Végiglapozva az Egyetemi Könyvtár történetérõl
tanúskodó dokumentumokat a könyvtár egész történetén
végigvonuló, érdekes paradoxon kelti fel figyelmünket.
Nagy bizonyossággal jelenthetjük ki, hogy nincs korszak és
nincs év, amikor a könyvtár helyzetjelentései, beszámolói
vagy éppen az intézmény külsõ vizsgálata
nyomán született dokumentumok ne szólnának súlyos,
mind a költségvetést, mind a helyhiányt és
személyzethiányt illetõen javításra váró
helyzetrõl. A paradoxon létrejöttéhez elengedhetetlenül
szükséges másik elemként ugyanezen években
és korszakokban mindig megtaláljuk a könyvtár túlélésére,
sõt
fejlõdésére mutató jeleket, amelyek következtében
az éppen adódó nehézség minden valóságtartalma
mellett is relatív, késõbb magasabb szinten jelentkezõ
nehézség lesz. Fennmaradása éppen ennek is köszönhetõ,
hiszen a százezres állománnyal s napi egy-két száz
olvasóval rendelkezõ könyvtár problémái
viszonylag könnyebben lettek volna megoldhatók, mint a késõbbi
milliós állományú és napi egy-két
ezer fõs forgalmú könyvtáré.
A szegedi Egyetemi Könyvtár születésétõl
genetikai kódként örökölte a folyamatosan problémát
okozó elemet. Ugyanis az Egyetemi Könyvtár létrehozása
Szegeden a funkciót ellátni tudó, erre a célra tervezett
könyvtárépület megépítése nélkül
történt. Története ennek következtében folyamatos
erõlködés egy olyan alapszint eléréséért,
amelyet a szerencsésebb csillagzat alatt létrehozott könyvtárak
eleve teljesítenek, s az egész idõszakban hatalmas energiákat
elfogyasztó küzdelem azért, hogy a hátrány
ellenére a könyvtár kiszolgálja egyetemét s
a hazai egyetemi könyvtárügy élvonalában is számon
tartassék.
*
Klasszikus megállapításként a könyvtáros sokszor idézi a mostanra már kideríthetetlen eredetû mondást, ami úgy szól, hogy "amilyen az egyetem, olyan a könyvtára." Ezt teszi id. Bibó István is, amikor 1933-ban a könyvtárról adott átfogó elemzésében azt írja, hogy "az egyes egyetemi könyvtárak könyvanyaga jórészt attól függ, hogy az anyaegyetem mekkora történelmi múltra tekinthet vissza". Nos, esetünkben mind az egyetemet, mind könyvtárát illetõen a történelmi múlt, a kolozsvári elõd tradíciói a szegedi mûködés elsõ pillanatától kezdve inkább erkölcsi erõt jelentenek.
A teoretikus megalapozás adott, azonban ez kevés a gyakorlati könyvtári munka megkezdéséhez. Nem érdektelen tudni, hogy a békeszerzõdés értelmében az egyetemnek minden berendezését és könyvtárát is Kolozsváron kellett hagynia. Az ott maradt könyvtár a kor legmodernebb magyar könyvtári épületében elhelyezett, fél milliónál is nagyobb gyûjtemény, állományát tekintve az ország harmadik legnagyobb gyûjteménye volt. Két részbõl tevõdik össze: 200.000 kötet az Erdélyi Múzeum tulajdona, 300.000 kötet pedig az egyetemé, de az összeolvasztott gyûjteményt közösen kezelik. A nagy számok mögött rendkívüli érték húzódik meg. A könyvtár a legkiválóbb erdélyi fõúri könyvtárak anyagából a 18. és 19. század hazai és külföldi, tudományos és szépirodalmi értékeit tartalmazza, a budapesti királyi ügyészség köteles példányai révén a 20. század elejének csaknem teljes magyar tudományos és szépirodalmi termését is. A gyûjteményt kiegészíti a magyar történelem tanulmányozásának becses forrásait jelentõ anyag, az erdélyi fõ- és köznemesség legértékesebb levéltárainak anyaga. Szinte ideálisnak tekinthetõ a könyvtár egyetemi könyvtárként: két és negyed évszázad tudományos és szépirodalmi, hazai és külföldi fontos mûveinek birtokában, a köteles példányok következtében pedig a magyar kortárs termés szinte teljességével ellátva kiválóan tölthette be szerepét. Egészen a békeszerzõdésig. Ekkor az egyetem elõször Budapestre menekült, majd Szegedre települt, hozván és tovább hordozván az egyetem általános, az alföldi és szegedi létbõl adódó különleges vonásait és funkcióit, miközben az ezt beteljesíteni képes alap, a könyvtár kényszerûségbõl Romániában maradt. Az egyetem elveszítette könyvtárát, az ottmaradt könyvtár pedig egyetemét.
