SZABADSÁGHARC 1848–1849

CSORVÁSSY : Áruló volt-e Görgei? (előszó)

Egy szomoruan emlékezetes név merül fel időszakonként, hazánk történetének legközelebbi nagy multjából : Görgei neve.

A közvélemény és a történelem elitélte ez embert. Rokonai s nehány jóbarátja meg-megkisérlik őt rehabilitálni: menteni menthetetlen hitvány tettét: a világosi fegyverletételt.

Tizenhat év előtt 207 régi honvéd, tényezői ama nagy időknek megkisérlették őt, közösen szerkesztett, vagy legalább aláirt nyilatkozatukkal rehabilitálni. Nincs szavam hozzá! Tehették, ha ez volt meggyőződésük. De ezen 207 szavazat ellen, több ezer honvéd hallgatása, kik közzül sok fel volt az aláirásra szólitva: hangosan tiltakozott.

Ujabban egy nagyobb történelmi mü : „Die ungarische Donau Armee 1848—49.” Vacquant Aurél ismeretlen nevü szerzőtől jelent meg Boroszlóban, mely sok ferditéssel és valótlansággal telitve, igyekszik tisztára mosni Görgeit.

Megbotránkozva lapoztam végig fön nevezett könyvet, mely mig az aranytiszta jellemü férfiut, ezredéves történelmünknek egyik legnagyobb lángszellemü fiát Kossuth Lajost sárral dobálja, Görgeit az ártatlanság hófehér ruhájába öltöztetve akarja bemutatni.

Vérem forrott, lelkemben a harag tüze lobogott föl a sok igazságtalanság, valótlanság és koholmány olvasására.

De hátha mégis legalább részben igaza lehet? Dobbant fel bennem a lelkiismeret intő szava. A mult idők dicsőségkoszoruzott képei, rokon vagy ellenszenv befolyásolják itéletemet.

És ujra előkerestem a mult nagy idők történetének krónikás könyveit, s figyelemmel tanulmányoztam azokat.

Átolvastam nagy gonddal Horváth Mihály „Függetlenségi harcz 1848—49-ben”, Mészáros Lázár „Emlékiratait”, Klapka György „Emlékiratait”, Frey Arthur „Kossuth Lajos és a magyarok ujabb története”, Gelich Richard tábornok „Magyarország függetlenségi harcza 1848—49-ben”, Grottenhjelm „Emlékiratok”, Hegyesi Márton „Az 1848—49-iki harmadik zászlóalj története” czimü munkákat és bár ezeknek egy része több helyen menti is Görgeit, de az összbenyomást, — mi már lelkemben eddig is megvolt, — mindezek nem csak meg nem változtatták, de sőt megerősitették.

És mégis szükségét érzeni, hogy föltegyem e kérdést, ha valjon tettei után ítélve, áruló volt-e Görgei?

Fölsorolom tehát tetteit az időtől kezdve részletesebben, midőn nagymérvü hiusága mélyen lőn sértve Dembinszky fővezérré kineveztetése által s ugy adom elő azokat, a mint a történelemben megirva és méltatva vannak.

A kutfőket az idézeteknél legtöbbnyire megnevezem; a hol netalán elmaradt, a figyelmes olvasó ezt bizonyára pótolhatja a fönn hivatolt történeti müvekből. És az elmondottak után, itéljen a t. közönség:

Áruló volt-e Görgei?

Szívemnek minden érzése, lelkemnek minden gondolata, a Golgota Kálváriáján kiszenvedett hősöknek szent emléke, a kérlelhetetlen és megvesztegethetlen biróval a történelemmel azt mondja: hogy hitvány áruló volt. Pénzért vagy ingyen? az mindenképpen egyre megy

Irtam Nagy Szalontán, az Ur 1900 ik éve deczember havában.

Csorvássy István.

KATALÓGUS		TARTALOM