Klima László:

FEHÉRVÁR, FEHÉREGYHÁZ, FEHÉRTEMPLOM

 

1992 őszén Sátoraljaújhelyen, a népvándorlás kor fiatal kutatóinak III. konferenciáján előadást tartottam "Fehér és Fekete. Duális társadalmi struktúrák a népvándorlás kori népeknél". címen. Az általam akkor előadott elmélet a fehér és fekete színek szimbolikus jelentéséről logikusan vezetett oda, hogy előadásom végén a címben szereplő földrajzi neveknek is új magyarázatát adjam. Ugyan a konferencia anyaga megjelenik a Miskolci Herman Ottó Múzeum évkönyvében, de nem tartom haszontalannak, hogy a névtannal foglalkozó kutatók számára az őket érdeklő részt itt újra kifejtsem. Ehhez azonban először össze kell foglalnom előadásom tartalmát. Ez következik most.

A történeti forrásokban több népvándorlás kori etnikum neve előtt szerepel a fehér és/vagy fekete jelző (pl. fehér és fekete magyarok). Ezeket előadásomban a teljesség igénye nélkül felsoroltam, most ezt újra nem teszem meg. Az általam bizonyítani kívánt cél az volt, hogy fehér és fekete jelzővel az adott etnikum két egymással szembenálló csoportját jelzik, éspedig azért ezekkel a színekkel mert azok a dualisztikus mítoszok két egymással küzdő főhősének, a jónak és a rossznak a szimbólumai.(A fehér és a fekete jelzők jó - rossz értelmű használata máig fennmaradt nyelvünk szólásaiban.) A színek jelentését a népvándorlás kori népeknél már többször elemezték a kutatók. Munkásságuk eredményeképpen ismert az a rendszer, amelyben a négy égtájnak négy szín felel meg. A fehér a nyugat jelképe, a fekete északé, a kék keleté, a vörös pedig délé. (de Saussure, L. 1923. 235-297., Pritsak, Omeljan 1953. 378., Váczy Péter 1940. 112-113.) Egy másik rendszerben az etnikumon belüli kisebb egységeket - törzseket - lószínnevekkel különböztették meg. (Németh Gyula 1991. 100.) A fehér és fekete színek együttes használatának jelentésére Németh Gyula még nem tudott magyarázatot adni. (Németh Gyula 1991. 104/454. j.) A probléma a magyar kutatás számára azért fontos, mert a korabeli források többször és viszonylag bőven szólnak a fehér és fekete magyarokról. Az elért eredmények közös vonása, hogy a fehér és a fekete magyarokat etnikai csoportoknak vélték. Az általános vélemény szerint a fekete magyarok a Kárpát-medence keleti részein laktak. Ezen belül van, aki az erdélyi gyulák népét látja bennük, mások inkább Ajtony népét, és olvashatunk olyan magyarázatot is, amely szerint a fekete magyarok vagy a kabarokkal, vagy a magyarokhoz csatlakozott összes keleti néppel azonosak. (Pauler Gyula 1899. 395/88. j., Karácsonyi János 1904. 20., Balanyi György 1931. 14., Hóman Bálint 1935. 178., Váczy Péter 1938. 502., Székely György 1964. 51., Horváth János 1967. 107-110., Györffy György 1977. 166., Györffy György 1984. 769., Kristó Gyula 1985. 11-17.) Előremutató volt László Gyula véleménye, aki a Honfoglaló magyar nép élete című művében azt írta, hogy a fehér és a fekete olyan jellegű osztályozás, mint a jurta jobb- és baloldalra osztása. (László Gyula 1944. 202.) Az etnoszemiotikai kutatások igazolták ezt a feltevést. (Veres Péter 1976. 349-350.) A kutatók közül Tóth Sándor volt az, aki megpróbált elszakadni a fehér és fekete magyarok etnikai csoportokként való értelmezésétől. A témával foglalkozó első tanulmányában hierarchikus különbségre gondolt: a fehér magyarok voltak előkelőbbek, a fekete magyarok pedig tőlük függő helyzetben voltak. Emellett azt is fölvetette, hogy a fehér-fekete színekkel a keresztény-pogány ellentétet is kifejezhették. (Tóth Sándor 1983. 7-8.) Később álláspontját úgy módosította, hogy a XI. század eleji források azokat nevezik fekete magyaroknak, akik oppozícióba kerültek az uralkodóval és a kereszténységgel szemben. (Tóth Sándor 1987. 28-29.) A két elképzelés között szerintem lényegi különbség nincs, az alávetett emberek egyes csoportjai könnyen kerülhettek a hatalommal oppozícióba. Tóth Sándor két tanulmányával a fehér és a fekete magyarság problémája lényegében megoldódott. Bebizonyosodott, hogy ezek az elnevezések nem nyelvi vagy etnikai, hanem politikai egységet jelölnek. Ugyanez jellemző Németh Gyula szerint általában a török nép- és törzsnevekre. (Németh Gyula 1991. 