Az Egyetemi Könyvtár az egyetem szegedi mûködésének beindulásakor a ma is hozzá tartozó területen, a Dugonics téri központi épület elsõ emeletének egy részén helyezkedett el. Szó szerint a semmibõl indult. A könyvtár számára a könyvgyûjtés 1920-ban kezdõdött el. Ekkor több fõvárosi könyvtár és tudományos intézet juttatja el fölös többes példányait és kiadványait, ez az alap. A kormány a könyvtárat a korábban a kötelespéldány joggal rendelkezõ Erdélyi Múzeum Egyesületet e területen jogutódjának tekintve, megkezdi a sajtóügyészségi köteles példányok rendszeres ideküldését. A kultuszminisztérium egyszeri nagyobb segélyt ad alapvetõ segédkönyvek beszerzésére: 1922 közepén a könyvtár állománya már meghaladja az 50.000 kötetet. Az indító adományok közül a jelentõsebbek a Magyar Nemzeti Múzeum 11.327, a budapesti Egyetemi Könyvtár 9.639, a budapesti Városi Nyilvános Könyvtár 5.784, a Magyar Tudományos Akadémia kiadójának 3.237 és a Pénzügyminisztérium 3.498 kötetes ajándékai. Csatlakoznak az egyetem iránt lelkes magánszemélyek is, Tarnovszky Géza 3.071, Lechner Károly 3.000, Imre Sándor szintén 3.000, Szádeczky Lajos 350 kötetet ajándékoz, ide kerül Gohl Ödön 2.440, Daday Jenõ 2.000 és Dézsi Lajos szintén 2.000 kötetes könyvtára. Jelentkezik a külföld is, a Smithsonian Institute elõször 324, majd 184 kötetet, a Carnegie Institute 184 kötetet küld. A kormánysegélybõl két jelentõsebb könyvtár megvételére kerül sor, Binder Jenõ 1.547 kötetes könyvtára és a Gyõri Kaszinó 1.000 kötetet kitevõ könyvtára válik az egyetemi könyvtár tulajdonává. Az induló években kerül ide a nagyon értékes anyagot tartalmazó Márki-hagyaték a maga 10.205 kötetével. A Könyvtár elsõ tíz évében a nemzeti lelkesedés egy közel 155.000 kötetes könyvtárat hoz létre.
A könyvtár 1924-ben nyitotta meg olvasótermét az épület elsõ emeletén, pontosan ott, ahol az ma is található, 100 fõ számára biztosított ülõhelyet s a különféle méretû fapolcokon 7.852 kötetet kínált helybeni tanulmányozásra. Tette mindezt az ekkor éppen alig 1100 szegedi egyetemi hallgató és oktatóik érdekében. Több mint elgondolkodtató, hogy ettõl kezdve 70 évig, 1994-ig ugyanennek az olvasóteremnek ugyanennyi ülõhelye szolgálta az ekkorra már 10.000 fõt is meghaladó szegedi felsõoktatási diákság könyvtári igényeit. Az egykor nem könyvtár céljaira épült épület, az épületben a lassú, s mindig csak a dokumentumállomány növekedésre való hivatkozással kicsikarható területnyerés a tradicionálisan rossz szerkezetû német mintáknál is konzervatívabbá válásra kényszerítette a könyvtárat. A gyarapodó, s kevés vétel ellenére a nemzetközi csere és a hazai köteles példányok révén egyre értékesebb könyv- és folyóirat-állomány mind kisebb és kisebb része volt az elõbb közölt okok miatt közvetlenül elérhetõ a könyvtár látogatója számára. Ennek két, igen ellentétes hatást kiváltó következménye lett. Az egyik annak a katalógusrendszernek a kialakulása, amelynek a szakértõ könyvtárosok legjobb szándékai szerint a lehetõ legtökéletesebben helyettesítenie kellett a dokumentumokhoz való közvetlen hozzáférést. A könyvtári szaknyelven betûrendes katalógusnak nevezett, a dokumentumokat formai ismérveik révén feltáró katalógus készítése a könyvtár születésének elsõ éveiben megindult. A nagykönyvtárnak azonban, ha anyagának minimális részét képes csak tematikus csoportosításban felállítani, kötelessége a dokumentumok tartalma alapján való tájékozódást is biztosítani. A másik következmény pedig az, hogy a század máig is legjelentõsebb tartalmi feltáró rendszerének, az Egyetemes Tizedes Osztályozás néven ismert ETO-nak a teljes állományra kiterjedõ adaptációját a mi egyetemi könyvtárunk kezdte meg Magyarországon elõször a 20-as évek közepén, s 1930-tól az olvasóközönség szolgálatára állt a szakkatalógus.
