HÚSZ ÉV - ÖT KÖTET. Így lehetne röviden jellemezni a Kossuth Könyvkiadó 1963-ban indult "naplósorozatát". A kiadó ezen sorozatában az ellenforradalmi korszak többé-kevésbé ismert személyiségeinek fennmaradt naplóit, emlékiratait tette közzé. Az indulást - Prónay Pál naplóját (A határban a halál kaszál...) - Zadravetz István naplója (Páter Zadravetz titkos naplója), majd Andorka Rudolf naplója (A madridi követségtõl Mauthausenig) és Szálasi Ferenc naplója (Szálasi naplója) követte. Az elmúlt hetek egyik sikerkönyve a sorozat újabb kötete, Shvoy Kálmán titkos naplója és emlékirata lett. A szegedi vegyesdandár egykori parancsnoka életének 1918 és 1945 közötti éveirõl, a magyar történelem egyik legjobban feltárt, de talán egyik legkevésbé ismert és az elmúlt években leginkább az érdeklõdés középpontjába került idõszakáról lebbenti fel a fátylat a maga sajátos módján.
Hoyg miért sajátos ez a mód? Talán azért, mert az olvasó a címben szereplõ naplóval ellentétben - amely feltételezi a naprakészséget, az események, a benyomások friss, azonnali rögzítését - egy, a történések után sokkal késõbb megírt, antedatált naplót vehet a kezébe. Egy olyan naplót, amelyet nem a napi események hatása alatt álló, hanem vélt vagy igaz sérelmek nyomán, az eseményeket, a történéseket már más szemüvegen keresztül nézõ személy írt. Egy olyan személy, aki önmagával szembeni elfogultságát nem tudta palástolni. Ezek a tények természetesen erõteljesen megkérdõjelezik a munka forrásértékét, megállapításainak "abszolút" tárgyilagosságát.
Ezek ellenére a napló - és a hozzákapcsolt emlékirat - érdekes olvasmány lehet mind a korszak történelmét kutató történészek, mind az olvasók számára, hiszen Shvoy Kálmán jó néhány megállapítása, észrevétele újszerûnek hat. Természetesen, mint minden ilyen jellegû, utólagosan készült emlékirat, napló, ez is magán hordozza a szerzõ szubjektivitását. Azt a személyes nézõszöget, amely minden ilyen munkát, az esetleges forrásérték mellett érdekessé tehet.
ADATAIT HITELESNEK csak részben fogadhatjuk el, mivel nem egy megállapítása ellentmond a tényeknek és sok esetben a szerzõ korábbi bejegyzéseinek is.
A könyvbõl - és a napló-, valamint emlékiratrészletet közzétevõ Perneki Mihály bevezetõ tanulmányából is - azt érezhetnénk, hogy az ellenforradalmi korszak egyik "mártírjának" naplóját, emlékiratát olvashatjuk, azét az emberét, akit lehetetlenné tettek az örökös gáncsoskodók, a riválisok és az antiszemiták. Igen, az antiszemiták, hiszen maga Shvoy Kálmán nyugállományba helyezését, aktív katonai pályafutásának befejezését, az elsõ világháborús zsidó hõsök szegedi emlékmûvének avatásakor elmondott beszéde "eredményének" tekinti.
Ezt az álláspontot fogadja el az anyagot sajtó alá rendezõ és közreadó Perneki Mihály is. Nem merült fel egyetlen olyan tényezõ sem - a naplóban, legalábbis a kiadott részletben (ami természetes) - amely szerint esetleg más okok is közrejátszhattak volna Shvoy Kálmán katonai pályafutásának befejezésében. Pedig következtethetnénk ez ügyben arra is, hogy Shvoy betöltötte a nyugdíjazáshoz kötelezõ 35 éves szolgálati idõt, politikai ambíciói pedig már aktív katona korában is messze meghaladták azokat a lehetõségeket, amelyeket egy "politikamentes" hadsereg tagja megengedhetett magának. Ugyanakkor voltak magánéletének is olyan, sokak számára a tiszti hivatással összeegyeztethetetlen vonásai, amelyeket az ellenforradalmi korszak hadserege sem engedhetett meg tagjainak. Sajnos, ezek, mint már említettem, kimaradtak a naplóból, és - ami már hiba -, a bevezetõ tanulmány is mellõzi e vonatkozásokat.
