Előző fejezet -- Címlap -- Következő fejezet

8

ZRÍNYI MIKLÓS
(1620-1664)

"Zrínyi - könyvtár! Vajon mit jelent e szó?"

E szónoki kérdést tette fel a múlt század nagy magyar irodalomtörténészének fia, Toldy László, egy fiatalon elhunyt történészt, Szluha Lászlót búcsúztatva, a Magyar Történelmi Társulat 1880. májusában tartott választmányi ülésén, és így válaszolta meg. "Azt jelenti, hogy mint annyi megbecsülhetetlen kincsünk, talán rövid idő múlva ez is egerek és molyok martaléka lett volna, ha ő annak létezéséről nem tudósítja nemzetét."

A "nemzet tudósítása" pedig egy Toldy Ferenchez intézett levelében történt, amelyben Daun Henrik grófnál tett morvaországi látogatásáról így számolt be Szluha László: "Az 1873-diki év nyarán történt, hogy nagyobb társaságban átrándultam a regényes fekvésű Vöttau várkastélyba, ennek gyönyörű kertjét és gazdag fegyvergyűjteményét megtekintendő. A sok látnivaló között megnéztük a könyvtárt is, és míg társaim a régi acélmetszeteket szemlélgették, én egyik félreeső szekrényhez mentem, amelynek szúette foszlányos tartalma kiváló figyelmemet ébresztette fel. Egy hosszúkás 8-adrét könyvet, mivel a palimpsestusba burkolt kötése miatt meg akartam közelebbről tekinteni, kivettem a sorból, s miután a palimpsestus-burkolat maga semmi érdekeset sem láttatott, felnyitottam, és erre öröm, vagy meglepetésből-e? Nem tudom, de mindenesetre nagyot kiálthattam, mert társaim valami bajomat gyanítván, ijedten hozzám szaladtak. Megnyugtatásukra kijelentém, hogy csak ennek az öreg könyvnek örültem meg, mire mosolyogva ott hagytak. De nagyságod érteni fogja felindulásomat; mert a felütött könyv első lapján ezt olvastam: «Catalogus omnium Librorum Bibliotecae Chaktorniensis Comitis Nicolai A Zrinio Bani. Anno domini 1662. Die 10. Octobris.» Ha hazánkban akadok ilyesmire: meg leszek lepve; itt morva földön, szlávok között csodálkozásom kétszeres volt.

Még mielőtt az "öreg könyv" latin címét lefordítanánk, jegyezzük meg, hogy a palimpsestus vagy palimpszeszt olyan pergamennek a neve, amelyről az írást levakarták, hogy mást írhassanak rá, vagy könyvkötésként használják. A modern fényképészeti eljárásokkal láthatóvá tett kivakart írás egyébként már sok tudományos meglepetéssel szolgált. Jelen esetben azonban a nem kivakart írás jelentette a meglepetést, amely magyarra fordítva úgy szólt, hogy "gróf Zrínyi Miklós bán csáktornyai könyvtárában levő valamennyi könyvének 1662. október 10-én készült katalógusa".

Szluha megtudta a házigazdától, hogy "valamelyik Zrínyinek az özvegyével kerültek ide a könyvek Csáktornyáról; időközben nagyon sok elveszhetett, csak az a kevés van, amit abban a szekrényben láthatok". Később alkalmam nyílt a 11 szakcsoportba foglalt művek áttanulmányozására, és erről így számol be Toldy Ferencnek. "A szakaszok címei mutatják, hogy viszonyítva az akkori időkhöz mily gazdag tartalmú lehetett a Zrínyiek könyvtára; de bizonyítja ezt maga a katalógus is, amelyben a görög és latin klasszikusok (némelye több példányban), egyházatyák, latin, francia, olasz és német nyelven írt történeti munkák fel vannak jegyezve. Kiváltképp gazdag az olasz szépirodalom, és amit szintén nem hagyhatok említés nélkül: nagyon sok művet találtam a törökökre vonatkozóan. A "militares (hadtudomány) alatt leginkább német és francia könyvek vannak. Az egész katalógusban csupán egy horvát műre bukkantam; de a nyelvet nem tudván a rossz írás miatt lehetetlen vala kibetűznöm a címét."

