami kevés időt szakíthatunk, örömest szenteljük a tudományoknak. Ezért szolgált kedvünkre és szívbéli örömünkre a tőled nyert ajándék, és az általad Rómában annyi gonddal és ékesen kinyomtatott Silius Italicust máris többször átforgattuk. Ez a mű már ifjúkorunkban is kedvelt olvasmányunk volt." Említi ez a levél azt is, hogy most érkezett vissza könyvbeszerző útjáról Blandius, "miniator noster", vagyis a "minátorunk", tehát könyvfestőnk. Ez a kitétel beszédes bizonyítéka annak, hogy Vitéz János és Janus Pannonius kegyvesztése előtt egy évvel már szervezett formában folyt a királyi könyvtár, a Bibliotheca Corviniana fejlesztése.

Azután jött 1471, kitudódott a főurak Mátyás elleni összeesküvése, hatására megtorpant a könyvtár ügye. Pedig minden a legszebb kilátásokkal indult. Kezdett szerveződni Magyarországon a könyvnyomtatás is, és Hess András rövid életű budai nyomdájának első terméke, a Chronica, 1473 pünkösd előestéjén hagyta el a sajtót, jó másfél évtizeddel az első híres ősnyomtatvány, a Gutenberg-Biblia után, megelőzve ezzel számos nyugat-európai országot, például Angliát is.

Meg kell azonban állapítanunk, hogy Mátyás vélekedése a könyvnyomtatása nem egyértelmű. A meglévő korvinák között mindössze négy nyomtatott könyvet ismerünk. Pedig Mátyás politikai éleslátását nem kerülte el a nagyjából vele egy időben született nyomtatás jelentősége. Tudjuk például, hogy 1477-ben, Bécsbe csempésztetett Frigyes császár ellen lázító plakátokat, s azokat ott a házfalakra ragasztották. Mátyás király utasítására kerültek ki a külföldi nyomdákból hazai egyházi szerkönyveink első kiadásai, és valószínűleg első törvénykönyvünk is. De a kódex és a nyomtatott könyv korszakának mezsgyéjén, mint bibliofil, idegenkedett attól, hogy a könyvtárát búvárló tudósoknak a művészi gonddal előállított kódexek egyedi darabjai keltette élményét csökkentsék a tömegtermékek. Gondoljuk csak meg, hogy az 1500. év végéig Európában megjelent nyomtatványok számát - kiadványonként átlagban 300 példánnyal számolva - mintegy kilencmillióra becsülhetjük. Budán is működtek külföldi nyomdák termékeit árusító könyvkereskedők. Mátyást az sem vonzotta különösebben, hogy a kezdeti idők nyomdai remekei a laikus szem számára megtévesztően utánozták a scriptorok által másolt kódexeket, gondoskodva a kézírásban bőven alkalmazott rövidítéseket utánzó különleges betűkről, valamint az illuminátorok, miniátorok művészi munkájának teret hagyó üres helyekről is.

Akárhogyan is, de kedvezőtlen időpontban indult el Magyarországon a könyvnyomtatás. Mátyás összeesküvést kellett elfojtania, ennek során - mint láttuk - Vitéz János és a menekülő Janus meghalt, a humanisták szerterebbentek. Mátyás egy rövid időre kiábrándult a humanistákból. Galeotto a bolognai egyetemre ment tanítani, Regiomontanus Nürnbergbe távozott, pedig mint csillagászra - és egyben asztrológusra, hiszen akkor a két foglalkozás "mathematicus" megjelöléssel egyet jelentett - számított rá a pozsonyi akadémia. Ennek eszméjét is elejtette a megtorpant Mátyás, és Hess András sem találta meg budai nyomdájával a számítást. A király csalódottsága kivetítődött könyvtárára is. A ma ismert korvinák között alig akad egyetlen darab, amely az összesküvés utáni következő pár évre datálható. Az igazi humanistáknak azonban a legmagasztosabb erénye a magnanimitás, a léleknek az a nagysága, ami túl tud nőni a nehézségeken. És ez az erény megvolt Mátyásban.