104.) Az eddigi eredményekhez előadásommal csupán annyit próbáltam hozzátenni, hogy magyarázatot kerestem arra, miért éppen a fehér és fekete színekkel jelezték az etnikumokon belüli ellentétes érdekű csoportokat. Ehhez bizonyítani kellett, hogy a magyar népi kultúrában jelen voltak a dualisztikus mítoszok, és a mítoszok két főhősének, a jónak és a rossznak a fehér és fekete színekkel való szimbolizálása. Régészeti, történeti és néprajzi bizonyítékok egyaránt rendelkezésünkre állnak. A nevezetes nagyszentmiklósi kincs 2. számú korsóján ábrázolt négy jelenetről előadásomban megkíséreltem bebizonyítani, hogy azok a két ellentétes erőnek az évszakok váltásához kapcsolódó örök küzdelmét jelenítik meg. A korsón látható négy jelenet rokon azokkal az ábrázolásokkal - templomi freskókkal és krónikáink illusztrációival - , amelyeken László herceg (a későbbi Szent László király) és a leányrabló kun harcos küzdelmét örökítették meg. A nagyszentmiklósi 2. korsó ábrázolásait László herceg és a kun történetével már László Gyula összekapcsolta. (László Gyula 1977. 63.) Ez utóbbi történetről Jankovics Marcell bizonyította be, hogy egy dualisztikus mítosz kései változata, keresztény szellemben történt átfogalmazása. László herceg és a kun vitéz küzdelmének mozzanatai párhuzamba állíthatók a csillagképek évszakonkénti változásaival, naprendszerünk bolygóinak mozgásával. A templomi freskók bevezető jelenete utáni négy jelenet a négy évszak jelképének tekinthető (Jankovics Marcell 1987. 67-88.), ugyanúgy, mint a nagyszentmiklósi 2. korsó négy ábrázolása. A freskókból és a krónikák illusztrációiból világosan kiderül, hogy László herceghez (vagyis a történet pozitív hőséhez) a fehér szín tartozik, a kun vitézhez (tehát a negatív hőshöz) pedig a fekete. A Thuróczi krónika képén és a templomi freskókon László lova fehér, életfája világos színű, zsenge hajtásokkal. A kun lova fekete vagy vörös, fája sötét, elszáradóban lévő. (Jankovics Marcell 1987. 13-14., 105-126.) Ez a megkülönböztetés nem véletlen, az ősi hitvilágból ered. Diószegi Vilmostól tudhatjuk, hogy az uráli és altáji népek ősi hitvilága szerint a sámánok időnként állatalakban viaskodnak egymással. A két viaskodó bika vagy csődör színe különböző. Előfordulnak valódi állatszínek is de a magyar néphitben szerepel a fehér és fekete bika alakjában vívott küzdelem is. (Diószegi Vilmos 1978. 108-122.) Ez utóbbi változat őrizte meg az eredeti színszimbolikát. A dualisztikus mítoszokból származtatható kettős szimbolikus szembenállások rendszere Claude Lévi-Strauss szerint a kulturális jelenségek többségére, a társadalmi szervezet, a nyelv, a gondolkodás, a hitvilág és a térelrendezés elveire egyaránt jellemző. (Lévi-Strauss, Claude 1958.) Az archaikus népek világszemléletének egyik jellegzetessége a duális szimbolikus osztályozás. (Ld. az obi-ugor frátriákat.) Ennek segítségével értelmezik, rendszerezik az általuk megismert jelenségeket és alakítják ki mindennapi életük kereteit. (Ivanov, Vjacseszlav Vszevolodovics 1969. 112., Veres Péter 1976. 350.) Ez a szembeállítás asszimetrikus, ítéletet tartalmaz: jó - rossz, igen - nem. (Köngas, Elli Kaija - Maranda, Pierre 1972. 26.) Véleményem szerint ennek az osztályozási elvnek a továbbélése figyelhető meg a történeti források azon adataiban, amelyek valamely nép fehér és fekete csoportjairól szólnak. A heftaliták, a kazárok és a magyarok ilyen csoportjairól szóló adatokból megállapítható, hogy a kialakulóban lévő hatalmi központok jelölték magukat fehér színnel és a hatalmi törekvéseiknek ellenállókat pedig feketével. A rendszer párhuzamba állítható a mai politikai élet jobboldali-baloldali osztályozó rendszerével. Úgy tűnik, hogy a kazárok és a magyarok esetében a fehér-fekete színszimbolikának emlékeit helynevek is megőrizték. Jelen cikkemnek tárgya ez.

