Egyházi gyûjtemények a Szegedi Tudományegyetem Egyetemi Könyvtárának állományában

szeged-alsóvárosi rendház * szegedi minorita rendház * szegedi piarista rendház

Szegeden a katolikus egyház kezén lévõ intézményekben létesültek azok a könyvtárak, melyek a 19. század második feléig a város mûvelõdésügyének lényegét alkották. Ezek közül az elsõség az alsóvárosi ferences rendház tájékát illeti, amely a 16. század elejétõl fogva kétszáz esztendõn át a szegedi könyvkultúra egyedüli letéteményese volt. Csak a 18. század derekán lépett nyomába a piaristák, majd a felsõvárosi minoriták - más elnevezéssel konventuális ferencesek - bibliotékája. A három gyûjtemény darabjai 1950-ben, az egyházi javak államosításakor szétszóródtak, így ma közvetlenül azt az - összesen - 934 kötetet vizsgálhatjuk, amelyek a könyvelosztó hálózat révén az anyavárosba visszaszármaztak, s ma az Egyetemi Könyvtár régi könyvállományát gazdagítják.

A szeged-alsóvárosi rendház könyvtára

A 14. századtól itt mûködõ ferencesek könyvtára az egyetlen olyan hazai bibliotéka, amelynek eredete még a középkorba nyúlik vissza és folytonossága csak a 20. században szakadt meg. A gyûjtemény 1951-ben, az egyházi javak államosításakor - a piaristák és a felsõvárosi minoriták hasonló sorsra jutott könyvtárával együtt - szétszóródott, így az állomány rekonstruálásában a könyvtárról szóló irodalomra, Dubecz József 1846-ban összeállított forrásértékû katalógusára és arra több mint félezer kötetre hagyatkozhatunk, amely 1950 után a szegedi Egyetemi Könyvtár állományába jutott. Hangsúlyoznunk kell, hogy az állomány a kezdetektõl egészen a legutóbbi évekig változott. 1551-ben a barátok Gyulára, Ecsedre, majd Szécsénybe menekítették kincseiket, és 1910 elõtt néhány évvel a legjelesebb nyomtatványok a gyöngyösi testvérzárdába kerültek. De az ellenkezõ irányú mozgásra is bõven akad példa: a 16 században a gyulai rendház tagjai menekítik ide kódexeiket és felbukkannak a szegedi állományban kassai, nagyszombati, szendrõi, gyöngyösi és füleki  provenienciájú könyvek is.
Bár Dubecz József 1846. évi katalógusa jóval késõbbi állapotot rögzít, a könyvtár  korai állományának jellemzéséhez mégis kiindulópontul szolgálhat. E szerint az egyházatyákat Hieronymus, Bonaventura és Thomas Aquinas képviseli. A középkori ferences teológusok közül Duns Scotus, Nicolaus de Lyra mûveit illeti elsõség, míg a kortárs irodalmat Berdardinus de Bustis, Nicolaus de Nyse és Hugo de Sancto Charo neve fémjelzi. Johannes Gerson és az ifjabb Rudolfus Agricola mûvei a keresztény humanizmus gondolatait közvetítik, míg a kolostorba benyomuló klasszikusok, illetve Guido de Colonna Nagy Sándor- és Trója-regénye a barátok irodalmi érdeklõdésérõl vallanak.

Az állomány a 16. században kurrens mûvekkel, elsõsorban vétel útján bõvült, s az így összeállt gyûjteményt a megszûnt kolostorok anyagának áramlásai szerencsésen kiegészítették. A 18. századi állapotról egy 1748-as vizitációs jegyzék tudósít: a gyûjtemény ekkor 20 õsnyomtatványt, 98 antikvát, a 17. századból 155, a következõ évtizedbõl pedig 100 kötetet számlált. A tervszerû gyûjtõpolitikai jelei éppen a 18. században szaporodnak meg, de a gyûjtemény elsõ és egyben utolsó rendszerezésére csak 1846-ban került sor, amikor Dubecz József a könyvtár szakrendi katalógusát és a hozzá tartozó betûrendes mutatót elkészítette. Dubecz ekkor 1479 bibliográfiai egységet, a többespéldányok beiktatása folytán 2644 önálló jelzetû nyomtatványt regisztrált. 1885-1886-ban "A szegedi ferencesek társházának házi könyvtárából kivett" könyvekrõl listát vezetnek, az állomány szakszerû rendezésére azonban csak az 1890-es évektõl kerül sor. 1935 körül "a részletes tájékozódás a könyvtárban még kissé nehéz, az anyagot most rendezik", ám a megvalósításra már nem kerülhetett sor, s ma mindössze azt az 540 önálló bibliográfiai egységként kezelt nyomtatványt vehetjük kézbe, melyet a szegedi Egyetemi Könyvtár különgyûjteménye õriz.