Négy évvel az összeesküvés után nőül vette a nápolyi Beatrixet, és a királyné megjelenése - mint annyi más téren - fordulópontot jelentett könyvtárának fejlődésében is. 1477-ben visszatért Galeotto, majd néhány év múlva már új könyvtárost találunk a helyén Taddeo Ugoleto személyében. Ő kapta egyben feladatul a király és Edelpeck Borbála gyermekének, Corvin János nevelését is. Nőni kezd a könyvtár állománya, mely a két bibliofil főpap kegyvesztésével 500-600 darabra szaporodhatott. Ennek felét főképp a Janus Pannoniustól konfiskált könyvek tették ki, amelyek révén a könyvtár sok görög könyvvel gazdagodott. Ezeknek a szakszerű kezeléséhez, akárcsak az ilyen irányú továbbfejlesztéséhez kapóra jött Ugoleto görög nyelvtudása.

Ugoleto magyarországi működéséről csak nagyon gyér adatok állnak a rendelkezésre. Mint már elődjével kapcsolatban említettük, őt sem szabad a mai fogalmaink szerinti könyvtárosnak elképzelni. Humanista udvari ember, akinek fő feladata a kapcsolatok keresése és ápolása, és a budai működése során valószínűleg több időt töltött Firenzében, mint Budán. Amellett Mátyás ki akarta használni görög nyelvtudását is, és a hajdani Bizánc területén kerestetett vele görög kéziratokat, ahol 1453 óta, tehát negyedszázada már a török volt az úr!

Az újonnan szerzett görög kódexek révén folytatódott a janusi hagyomány, s ebben a vonatkozásban mindenképpen egyedülálló lett a budai könyvtár. A Bibliotheca Corviniana külső megjelenésében is egyre inkább reneszánsz uralkodóhoz méltó könyvtárrá kezdett válni. Megjelent a korvinákra jellemző kötés, rajtuk a király címere, mint szuper ex libris, ami a kódexek belsejében díszes ex librisként festett tulajdonosi címer mellett abban a korban újítást jelentett. Méltó otthont kaptak a könyvek, s egy fél évtizeddel Ugoleto érkezése után, 1484-re körülbelül ezret kitevő kötetével Mátyás könyvtára elérte a jelentős itáliai fejedelmi könyvtárak nagyságát.

Az igazi kiteljesedés, a valóban gyors fejlődés azonban még csak ekkor kezdődött. "Mint minden másban, úgy könyvtárát illetően is az a király törekvése, hogy túlszárnyalja a többi uralkodót" - írta Bartolommeo della Fonte, egy Firenzében 1489. szeptember 16-án kelt levelében. Ki gondolta volna ekkor még, hogy ez a törekvés a király váratlan halálával már a következő évben hajótörést szenved. Mindenki ámuldozott a sürgés-forgáson, a fényes eredményeket felmutató erőfeszítéseken. Az utolsó években Firenzében húsz-harminc másoló dolgozott Mátyás számára, s Budán is működött mintegy harminc emberrel egy másolásra, illuminálásra és kötésre berendezett műhely. Firenzén kívül Bécsben is dolgoztak Mátyás rendelésére, bár ma nem ismerünk olyan korvinát, amely innen származna. Mindezek ismeretében Csapodi Csaba körültekintő mérlegeléssel 50-70 kötetre teszi az állomány ez évi növekedését, ami azt jelenti, hogy az uralkodó halálakor 1500-1600 lehetet a kódexek száma. Ehhez feltételez még 300-400 ősnyomtatványt, melynek java része - ismerve Mátyás magatartását a nyomtatott könyvekkel szemben - főleg lemásolás céljából került a könyvtárba.