Elsősorban a fővárosok, mint hatalmi központok neveit kell vizsgálnunk. A kazár főváros török Szárigsin és arab al Baida neve egyaránt fehéret jelent, és a két magyar hatalmi székhely: Székesfehérvár és Gyulafehérvár neve is őrzi a fehér jelzőt. A történeti források - nevezetesen István király kisebb legendája - egyértelműen elárulják, hogy a fehér jelzőnek ezekben a városnevekben jelentésük volt: Székesfehérvárról a legendában azt olvashatjuk, hogy nevét különleges előkelősége miatt kapta. (SRH 1937-38. II. 396.) Ez az adat már korábban is fölkeltette a kutatók figyelmét: Horváth János méltóság- és rangjelzőnek tartotta a fehér színt a Fehérvár, Fehéregyház, Fehértemplom típusú helynevekben. (Horváth János 1967.) Azonban ezt az új nézetét megpróbálta összekapcsolni azzal a hagyományos nézettel, amely a fehér színt az épületek építőanyagából vezette le (Horváth János 1967. 110.) és nemigen tudott mit kezdeni Gyulafehérvár nevével, mivel idézett cikkében azt is bizonyítani próbálta, hogy a gyulák országrészét nevezik a források Fekete Magyarországnak. (Horváth János 1967. 107., 109.) Az elmélet bizonytalanságai vezették Györffy Györgyöt arra, hogy a Fehérvár, Fehértemplom típusú helynevekben szereplő fehér jelzőt minden esetben az építőanyag színére vezesse vissza. Györffy György 1977. 243., 318.) Nagyon szellemesen kapcsolta össze azonban ezt a nézetét a források azon adataival, amelyek a fehér szín korabeli szimbolikus jelentéséről szólnak: véleménye szerint a fehér jelző azért bírt "előkelő, királyi" jelentéssel, mert fehér kőből csak a királynak állt módjában templomot emelni, az egyszerű falusi templomok vályogból, vagy fából épültek. (Györffy György 1977. 243.)

A fentiekből nyilvánvaló: a kutatás bizonytalanságai onnan erednek, hogy nem találtak magyarázatot arra, miért éppen a fehér színnek volt méltóság- és rangjelző szerepe. Györffy György, amikor a fehér jelzőt kizárólag az építőanyagra való utalásként értelmezi, kitér arra, hogy nem csak fővárosok, hanem határvárosok is viselhették a fehér jelzőt nevükben, pl. Nándorfehérvár, valamint a kazár Sarkel vára, amelynek neve fehér épületet jelent. (Györffy György 1977. 318.) Ezekkel az érvekkel szemben ellenvetéseink vannak. A szakirodalom szerint Sarkel vára a magyarok elleni védekezésül épült, ugyanakkor a források arról is szólnak, hogy a kazárok harcban álltak a fekete kazárokkal. Ezek az adatok szerintem ugyanarról szólnak. A fekete kazárok között keresendők (ha ugyan nem kizárólag ők voltak) függő, lázadó helyzetük miatt a magyarok, s az ellenük épült vár - jelezvén a hatalmon lévőkhöz tartozását - ezért kaphatta a fehér épület nevet, annak ellenére, hogy nem főváros, csak egy határvár volt. Nándorfehérvár esetében pedig azt tartom figyelemre méltónak, hogy a fehér jelző egy idegen népnévvel társul, a magyar elnevezés tehát magában hordozza azt az információt, hogy ez a fehérvár nem a magyarok fehérvára, vagyis vezető rétegének központja, esetleg határvára. Nagyon érdekes a helyzet Gyulafehérvárral is. Nevét minden nehézség nélkül beilleszthetőnek tartom az általam elképzelt névadási szisztémába. Tudjuk, hogy a kazár kettős fejedelemség rendszerét átvették a magyarok is, mégis a kazároknál csak egy főváros nevében találjuk meg a fehér jelzőt, míg a magyarok esetében Székesfehérvár és Gyulafehérvár egyaránt őrzi ezt. Ez a két magyar hatalmi központ rivalizálására utal. A forrásokból tudjuk, hogy István király harcolt a gyula ellen és harcolt a fekete magyarok ellen is. A két dolog egy és ugyanaz: a gyula saját hatalmi törekvéseit jelezvén, fővárosa nevében feltüntette a fehér jelzőt, a király pedig fekete Magyarországnak nevezte azt a területet, jelen esetben a gyula országrészét amely nem fogadta el hatalmát.