A szegedi minorita rendház könyvtára

A szegedi konventuális szerzetesek a szalvatoriánusoktól elszakadva már a 15. században saját kolostorral rendelkeztek, ám mûködésük a 16. század elejtõl fokról fokra hanyatlott. Második letelepedésükre 1726-ban került sor, s bizonyos, hogy már beköltözésükkor rendelkeztek könyvtárral, mert egy eddig ismeretlen leltárjegyzék tanúsága szerint a Szegedre költözõ bosnyák minorita barátok templomi felszerelésük mellett bibliotékájuk legértékesebb darabjait is hajóra rakták. Az ekkor összeállított könyvjegyzék tanúsága szerint a minoriták könyvtára jobbára kurrens beszerzésû, 17-18. századi mûvekbõl állott.

A szerzõk között a jezsuiták, a ferencesek és a pálosok vezetnek, a klasszikus auktorok és az egyházatyák - Aristoteles, Duns Scotus mûveitõl, illetve az aesopusi gyûjteménytõl eltekintve - teljességgel hiányoznak. A magyar szerzõk közül az elsõ Pázmány Péter és Illyés András, az újabb irodalmat Tolvay Imre, a pálosrendi Csúzy Zsigmond, illetve a jezsuita Szentiványi Márton egy-egy mûve fémjelzi.

A százhatvanhat tételbõl álló gyûjtemény csaknem kizárólag egyháztudományi jellegû, fõleg prédikáció és hitvita céljára alkalmas, s ez kétségtelenül céltudatos gyûjtõpolitika eredménye. A levéltári adatok arra utalnak, hogy a szegedi minorita rendház idõrõl idõre megújította könyvtári nyilvántartását. 1766 után állíthatták össze azt a huszonkét oldalas betûrendes katalógust, amely a szerzõ nevét, a tömr címet, a megjelenést helyét és idejét, valamint a könyv méretét, kötésének állapotát is rögzítette. A következõ negyedszázad ismét hatalmas fejlõdést hozott: egy töredékes katalógus szerint a 18-19. század fordulóján több mint ezer nyomtatványt õriztek a rendház falai között. Tudjuk, hogy 1831-ben, majd a 19. század végén többízben újabb leltárkönyveket fektettek le, s bizonyos, hogy a 20. században is történt valami ez ügyben, mert a kötetek gerincén géppel számozott cédulák mutatják a raktári számot. 1912-1913-ban az épp rendezés alatt álló gyûjtemény már 4080 kötetet számlált. Állt ez a bibliotéka 1949-ig, amikor az egyházi javakkal együtt állami tulajdonba került. Darabjai ma az ország számos közgyûjteményét gazdagítják. 166 kötet visszaszármazott az anyavárosba, s ma az Egyetemi Könyvtár régi könyveinek számát szaporítja.

Bizonyára véletlen, hogy az ismét összekerül gyûjtemény csak néhány 19. századi kiadványt tartalmaz, zöme a 18. századból való, egynegyed része ún. régi magyar könyv s csak egytizede 16. századi külföldi nyomtatvány: a legkorábbi - Melanchthon grammatikája - 1562-bõl. Gyarapítása a posszesszorbejegyzések szerint szinte csaknem kizárólag a rendház tagjainak - Zerényi Szaniszló, Borbás Ignác, Lendvay Gábor jóvoltából történt. A szegedi minoriták könyvtára mint egységes gyűjtemény - az alsóvárosi ferencesek és a piaristák hasonló sorsra jutott bibliotékájával együtt - ma már aligha állítható helyre, s az elszármazott könyvek szórványos felbukkanását is csak a véletlenben bízva remélhetjük.