Gyakorlatból tudjuk, hogy mennyire csalóka feladat egy könyvtárban a könyvek számának puszta szemrevételezésen alapuló megbecslése. Bátran elfogadhatjuk Csapodi Csaba összegzését: Mátyás halálakor könyvtárában 1800-2000 mű lehetett.

Több nem is nagyon fért volna el.

Hol? Eddig csak az állományról beszéltünk, magáról a könyvtárról még nem.

A közelmúltban különös kérdéssel fordult egy tengerentúli intézmény az Országos Széchényi Könyvtárhoz. Nyilvántartásuk szerint - írták - Galeotto Marzio hiteles portréját megörökítették a Bibliotheca Corviniana falán. Ezt a bibliothékát azonban a könyvtárak címjegyzékében nem találják, így a nemzeti könyvtárt kérik, hogy vegye fel kapcsolatot, és kérjen a portréról számukra fényképet. A válaszból azonban rájöhettek - bizonyára számítógépen beszerzett - információjuk hiányosságára. Mert bizony nemcsak a címe nincs meg a könyvtárnak, de azt sem tudjuk biztosan, hogy hol volt. Egyes források ugyan külön épületről beszélnek, feltehető azonban, hogy Mátyás 340 szobás, olasz stílusú királyi palotájának első emeletén volt, valószínűleg egy nagyobb és pompázatosabb, és mellette egy kisebb, egyszerű teremben.

Így értesülünk a fényes egyházi karriert befutó Oláh Miklóstól, aki Mátyás utódának, II. Ulászlónak budai udvarában nevelkedett, és ismerte az egykori budai műhely még élő tagjait. Naldus Naldius firenzei humanista De laudibus augustae bibliothecae, vagyis A fejedelmi könyvtár magasztalása címmel versben énekelte meg Mátyás könyvtárát. Ő ugyan nem járt Budán, de Firenzében gyakran találkozott Mátyás könyvtráosával, Ugoletóval. Ő volt ugyani a Mátyás számra készült kódexek emmendátora, ő javította ki bennük a másolók által bennük ejtett hibákat. A korvinák közé is besorolt négyénekes műve sem sejtet grandiózus könyvtártermeket. Előcsarnokának boltozatos mennyezete az égboltot ábrázolta a bolygók akkori állásával, amikor Mátyást 1469-ben cseh királlyá választották. Innen nyílt két bolthajtásos terem. Az egyikben helyezték el a görög és "keleti" munkákat, a másikban a latinokat, tartalmuk szerint csoportosítva. A kódexek egy része hárompolcos faragványos állványokon feküdt, más részük alul ládákban volt elhelyezve. Az állványokat arannyal átszőtt piros bársonyfüggönyök védték a portól és az ablakfüggönyök által már amúgy is tompított fénytől. Az egyik terem közepén Mátyás kerevete állott, azon szokott olvasgatni.

Ha a fennmaradt korvinák alapján következtethetünk, a kódexek kétharmada az ókori klasszikusok és a "modern" humanisták műveit tartalmazta fele-fele arányban, egynegyede pedig az egyházatyákat. A fennmaradó hányadon egyéb tudományszakok osztoztak: biblia, egyházi szerkönyv, középkori filozófia és teológia, földrajz, csillagászat (jórészt Regiomontanus művei), természet- és orvostudomány, műépítészet, hadtudomány.

Érdekes következtetések vonhatók le a fennmaradt korvinák kötésének tanulmányozásából. Néhány vörös, kék vagy zöld selyemkötés a 15. századi kódexek ismerős stílusáról árulkodik, de a bársony- és bőrkötések egyedi jegyeke mutatnak.

