Új haza, új hadsereg (előszó)
1985
Nemzeti újjászületésünk négy évtizede kezdődött. A kibontakozó népi demokratikus forradalomban az élet minden területén – így a magyar fegyveres erők tekintetében is – új kezdődött. Mind ez ideig azonban az 1945-ben született új hadseregről a magyar közvélemény, kiváltképpen ifjúságunk, keveset tud. Felszabadulásunk 40. évfordulója nemcsak kínálja az alkalmat a hiányok pótlására, hanem kötelez is bennünket rá.
Az antifasiszta magyar fegyveres erők létrehozásáért a magyar kommunisták sokat fáradoztak. A kommunista párt Moszkvai Bizottsága munkájának eredményeként magyar antifasiszta hadifoglyok már 1943-ban kezdeményezték egy magyar légió felállítását. Ez a légió a később átállt katonákkal kiegészülve az antifasiszta magyar népi hadsereg magva lehetett volna. Sajnos, ez több ok miatt nem valósulhatott meg.
A hazai ellenállási mozgalom 1944-ben tért át a fegyveres harcra. A német megszállás után a Békepárt (kommunista párt) kiáltványt adott ki, melyben a dolgozókat ellenállásra, fegyveres harci csoportok alakítására hívta fel a német megszállók és magyar cinkosaik ellen.
A párt katonai bizottságának vezetésével, illetőleg kezdeményezésére Budapesten akciógárdák, Újpesten, Kőbányán nagyobb létszámú partizáncsoportok alakultak és szálltak harcba a nyilasok és a német megszállók ellen. Fegyveres ellenállás kezdődött Miskolcon, Pécs környékén, a tatai és a salgótarjáni szénmedencében is.
Augusztusban Magyar Front a kommunisták, az antifasiszta polgárság és a fegyveres erők harcának összekapcsolására, a hadsereg megnyerésére hívott fel. „A magyar hadsereg az a tényező – mondta a felhívás –, amely szerte az országban parázsló zsarátnokokat már ma lángra lobbanthatná, nemzeti szabadságharcunk jegyében. Ezért a nemzet jó vagy balsorsa ma a hadsereg kezében van. . . . Csaknem 100 év múltán ezen az úton találkozhat újból a magyar hadsereg a magyar néppel.” A kommunisták tehát világosan látták, hogy a régi hadsereg a felszabadító háborúban, a német fasizmus elleni harcban, az országban kibontakozó forradalmi folyamat hatására, minőségi változáson mehetett volna át.
A párt szeptemberi memorandumában követelte a háború azonnali beszüntetését, a honvédség szembefordítását a megszállókkal, az országban levő német erők lefegyverzését, fegyverszünetkötést a szövetséges hatalmakkal, a Magyar Front és a hadsereg képviselőiből alakítandó új kormány kinevezését. A Magyar Front új szabadságharcra hívott, a dolgozók harckészségét igyekezett növelni, de ugyanakkor kapcsolatot keresett magával Horthyval és környezetével is.
Ám Horthy és környezete nem volt hajlandó a kommunisták kezdeményezésére létrejött Magyar Frontra támaszkodni; még mindig az angolszász segítségben bízott, s amikor végül is október 15-én Horthy a rádióban bejelentette kilépési szándékát, világossá vált, hogy sem a Magyar Front, sem a hadsereg erőit nem kívánta harcba vetni a németek ellen.
A fasizmus ellen harcba szálló magyar haderő létrehozásának ez az útja ily módon járhatatlannak bizonyult.
A párt aktivitása a fasiszták elleni küzdelemben azonban mégsem volt hiábavaló. A hazai ellenállási mozgalom napról napra erősödött, de főképpen a Vörös Hadsereg sikeres felszabadító harcainak hatására gyorsult meg a Horthy-hadsereg bomlása. Mind többen fordultak szembe a németekkel, s vállalták a fegyveres harcot is. Egymás után kerültek bevetésre a Szovjetunióban szervezett partizáncsoportok. A németekkel szembefordult magyar századokból harcban született a Budai Önkéntes Ezred. S amikor az antifasiszták Budapesten és a Dunántúlon még nehéz körülmények között harcoltak a fasiszta barbárság ellen, az ország felszabadított területén már megkezdődött a magyar nép felemelkedéséért való harc új korszaka.