Nem szabad megfeledkeznie az olvasónak arról sem, hogy a naplót és az emlékiratot rendkívüli karriervágytól fûtött, sértett katona írta, akinek írásából az derül ki, hogy sem jobb, sem felkészültebb tábornoka nem volt nála a Horthy-korszak hadseregének, jóllehet ezt az önhittséget a korabeli minõsítések, kinevezések és egyéb források nem minden tekintetben igazolják. Shvoy úgy véli, hogy a katonai karriert - így az övét is - egyértelmûen egy "bécsi vezérkari klikk" irányította, egy olyan klikk, amelynek tagjai például a Ludovika Akadémia egykori növendékei és a honvédségnél vele egy idõben szolgáló Röder Vilmos, Rátz Jenõ és mások voltak. Shvoy Kálmán úgy véli, hogy például Röder örökké féltékeny volt rá, hiszen rivalizált vele a Ludovika Akadémián. E vetélkedésrõl sok dokumentum tanúskodik. Évfolyamelsõként 1899-ben a Ludovika Akadémián Röder Vilmos és Tombor Jenõ végzett, mégis igazat adhatunk Shvoynak, annyiban, hogy csakugyan õ lehetett a legfekészültebb katona, noha a Hadiiskola elvégzése után nem Shvoy került át a vezérkari testületbe, hanem Röder, Rátz, Werth és mások.
Úgy tûnik, Shvoy Kálmán nem tudta túltenni magát sérelmein, fõleg azért nem, mert vágyott politikai karrierje véget ért egyetlen, mindössze egy parlamenti cikluson átívelõ képviselõséggel. S nyugdíjazása sem "igazságtalan", valószínû, hogy õt is, mint sok más tábornoktársát, azért nyugdíjazták, mert letöltött harmincöt év szolgálati idõt a katonai pályán. Mindazonáltal alig volt olyan tábornoka a korszak hadseregének, aki nem tartotta volna személyes sértésnek - az egyébként általuk jól ismert - nyugdíjazási folyamatot.
MÉGIS ÉRDEKES KORRAJZ Shvoy Kálmán naplója és emlékirata, amely az ellenforradalmi korszak hangulatának, légkörének megismeréséhez mindenképpen segítséget nyújthat, de fontosnak aligha tekinthetõ. Forráspublikáció esetében - tekintsük Shvoy Kálmán naplóját annak - fontos eleme a megfelelõ szintû és terjedelmû bevezetõ és egyben magyarázó tanulmány, a jegyzetapparátus. Jelen esetben, sajnos, egyik kívánalmat sem sikerült a kiadónak hiánytalanul teljesítenie. Jó néhány jegyzet tévesen informálja az olvasót. Hasonló a helyzet a könyv használatát és megértését is elõsegíteni szándékozó névmutatóval. Noha Bölöny József hozzáértõ módon fésülgette a névmutatót, mégis elemi hibák maradtak benne. Nem tulajdonítanánk különösebb jelentõséget ezeknek, ha csak esetleges névírásbeli problémákról lenne szó, de személyek keveredtek össze a névmutatóban, korra, beosztásra, nevekre való tekintet nélkül. Számos, rosszul kiolvasott, fel nem ismert név zavarja a tájékozódást, például egy és ugyanazon személy két hibás név alatt is szerepel, annak ellenére, hogy a szövegkörnyezet, az idõpont biztos támpontot nyújthatott volna az azonosításra.
Nem tekintenénk ezeket a hibákat zavaró tévedéseknek, ha nem tételeznénk fel, hogy ez a munka is, ugyanúgy, mint több más "elõdje", forrásként szolgál majd az íróknak és a publicistáknak. Ahhoz pedig, hogy a napjainkban oly gyakran emlegetett történelmi tudatunkat formálni tudjuk - alapos, õszinte és valóban forrásértékû feldolgozásokra, emlékiratokra, dokumentumkötetekre van szükségünk.