Az 1848–49. évi szabadságharc tábornokainak több mint egyharmada hagyott hátra emlékiratokat. A szerzők – bár tisztában voltak önnön szerepük fontosságával – többnyire mutattak némi köteles szerénységet memoárjaik írásánál. Egyetlen kivételt találunk a tollforgatáshoz folyamodó hadfiak között: Perczel Mórt. Az ő emlékirataiban nyoma sincs bárminő önkritikának. Részletes kidolgozásukban talán ezért sem jutott tovább soha 1848 őszénél. Ez időszaki működésének előbb az „Első hadjáratom” címet adta, majd – Julius Caesar után, egyes szám harmadik személyben – a „Perczel Mór első és pedig honmentő hadjárata” címmel látta el. Ez a sok kitérővel teli fejezet tartalmazza Perczel hadi tetteinek krónikáját a pákozdi csatától az ozorai diadalon át az 1848 őszi zalai hadműveletekig.

További hadjáratainak feldolgozásához is összegyűjtötte az anyagot, ám – miután 1848–1849. évi tetteit láthatólag a „honmentés” vezérmotívuma alapján akarta értelmezni – nehezen tudott mit kezdeni az 1848. decemberi dunántúli hadműveletek, s benne a katasztrofális eredményű móri ütközet történetével. 1849. januári hadjárata viszont valóban megérdemli a „honmentő” jelzőt, hiszen komoly és pozitív stratégiai eredményt hozott az önvédelmi harc egyik legválságosabb időszakában. Úgy véljük tehát, hogy az általunk adott címmel sikerül kellőképpen megragadnunk e két hadjárat történetének lényegét.