A bársony esetében a kódexeknek a kötés által nem védett, tehát kinyitható hosszoldalán, színes festéssel díszített aranymetszést találunk, amelyen zöld, kék, rózsaszínű és sárga szalagfonadékok vagy leveles indák között a mű rövidített címe olvasható. Ez arra utal, hogy a könyvek nem a mai szokás szerint, a címüket feltüntető gerincükkel kifelé sorakoztak a polcokon, hanem a középkori gyakorlatnak megfelelően feküdtek, cím nélküli gerincükkel a fal, metszésükkel a szemlélő felé.

A bőrkötések már messziről árulkodnak a korvinákról. Ezekhez hasonlót máshol nem készítettek. Jellegzetességük Mátyás keretezett címere, és az azt körülvevő változatos zsinór- és aranyozott gyöngysordíszítés. Minden jel arra mutat, hogy Mátyás uralkodásának utolsó évtizedeiben a budai könyvkötőműhely teljes erővel működött, és nekilátott átkötni a régi állomány darabjait is. Jellemző továbbá, hogy ezeknek a kötéseknek a szélein apró lyukakat találunk: ezeken húzták át azokat a vékony arany- vagy ezüstláncokat, amelyekkel a köteteket polcaikhoz erősítették. Rajtuk a címeket a hátsó kötéstábla felső részén olvashatjuk. Ez arra utal, hogy a bőrkötéses műveket "hasra fektetve" helyezték el rézsútosan állított, bársonnyal bevont deszkapolcokon.

És ha belelapozunk ezekbe a kódexekbe? Meglepve tapasztaljuk, hogy a díszes kivitelű címlapokat leszámítva, a kódexek kivitele általában egyszerű. Természetesen akadnak művészi gonddal illusztrált darabok is, mint például a fentebb már említett Brüsszeli Misszálé, amelyet valószínűleg a királyi kápolna sekrestyéjében őriztek, és a menekülő Mária királynénak még a könyvtárba sem kellett bemennie érte. Vegyük kissé közelebbről szemügyre ezt a kódexet.

Pazarló pompájával, nagy művészi tökélyével a legszebb, legpompásabb korvina, amelyet eddig ismerünk. Több nagyszerű díszlapján kívül - amelyek közül a címlap és a mise állandó részeit tartalmazó kánon előtti kép a legszebb - a gót betűkkel teleírt pergameneken lapszéli díszítések, csodás miniatúrák és mesteri iniciálék gyönyörködtetik a szemet. A porfíroszlopos oltárt ábrázoló cím alatt a miniátor neve: Actavantes de Attavantibus hoc opus illuminavit A. D. MCCCCLXXXV - vagyis "e művet Attavante de Attavantibus díszítette az Úr 1485. évében". Két év múlva még mindig dolgozott rajta Mátyásnak ez a legkedveltebb illuminátora - 31 kódexét ismerjük -, mert a kánon előtti képen ez olvasható: Actum Florentiae A. D. MCCCCLXXXVII - "az Úr 1489. évében lett kész Firenzében". A kép a Golgotát ábrázolja a két latorral és a kereszt alatt a szokásos alakokkal. De ott térdepel köztük Mátyás is, koronátlan fejéről haja a hosszú palásttal takart vállára hull. Átszellemült arcát a kereszt felé emelve, összekulcsolt kézzel imádkozik. A kódex lapjain itt-ott megmaradtak még a korvina emblémák, a díszítésükre jellemző jegyek, ha éppen kikerülték a későbbi miniátor figyelmét, aki ezeket pergamennel vagy papírral leragasztotta, hogy burgundi vagy spanyol címert fessen a helyükre. Ugyanis burgundi házasságkötés révén került Németalföld a Habsburgok kezére, ahol azoknak spanyol ága helytartókkal kormányzott.

Vagy vegyünk kézbe egy másik híres kódexet, Petrus Ransanusnak Magyarország történetéről írott és Mátyásnak dedikált művét. Benne találjuk a híres miniatúrát: a szerző hódolattal nyújtja át könyvét a trónon ülő koronás királynak és királynénak.

