Az elsô magyar Internet vadászat

tapasztalatairól



November óta tart az Infopen által indított és az NIIF által támogatott hazai Internet vadászat: a Netvadász, az amerikai Internet Hunting mintájára. A játék párhuzamosan nyomon követhetô mind a lapban, mind a hálózaton. Alkalmanként 5 + 1 feladatot kapnak a játékosok, amelyek alapján valamilyen információt kell megtalálniuk a hálózaton. A játék indulásakor ugyan a hálózat "beszédes" világában felmerültek kritikák a hálózat indokolatlan leterhelésére vonatkozóan. A többség azonban támogatta az ötletet, és a késôbbi fejlemények, a lelkes versenyzôk bizonyították, hogy volt/van értelme a dolognak. A vállalkozás nem öncélú böngészésre buzdít, hanem az Internet burjánzó dzsungelében való tájékozódásban próbál versenyzôknek és külsô érdeklôdôknek segíteni. A fordulók végén az értékelések - a beküldött válaszokkal együtt - archiválásra kerülnek a hálózaton, mintául és például szolgálva a hálózati navigációt tanulók számára.

A feladatok kiírásakor igyekeztünk a számítástechnika és a hálózatok világán kívül esô, humán érdeklôdési területeket is figyelembe venni. Igy voltak kérdések például filmekrôl, múzeumokról, festészetrôl is. A feladatokkal igyekeztünk felhívni a figyelmet arra, hogy a hálózat az élet milyen széles területeirôl kínál hasznos ismereteket, érdekes információkat. A tartalmi sokféleség mellett arra is ügyeltünk, hogy az Internet különbözô területeirôl gyûjtsük a feladatokat, bár kétségtelen, hogy a World-Wide Web egyre nagyobb térhódítása a kérdéseken meglátszott. Mindazonáltal a Weben kívül voltak olyan kérdések, amelyekre a különbözô levelezési listákon lehetett megtalálni a választ; s természetesen voltak feladatok, amelyek programok felkutatását célozták meg; és volt olyan kérdés is, melynek megválaszolásához a hazai online katalógusokat kellett átnézni.

Már az elsô - novemberi - próbafordulón 18-an vettek részt. A versenyzôk száma azóta is 15-20 körül mozog. Néhányuk az elsô forduló óta rendszeresen küldi a megoldásait, de minden fordulóban új versenyzôktôl is jönnek levelek. A versenyzôk többsége egyetemi hallgató, számítástechnikus, bár - valószínûleg nem véletlenül - a legeredményesebbek között könyvtárosok is vannak. A hálózat globalitását bizonyítja, hogy érkezett néhány megoldás - legalábbis a földrajzi - határokon túli versenyzôktôl is.

A Netvadászat igazi fôszereplôi a játékban résztvevô networkerek, akik sokszor olyan megoldásokkal lepték/lepik meg a szervezôket, amelyekre azok sem gondoltak. Eleinte a megoldásoknál a versenyzôk legfôbb segítôeszközéül a Hungarian Homepage és az amerikában található Magyar Internet Index szolgált. Ez utóbbit - láthatóan - sokan elôszeretettel használják, hiszen ennek segítségével a hazai források között tematikusan lehet keresni. Ilyen konkrét információkeresésnél derül ki, hogy milyen jó segítség lehet egy-egy jól szervezett Gopher vagy WWW. Ilyen hatékony információkeresô rendszernek bizonyult például a Miskolci Egyetem Gopher szervere. Persze sokszor az is segítette a keresést, hogy kitôl származtak a feladatok; érdemes lett volna néha a feladvány szerzôje által szerkesztett Gopher mélyén utánanézni a kért információnak.

Alkalmanként jó segítônek bizonyultak a keresésnél a különbözô elektronikus folyóiratok is. Sokan bukkantak rá a keresett válaszra az Internetto elektronikus magazin vagy a PestiEst Web szerverén, de kiderült, hogy ugyanilyen hasznos rendszeresen olvasni az Edupage hírlevelet vagy az ugyancsak Miskolcról származó Online Híradót. Aki jól tájékozott akar lenni a hazai forrásokban, annak természetesen nem szabad kihagynia Wágner Úr listáját sem. Ez a Hungarian Homepage-hez tartozó szolgáltatás folyamatosan értesíti a feliratkozottakat a legújabb szerverekrôl; természetesen szinte kivétel nélkül a Web világából. A listához kapcsolódik az Újdonságok Magyarországon gyûjtemény is, ami a Hungarian Homepage fômenüjébôl érhetô el.

Újabban a versenyzôk 'csodafegyverévé' váltak a WWW világban használatos indexelô szolgáltatások, különösképpen a nemrég indult Alta Vista. Még a legfurfangosabbnak tûnô feladatokat is 'röptében' kapták el néha egyesek ennek az indexelônek a segítségével.

A programra vonatkozó feladatoknál hasznos segédeszköznek bizonyultak az Archie szerverek és a csak a hazai anonim FTP szervereket indexelô Harvest szolgáltatás. Bár egy trükkösebb feladatnál kiderült ezeknek a szolgáltatásoknak a hiányossága: csak többé-kevésbé pontos programnév ismeretében használhatóak hatékonyan. Az FTP könyvtárakban található index file-ok, amelyek néhány szóval le is írják az adott programot, már csak külön böngészéssel deríthetôek fel.

Kiderült a feladatok megoldása közben, hogy a külföldi vonatkozású információkért sem fontos feltétlenül a tengerentúlra klikkelgetni. Jónéhány hazai akadémiai szerveren tükröznek közérdeklôdésre számottartó külföldi World-Wide Web és anonim FTP szervereket. Egy soproni kutatóintézet rendszergazdájának köszönhetôen ezeket a virtuális 'tükröket' is könnyen, egyetlen Web oldalon meg lehet találni.

Végül, de nem utoljára természetesen a megfelelô információ megtalálásához néha egy kis találékonyság vagy egy adag szerencse is szükségeltetik. Az egyik szellemes versenyzô a Télapó World-Wide Web címét egy kis logikával és a Internet domain name címek felépítésének ismeretével találta meg. Ez a feladat eredetileg egy levelezési lista archívumában való keresést célozta meg, kizárólag az elektronikus levelezés használatával. A beérkezett megfejtésekbôl az is kiderült, hogy ez a ritkának hitt keresési eljárás sem ismeretlen a dörzsöltebb netvadászok elôtt.

Említettem az elején, hogy az Internet fejlôdése következtében a feladatok túlnyomó része óhatatlanul a World-Wide Web világra vonatkozott, miközben a nagysebességû Internet kapcsolattal nem rendelkezô felhasználók sokszor csak az elektronikus levelezésre vagy a grafikus Web böngészôknél sokkal egyszerûbb eszközökre vannak utalva. A Netvadász beérkezett megoldásai azonban bebizonyították, hogy a hálózat minden zegzuga demokratikusan elérhetô az egyszerûbb eszközöket használók számára is. Néhány versenyzô mail-szervereket használva jutott a keresett információhoz. Az élbolyban található egyik könyvtáros kolléga pedig az X.25-ös hálózatról kiindulva, nyilvános Internet kliensek használatával érte el azt, amit egyetemi hallgató versenytársai nagysebességû Internet végpontokról grafikus böngészôket használva.

A Netvadászat kezdeti szakaszának végsô fordulója következik, de az érdeklôdésnek köszönhetôen reméljük lesz haszna és lesz értelme folytatni ezt az izgalmas virtuális nyomozást.

Budapest, 1996. március 20.

Moldován István