Előző fejezet -- Címlap -- Következő fejezet

6

ZSÁMBOKY JÁNOS
1531-1584

Nicolaus Reusner humanista udvari ember, költő és tudós 1590-ben Srassburgban kiadott egy rézmetszetgyűjteményt kimagasló férfiúknak - virorum illustrium - képmásaival. Egyetlen magyart találunk közöttük, Zsámboky Jánost, a képhez csatolt epigramma szerint császári történetírót, kiváló orvost és költőt.

Nemzetközi hírnevét "emblémáinak" köszönhette. E görög szó jelentése jelkép, szimbólum, mai szóhasználatban inkább valamilyen jelvényt értünk rajta. Zsámboky idejében egy különleges irodalmi műfajt jelentett, amelyet nem sokkal azelőtt hozott divatba Andrea Alaciati olasz jogtudós. Alapját egy allegorikus kép - ikon, pictura, imago, symbolon - alkotta, amelyhez lemma, motto vagy inspiratio elnevezéssel egy képcím járult. A kép alján pedig vers vagy esetleg fejtette ki az ábra rejtett értelmét, adott kulcsot a képcím megértéséhez és vont le mindezekből bölcs tanulságokat. E műfaj alkotásaiból összeállított könyv kapta a görögös többes számnak megfelelően az emblemata nevet. Amikor - mint majd látni fogjuk - Zsámboky eljutott Itália földjére, megtetszett neki ez a műfaj. Jó verselő készségével neki is fogott, hogy e divatos forma révén csillogtassa meg az antikvitásban és a latin nyelvben való jártasságát. Könyve 1564-ben hagyta el a sajtót, s rövid idő alatt hat kiadást ért meg. A szerzőt egyszerre szárnyára vette a hírnév, mint a műfaj egyik legtehetségesebb poétáját. Ő volt az első magyar költő, akinek - igaz, latinból fordított - versei francia, majd nem sokkal halála után angol nyelven is megjelentek.

A Shakespeare-kutatás már régóta tudott arról, hogy a közkedvelt emblémák feliratait, mottóit a kortárs nagy drámaíró szívesen felhasználta. A múlt század végén Henry Green nekilátott, hogy az emblémaműfaj néhány alakjának, köztük Zsámbokynak hatását is aprólékosan megkeresse Shakespeare műveiben. Talált is bőven megfeleléseket. Például Zsámbokynál az egyik kép az athéni Timont ábrázolja. A "mizantrop Timon" feliratot viselő kép Green szerint az Athéni Timon című dráma IV. felvonásáben szinte megelevenedik, amikor Timon kulcsárja, Flavius e szavakban tör ki:

Ó, istenek!
Az a szánalmas emberroncs a gazdám?
Csupa rongy és romlás?...

Szabó Lőrinc fordítása

Még azt a felvetést is megkockáztatja, hogy a drámához az első lökést éppen Zsámbokynak ez az emblémája adta, majd szavanként végigmegy az alája írt vers sorain, keresve a két alkotás közötti megfeleléseket.

De hagyjuk a filológiát, térjünk vissza a mi Zsámbokynkhoz. Amikor arcképe a híres emberek említett képcsarnokában megjelent, Zsámboky már hat esztendeje halott volt, és csakhamar el is feledték. Csaknem kortársa, a halálakor tízéves Szenczi Molnár Albert csak néhány száraz életrajzi adatot sorol fel róla, nevezetesen, hogy Wittenbergában tanult, amikor Melanchthon is ott tanárkodott, és hogy látogatta Strassburg, Párizs és Padova egyetemeit. Akkkoriban szokás volt, hogy a diákok egyik egyetemről a másikra vándoroltak, latin szóval peregrináltak, míg aztán valamelyik városban tudásuknak megfelelően egyetemi fokozatot nem szereztek: licentiatust, baccalaureatust - magyarul "borostyánságot" - vagy legfelső fokozatként doktorátust. Munkásságáról ugyancsak Szenczi Molnár megemlíti, hogy Conrad Gesner híres könyvészeti munkája, a Bibliotheca universalis közel félszáz művét sorolja fel,és hogy a császári udvatban halt meg 1584-ben "a bécsi akadémián".

Nagyszombatban született 1531-ben. A Zsámboky vagy Sámboky név arra utal, hogy a család Pest megyei Zsámbokról származik, de a kor szokásainak megfelelően szinte kínálkozott e nagy humanitásnak, hogy nevét "bodzafa" jelentésű latin sambucus szóval hozza kapcsolatba. Tízéves korában Bécsbe került görögöt tanulni, miután a latin nyelvvel akkorra már szülővárosában megismerkedett. Innen nemsokára Lipcsébe ment át, majd a Szenczi Molnár által is említett wittenbergai évek következtek. Egyre jobban szívügyévé vált a görög nyelv, ezért húszéves korában már Párizsban találjuk, a görög kézirat-kereskedelem akkori jelentős központjában. Tudjuk róla, hogy itt könyvvásárlási mellet három görög kéziratért 21 aranyat fizetett ki. Nem éppen vándorló diák erszényéhez mért költekezés. Ezért a francia fővárosból hazatérve úgy találta, hogy jó lenne szert tenni valamilyen patrónusra.