A szegedi piarista rendház könyvtára

"Hogy mikor alapították könyvtárunkat, nem tudom" - írja 1814-ben Ugróczy Ferenc szegedi kegyesrendi tanár, a gyûjtemény akkori kezelõje. A város és a rend 1719. évi szerzõdésébõl azonban kitûnik, hogy a piaristák a könyvtár alapját a letelepedésükkor vetették meg, 1723-tól pedig céltudatos állományfejlesztési politika alakította a bibliotéka jellegét. Ekkor vásárolja meg a könyvtár a görög és latin szentenciák 1639-es kiadású Florilegiumát, a következõ évben pedig a jezsuita Karel Kolczawa drámáinak négy könyvét kötteti pergamenbe. A hasonló tudósítások 1728-tól rendszeressé válnak, amikor megkezdik a könyvek leltározását, s ezzel együtt feltüntetik a címlapon a beszerzés és köttetés évszámát is. Az elsõ katalógus nem követhette kellõképpen a változásokat, mert az 1727-ben lejegyzett Familia Domus szerint "Jacobus a S. Felice [Fiala Jakab] könyvtáros új katalógust állít fel". Mindez arra mutat, hogy a letelepedést követõ évtizedekben a rendház falai között már komoly gyûjteménnyel kell számolnunk. Ekkor került ide Jean-Baptiste Gonet tomista fogantatású értekezéseinek antwerpeni kiadása, valamint a hétnyelvû Calepinus, amely a magyar királyok és hadvezérek Mausoleumával bizonyára az iskolai oktatásban is segédkönyvül szolgált.

A könyvtárkezelõ munka megindulása és a vásárlásra fordított összeg gyarapodás alapján joggal feltételezhetjük, hogy tudatosan fejlesztett állománnyal van dolgunk, amely szerencsésen kiegészült a szokásos ajándékozás révén is. A donátorok között a ház Szegeden elhunyt tagjait - Tapolcsányi Gergelyt, Vajda Márton, Szluha Ferencet - illeti elsõség, de a 18. század legbõkezûbb adakozója a szegedi születésû Józsay János udvari ágens, a gimnázium egykori növendéke volt. Egy 1813-ban összeállított katalógus 4028 kötetben 2512 mûvet tüntetett fel, az 1844-ben lefektetett cím- és szakkatalógus pedig 5192 kötetben 3102 mûvet regisztrált. A könyvtár ez idõ tájt két helyiséget foglalt el, s bár a nedvesség és a penész  az értékes állományt megtizedelte, a végsõ rekonstrukcióra csak 1879 után került sor. Az árvíz nem pusztította el a könyveket, de a helyiséget megrongálta, s a helyreállítást teljes modernizálással kötötték egybe. Ekkor láttak hozzá a könyvtár harmadik s egyben utolsó nagyobb rendezéséhez. 1883-ban új betûrendes katalógus készült, amely 10675 kötetben 5416 mûvet tüntetett fel. A gyûjteményt 2000 értekezés, szónoki beszéd, nekrológ és egyéb aprónyomtatvány, illetve 400 naptár és több éven át vezett meteorológiai megfigyelés egészítette ki. Ezenkívül 19 darab 1488 és 1536 között megjelent mûvet, az 1557-tõl 1711-ig terjedõ évekbõl pedig 33 idegen nyelvû hazai nyomtatványt õriztek a könyvtár falai között. 1950-ben, az egyházi javak szekularizációjakor az állomány nagyobb része szétszóródott, így közvetlenül csak azt a 284 kötetet vizsgálhatjuk, amelyek az Akadémiai Könyvtár jóvoltából Szegedre visszakerültek. "Mint egységes gyûjtemény ma már aligha állítható helyre - írja Kulcsár Péter - , ami nem is annyira magának a kegyesrendû könyvtárnak a szempontjából fájdalmas, mint inkább azért, mert az egyes kötetek bejegyzései becses adalékokkal szolgálhatnának Szeged 18. századi magángyûjteményei felõl".


Régi Könyvek Tára
a gyûjtemény kezelõinek