Nemzeti újjászületésünk programját a Magyar Kommunista Párt dolgozta ki. Az 1944. november 30-i nyilatkozatában hangsúlyozza: „A magyar nép létérdeke, Magyarország újjáépítésének elengedhetetlen feltétele a nemzet cselekvő részvétele az ország felszabadításában a német iga alól. Azonnal szakítanunk kell Németországgal és ellene fordulni! Minden késlekedés halálos. A magyar népnek minden erejét meg kell feszítenie, az országminden erőforrását mozgósítani kell, hogy hozzájáruljon a szabadságszerető népek győzelméhez, a barbár német fasizmus megsemmisítéséhez.”
A párt programjának megfelelően az Ideiglenes Nemzeti Kormány elhatározza, és az 1944. december 22-én elfogadott nyilatkozatában tudatja a magyar néppel, hogy „... a német elnyomók elleni harc és hazánk felszabadításának meggyorsítása érdekében megszervezi az új magyar nemzeti haderőt, a magyar függetlenség és az állami szuverenitás egyik legfőbb biztosítékát”.
A magyar nép érdeke azt követelte, hogy a lehető legrövidebb időn belül kapcsolódjunk be a felszabadító háborúba. A hadsereg szervezését 1944 végén még nem lehetett elkezdeni. Előbb ugyanis fegyverszüneti egyezményt kellett kötni a szövetséges hatalmakkal.
Az Ideiglenes Nemzeti Kormány egyébként is nehéz helyzetben volt, hiszen a már említett okok miatt fegyveres erő nem állt rendelkezésre, s mert az új hadsereg felállításának személyi és anyagi feltételei csak korlátozott mértékben voltak meg.
A nehézségeket csak tetézte, hogy az ideiglenes kormány nem rendelkezett sem a hadsereg felszereléséhez szükséges fegyverzettel, sem más anyagi eszközökkel. Hiszen a nyugatra vonuló csapatok mindent magukkal vittek.
A Fegyverszüneti Egyezményben vállalt nyolc hadosztály és a hozzá szükséges kiképző, valamint hadtáp alakulatok feltöltéséhez 130–140 ezer emberre lett volna szükség. Ám az Ideiglenes Nemzeti Kormány tevékenysége a hadműveleti záróvonalon túlra nem terjedhetett ki. A hadseregszervezés bázisául ekkor csak a Tiszántúl, Miskolc és környéke, illetve a Duna–Tisza közén Szegedtől nyugatra néhány járásnyi terület szolgált. Ezenkívül azt is figyelembe kell venni, hogy a hadköteles férfilakosság egy része hadifogságban volt, más része a német és magyar fasiszták által harcba kényszerített régi hadseregben szolgált, amelynek létszáma 1945 márciusában még mintegy 211 ezer fő volt. Lakóhelyükön jórészt csak a nők, az idősebbek és a még kiképzetlen fiatalok maradtak.
Az anyagi szükségletet a szovjet hadseregtől kapott fegyverzettel, a lakosság által összegyűjtött hadianyagokkal és a bevonultatott szekerekkel, lovakkal lehetett úgy-ahogy fedezni.
A felállítandó magyar hadosztályok személyi szükségletét elsősorban a volt hadifoglyokból és csak jóval kisebb részben a toborzási felhívásra önként jelentkezett fiatalokból lehetett biztosítani.
A Honvédelmi Minisztérium, elsősorban a kormány akkori székhelyén, Debrecenben és környékén felállítandó 6. hadosztály szervezését kezdte meg, s ugyanakkor utasítást adott a szegedi és a miskolci kerületi parancsnokoknak az 5., illetve a 7. hadosztály felállításával kapcsolatos előkészületi munkák elvégzésére. Időközben azonban a Szövetséges Ellenőrző Bizottság lehetővé tette, hogy a jászberényi hadifogolytábor önként jelentkező katonáiból létrehozzák az 1 . gyaloghadosztályt. Így sikerült megszervezni április közepéig – a 10-10 ezer emberből álló debreceni 6. és a jászberényi 1. hadosztályt.
Ezek a magasabbegységek április végén, illetve május első napjaiban értek ki a hadműveleti területre: bevetésükre azonban már nem került sor, mert a háború hamarosan befejeződött. Ezt követően ezek a hadosztályok részt vettek az Alpokban tevékenykedő SS-ek és banditacsoportok felszámolásában, majd néhány hét múlva visszatértek a Dunántúlra, ahol őrfeladatokat láttak el, segítettek a lakosságnak és bekapcsolódtak az újjáépítésbe. Ez utóbbiban különösen a műszaki, a vasút- és hídépítő zászlóaljak jeleskedtek. Fontos feladatot kaptak az újonnan szervezett aknakutató osztagok is, ők az ország területét mentesítették a szét szórt aknáktól, robbanóanyagoktól, lőszerektől, bombáktól.