További tanulmányai támogatására meg is szerezte Oláh Miklós esztergomi érsek jóindulatát. Ez a híres humanista főpap ekkor küldte unokaöccsét padovai tanulmányokra, és preceptorként az egyetemi tanulmányokban segédkező "házitanítóként" fogadta fel mellé Zsámbokyt. később ugyanilyen szerepet töltött be a jeles történetíróvá növő Istvánffy Miklós és Jakob Fugger mellett is. Padovában ő maga is beiratkozott az egyetem orvosi karára, ahol olyan tanárok működtek, mint a híres németalföldi anatómus, Andreas Vesalius, aki aztán V. Károly császárnak, majd II. Fülöp spanyol királynak lett az udvari orvosa. Később Zsámboky is udvari orvosi címet kapott Bécsben - anélkül, hogy orvosdoktori diplomát szerzett volna. Mert Padovában immár Oláh Miklóstól kapott megbízatás megadta neki az anyagi lehetőséget ahhoz a szenvedélyhez, amely már Párizsban feltámadt benne: könyvek és kéziratok gyűjtéséhez. Könnyedén kifizetett egy Arisztotelész-kódexért 18, egy teológiai tartalmú görög kéziratért 23 aranyat. A doktori fokozat elnyerése és az ünnepi aktus kapcsán a professzorok és a diáktársak megvendégelése, az úgynevezett "diploma-áztatás" ez idő tájt sok kiadással járt. Két nemzedékkel előbb Kopernikusz például azért ment át egyetemi tanulmányinak helyérők Bolognából a doktori fokozat megszerzésére Ferrarába, mert ott sokkal olcsóbban megúszhatta a dolgot. Zsámboky meg úgy gondolta, hogy helyesebb, ha a doktori cím megszerzése helyett a pénzt könyvekre és kéziratokra költi.

Padovai megbízatásának eleget téve átmenetileg Bécsbe költözött, ahol mint udvari történetíró császári évdíjhoz jutott. Könyveit azonban Padovában hagyta, jeléül, hogy a vándordiák életmódot nem tekinthette befejezettnek. Visszatért Párizsba, tudós és könyvkedvelő barátok közé. Büszkén említi, hogy két éven át élvezte Jean Grolier bőkezűségét és szellemi irányítását. Ez a királyi kincstárnok volt a kor legtekintélyesebb bibliofilje. Neve máig él a róla elnevezett Grolier-kötésben: itáliai példákat követő marokén vagy másképp szattyánbőr, esetleg borjúbőr felhasználásával, és aranyozott vagy színezett, egymásba fonódó díszítéssel készített kötés. Egyébként az ő nevét viseli az amerikai bibliofilek klubja. Zsámboky követendő példát látott híres éremgyűjteményében is. Itt kötött barátságot Charles de l'Écluse, ismertebb humanista nevén Clusius németalföldi orvossal és botanikussal, akivel később Bécsben szoros kapcsolatot tartott fenn, s aki a magyar botanikai irodalomba is beírta nevét.

Párizst követően Zsámboky újra Itália felé vette útját. Lement egészen Nápolyig, mert ez a várost akkoriban a kéziratok kincsesbányájának tartották. Valójában az egész XVI. század a kéziratgyűjtők aranykora volt. Az egyre olvashatóbbá váló nyomtatott betűk kezdték kiszorítani a kódexeket, másutt a reformáció előretörése tette feleslegessé a sok középkori skolasztikus művet. A díszes kódexeknek persze akkor is megvolt az áruk, de az egyszerűbbekhez könnyen hozzájuthattak a gyűjtők, hiszen orgonaépítőknek, könyvkötőknek és egyéb iparosoknak árusították ki a kódexeket, mint pergamenhulladékot. Oda- és visszaútja a vásárolt könyvekben levő bejegyzései alapján jól nyomon követhető. 1563-ban immár könyveit is magával hozva tért vissza Bécsbe, de az is lehetséges, hogy előbb patrónusához, Oláh Miklóshoz Nagyszombatba. Ekkor ajándékozta Miksa főhercegnek azt az Arisztotelész-kódexet, amely a mai napig a bécsi nemzeti könyvtár egyik legbecsesebb ciméliája. A könyvbarátok előtt jól ismert ez a "drága kincs" jelentésű ellatinosított görög szó. Könyvtárak, de múzeumok is használják, főleg régi, antik és középkori darabjaik jelölésére. Olyakor az ilyen jellegű különgyűjteményt cimelotheca névvel illetik.