A fehér és a fekete színek jelentéséről megfogalmazott elmélet tehát ebben az esetben sem mond ellent a történelmi forrásoknak. Magyarázatomat Székesfehérvár, Gyulafehérvár, Nándorfehérvár, a kazár főváros és Sarkel neveire tartom érvényesnek, mivel a forrásokból kellő bizonyossággal csak a kazárok és a magyarok esetében rekonstruálható a fehér-fekete megkülönböztetést alkalmazó duális társadalmi struktúra Kelet-Európában a késő-népvándorláskorban.

Más a helyzet a Fehértemplom, Fehéregyház típusú helynevekkel. Esetükben elképzelhetőnek tartom, hogy Györffy György már említett magyarázata elfogadható. Saját alternatív magyarázatom bemutatásához megint vissza kell kanyarodnom sátoraljaújhelyi előadásom ismertetéséhez.

A magyarság körében nagyon sajátosan fejlődött tovább a fehér-fekete duális osztályozó rendszer: az Árpád-ház egyes tagjai is megkaphatták a fehér jelzőt. A források I. András királyról és testvéréről, Béla hercegről, a későbbi I. Béla királyról jegyezték ezt fel. (Horváth János 1967. 101-105.) Testvérük Levente azonban nem volt fehér. Véleményem szerint a krónikák elárulják, hogy miért: nem keresztény életet élt, pogány módon is temették el. (SRH 1937-38. 344.) Ezek az adatok újfent elárulják, hogy a fehér-fekete osztályozó rendszer a hatalom szempontjából pozitív-negatív megítélést tükröz. A krónikák azonban I. András királyt nemcsak fehérnek, hanem katolikusnak is nevezik. A két jelző összefonódása természetes dolog. A keresztény vallás a dualisztikus mítoszok egyes elemeiből is építkezett: Jézus Krisztus személye rendelkezik a naphéroszok egyes vonásaival, születése a téli napfordulóhoz, a nap évenkénti újjászületéséhez kapcsolódik. A keresztény állatszimbolika is épít a korábbi hiedelmekre, és az ördög fekete színe mutatja, hogy a jó ellentétét a hagyományos szimbólumrendszerben jelenítették meg. A kereszténység tehát annyiban lép túl a dualisztikus világnézeten, hogy csak az egyik oldal, a jó tiszteletét hirdeti. A kialakulóban lévő magyar állam hatalmának egyik pillére a kereszténység volt és ezáltal szerencsésen egymásra talált az, hogy a hagyományos fehér-fekete duális osztályozó rendszerben a magyar uralkodó réteg a fehér oldalra helyezte magát, azzal, hogy a kereszténység is ezen az oldalon állt. Jézus személyében is azonosítható volt a két világmozgató erő közül a jóval. Ezt a párhuzamot a korai magyar állam tudatosan felhasználta belső pozícióinak erősítésére. Erre előadásomban régészeti példákat is felhoztam (a lándzsa mint Szent István szimbóluma, László herceg és a kun történetének ábrázolásai, a ludaspusztai kereszt).