Ezek után leírta Toldy számára a könyvtár néhány, magyar szempontból érdekesnek ítélt darabját, és leszármazási táblázattal azt is vázolta, hogy milyen úton került morva földre a Zrínyi-könyvtár. A költő fia, Zrínyi Ádám elesett a törökökkel vívott szalánkeméni csatában. Özvegyének második házasságából származó második leánya, gróf Daun Henrikhez ment nőül. Gyermekük, Daun Miksa gróf szállítatta át a könyvtára Vöttauba Bécsből, ahová már előbb elvitték Csáktornyáról. Valószínű, hogy a könyvtár nem került azok közé a Zrínyi javak közé, amelyet a kincstár Miklós testvérének, Zrínyi Péternek összeesküvése, és fiának Ádámnak halála után lefoglalt. A könyvtárat utoljára az a Daun Henrik rendezte, aki az egészet Szluhának megmutatta, miután várkastélyának egyik nedves helyiségében halomra rakott könyveket saját kezűleg rendbe szedte, és egy szekrényben elhelyezte.

Toldy Ferenc 1874-ben kapta Szluhának ezt az értékes híradását. Természetesen készült is Vöttauba eljutni, de ebben betegsége, majd halála megakadályozta. A kutatást tehát Szluha folytatta tovább az "egérrágta papírok között", míg a korai halál 1879-ben véget nem vetett az ő munkájának is. Feljegyzései szerint a Zrínyi Miklós által Csáktornyán 1662-ben saját kezűleg készített katalógus 409 könyve nyelvileg így oszlik meg: 237 latin (tehát több mint fele), 134 olasz (a könyvek egyharmada), 12 német, 9 magyar, 5 francia, és egy-egy spanyol és horvát.

Szluha László halálával egy évtizednyi vétkes csend következett. És egyszer csak 1891. január 12-ére Daun Henrik özvegye árverést tűzött ki a könyvtárra. Az Országos Széchenyi Könyvtár - akkor még Magyar Nemzeti Múzeum - részéről Majláth Béla már egy héttel előbb, január 5-én odaérkezett. Meglepődött, mert a hagyatékból már csak néhány fegyvert és egy Zrínyit ábrázoló halotti képet talált. A többit Kende Zsigmond bécsi antikvárius már előzőleg felvásárolta, majd felajánlotta előbb a Magyar Nemzeti Múzeumnak, azután báró Podmaniczky Gyulának. Végül az üzleti élet elve érvényesült, a legtöbbet ígérőé lett a zsákmány, és Zrínyi könyvtára a zágrábi Egyetemi Könyvtár tulajdonába került.

Hasonló jelenséggel a bibliofília területén bőven találkozhatunk. A múzeumi, a bibliofíliai és az üzleti élet gyakran vív elkeseredett csatákat vagy okoz csalódásokat - amelyeknek kimenetelét az idő olykor játékosan átértékeli. Például egy-egy könyvtár készsége, a modern technikai eszközök segítségével, messzire került könyveket közel hozhat a kutatókhoz, elzárkózása pedig közelieket is elérhetetlen távolságba vihet... Mindenesetre igazat kell adnunk a jeles könyvtáros, majd egyetemi tanár Erdélyi Pálnak, hogy bár jeles tudósaink már egy évtizede tudtak arról, milyen kincseket rejt a vöttaui kastély, "meg nem magyarázható könnyelműséggel siklottak el a Zrínyi-örökség fölött." Erdélyi e sorokat abból az alkalomból írta le, hogy Kende antikvárius1893-ban kiadta a Zrínyi-könyvtár gondosan elkészített katalógusát. Ebből a magyar tudományosság felfigyelhetett arra a történetírás különféle területeit érintő jelentős tényre, hogy a könyvekben sok a tulajdonos saját kezű bejegyzése. Szinte párbeszéd alakult ki Zrínyi és a könyvei között. Ezek a bejegyzések - amelyeket 1934-ben részletesen feltárt Drasenovits Mária - némi fogódzót nyújtanak arra vonatkozóan is, hogy hogyan jött létre a könyvtár.