A hazalátogatás után Zsámboky még egy utat tett Németalföldre, Amszterdamban megismerkedett a bibliofilek világában mai napig jól ismert Christophe Plantin-nel, aki a könyvkötői tevékenységét ez idő tájt cserélte fel a nyomdászattal és a könyvkiadással.

Végre 1564-ben 22 esztendei peregrinálás után letelepedett Bécsben. Lett volna foglalkozása, ha be tudta volna mutatni az orvosi diplomáját. Végülis úgy kerülték meg a problémát, hogy az akkor már trónra került Miksa kinevezte fizetés nélküli udvari orvossá. Így már nem támadhatták a bécsi orvosok, mint sarlatánt. A kinevezésük nem sokat lendített anyagi helyzetén, amint hogy házassága sem. Egy pozsonyi származású bécsi vaskereskedő leányát, Egerer Krisztinát vette nőül. Világot jártában ugyanis alaposan elsajátította, hogyan él egy reneszánsz tudós. Nagyurak kedveltje, a toll tudós és ékes forgatója, az élet gargantuai élvezője, ugyanakkor a reneszánsz ember által legtöbbnek tartott erénynek, a magnanimitásának a birtokosa. Ha úgy adódott, verseket írt, ha kellett, gyógyított, ha lehetett, vadászni járt. Kedves egyénisége éppúgy vonzotta a szakmabelieket, mint nagyhírű, látványosságnak számító könyvtára. Amelyből számára olyan természetesnek tűnt egy-egy darab kölcsönzése, mint a látogatók megkínálása egy pohár nedűvel. Ha mindez sok bosszúsággal járt is. És persze sok pénzzel is.

Gyűjteményét egyre bővítette akkor is, amikor ingatlanvásárlások csak növelték anyagi gondjait. Kéziratainak java részétől megvált - hogy újakat vásároljon. Könyvkereskedőkkel, kiadókkal, gyűjtőkkel, könyvkötőkkel állott kapcsolatban, megrendeléseket adott le, vásárolt, cserélt. Régi pénzeknek, antik műtárgyaknak sem tudott ellenállni, egyszer például 400 dukátra értékelt Priaposz szobrot vásárolt. Miután sikertelenül pályázott az udvari könyvtárosi állásra, 1578-ban 530 kéziratot megvett tőle az udvar 2250 aranyért. A kifizetés módjáról folyó huzavona közben érte utol a halál 1584-ben. Ekkor még 3163 nyomtatott mű, 28 kotta és a könyvtára világhírét adó görög és latin kéziratokból 206 kötetnyi volt birtokában. Szép gyűjteményét az örököseitől az udvar megvásárolt és a könyvtáros Hugo Blotius gondos, több példányban lemásolt jegyzéket készített róla. Ezt az értékes magyar és európai művelődéstörténeti értéket Gulyás Pál adta ki, részletes magyarázatokkal. Sajnos a jegyzék számos darabja ma már nem található, a századok során kiselejteztek mai szemmel értéknek tartott köteteket is. Így tizedelődött meg például az amúgy is nagyon kevés, alig tucatnyi régi magyar nyomtatvány. Köztük olyan mű is eltűnt, amelyből Zsámbokyé volt az egyetlen példány. A jegyzékből különben megállapítható, hogy elsősorban a kortársak és az őket megelőző nemzedék munkái érdekelték. A nyomdahelyek között sorrendben Velence, Bázel, Párizs, Lyon és Antwerpen jár elől, a kiadók élén pedig Plantin halad.

Tartalmilag Zsámboky igyekezett kora tudományának teljességét összegyűjteni. Leggazdagabb természetesen a filológia területe, benne a klasszikusok és humanisták műveivel, nyelvtanokkal és szótárakkal. Bőven találkozhatunk teológiai és filozófiai művekkel is. Mivel udvari történetíró is volt, gyűjteményében sok históriai munka szerepelt, s ehhez kapcsolódva földrajzi, állam- és jogtudományi művek. Az orvostudomány körülbelül hetedét teszi ki könyveinek, s nem hiányoznak a gyógyszerészettel, Clussiussal való barátságának köszönhetően a gyógynövényekkel foglalkozó füveskönyvek sem. Ide sorolhatjuk az asztrológiát is, hiszen akkor még szoros összefüggést láttak a csillagok állása és a betegségek között. Könyvei között találjuk Copernicus De Revolutionibus Orbium Caelestium (Az égi pályák körforgásiról) című művét is, amit nem kellett magától értetődőnek vennünk. A tudós világ hosszú ideig meglehetős érdektelenséggel ment el a később híressé vált mű mellett, és jócskán maradt fönn belőle példány a nyomtató nyakán.

