Minden kezdet nehéz – tartja a közmondás. Nem kivétel ez alól a tudományos pálya megindítása sem. Hiába készít fel az egyetem – sok más lehetőség mellett – erre a tevékenységre is, a publikálásra szánt, eredeti forrásanyagot feldolgozó közlemények követelményei messze meghaladják a jóval egyszerűbb szemináriumi- vagy akár a szakdolgozathoz szükséges ismereteket. Dicséretes, ha valaki ezt a határvonalat még egyetemi hallgató korában át tudja lépni és valóban tudományos értékű tanulmányt tud összeállítani. Ezért is kell külön elismeréssel fogadnunk, ha a Debreceni Egyetem történelem szakos hallgatói – hadtörténeti specializációjuk eredményességét igazolva – most tudományos igényű tanulmányaikat egybegyűjtő kötetet tudnak megjelentetni.

A témaválasztás persze nem eshetett a fiatalok nehezére. A hadtörténetet előkelő hely illeti meg a történettudomány – napjainkra témájukban és kiterjedésükben erősen differenciált – ágazatai között. Múltunk kétségtelenül elegendő anyagot kínál a feldolgozásra, hiszen a történelem bővelkedik a háborúkban, és attól sem kell tartanunk, hogy az emberiség 21. század történetében e tudomány háttéranyag nélkül marad. Forrásunk is akad bőven, hiszen a konfliktusok győztesei ritkán mulasztották el, hogy hatalmi vetélkedésüknek vagy háborúiknak – legalább írásban – őket dicsőítő emléket ne állítsanak, míg a vesztesek – ha akadt köztük megfelelő túlélő – vereségük okait, elszenvedett káraikat, valós vagy vélt sérelmeiket igyekeztek a kortársak és az utókor elé tárni. A hadtörténeti feldolgozások iránt érdeklődő olvasó is akad bőven, hiszen a hadiesemények fordulatainak változatossága a múlt iránt kevésbé fogékony olvasó számára is kellemes időtöltést kínál. Érvényes mindez a hazai vonatkozásokra is. Hiszen a magyar történelem is bővelkedik a háborúkban, s ebben dicső és tragikus, az ország sorsát ellentétesen befolyásoló események egyaránt akadnak. Tudjuk, hogy amíg a népek országútjának, sokuk temetőjének számító Kárpát medencét elfoglaló magyarság államiságának első fél évezredét hadi sikerekkel tette nevezetessé, addig népünk Mátyás király kora óta nem tudott háborút nyerni.

A fiatalok előtt álló feladat ennek ellenére nem volt könnyű. Ami ugyanis a régebbi történetírásban alig igényelt többet, mint csaták, ostromok leírását, hadvezérek dicsőítését, annak előadásához mára a kutatónak bonyolult – műszaki, technikai vonatkozásokat is magába foglaló – ismeretekkel kell rendelkeznie. A történelmi átalakulás – nevezzük bátran fejlődésnek –, a hadviselést és a mögötte álló hadtudományt egyre összetettebb, bonyolultabb mesterséggé tette, amit – ha következményei nem lennének oly kegyetlenek, tragikusak – akár művészetnek is nevezhetnénk. Míg korábban a hadi események megértése és magyarázata rendszerint nem kívánt különösebb erőfeszítést, hiszen a fegyverek, a hadieszközök használata és hatásfoka magától értetődőnek mutatkozott, addig az újabb korok háborúinak előadója nem lehet meg a haditechnika, a felszerelés alaposabb ismerete és természetesen értékelése nélkül. A kötet fiatal szerzőit ez sem riasztotta el attól, hogy témáikat – többségében – az oly igényes 20. század, és azon belül is leginkább a II. világháború eseményeiből válasszák.

Azt, hogy milyen szintű a teljesítményük, a hadtörténetírás hivatásos képviselőinek kell eldönteni. Az előszó legfeljebb annyit tud garantálni, hogy a kötetbe felvett tanulmányok érdekes időtöltést ígérnek az olvasónak. Időhatáruk az ókori Róma hadművészetének – a hadi eseményekkel szemben háttérbe szoruló – területétől (Logisztika Julius Caesar hadseregében) a II. világháborús témákig terjed (utóbbiak közé tartozik a tanulmányok nagyjából fele). De éppen az ókori téma igazolhatja, hogy a modern hadtudomány követelménye (a hadviselés feltételeihez szükséges anyagi háttér – a logisztika – vizsgálata) hogyan tud visszahatni a régebbi korok feldolgozására, hogyan tud módszert szolgáltatni azok vizsgálatához. A közlemények között túlnyomó többséget tesznek ki a magyar történeti témák, a jelen kötet kilenc tanulmányából hat magyar történelmi vonatkozású. Ezt indokolhatja, hogy a hazai kutató elsősorban a magyarság háborúihoz találhat eredeti forrást. Változatos a közlemények műfaja is. A tudományos igényű, szakszerű feldolgozásokon túl szívbemarkoló forrásközlést is találunk, természetesen utóbbit is a történetírás szabályaihoz alkalmazva, magyarázatokkal ellátva, bőven jegyzetelve.

Nem kétlem, hogy a fiatalok kötete elnyeri az olvasó tetszését. Ez pedig az egyetemi hadtörténeti specializáció eredményességét és hasonló képzés indításának jogosságát igazolhatja.

Debrecen, 2004. március