Horváth Mihály : Aradon (részlet)

Részlet a szerző Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben című művéből
(3. kötet, 368-369. p.)

Aug. 5-kén az ellenség már reggel hét óra tájban megkezdé az ágyuzást a hidfői sánczokból, mit a szőregi töltés résein elhelyezett magyar ágyuk is erélyesen viszonoztak mintegy reggeli 9 óráig, midőn a tűz mind a két részen elcsöndesedett. Haynau ekkor szállíttatá át többi hadait is a Tiszán s tevé intézkedéseit a délutánra tervezett ütközetre.

Dembinski ellenben az ágyuzás alatt vévén a jelentést hogy az ellenség Kanizsánál is átkelt, seregének visszavonulására azonnal kiadta a parancsot. E szerint a fegyvertelen kaszás hadosztály, Gál László vezénylete alatt már 11 órakor megindíttatott Bébára. A jobb szárny osztályainak két órakor kell vala egyiknek a másik eltakarodása után lefoszlaniok a szőregi állásból s a töltés mögött haladniok Béba felé. A középnek s a lovasságnak, mely a Sz.-Ivány és Vedresháza közti vonalt tartá elfoglalva, mind addig helyben kelle maradnia, míg amazok Bébát meg nem közelítik.

Haynau délutáni két óra tájban ismét s ekkor rendkivüli hevességgel megkezdette a tüzelést, mert ekkor már tartalékütegeinek nagyobb része is a hidfői sánczokban volt felállítva. Száz tűztorok hányta a mieink állására a golyózáport, mely azonban a töltés által fedett zászlóaljainkban kevés, a távolabb álló társzekerekben s lovaikban több kárt okozott. A hidfői sánczoktól jobbra, Vedresháza táján, Bechtold 24 század lovast állíttatott fel, hogy azokkal a sz.-iványi erdőnél lévő lovasságunkat elűzvén, állásunkat megkerűlje. De Bechtold csak hat óra felé végezhette be századainak felállítását s ekkor is oly ügyetlenül vezényelt, hogy még ágyui is veszélyben forogtak a rája csapott Bocskay huszároktól, s csak egy idején érkezett muszka zászlóalj által mentettek meg. A lovassági harcz mintegy fél óraig, de nem nagy hévvel s változó szerencsével folyt; míg végre huszáraink, a nélkül hogy megnyomattak volna, önként visszavonúltak, mert észrevették, hogy hátok mögött az osztrák gyalogság a töltésre jutott.

Az osztrák vezér e közben ugyanis Bechtold késedelmezését megunván, végre a középen maga kezdte meg a támadást. Ütegeit a hidfői sánczokból mind közelebb tolta a mi állásunk felé, s ezek egyike jobb szárnyunkon, honnan osztályaink már elvonúltak, még a töltésre is felvonatott. Ha ez ott magát tarthatja, a töltés hosszában felette nagy kárt okozott volna középünknek még a töltés mögött lévő osztályaiban. Szerencsére, a szándok hamar észrevétetett, s egy oda küldött zászlóalj az üteget, mielőtt pusztító működését megkezdheté, onnan gyorsan elűzte.

Dembinski a töltés résein elhelyezett 50 ágyuját is kivonta lassanként a tűzből s Béba felé indította. De midőn azok tüze elhallgatott, az osztrákok gyalogsági rohamot intéztek a töltés ellen. Ekkor hármat kivéve, melyek aztán az ellenség kezére jutottak, már valamennyi ágyunk utban volt Béba felé. Honvédeink csak addig álltak ellen a töltésnél, mig az ágyuk biztosságba lettek helyezve, s aztán lassanként mindnyájan megkezdték a hátrálást. A hátvéd a, már a mult télen leégett, most pedig az osztrákok iszonyú tüzétől rommá lőtt Szőreg mögött fogot állást s folytatá a harczot, míg az egész közép vissza nem vonúlt. Ennek hátrálása tűrhető rendben ment végbe. Az éj különben is beállván, az ellenség a mieinket nem követte túl a töltésen, s a magyar seregtől elhagyott Szőregen, Sz.-Iványon foglalt éji szállást, előhadát Deszkig tolván előre. A veszteség mind a két részről körülbelül egyenlő, mintegy 250 ember volt holtak és sebesekben; a mieink e felett még vagy 300 foglyot vesztettek. Dembinski alatt nem csak lova lelövetett, de, bár nem veszélyesen, maga is megsebesíttetett; mi azonban nem gátolá őt azután is személyesen intézni a hátrálást.

Horváth Mihály : Magyarország függetlenségi harczának története 1848 és 1849-ben. – [Pest] : Ráth Mór, 1871-1872. – 2. kiad. – 1-3. kötet