Zrínyi Miklós hatéves volt, amikor öccsével, a később Bécsújhelyt kivégzett Zrínyi Péterrel együtt árván maradt. Atyja az uralkodó gondjaira bízta neveltetésüket, amelyet Pázmány Péter irányított. Bármennyire furcsa is, az oly nagy műveltségről tanúskodó költőnek nem ízlettek az iskolás évek. Fiatalon, 16 éves fejjel, 1636-ban itáliai körútra indult, s ez döntő hatást jelentett fejlődésében. Útja állomásait, részleteit nem nagyon ismerjük, de mivel könyvtárában számszerűleg a latin nyelvűek után az olaszok vannak túlsúlyban, nyilvánvaló, hogy - egyben ismerkedve az olasz nyelvvel és irodalommal - Itáliában vetette meg könyvtárának alapjait.

A külföldi tanulmányút jelentőségére a bibliofíliát illetően állandóan utalhatunk. Nem volt ez másként Zrínyi esetében sem. Erre vonatkozóan hadd idézzük két könyvének bejegyzését. Az egyik Barberini-pápával, VIII. Orbánnal való találkozásáról árulkodik. Vörös bársonykötésű, dúsgazdag aranyozású könyv, amely Poemata címmel a pápa verseit tartalmazza, benne Zrínyi latin nyelven tett bejegyzésivel: "Ezt a könyvet maga a szerző, VIII. Orbán pápa ajándékozta gróf Zrínyi Miklósnak, amikor mint ifjú Rómában járt..." A pápával való találkozás talán Pázmány Péternek köszönhető, aki II. Ferdinánd megbízásából, néhány évvel Zrínyi tanulmányútja előtt, 1632-ben tárgyalt, nem a legbarátságosabb körülmények között VIII. Orbánnal. Azzal az egyházfejedelemmel, aki államfői ténykedésében példaképének az államraison elvének megtestesítőjét, Richelieau bíborost tekintette. Zrínyi könyvtárkatalógusának "Politikusok" című szakrendje 25. számú tételében ott is találjuk könyvei között a Ministerium Cardinalis Richelij et Mazarini... című munkát. Még meghatározóbb élményről árulkodik egy bejegyzése Malvezzi Tacitusról szóló könyvében (Velence, 1635). Latinnal kevert magyar nyelvű szövegében azt olvashatjuk, hogy "a magyarországi urak cihelődnek" - ott akarják hagyni a tanácskozást -, mert a császár tőlük csak "pro forma" kért tanácsot márt elintézett ügyekben, de - fűzi hozzá Zrínyi - "magunké az invectiva, quare non mittunt filios in provincias alias" - vagyis "csak minket érhet szemrehányás, amiért nem küldjük fiainkat idegen tartományokba."

Megint csak vissza kell térnünk a Zsámboky Jánosról szóló fejezetnek utolsó mondatára, amellyel itt az állambölcselő Zrínyi Miklós megfogalmazásban mint Szent István Intelmeinek a magyar történelem századaira szóló kicsengésével találkozunk, hogy "gyenge és törékeny a nyelvébe és szokásaiba zárkózó ország" - "regnum unius linguae uniusque moris imbecille et fragile est."

Visszatérve magukhoz a könyvekhez. a Zrínyi emlékmű alapos ismerője, Klaniczay Tibor így vázolja a könyvtár összeállítását: "apja, úgy látszik - kora főnemeseitől eltérően - kevésbé érdeklődött a könyvek iránt, s nem hagyott könyvtárat fiára. A Zrínyi-könyvtárnak mindössze két könyvéről tudjuk, hogy valamikor Zrínyi György tulajdonában volt: a soproni Lackner Kristóf Galea Martis című munkája, amelyet ajándékba kapott a szerzőtől, valamint Curtius Nagy Sándor-életrajza. Érdekes azonban, hogy Zrínyi mindkét könyvét Jóna István csáktornyai jószágigazgatótól kapta vagy szerezte. Apja talán ennek a hű emberének ajándékozta néhány könyvét, vagy pedig Jóna egyszerűen eltulajdonította azokat. Jóna István ugyanis művelt nemes és könyvgyűjtő lehetett; Zrínyi könyvtárának meglévő kötetei közül 11 az ő gyűjteményéből származik, főként antik klasszikusok és Istvánffy históriája." A bejegyzések alapján Klaniczay még számos régebbi tulajdonost felsorolt: Mossóczy Zakariás püspök, jeles jogtudós; Listius János udvari kancelláriai titkár, Balassa István a szigetvári hős veje, aki Bornemissza Péter nyomdájának alapításánál tevékenykedett; Listius Ferenc szamosújvári kapitány; Lippai György esztergomi érsek és mások.

