Első Nagy Magyar Internet Vadászat
Az áprilisi vadászat feladatai és értékelése
Sikeresen lezárult a Netvadász áprilisi, ebben a félévben az utolsó fordulója is.
A félév végéhez közeledve mind a vadászokon, mind a házigazdákon némiképp
a kifáradás jelei mutatkoztak, ennek ellenére 11-en vettek részt ebben a fordulóban is,
sőt még most is akadt két új versenyző. A feladatok kissé megkésve kerültek
kihírdetésre és a feladatok megfogalmazásai sem voltak elég akkurátusak.
Ez a szépséghiba azonban csak újabb lehetőséget adott annak illusztrálására, hogy a hálózat az információk milyen végtelen tárházával rendelkezik.
Több esetben az induló feladattól eltérő, de teljes
mértékben elfogadható megoldást hoztak a versenyzők. Sajnos az egyik versenyzőtől
kénytelenek voltunk 1 pontot levonni, mivel csak a források URL-jeit küldte el (talán
még így is elnézőek voltunk) éppen a megoldási lehetőségektől fosztva meg az érdeklődőket.
A megoldásokhoz természetesen most is a fő segítséget a 'jó öreg' Alta Vista jelentette.
Úgy tűnik, az indexelő már a legtöbb magyar nyelvű forrást is felderítette. Ezenkívül
a feladatok megfejtéséhez hasznos volt ismerni az Edupage-t és az Online Híradót elektronikus kiadványokat is.
1.
Cím: Tender kiírások
Feladó: Moldován István
Dátum: 96/04/12
Feladat: Hol található az Európai Unió tendereiben való részvételről
szóló Európai Megállapodás szövege?
Pontszám: 2 pont
Megoldás: http://www.datanet.hu/bau-dok/megallap.zip
Csak az élboy versenyzői találták meg az eredeti forrást. Néhányan azonban megadták a Megállapodás nyomtatott forrását is - a Magyar Közlöny adott számát - amelyre az Európai Ügyek Hivatalának Web szerverén bukkantak. Mivel ez is egyféle válasz volt a feladatra, ezért ezeket a megoldásokat is elfogadhatónak találtam.
2.
Cím: Újsághír
Feladó: Moldován István
Dátum: 96/04/12
Feladat: Egyik március végi gazdasági hetilapunkban jelent
meg egy rövidhír a hazai dohánygyártásról.
Évente hány milliárd szál cigarettát füstölünk el?
(Kéretik a cikk szövegének forrását is megadni.)
Pontszám: 3 pont
Megoldás: http://www.datanet.hu/budapest/hirek/hir-13.htm#KÁPÉ
A HVG és a Figyelő Web szolgáltatásai sokakat zsákutcába csábított. Itt az Alta Vista-val lehetett rábukkanni a megfelelő válaszra, egy hazai gazdasági sajtófigyelő szolgáltatás gyűjteményébe.
3.
Cím: Járműkereskedelem
Feladó: Moldován István
Dátum: 96/04/12
Feladat: Hol található az Interneten az a komplett adatbázis,
amelyben új és használt jármüvek adás-vételéről
tájékozódhatunk.
Pontszám: 2 pont
Megoldás: Az Online Híradó 66-os számában lehetett olvasni erről az érdekes hazai kezdeményezésről: Autoinfo BBS - http://www.tiszanet.hu/autoinfo/index.htm
Bár eredetileg az első 5 feladat csak hazai forrásokra vonatkozott, a feladat szövege
- meggondolatlan módon - az egész Internetre utalt. Azok akik nem a hazai forrást adták meg, könnyedén találtak néhány vállalkozást az Internet széles országútjain, pl.:
http://www.dealernet.com
http://usedstuff.com
4.
Cím: Idézet
Feladó: Moldován István
Dátum: 96/04/12
Feladat: Honnan valóak ez a klasszikus idézetek
"Az egyik szemem sír a másik meg üveg!"
"Ami késik, nem nyúlik!!!"
Pontszám: 2 pont
Megoldás: A 'klasszikus' idézetek természetesen a Besenyő család életéből valóak,
amelynek egyik Internet forrását jónéhányan megtalálták, ugyancsak az Alta Vista segítségével.
http://www.inf.u-szeged.hu/~szklenar/w3.txt
Néhány megfejtésből azonban bővebb L'art pour l'art gyűjteményekre is lehetett bukkanni:
http://odin.banki.hu/students/todi/lart.htm
http://www.ceu.hu:80/~szitya/vastyuk/art4art.htm
5.
Cím: Hálózati kiadványszerkesztő
Feladó: Moldován István
Dátum: 96/04/12
Feladat: Megjelent a hálózaton egy magyar fejlesztésű
World-Wide Web böngésző, amelyhez hatékony
hálózati kiadványszerkesztő is kapcsolódik.
Mi a neve, hol található?
Pontszám: 2 pont
Megoldás: Az programról ugyancsak a már említett Online Híradóban lehetett olvasni, itt bizony nemigen tudott segíteni az Alta Vista.
Web Buster - http://www.advconeu.hu
"Medveőlő kategória":
6.
Cím: Sör-részvények
Feladó: Moldován István
Dátum: 96/04/12
Feladat: Melyik az a new yorki sörgyár, amelyik a közelmúltban
az Interneten hirdette meg részvényei eladását.
Pontszám: 3 pont
Megoldás: SPRING STREET BREWING COMPANY
http://www.interport.net/witbeer/
Aki olvasott a hírről az Edupage-ben, az könnyedén megadta a fenti sörgyár nevét és Internet címét. A többiek az indexelő szolgáltatások segítségével meglepő mennyiségű sörgyári részvényről tudósítottak. Az egyik versenyző szellemes megoldása; a KATALIST leveleket archiváló LISTSERV-et faggatta sörgyárak felől, eredményesen.
Nézzük most a hónap versenyzőit:
1. Sutóczki Miklós 14 pont
1. Dombos Tamás 14 pont
2. Takács Béla 10 pont
2. Fernezelyi Márton 10 pont
3. Barabás László 9 pont
4. Jantvik Pál 5 pont
4. Jalsovszky György 5 pont
5. Tóth Zoltán 4 pont
6. Kalincsák Ferenc & Főző Attila 3 pont
7. Mendei Árpád 2 pont
Az összesített verseny élmezônye így alakul:
FőNetvadász: Sutóczki Miklós -- 14 + 27 + 18 + 15 + 19 + 14= 107 pont
2. Dombos Tamás -- 18 + 19 + 19 + 15 + 18 + 14 = 102 pont
3. Takáts Béla -- 17 + 25 + 14 + 17 +17 + 10 = 100 pont
4. Cserháti Vencel -- 15 + 23 + 18 + 15 + 11 + 0 = 82 pont
5. Kalincsák Ferenc és Főző Attila L. -- 7 + 27 + 18 + 11 + 14 + 3 = 80 pont
6. Barabás László Barna -- 4 + 19 + 16 + 11 + 16 + 9 = 75 pont
7. Lucz Géza -- 13 + 20 + 18 + 9 + 0 + 0 = 60 pont
.
.
.
A többit lásd az összesítőn !
További jó vadászatot és sok tanulságot
kíván a két házigazda:
Kokas Károly <kokas@bibl.u-szeged.hu>
és Moldován István <moldovan@pernix.bke.hu>