Beatrix ábrázolásával gyakran találkozunk a korvinákban, és méltán, hiszen az ő érkezése jelentette a fentebb már vázolt fordulatot, akkor lett a könyvtár a király művelődéspolitikájának eszköze. Nápolyból jött, ahol a könyvpiac magas színvonalon állott, és hozott is onnan könyveket. Könyvtárosaink kapcsolatai alapján azonban Mátyás továbbra is Firenzével tartotta inkább a kapcsolatot, ahol négy állandó másolót foglalkoztatott. Ezeknek a munkáit - mint említettük - Naldus Nalsius emendálta. Itt működött megbízottjaként az a Bartholomaeus Fontius is, aki 1485-ben átvette Budán Ugoleto könyvtárosi tisztségét. Mikor ez az új könyvtáros beszerző körútján ismét eljut Firenzébe, áradozva tudósít róla, hogy ott az egész város Mátyás könyvtáráról beszél, még Lorenzo Medici is a magyar király példáját akarja követni, és ugyanúgy görög és latin kódexek gyűjteményével akarja megalapítani a Bibliotheca Laurenzianát. Utóda, Piero de Medici, értesülvén Mátyás haláláról, így nyilatkozott: "Most már olcsóbbak lesznek a kódexek!" Heltai Gáspár mintegy száz év múltán, 1575-ben így emlékezett meg Chronicája lapjain Mátyás művéről: "Minden esztendőben 33 ezer aranyforintot költe az íródeákokra, ki Görögországban és egyebütt könyveket leírnak vala. És a könyveket bekötteti vala drága kötésekkel selyembe és szép kék bársonyba, ezüst és aranyos kapcsokkal és boglárokkal." Heltai már nem láthatta ezeket a kódexeket.

Amikor Mátyás napi olvasmányként könyvtára egyes darabjait magával vitte Bécsbe, ahol váratlanul érte a halál, aligha gondolt arra, hogy könyvtárának azt a szétszóródását indítja meg, ami valójában legalább egy részének megmenekülését jelentette. Bécs örült, hogy a magyar trónra került új király, II. Ulászló nem kéri vissza az odakerült kódexeket. Aminthogy örülhetett sok másnak is, hiszen Mátyás nagyra törő álmait szertefoszlatta az új koronás fő. Magyarország tántorogni kezdett a három és fél évtized múltán bekövetkezett mohácsi vész felé...

Az ország sorsában a Bibliotheca Corviniana is osztozott, bár a "tehetetlenségi nyomaték" egy ideig tovább vitte a könyvtárát. A budai műhely - tehát éppen létét igazolandó - tovább dolgozott, hiszen ismerünk Ulászló címerével díszített korvinákat. A lendület azonban tragikusan megtorpant. Mátyás halálakor Firenzében 150 kódexen dolgoztak, azok ott is maradtak. Helyettük számlák érkeztek, például egy bibliáért 1400, egy breviáriumért 500 aranyról. A kincstár bevételei azonban elapadtak, Ulászló különben sem sokat törődött a könyvtárral. Ma már azt mondhatjuk, hogy szerencsére, hiszen éppen azok a darabjai maradtak meg, amelyeket külföldi tudósoknak adott kölcsön, vagy külföldi követeknek adományozott ajándékként. A korvinák értékét leginkább a nagy király fia, Corvin János - Taddeo Ugoleto könyvtáros neveltje - becsülte, s atyja halálát követően gyorsan közéjük is markolt. Amikor trónigényét fegyverrel sikertelenül próbálta érvényre juttatni, és a csontmezei csatában (1490) alulmaradt Mátyás utódával, II. Ulászlóval szemben, a hozzá került korvinák visszaadására kötelezték, azzal, hogy egyes darabokat megtarthat. Ezért olvashatunk egykorú forrásokban arról, hogy Brandenburgi György korvinákat ajándékoz - ugyanis ő vette feleségül az 1504-ben elhunyt Corvin János özvegyét.