Majd ugyancsak Klaniczay a továbbiakban így jellemzi a költő és hadvezér könyvtárát (előzetesen megjegyezve, hogy a kolligátum kifejezés több, egyébként a legkülönbözőbb megjelenésű művek egybekötött, kolligált könyvtári példányát jelenti): "Könyveinek túlnyomó részét azonban minden jel szerint ő maga vásárolta. Érdekes megfigyelni, hogy a klasszikus auktorok, a magyar történeti művek, s általában az olyan könyvek, amelyek a megelőző évtizedek magyar főurainak olvasmányai közé tartoztak, szinte mind bőrbe köttettek, míg a politikai és katonai elméleti tárgyú munkák, s általában az olasz nyelvű könyvek egységesen fehér pergament kötésűek. Ez utóbbiak kivétel nélkül új példányok, ezeket tehát Zrínyi maga szereztette be a velencei könyvpiacon, s ő kötette be őket egységesen. A többiek - akkor is, ha nincs bennük a korábbi tulajdonos névbejegyzése - minden bizonnyal már ő előtte is hazai kézben voltak. Az egységes kötésre való törekvés mellett a könyvtár rendben tartásának és a könyvek megőrzésének az igényéről tanúskodnak ex librisei is. Az első 1646-ból való «Nemo me impune lacesset» ["senki nem ingerelhet engem büntetlenül"] szöveggel, a másik 1652-ből a híres «Sors bona nihil aliud» ["Jó szerencse semmi más."] jelszóval. A könyvtárra fordított figyelmének legszembetűnőbb jele azonban az 1662. október 10-i keltezéssel ellátott, saját kezűleg írt katalógus... A katalógus több mint 400 nyomtatványt és 16 kéziratot sorol fel, de a művek száma lényegesen nagyobb. Nem csak a sok kolligátum miatt (ezeknek csak első darabját jegyezte fel katalógusában), hanem azért is, mert hiányzanak a listából olyan könyvek, melyek pedig egészen bizosan megvoltak a könyvtárában. Egyesek, mint például Révay Péter Sacra coronája, ránk is maradtak, s a köteten rajta is van a jelzet megörökítésére szolgáló kis cédula, de jelzet már hiányzik róla. Nyilvánvaló, hogy megvolt könyvtárában Tasso eposza, vagy Busbecquius röpirata, a jegyzékben mégsem szerepelnek. Könyveit Zrínyi féltékenyen őrizte, s gondosságára jellemző, hogy amikor kölcsönadott belőlük - ami elég ritka eset lehetett -, akkor ezt külön feljegyezte a könyv valamelyik üres lapjára. kivételesen az is azért előfordult, hogy ritka és nevezetes vendégeknek könyvek átadásával kedveskedett, így Tollius három török könyvet kapott tőle ajándékba".