Az Egyetemi Könyvtár vezetõi az alapítástól a második világháború végéig igazgatói rangban mûködõ, de tudósi és oktató munkájukkal az egyetemhez is szorosan kötõdõ személyiségek voltak. Könyvtártudományi, népmûveléstudományi és néplélektani munkásságával kiemelkedik közülük id. Bibó István, a két világháború közötti idõszak leghosszabb ideig (1924-35) hivatalban lévõ igazgatója. Õ is, mint közvetlen elõdei, az irodalomtörténész Dézsi Lajos és a fõleg Erdély történetével foglalkozó Szádeczky Kardoss Béla egyetemi tanárok is voltak, az oktatómunkában is részt vettek. A Bibót követõ Sulica Szilárd, majd Puskás Endre elsõsorban a könyvtár helyzetének részletes feltérképezésével, a szakmai munka irányításával foglalkoztak, bár mindkettõjüknek volt egyéb irányú tudományos érdeklõdése is. Sulica a román nyelv magántanára is volt, Puskás Endre pedig a skandináv szépprózával foglalkozott, több norvég és dán drámát lefordított.
Az Egyetemi Könyvtár létrejöttével párhuzamosan a kor, elsõsorban német könyvtárügyi és egyetemszerkezeti mintáit is követve, kialakultak az egyes karok, intézetek szakkönyvtárai is. A kari, intézeti, tanszéki könyvtárak, és a második világháború után belõlük az Egyetemi Könyvtár szakmai vezetésével hol a valóságban, hol csak papíron összeálló egyetemi könyvtári hálózat története külön tanulmányt követelne. A könyvtárügyi kérdésekben igen felkészült igazgató, Bibó már igen korán foglalkozott e rendszer (máig továbbélõ) problémáival. Az induló helyzetet jól mutató 1930-as állapot szerint az akkor 134.710 kötetet számláló Egyetemi Könyvtár mellett az egyetemet szolgálta a jogi kari Egyesített Intézeti Könyvtár a maga 11.361 kötetével, az orvoskari Klebelsberg Könyvtár 2.400, az orvoskari Intézeti Könyvtár 13.330, a bölcsészetkari könyvtár és intézetek 16.170, a mathematikai és természettudományi kari és intézeti könyvtárak 20.820 kötettel. Ehhez vegyünk még egy adatot, az ekkor az Egyetemi Könyvtár által elõfizetett folyóiratok száma 309, a többi egyetemi intézeté összesen 702 volt. Ezek az adatok arányaikat illetõen nagy bátorsággal hasonlíthatók a maiakhoz, az Egyetemi Könyvtár állománya a tanszéki összes állománynak több mint kétszerese, míg az elõfizetett tudományos folyóiratok aránya is közel megmaradt. A szerkezet tradicionálisnak bizonyult, azonban sajnos azon elemei is, amelyeket már Bibó igyekezett elvileg és elméletileg rendezni, akkor is kevés sikerrel. Kezdettõl fogva nem tisztázódott világosan az egyetemi nagykönyvtár és a tanszéki szakkönyvtár feladatainak, gyûjtõkörének, szolgáltatásainak, közönségének egymáshoz való viszonya. Már a 20-as években elkezdõdött egy olyan folyamat, amely kellõ koordináltság hiányában és a külön költségvetési források következtében mára lényegében majd félszáz könyvtár mûködését eredményezi az egyetemen közel azonos célokkal, s teljesen azonos problémákkal, mint a költségvetési, férõhely, tárolóhely, személyzet és felszerelés elégtelen volta.