Nagy érdeklődést mutatott a korvinák iránt Miksa császár, akinek követe, Cuspinianus huszonöt alkalommal járt Budán, a mindannyiszor vitt uralkodójának könyveket. Miksa olykor még azt is meghatározta, hogy mire van szüksége, így joggal - bár jócskán túlzással - került az általa alapított császári könyvtárra a felirat "magna parte librorum serenissimi regis Matthiae Corvini locupletata", vagyis hogy a könyvek nagy része Mátyás király könyvtárából került oda. Akkora volt a Bibliotheca Corviniana tekintélye és híre, hogy Bécs érdemesnek tartotta ezzel dicsekedni.

Nyolc évvel Mátyás halála után már lehangoló beszámolót olvashatunk a könyvtárról. Eszerint rendetlenség, por és piszok fogadta a látogatót, a könyveket meg sem lehetett találni.

A mohácsi tragédia meggyorsította a teljes pusztulást. A menekülő özvegy királyné magával vitte a már többször említett Brüsszeli Misszálét. És a többi kódex sors? II. Szulejmán szultán a mohácsi csata után két héttel érkezett Budára. Az idősebbek tapasztalatból, a fiatalabbak a művészettörténet lapjairól tudják, hogy a központi hatalom összeomlása esetén milyen sors érheti a műkincseket. Csak egyetlen adat. Jó évszázaddal Mohács utánról ránk maradt egy végrehajtási jelentés, amely szerint a könyvek közül "sokat a Révay famíliának elei még a Budai Bibliothecából hoztak volt ki magukkal". Feltételezhetjük, hogy nemcsak a Révayak voltak ilyen szemfülesek.

A többit azután - és nyilván a munka dandárját - elvégezték a töouml;rökök. A ma ismert korvinák közül ötről tudjuk, hogy a konstantinápolyi zsibvásáron garasokért vásárolták ott járó utazók és követek. A bécsi Nemzeti Könyvtárban őriznek Aquinói Szent Tamás korvinát, amelybe a Mohács utáni évtizedekben császári követként többször is Konstantinápolyban tartózkodó Verancsics Antal püspök - később esztergomi érsek - a következőket jegyezte be: Liber reductus ex Constantinapoli ad Viennam, vagyis "Konstantinápolyból Bécsbe visszakerült könyv". Budán már török zászló lengett, tehát Bécsbe került "vissza". A többi pedig ott hevert, porosodott és pusztult a konstantinápolyi szerájban, elrejtve mindenki elől. Eredménytelenül tett kísérletet visszavásárlásukra Pázmány Péter, majd I. Rákóczi György, amikor pedig a török félhold hanyatlásával kutatók szerették volna kézbe venni a köteteket, azt a választ kapták, hogy Murat szultán 1728-ban az összes görög kódexet feltüzeltette.

Több mint három évszázadnak kellett leperegnie, míg végre - mint Vitéz János kódexei kapcsán már szóltunk róla - a magyar tudósoknak sikerült bejutniok az isztambuli szerájba, s ezt követően a szultán ajándékaként visszajutott hazánkba talán egyszázad része annak, amit II. Szulejmán szultán Mohács jogán elvitt, s melyekből többnek eredeti, de a gondatlan raktározásban megrongálódott korvina-kötését Abdul Hamid szultán kétes értékű újjal pótolta.

És hogyan állunk ma a korvinákkal? Csapodi Csaba hetedfélszáz olyan műről számolt be, amelyeket a kutatás valaha kapcsolatban hozott Mátyás könyvtárával. Ezekből közel kétszáz darab tekinthető hiteles korvinának, köztük sajnos olyan is, amely "szemünk láttára" pusztult el a második világháború során.