*
Az Ideiglenes Nemzeti Kormány által életre hívott új hadsereg jellege forradalmunk akkori fejlődési szakaszának megfelelően antifasiszta, antifeudális népi hadsereg volt. Antifasiszta, demokratikus, szocialista-kommunista erők hozták létre. Megszervezéséhez a két munkáspárt 1945. január 30-án elfogadott alábbi közös állásfoglalása szolgált irányelvül: „A honvédség – néphadsereg, amelyet a nemzet akarata hív életre, hogy létéért, becsületéért, szabadságáért és függetlenségéért újrakezdje harcát s biztosítsa a nemzet helyét Európa szabadságszerető népei között, s vívja ki az összes szabadságszerető népek becsületét.”
Az állami vezetés ezeket az elveket elfogadta, s e gondolatokat a népi demokratikus hadsereg belső életét szabályozó és feladatait meghatározó új szolgálati szabályzat is rögzítette. Így tehát az új hadsereg elé állított célok alapvetően különböztek a régi hadsereg céljaitól.
Annak érdekében, hogy az említett antifasiszta, demokratikus céloknak az új hadsereg megfeleljen, különböző intézkedések születtek. A legfontosabb ezek közül, hogy az új hadsereget toborzás útján szándékoztak feltölteni. A hadifogolytáborokból is csak a fasizmus elleni harcra önként jelentkezőket vették át.
A tiszthelyettesek, tisztek és tábornokok esetében még kiegészítő rendszabályt is bevezettek. Őket – az önként jelentkezés után – igazoló bizottságok is megrostálták, s beosztást csak a bizottságok kedvező döntése után kaphattak.
Ennek ellenére a hadseregbe bekerültek ellenséges elemek, szabotáló, összeesküvő tisztek, tábornokok, és olyanok is, akik csak egzisztenciális okokból, vagy azért jelentkeztek szolgálatra, hogy megmeneküljenek a hadifogságtól. Azonban bármi volt is az indítóok, el kellett fogadniuk az új kormány – hadseregének demokratikus szellemét biztosító – intézkedéseit.
Itt meg kell említeni, hogy a tisztikar döntő többsége a tartalékos állományból került ki, ezek jó része korábbi társadalmi helyzetéből eredően támogatta a demokratikus átalakulást.
Jelentkeztek szolgálattételre olyan tisztek is, akik politikai okokból már korábban kiléptek a régi hadseregből, s olyanok is, akiket hasonló okok miatt Horthyék távolították el.
Így tehát 1945 elején, a szervezés alatt álló hadsereg alapjában véve antifasiszta tisztikart kapott, amely már semmiképpen sem volt azonosítható a régi hadsereg tisztikarával, hiszen nagy része leszámolt a múlttal, és lojálisan támogatta a születő újat.
Mindazonáltal az új hadsereg politikai minőségét nem ezek az elemek határozták meg, hanem a soraiba került volt partizánok, volt antifasiszta iskolások és az ideiglenes kormány felhívására önként fegyvert fogó fiatalok, akik között ott voltak a kommunisták is. Ezeknek az új erőknek a jelenléte nem maradt hatás nélkül a katonai vezetők magatartására sem.
Az új magyar hadsereg szervezése 1945-ben a legszélesebb tömegek ellenőrzése alatt társadalmi forradalom keretében kezdődött el, amikor az új állam kiépítésében – így a hadsereg létrehozásában is – a munkásosztálynak és a dolgozó parasztságnak, pártjaik révén és közvetlenül is, meghatározó szerepük volt. A hadsereg létrehozásával a politikai pártok, a nemzeti bizottságok, az újságok szinte naponta foglalkoztak, s akik részt vettek a katonai szervezés munkájában, semmiképpen sem hagyhatták figyelmen kívül, hogy a demokratikus és a szocialista erők népi hadsereg létrehozásáért harcolnak.
A demokrácia táborának a hadseregre gyakorolt hatása és a hadseregben jelen levő forradalmi erők miatt sem a minisztérium, sem a csapatok reakciós elemeinek nem volt lehetőségük arra, hogy az új hadsereg belső életét a maguk elgondolása szerint szabályozzák, és szándékuk ellenére már csakis egy új típusú hadsereget – demokratikus népi hadsereget lehetett felállítani.