A világháborús évekbe a könyvtár 225.000 kötetes, tekintélyes nagyságú állománnyal (viszont ennek felét folyosókon feldolgozatlanul, feltornyozva tartva) szerény létszámú személyzettel és az igazgató következõ fohászkodásával lép be: "... részesítse a Mindenható a mi intézetünket a következõ év folyamán mindazon lehetõségekbe és eszközökbe, amelyek segítésétel hazánk közmûvelõdési és tudományos haladásának folyamatában a ránk esõ feladatok és célkitûzések teljesítését az eddiginél nagyobb mértékben és kevesebb nehézségekkel végezhessük". S hogy a sóhajokra igen alapos oka van, azt is közli az egyetem az idei rektorával, hogy megfelelõ alapok hiányában a könyvtár a "levegõben lóg", az alapvetõ munkák mellett a régi magyar irodalom és az egyetem újjáalapítása koráig szinte a teljes új magyar irodalom munkái is hiányoznak.
1940 augusztusának végén az egyetem a bécsi döntés alapján visszatér Kolozsvárra, ám a késõbbiek ismeretében isteni szerencsére Szeged nem marad egyetem nélkül, s a könyvtár Szegeden maradván a régi-új egyetem könyvtáraként mûködik tovább. A lelkes történelmi pillanatban a könyvtári beszámolók két tekintetben kissé elragadtatják magukat. A visszatérés befejezettsége tudatában kijelentik, hogy a könyvtár megszûntnek nyilvánítja a kolozsvári Egyetemi Könyvtárhoz való kapcsolatát, tehát lényegében a jogutódi minõségrõl mond le, hiszen már nincs szükség utódra. A szegedi egyetemi könyvtár szempontjából kedvezõtlen, hogy a kormányzat is így értelmezi a helyzetet, megszünteti a sajtóügyészségi köteles példányok szegedi jogát, visszaszármaztatván azt Kolozsvárnak. A másik túlzásról az alábbi idézet ad számot: "... a szegedi Egyetemi Könyvtár eddigi húsz évi mûködése alatt mindenkor azzal a tudattal gyarapította könyv- és folyóirat állományát, hogy elõbb-utóbb "hazatér Kolozsvárra" s ezzel magyarázza azt a tényt, hogy alapvetõ mûvek beszerzése elmaradt, hiszen azok úgyis megvannak Kolozsváron. Az igazság pedig az, hogy az eltelt húsz év alatt sem a Kolozsvárt maradt egyetemi könyvtárral nem volt kapcsolat, sem a beszerzési feltételek között nem találkozhattunk olyan utalással, hogy azért nem kell itt, mert Kolozsvárt már megvan. A szomorú valóságot sokkal jobban jellemzi az, hogy a háború évei nem a könyvtár fellendülésének idõszakát jelentik. A kor szellemének megfelelõen az 1941. évi rektori tanévzáró nem új könyvtárépület létrehozását emlegeti, hanem annak örül, hogy "... új, központi fekvésû sportpálya ... sõt a végleges tornacsarnok építkezése is megindul" azért, hogy a szellemet is a test erõsítése által mûvelje.
A könyvtár számára ismételten még a kikönyörgött póthitelek sem elegendõk a szükséges vásárlásokra. Szerencsére ezekben az években sem maradnak el azonban a jelentõsebb adományok, Tonelli Sándoré mellett Mader Béla majd ezer kötetes orientalisztikai gyûjteménye kerül ajándékként az újonnan alapított egyetem könyvtárába.
*
A könyvtár egyike azoknak az egyetemi intézményeknek, amelyek szinte szünet nélkül mûködtek a háború éveiben és a háború befejezését követõ nehéz idõszakban is.
