SIPOS : Az utolsó magyar katonai lovag (bevezetés)
Furcsa dolog a történelem. Nincs még egy dolog, ami annyira az emberhez kötődik, hiszen mind az egyén, mind az emberiség, mind a világ fejlődése folyamatosságának meghatározó alapja. Az ember, s ezzel egyedülálló az élőlények sorában, nemcsak biológiai, hanem történelmi lény is egyben. A legtöbb dologban, ami körbeveszi, azt szeretné és arra is törekszik, hogy pontos és mindenki számára azonosan pontos képe legyen róla. A történelemnek azonban számtalan arca van. Talán ahány ember, annyi. Ugyanazt a történelmi eseményt ezer formában látja és magyarázza. Az egyik ember igaznak látja, a másik ugyanazt hazugnak. Kiváló alkalmat adva ezzel a visszaélésre, hogy önmagunk ellen forduló fegyverré változtassuk. A fenomén folytatódik. Egy pici véletlen hatalmas történelmi esemény sorozatot, igazi történelmi cunamit válthat ki, míg ugyanilyen viharos, mozgalmas történelmi esemény sorozat érhet véget szánalmas eredménnyel. Ahhoz, hogy a történelem hullámzása folyamán így létrejött kilengéseket a mindenki által elfogadható kívánatos állapothoz csillapíthassuk, csak egy módszer létezik. Mindig elő és elő kell venni, elemezni, beszélni és írni kell róla, míg a döntő többség számára megnyugtató állapotot el nem érjük. Jelen könyvnek is egyik célja ez.
A másik, ami kiváltotta a könyv megírását, sokkal hétköznapibb. 2014 novemberének egy napjához kötődik, amikor a Győri Honvéd Hagyományőrző Egyesületnél ünnepeltük veterán tagtársunk v. Horváth István vk. alezredes 99. születésnapját. Másnap Csenár Imre elnökkel beszélgetve jutottunk elhatározásra, hogy a 70 éve befejeződött nagy háborúnak mára már alig van élő, szemtanú résztvevője. Meg kell ragadni a szinte utolsó pillanat alkalmát, hogy méltóképpen tőlük származóan rögzítsük az eseményeket és ezen keresztül fejezzük ki számukra a ma élők tiszteletét és őrizzük meg, mint a szemtanú hiteles beszámolóját. Annál is inkább lelkesített a gondolat, hogy megtudtam: ünnepeltünk családjához kapcsolódik a II. világháború egyik legnagyobb hőse, v. Oszlányi Kornél gyalogsági tábornok, aki egyetlenként elismert világháborús katonai kitüntetése révén számomra az utolsó magyar katonai lovag és akit az ország vezetése 70 éve érdemtelenül mellőzött és elfeledett. Továbbá itt is említésre kívánkozik, hogy az egyesület tiszteletbeli győri tagjai nem kisebb történelmi katonai személyiségek, mint báró Heim Géza őrnagy és vitéz Bertalan Árpád őrnagy.
A harmadik célja a könyvnek, hogy a magam szerény közreműködésével is hozzájáruljak a 70 éve lezárult világháborút otrombán hazug, hamis beállításban láttatni akaró magyar „irodalmárok”, elemzők által írottak megcáfolásához. Jól lehet ezek az irományok nagy része az 1989-es változásokat követően oda kerültek ahová valók, a szemétdombra, de tapasztalatom szerint még nagyon sok fejben – és az Interneten – ott kering és fertőz. A hitelesség érdekében az ehhez felhasznált információkat, forrásokat igyekeztem olyanoktól beszerezni, akik személyes résztvevői és rögzítői, netán elbeszélői voltak az egyes eseményeknek. Soraikban jelen voltak úgy hazai és emigrációban még élő résztvevők, mint olyan elhunyt résztvevők, akik írásai kiadásban nem jelentek-, jelenhettek meg. Persze az olvasói „kiszolgálásnak” voltak egyszerübb mószerei is, nem írni: elhallgatni személyt, eseményt. Ismeretes olyan kifejezetten katonai tematikájú lexikon, amelyben sem a Mária Terézia Rend, sem Oszlányi Kornél tábornok, sem Martsa Sándor ezredes és még sok minden más nem kapott helyet. Nos, ebben a könyvben róluk is képet kaphatunk.
Szerkezetileg a könyvet két részre és olyan történelmi folyamatba helyeztem, amelyben a felsorakoztatott, főszerepet játszó kiváló személyiségek, tekintélyek egytől-egyig olyanok legyenek, akikre olyan példaadó emberi jellemvonásaik alapján lehessünk büszkék, amelyekből nem ártana, ha sokkal többen rendelkeznénk. Ennek szükségességét mindjárt az első fejezetben indoklom. A magyar történelem idő folyamát azért kísérem végig az elejétől 1945-ig, mert véleményem szerint ez tekinthető, a könyvben is többször említett jogfolytonos, vagy szerves történelmi alapnak, folyamatnak. 1945-ben történt egy sajnálatos bicsaklás, amelynek során az ország vezetése olyan vargabetűre kényszerítette az ország közösségét, ami inkább vissza-, mint előrevivő fejlődést okozott, különösen a legfontosabb és legnehezebben reparálható területen, mint az erkölcs, jellem és műveltség. A magyar szenteknek szánt lapok ebben a részben színes, de roppant fontos sajátosságai az egésznek.
Az utolsó magyar katonai lovag és az azt kiérdemlő események a második részben találhatóak. Ennek fejezetei hetven év távlatából is aktuálisak, sajnálatosan ma sem lezártak és tanulságosak. Több mint örömet okozna, ha részese lehetnék annak, hogy országosan és megnyugtatóan tisztességesen tudnánk rendezni e milliók számára fontos, történelmünk folytonosságában megszakadt, megszakított, éppen ezért hiányzó érzelmi láncszemet. Háborút vesztettünk, de nem veszett el nemzetünk, népünk szellemisége, karaktere, történelme. Formálisan országunk is megmaradt, a trianoni méreteiben. A harcmezőkön folyó háborút követő negyvenöt év történelemhamisító- és elhallgató nemzetellenes felelőseit folyamatosan szembesíteni kell azzal a máig ható erkölcsromboló tettel, ahogy különbséget tettek halott és halott között, ahogy az élőket szellemiségükben, tisztességükben megalázták, meggyalázták, ahogy embereket igazságtalanul osztályoztak, minő sítettek, elítéltek, ahogy a nemzeti büszkeséget összetörték és a nemzetet kiszolgáltatták az ellenségnek. Ennek a könyvnek is célja, hogy ne higyjünk a hazugságoknak, követeljünk bátran igazságot, ismerjük meg és legyünk büszkék nemcsak a nemzet régmúlt, de a közelmúlt igazi nagyjaira is.
|
|
|
|
| KATALÓGUS | TARTALOM |