A fentiek figyelembevételével térjünk vissza a középkori Magyarország Fehéregyház, Fehértemplom típusú helyneveire. Ezek száma olyan sok (kb. 20) az egyéb, építőanyagra utaló helynevekhez - pl. Hímesudvar, Sövényháza, Veresegyház - képest, hogy emiatt elképzelhető, hogy nevük nem az építőanyag színére utal. A gyakori építőanyag nem lehet egy épület megkülönböztető jegye, emiatt nem lehet megkülönböztető elnevezésre sem alkalmas. Lehetséges egy olyan magyarázat is, amely a fehér színnek és a kereszténységnek a korai magyar államban fennállt és a fentiekben bizonyítani próbált összekapcsolódásából indul ki, tehát Fehéregyház, Fehértemplom helyneveink jelentése: keresztény templom. Nem hallgathatjuk el ennek a magyarázatnak sem ellentmondásait: a nem ezzel a névvel illetett templomok is keresztény templomok voltak. Elfogadhatónak tartom Györffy György magyarázatát is, amely szerint ezekben a helynevekben a fehér szín a királyi udvarral való kapcsolatra, esetleg a templomok királyi alapítására utal. (Györffy György 1977. 243.) Ez a magyarázat levezethető a fehér színnek a hatalmi elithez való kapcsolódásából. Györffy György magyarázatát azzal egészíteném ki, hogy a Fehéregyházak, Fehértemplomok a fehér magyarok, tehát az államhatalomhoz hű, kereszténységükben erős közösségek templomai is lehettek.

Lehetséges, hogy túl hosszúnak tűnt két-három helynévvel ilyen sokat foglalkozni, azonban a mögöttük fölsejlő történelmi háttér sem mindennapos. Segítségükkel bepillanthattunk a távoli múltban élt elődeink gondolkodásába.


FELHASZNÁLT IRODALOM

Balanyi György 1931: Szent István. Bp.

Diószegi Vilmos 19782: A pogány magyarok hitvilága. Bp.

Györffy György 1977: István király és műve. Bp.

Györffy György 1984: Államszervezés. Magyarország története I/1. Előzmények és magyar történet 1242-ig. Bp. 717-834.

Hóman Bálint 1935: A törzsszervezet bukása. Hóman Bálint-Szekfű Gyula: Magyar történet I. 2. bővített, teljes kiadás. Bp. 153-180.

Horváth János 1967: Székesfehérvár korai történetének néhány kérdése az írásos források alapján. Székesfehérvár évszázadai/1.

Ivanov, Vjacseszlav Vszevolodovics 1969: Dvoicsnaja klasszifikacija u afro-aziatszkih narodov. Narodi Afriki i Azii 5.

Jankovics Marcell 1987: Csillagok között fényességes csillag. Bp.

Karácsonyi János 1904: Szent István király élete. Bp.

Köngas, Elli Kaija-Maranda, Pierre 1972: Strukturális modellek a folklórban. Strukturális folklorisztikai tanulmányok. Documentatio Ethnographica II. Szolnok.

Kristó Gyula 1985: A fekete magyarok és a pécsi püspökség alapítása. Acta Universitatis Szegediensis. Acta Historica LXXXII. Szeged. 11-17.

László Gyula 1944: A honfoglaló magyar nép élete. Bp.

László Gyula 1977: A nagyszentmiklósi kincs. Bp.

Lévi-Strauss, Claude 1958: Anthropologie structurale. Paris.

Németh Gyula 1991: A honfoglaló magyarság kialakulása. Második, bővített és átdolgozott kiadás, közzéteszi Berta Árpád. Bp.

Pauler Gyula 18992: A magyar nemzet története az Árpádházi királyok alatt. Bp.

Pritsak, Omeljan 1953: Orientirung und Farbsymbolik. Saeculum 4.

de Saussure, L. 1923: Le systéme cosmologique Sino-Iranien. Journal Asiatique. 235-297.

SRH 1937-38: Scriptores Rerum Hungaricarum I-III. Edendo operi praefuit Emericus Szentpétery. Bp.

Székely György 1964: Magyarország története a honfoglalástól Mohácsig. Molnár Erik-Pamlényi Ervin-Székely György (szerk.): Magyarország története I. Bp. 39-158.

Tóth Sándor 1983: A fehér és fekete magyarok kérdéséhez. Acta Universitatis Szegediensis. Acta Historica LXXV. Szeged. 3-9.

Tóth Sándor 1987: Kabarok és fekete magyarok. Acta Universitatis Szegediensis. Acta Historica LXXXIV. Szeged. 23-29.

Váczy Péter 1938: Gyula és Ajtony. Szentpétery emlékkönyv. Bp. 475-506.

Váczy Péter 1940: A hunok Európában. Németh Gyula (szerk): Attila és hunjai. Bp. 61-142.

Veres Péter 1976: Duális osztályozó rendszerek. Ethnographia. 348-358.