1946-ban a könyvtár visszakapja a sajtóügyészségi kötelespéldány-jogot. Ugyanakkor jelentõsen apad is az állomány, a fasisztának minõsített sajtótermékek (6500 mû 6.633 kötetben) kerülnek beszolgáltatásra. A könyvtár akkor "államinak" minõsített adományokat is kap, a legjelentõsebb közülük az Eszterházyak két dunántúli (tatai és marcaltõi) könyvtárából államosított anyaga (kb. 5300 kötet), amely még ma is egységes tömbben található meg a könyvtárban. Késõbb hasonló módon kerül a könyvtárhoz a szegedi ferences kolostor könyvtárának még megmaradt töredéke is.
Felszínen marad az önálló könyvtárépítés ügye, a hároméves tervbe akarják illeszteni, most is sikertelenül, mint majd késõbb az elsõ ötéves tervbe sem kerül bele. Életrevalóbb ötlet születik, az adott épület jelentõs belmagasságára tekintettel kétszintes raktárak építése vetõdik fel megoldásként a helyhiányra.
A második világháború után a nagykönyvtárak hagyományos mûködési szerkezete szilárdul meg az Egyetemi Könyvtárban. Ezt a struktúrát az jellemzi, hogy a fõ munkafolyamatok és a fõ dokumentumtípusok alapján tagolódik.
A könyvtárnak a szocialista rendszerben eltöltött több mint négy évtizedét - mára is megmaradóan - a politikai és ideológiai máztól nagy általánosságban könnyen megszabadítható szakmai eredmények jellemzik. 1956 jelezte, hogy a könyvtár korántsem csak a rendszer iránt teljesen lojális munkatársakat foglalkoztat, s bár 1957-58-tól a hatvanas évek elejéig (egyes esetekben tovább is) a fõ posztokon "szilárd marxista világnézetû és elkötelezettségû" emberek álltak, az egyetemi könyvtáraknak a korban különösen kiütközõ jellemvonásán õk sem változtathattak. Ez pedig abban állt, hogy az egyetem könyvtára "parkolópályája"volt számos olyan értelmiséginek, akit érdeklõdése, tudása az egyetem vonzáskörében tartott, azonban tanszékein vagy gimnáziumi katedrán politikai, ideológiai, esetenként csak pénzügyi okokból nem kaphatott alkalmazást.
A Könyvtár 1959-ben a kor tervidõszakokban gondolkodó szellemének megfelelõen tízéves, igen konkrét költségvetéssel is alátámasztott fejlesztési tervet dolgoz ki az egyetem általános fejlesztési tervének részeként. A mára teljesen elfelejtett, inkább javaslat mint terv elõször veti fel azt a gondolatot, hogy az egyetemi központi épület teljes egészében és megfelelõen átépítve a könyvtár rendelkezésére álljon. Itt vetõdik fel (késõbb a Dóm térre építendõ új könyvtárhoz is kapcsolódó elképzelés), hogy az Egyetemi Könyvtár és a város Somogyi Könyvtára egy épületben nyerjen elhelyezést.
A háború utáni idõszak kezdetétõl megfigyelhetõ a hallgatói létszám fokozatos növekedése. Növekszik az olvasóforgalom, a beiratkozottak száma. Évente rendszeresen gyarapodik az állomány, legbiztonságosabban a magyar nyelvû anyag. A vásárlás mellett a valamilyen formában szinte mindig ideosztott köteles példányok számítanak sokat. A külföldi szakirodalom, könyvek és folyóiratok beszerzése tekintetében azonban állandósulnak a problémák.
A hatvanas évek közepén a tervpályázati kiírásig, sõt a tervpályázatok elkészültéig eljutó új könyvtár építését célzó folyamat az egyetemi könyvtár számára szomorú eredménnyel fejezõdik be. Minden bizonnyal pénzhiány miatt a Dóm térre tervezett közös nagykönyvtár módosított tervek alapján már csak egy könyvtár, a Somogyi Könyvtár számára épül fel. Az Egyetemi Könyvtár számos szempontból a reménytelenségben folytatja tevékenységét: nyomasztóak újra a raktári gondok, kevés az olvasói férõhely. Történik azonban szívet melengetõ is: eredményei alapján az Egyetemi Könyvtár 1980-ban I. osztályú tudományos nagykönyvtárnak minõsíttetik.