Jacob Tollius, ez a nagy műveltségű holland utazó, elragadtatással írt a Csáktornyán látottakról, ahol a kívülről félelmetes, belülről pompázatos palota adott otthont Zrínyinek a benne lévő fegyver-, érem- és képgyűjteménnyel, és mindenek előtt a "híres könyvtárával". Zrínyit leginkább a szépirodalmi, történelmi, politikai és hadtudományi könyvek érdekelték, de könyvtárában a korabeli műveltégnek, az akkor létező tudományosságnak szinte minden ága képviseltette magát. A csáktornyai könyvtár értékei közül mit különlegességet, kuriozitást szokás kiemelni Az közétkeknek főzéséről való rövid jegyzés című szakácskönyvet. Az viszont feltűnő, hogy a könyvtárában nagyon kevés XVII. századi magyar könyvet találunk. Balassi-Rimay Istenes énekei, a Magyar Márs, a hányatott életű és Zrínyit utánozni akaró Listi László tollából Pázmány prédikációi és Pethő Gergely 1660-ban megjelent magyar krónikája képviselik csupán az egykorú magyar irodalmat. A fentebb idézett németalföldi Tollius szerint Zrínyi magyar, horvát, német, latin, olasz és török nyelven beszélt. Könyveibe magyarul latinul és olaszul jegyzetelt. feltehetőleg ezeket a nyelveket használta legszívesebben, ezeknek volt leginkább ura.

Azt már Szluha észrevette, hogy a Zrínyi-könyvtár és katalógusa nem fedik egymást. A könyvek közé kerültek például későbbről Zrínyi Ádám könyvei, ugyanakkor a századok során egyesek eltűntek belőle. Érdekes képet rajzol a könyvtár mai állapotáról Kovács Sándor Iván, akinek 1979-ben nyílt alkalma a Zágrábban levő anyag rövid szemrevételezésére.

"Mindenek előtt - írja - Zrínyi történeti-földrajzi könyveit szerettem volna tanulmányozni. A saját kezű katalógusból kitetszően Zrínyinek ugyanis számos olyan könyve volt, amely Amerikával és a nagy földrajzi felfedezésekkel foglalkozott. Ezek azonban már szétaprózódtak, aligha nem az egzotikus képanyag és sok színes térkép csábította a gyűjtőket tolvajlásra. Értékes hírmondó e könyvek közül egy Peru történetével foglalkozó XVI. századi, velencei nyomtatvány. A címlapra írt névből korábban egy Martinus Sibenbirger nevű férfiúé volt (aki talán erdélyi szász lehetett). Amikor Zrínyihez került ő szokásához híven a kötet előzéklapjára ragasztotta a rézmetszetű arcképét és odaírta jelmondatát is: Sors bona nihil aliud. A kötetben egy kihajtható Dél-Amerika-térkép található, bejegyzéseket azonban nem tartalmaz. Az Áfium befejező részének híres kifakadása («Úgy hallom, Brazíliában elég puszta ország vagyon; kérjünk spanyor királytul egy tartománt, csináljunk egy coloniát, legyünk polgárrá») aligha ezzel a dél-amerikai tárgyú kötettel magyarázható. Az Újvilág létezése Zrínyi számára már a lehető legtermészetesebb világképi elem volt, és saját kezű könyvjegyzéke kifejezetten Brazíliával foglalkozó műről is hírt ad.

Azután látni akartam persze a zágrábi Zrínyi-kéziratokat: az Elégiát valamint az eposzt és a többi verset tartalmazó zöld kódexet. A fekete kemény fedelek közé piros szalaggal befűzött Elégia kéziratának erős papirosán nem mutatkozik semmi romlás jele. A költő 1651-ben megjelent verseskönyve, az Adriai tengernek syrenája, saját kezű javításokkal gazdagított kötete az úgynevezett «zágrábi kézirat» azonban siralmas állapotban van. Zrínyi «nagy hírű munkájának» foglalatát bizony kikezdte az «irigy idő»: a kódex felül szétesik, gerince mentén málladozik, a romló, fogyatkozó papír felső szélének csipkés öblei nemsokára a kézírásos sorokig lehúzódnak. A zöld színű pergamenbe kötött kódex mielőbbi restaurálásra szorul..."

Az a bizonyos elégia ismeretlen nevű kisfiának halálára írt verse. Egyetlen életben maradt fia, Ádám 1691-ben elesett a szalánkeméni csatamezőn. Jó fél évszázaddal apja itáliai útja után.

Ennyi ideig élt a Zrínyi-könyvtár.



Előző fejezet -- Címlap -- Következő fejezet