Hadseregek, fegyvernemek története – könyvek

KRÁMLI : A Császári és Királyi Haditengerészet és Magyarország (fülszöveg)

 

Igazi hiánypótló munkát tart kezében az Olvasó. Az 1867-ben létrejött Osztrák-Magyar Monarchia bár alapvetően szárazföldi hatalom volt, ám a XX. század elején erőteljesen fejleszteni kezdett császári és királyi flotta Európa hatodik, a világ nyolcadik legerősebb haditengerészetévé vált. Ennek ellenére a magyar történeti szakirodalom eddig nem sok érdeklődést mutatott e kérdés iránt. Krámli Mihály az első magyar kutató, aki eredeti, levéltári források alapján vizsgálta Magyarország és a haditengerészet kapcsolatát a flotta intenzív fejlesztésének időszakában (1890–1914).

A monográfia tény- és szakszerűen mutatja be, hogy a haditengerészet vezetése hogyan igyekezett megnyerni – az osztrák mellett – a magyar politikai elitet is a flottafejlesztés ügyének, majd elemzi a magyar igények alakulását, amelyek fokozatosan az összes megrendelés kvóta szerinti részére vonatkoztak. A megállapodások végülis lehetővé tették, hogy Fiumében – jelentős állami támogatással – 1907-ben megindulhatott a magyar tengeri hajógyártás. A dolgozat részletes elemzést nyújt ennek történetéről, arról, hogyan született meg a Danubius fiumei hajógyára, hogyan kapcsolódott be a monarchia flottafejlesztési programjába, milyen hajókat épített, egészen a csúcsteljesítményig, a 20 000 tonnás, legendás Szent István csatahajóig.

 

Katalógus Krámli Tartalom
KATALÓGUS TARTALOM

 


Vissza Hadtörténeti Gyűjtemény Vissza Könyvek Vissza Hadseregek, fegyvernemek