A nyolcvanas évek végére a könyvtári állomány meghaladja a nyolcszázezer könyvtári egységet (1989: 824.199), a beiratkozott olvasók száma majdnem hatezer (5845), a létszám az idõközben visszakerült (a 70-es években néhány évig egyetemi kezelésben volt) könyvtári kötészettel és a könyvtárhoz került tanszéki könyvtárak könyvtárosaival együtt 77 fõ.
*
A kilencvenes évtized kezdõ éve, a politikai rendszerváltás következtében beköszöntött új idõszak kezdete az Egyetemi Könyvtárat igen jó szellemi kondícióban találta. A munkatársak azon jelentõs része, akik a nyolcvanas évek végén már a szakmai fejlõdés felgyorsításában és a könyvtári munka minden területének megújításában voltak érdekeltek, most az ideológiai és politikai korlátok eltûnte után szinte pillanatok alatt dolgoztak ki reform és fejlesztési koncepciót olyan átfogó kérdésekrõl mint az egyetem könyvtári rendszerének modernizálása, az új könyvtár építésének szükségessége, a minden könyvtári munkafolyamatra kiterjedõ számítógépes automatizálás.
Az Egyetemi Könyvtár igen gyorsan alkalmazkodott ahhoz az új helyzethez, amikor sikeres pályázatink révén a költségvetési kereteket olykor jelentõsen meghaladó forrásokhoz lehet jutni. Már 1990-ben nyert a Mellon Foundation-hoz benyújtott könyvtári pályázat, amely a könyvtár számítógép parkjának alapjait hozhatta létre. Az egyetemi vezetéssel együtt végre sikerült elérni az orvosegyetemi rektori hivatal régi helyének könyvtári célú felhasználását, a könyvtári terület bõvült, s ez az olvasói férõhelyek megnövelését, és kedvezõbb használtatási körülmények megteremtését eredményezte. A PHARE-hoz benyújtott pályázat sikere lehetõvé tette az újonnan megkapott terület könyvtári berendezését. Ez a pályázat s még számos más, hazai források elnyerését célzó társa a könyvtári állomány fejlesztéséhez is hozzájárult, fõleg idegen nyelvû hagyományos szakirodalmat tudott beszerezni segítségével a könyvtár. A hagyományos dokumentumok mellett azonban már megjelent s máig jelentõs számot ért el az elektronikus, digitális dokumentumbeszerzés is.
Az Egyetemi Könyvtár vezetõ munkatársai a rendszerváltozás
után szakterületeiken nem csupán a saját könyvtári
fejlesztések kidolgozásában és megvalósításában
vettek részt, hanem az elsõ pillanattól kezdve a magyar
egyetemi könyvtárügy átfogó fejlesztési
munkáiban is.
A kilencvenes évek egyik legnagyobb eredménye az Egyetemi Könyvtárban az automatizált integrált könyvtári rendszer bevezetése.
A Könyvtár beiratkozott olvasóinak száma a kilencvenes évek második felében szorosan közelíti a tízezres számot, az állomány pedig már átlépi az egymilliós határt.
A kilencvenes évek erõteljes felsõoktatási változásai, az állandóan és nagy ütemben növekvõ hallgatói létszám, amelyet nem követett az oktatói létszám emelkedése, az oktatási és tanulási módszerek változását idézték elõ. Az információszerzésben és tanulásban egyre inkább terjedõ korszerû elektronikus megoldások jelentkezése az elõzõekkel egyetemben a könyvtár általános szerepének felértékelõdéséhez vezettek szerte Európában. Ez a trend valósul meg egyetemünkön is, s az Egyetemi Könyvtár, amely szegedi alapítása óta lényegében mindig a szegedi felsõoktatás egészének nagy könyvtáraként mûködött, elõször lát maga elõtt reális lehetõséget arra, hogy egy megújult könyvtári szerkezet keretében a ma és a jövõ század elejének elvárásait kielégítõ új könyvtárépületben folytassa majd mûködését.
Mader Béla