Az év elején nevelőtiszti intézményt hoztak létre a hadseregben. A minisztériumban kulturális és nevelési osztályt szerveztek, a hadosztályokhoz nevelőtörzset, az egységekhez és alegységekhez pedig nevelőtiszteket, illetve nevelőket állítottak be. A nevelőtisztek és nevelők többsége a két munkáspárt valamelyikének tagja volt. Közülük sokan részt vettek az illegális munkásmozgalomban is. A nevelő intézmény gyakorlatilag az MKP irányítása alatt működött.
A hadosztályok nevelőtörzsei és a csapatok nevelőtisztjei szóban és írásban (újságjaikban és egyéb általuk kiadott sajtótermékekben) az antifasiszta egység megszilárdításáért küzdöttek és a demokratikus kibontakozás szükségességét és célját magyarázták. A nevelő, felvilágosító munka mellett, ellenőrző feladatukat is ellátták. A későbbi politikai tisztek elődei voltak. Tevékenységük alapvetően meghatározta a személyi állomány politikai állásfoglalását – azért dolgoztak, hogy „... a demokratikus magyar honvédség – ne csak nevében, hanem lényegében is néphadsereg legyen”.
Az új hadsereg katonái a „magyar nép iránti hűségre” tettek esküt, az „Ideiglenes Nemzetgyűlés Törvényeinek” megtartását fogadták meg, s vállalták, hogy férfiasan harcolnak „... a független, demokratikus Magyarország belső és külső ellenségei ellen”.
A hatalomért folyó harc időszakában a reakció arra törekedett, hogy a hadsereg fejlődésének irányát a maga érdekének megfelelően befolyásolja: a szocialista fejlődést megállítsa, és jellegét megváltoztassa. Ez a terve a kommunisták vezette baloldali erők ellenállásán meghiúsult, s a hadsereg egyre szilárdabb támaszává vált a népi hatalomnak, majd pedig a proletárdiktatúra megteremtésének. Az e harcban edzett katonai káderek jelentős mértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a fordulat éve után megindulhatott a néphadsereg gyors ütemű fejlesztése.
A győzelem kivívásában az MKP helyes katonapolitikájának volt döntő szerepe. Ezt a politikát az évenként megtartott katonai konferenciák alakították ki. Nagy érdemei voltak e politika megvalósításában az MKP Katonai Bizottságának, amely 1946 elején alakult meg.
Az egykori bajtársak, katonák többsége most is itt él közöttünk, s társadalmi, gazdasági, politikai életünk legkülönbözőbb területein dolgoznak, mint egyszerű munkások, tsz-tagok, mérnökök, mezőgazdászok, orvosok vagy éppen mint a fegyveres erők tiszthelyettesei, tisztjei, tábornokai. Az akkori harcosok közül többen már nyugdíjba kerültek, de az eltelt időszak forradalmi harcainak hatására még ők is aktív tagjai társadalmi életünknek.
Akik 1945 tavaszán a hadsereg soraiba léptek, nem mindennapi folyamatnak, hanem egy antifasiszta jellegű hadsereg szocialista átalakításának váltak részeseivé. Természetes tehát, hogy sok érdekes, tanulságos élményt szereztek. Ennek felismerése ösztönzött bennünket arra, hogy visszaemlékezések megírására kérjük fel mindazokat, akik nem idegenkednek a tollforgatástól. Huszonöt év távlatából emlékeznek vissza a nagy történelmi eseményekhez kapcsolódó személyes sorsukra. Írásaikat abban a sorrendben közöljük, ahogyan az olvasó – megítélésünk szerint – a legkönnyebben érti meg az akkori idők problémáit.
A társadalmi, történelmi folyamatot tekintve ezekben az írásokban sok a véletlen, az esetleges elem. Hiszen az, hogy ki milyen beosztásban tevékenykedett, nagymértékben befolyásolta, mit látott meg a kis és nagy összefüggésekből. Különböző életkoruk, politikai iskolázottságuk, családi és egyéb körülményeik mind-mind hatottak látásmódjukra. Ezért előfordul, hogy az egyes visszaemlékezésekben háttérbe szorultak fontos mozzanatok vagy elkerülték a figyelmet, míg kevésbé jelentékenyek, esetleg éppen érzelmi töltésük miatt, erősebb nyomot hagytak és ezáltal élesebb megvilágításba kerültek. E szubjektív mozzanatok ellenére, illetve ezekkel együtt a szerzők mégis hozzájárulnak ahhoz, hogy mindazt, ami az 1945–1947 közti időszakban az új hadsereg megteremtése érdekében történt, jobban megértsük.
E gondolatok jegyében adjuk át a szót a visszaemlékezőknek.
A szerkesztők
|
|
|
|
| KATALÓGUS | TARTALOM |
