„Katonanemzet vagyunk!” — hangzik immár szerte a Hazában ez a jó néhány évvel ezelőtt még kissé hűvösen fogadott megállapítás, amely azonban felülkerekedett a divatos szólamokon, s mind több helyen és alakban érzékelhető valósággá vált. A megmaradásáért és életjogaiért küzdő nemzet — mint történelme folyamán annyiszor — Trianon-i összeomlása, majd felemelkedése közben is az egyetlen igazi segítséghez: a Zrínyi Miklós-i magyar önerőtudat elvének gyakorlati alkalmazásához folyamodott, mely szerint válságos időkben, új korszakok fordulóján mindig önmagunkban kerestük és találtuk meg a helyes megoldást.

A fenti tételt igazolja ennek a könyvnek a megszületése is. Lukács József, külsőleg egyszerű honvéd tiszthelyettes, belső egyéniségében pedig az ősi magyar katonaeszmény izzó lelkű híve és fáradhatatlan munkása — íme — összeállította a magyar katonai hírlapok és folyóiratok bibliográfiáját, s ezzel megvetette alapját a magyar katonai sajtótudománynak is, ékes bizonyságul; hogy: „Egy nemzetnél sem vagyunk alábbvalók!”

Az már rég közismert, hogy a magyar irodalom katonaeredetű, s többször éppen katonák (Balassi, Zrínyi, Bessenyei, Kisfaludyak, stb.) lendítették előre a fejlődését. De hogy a magyar sajtóra is vonatkozik ez a megállapítás, ez majd Lukács könyvének alapján lesz nyilvánvalóvá. Történelmi sorsunk és küldetésünk az örök harc szerepét osztotta ki ránk. A harc főeszköze volt és marad a fegyver, de igazi eredményt csak úgy tud kivívni, ha a szellem ereje töretlenül és céltudatosan mögéje áll. Ennek egyik főeszköze a nyomtatott betű, az irodalom és a sajtó.

Az első — bár még nem magyarnyelvű, de mégis tisztán magyar érdekeket szolgáló — hírlap, a „Mercurius Veridicus Hungaricus”, II. Rákóczi Ferenc dicsőséges szabadságharca közben s annak támogatására indult meg 1705-ben. Harci tudósításokat közölt, igyekezett az ellenség ártalmas hírterjesztésének hatását ellensúlyozni, de egyben a vitézi erények lelki kiművelését is célozta, s mindezzel már csírájában megadta a magyar katonai sajtó feladatát. Az idők folyamán sok és sokféle katonai lap indult, különöskép az 1848—49. évi szabadságharcunk és az 1914—18. évi világháború mutat fel e téren sajátos és gazdag teljesítményeket. A cél azonban mindig egy volt s egy ma is: karddal és tollal küzdeni és győzni a Hazáért!

A magyar katonai sajtónak ezt az örökszép feladatát rögzítik Lukács könyvének adatai, melyekből leíratlanul is kihangzik a kiáltás: Tovább előre!

A magyar sajtótudomány számára kétségtelenül nagy nyereséget jelent ez a munka, sőt egyik fontos alapkövéül szolgál, hiszen a szerző eddig az első Magyarországon, aki a katonai sajtóval tudományos alapon foglalkozik. Kellő felkészültséggel, aprólékos gondossággal összeállított hézagpótló munkája bizonyára lökést ad a nagy magyar katonai bibliográfia megalkotását célzó törekvéseknek is, melyben majd szakcsoportok szerint részekre tagoltan minden magyar nyelven megjelent katonai vonatkozású önálló munkát vagy folyóiratokban napvilágot látott tanulmányt könnyen megtalálunk. A magyar katonaeszmény rendszeres ápolásához ilynemű tudományos tevékenységre valóban nagy szükség lenne, s reméljük, hogy Lukács József derék kezdeményezése megértésre s majd követőkre talál.

Segítse a magyar katonai sajtó és irodalom ügyében buzgólkodókat Zrínyi Miklós gróf élő szelleme, ezzel az útravalóval: „A jó hír olyan, mint a vaslánc, amely nem egy karikából lészen meg, sem háromból, sem tízből, hanem sokból”.

Budapest, 1942 február 20.

Vitéz Rózsás József alezredes