Mátyás budai várának két terméből a könyvek tucatnyi ország félszáz gyűjteményébe szóródtak szerteszét a világban, négy egészen az Egyesült Államokig sodródott. Harmincnégy gyűjtemény mindössze egy-egy példánnyal dicsekedhet, egyedül a bécsi Nemzeti Könyvtár őriz 37 darabot belőlük. Többet, mint a másodikként 32 darabbal rendelkező Országos Széchényi Könyvtár. Ezeknek éppen a felét Bécsből kapta a velencei kulturális egyezmény során. Bécs ugyan a tárgyalásokon sokáig ellenkezett, mondván, hogy a kódexek nagy része Firenzében készült, és így nem tartoznak a "magyar szellemi tulajdon" tárgykörébe. Mindent összevéve, a meglévő korvinák egynegyed része nincs Magyarországon. Az Egyetemi Könyvtár 12 kódexén kívül 1-1 található még az MTA könyvtárában, az esztergomi Főegyházmegyei és a győri Püspöki Könyvtárában. Ez bizony mindössze 47 darab. Mátyás híres könyvtárának elenyésző hányada. Növekedésére nem is nagyon számíthatunk. Közgyűjtemények nem szívesen mondanak le állományuk értékes darabjairól, s a nemzetközi tudományos közvélemény is ellenszenvvel fogadja a világhíres gyűjtemények megcsorbítására irányuló próbálkozásokat.

Az említett 47 darabból az utolsót nem is olyan régen, 1964-ben vásároltuk Angliában, ahol a szakirodalom számon tartotta a még magánkézen lévő három korvinát. Az egyikről tudtuk, hogy Lord Leicester, a másikról, hogy Major J. R. Abbey birtokában van, a harmadiknak a tulajdonosát homály fedte. Csak annyi volt ismeretes róla, hogy egy Cyprianus-kódex van birtokában. És érdekes módon egyszer csak 1964-ben éppen ez bukkant fel a világhírű aukciós cég, a Sotheby katalógusában.

A korvinák nagy szakértője, Csapodiné Gárdonyi Klára ügybuzgalma folytán, a londoni magyar követség megbízottja megjelent a kitűzött árverésen, és sikerült is a kódexet megszereznie. A három napon belüli esedékes kifizetés azonban nemcsak a pénz előteremtése, hanem biztonságos helyre szállítása is gondot jelentett. Úgy oldották meg, hogy a hivatalos bizottság papirossal tömött aktatáskával indult el, a vételárat valóságban szállító személy pedig mellékutakon. A korvina végül is repülőgépi bőröndben szerencsésen megérkezett Budapestre, az Országos Széchényi Könyvtárba. Valóban szerencsésen. Ezt megelőzően ugyanis megtörtént, hogy az olasz hatóságok nem engedélyezték egy firenzei árverésen megvásárolt kódex kivitelét az országból. Máig is a Laurenziana könyvtárában őrzik.

Említettük az angliai korvina-tulajdonosok között Abbey nevét. Amikor ez a gyűjtő 1974-ben elhalálozott, sorompóba léptünk a birtokában lévő Martialis-kódex megszerzéséért. Az árverezést megint a Sotheby cég folytatta le. A magyar megbízott a reálisnak tartott ár kétszereséig, 30 ezer font sterlingig elment a licitálásban - és alulmaradt. A kedélyek lecsillapodtával az antikvár piac szakirodalma is értetlenül állt a túlságosan magasra srófolt vételár előtt, annál is inkább, mert közismert, hogy a híres Sotheby mennyire ügyel árveréseinek tisztaságra.

Ezért nincs most 48 korvinánk, csak 47. Mindenképpen csak csekélyke töredék... Mátyás kortársa, a föntebb már idézett Brassicanus így sóhajtott fel, amikor elérkezett hozzá a Bibliotheca Corviniana sorsának szomorú híre: "Quis talis fando temperet a lacrimis" - "Ki az, aki ilyesmi hallatán vissza tudná tartani könnyeit..."



Előző fejezet -- Címlap -- Következő fejezet