Álljunk meg egy lélekzetvételnyire e tudománytörténetileg híres mű Zsámboky-féle példányánál, amely ma Debrecenben a Tiszántúli Református Egyházkerület könyvtárában található. Ilyen messzire vezető útja ma már kideríthetetlen. Pedig a könyv az övé volt, bár tulajdonosi bejegyzését rési kezek kétfajta tintával is áthúzgálták. De így is kibetűzhető, jellegzetes névaláírásának ismeretében; Joannis Sambuci Pannoni: a pannon Zsámboky Jánosé. Alatta áthúzás nélkül az évszám: 1560. Zsámboky ez idő tájt már érdeklődéssel fordult a csillagászat felé, hiszen egy évtizeddel előbb a híres asztronómus, Peter Biennewitz, humanista nevén Apianus előadásait hallgatta, Ingolstadtban. Apianus egyik könyvért a Cosmographiát meg is találjuk könyvtárjegyzékében. Bizonyára ismerte másik könyvét is, az Astronomicum Caesareum című művet, amely csodálatos nyomdatechnikával, zsinórok segítségével mozgatható színes képelemekkel mutatta be a bolygók mozgását. Csak éppen geocentrikus szemlélettel, nem Kopernikuszt követve. Ehhez képest a kortársak számára amúgy is nehezen érthető kopernikuszi mű, a maga piktogramm jellegű ábráival, nem volt lenyűgöző olvasmány. Inkább jó táblázatai miatt vették kézbe a szakemberek, mert ezeket a heliocentrikus rendszer elfogadása nélkül is használni tudták. Zsámbokynak sincs a könyvben olyan bejegyzése, amely Kopernikuszt elfogadása vagy elutasítása mellett szólna. Sőt egyik emblémája egyértelműen a Ptolemaiosz nevéhez fűződő geocentrikus rendszert mutatja be. a táblázatokat viszont számos helyen korrigálta; az időpontok alapján feltehető, hogy Apianus megfigyeléseit vette át.

A könyvben Zsámboky posszesszori bejegyzését követően az áll, hogy 1667-ben beírták a nagyszombati Egyetemi Könyvtár katalógusába. Ez három évtizeddel a Galieli-pör után történt. Mint tudjuk, ebben az ítélet úgy hangzott, hogy a heliocentrikus tanról, csak mint felvetésről, hipotézisről szabad beszélni. Bele is kerültek a könyvbe ebből az időből ilyen értelmű bejegyzések.

Azután Kopernikusz műve nem tudni mikor és milyen csatornán keresztül Debrecenbe került. Egy latin nyelvű tulajdonosi bejegyzés mindössze annyit árul el, hogy "most" a debreceni helvét hitvallású kollégiumé. Az írás a híres Hatvani István professzor keze írásáról árulkodik, aki 1750 táján volt a kollégium könyvtárosa. Maga a könyv azonban őrzi vándorlása titkát... Ölelkezett a csillagászattal a matematika, ezzel foglalkozó mű is akadt könyvtárában, akárcsak néhány fizika és természetrajzi munka. Külön említést érdemel a 28 nyomtatott kotta, köztük az erdélyi Bakfark Bálint 1552-ben kiadott lantkompozíciója. Lehetséges, hogy ezt a hírest brassói lantművészt személyesen is ismerte, talán Bécsből, ahol a muzsikus 1566-1588 között szintén az udvar szolgálatában állott.

Már említett Emblemata című munkájában több képe maradt ránk. Az egyik "Fidei canum exemplum - A kutyák hűségének példája" címmel ábrázolja Zsámbokyt, két hűséges utazásiban vadászatain őt kísérő Bombo és Madel nevű kutyájával együtt. Van ebben a könyvben egy másik portréja is. Ez a felirata szerint 1565-ben 34 éves korában készült. Akkor már csak az egyik kutyája élt, Bombo, a művész azt is megörökítette, még nevét is odaírta. Joseph Heller a múlt század elején a fametszet történtét összefoglaló alapvető művében s később az ő nyomában sokáig mások is a Bombo felirat mögött a kép készítőjét sejtették - mintegy jelképként, emblémájaként annak, hogy a legtöbb laquueus, azaz csapda, tőr, kelepce, verem a filológia területén leselkedik a kutatókra...

És még valamit emblémának, jelképnek tekinthetünk Zsámboky sorsában. A magyar bibliofília alakjait, nagyjait vagy segítőit a későbbiek során is jellemzik a külföldjárás különböző formái, a diplomáciai megbízatástól egészen a peregrinációig.



Előző fejezet -- Címlap -- Következő fejezet