KRIVICKIJ : Sztálin titkosszolgálatában (fülszöveg)
A magas rangú szovjet hírszerzőtisztek közül Krivickij volt az első, akinek volt bátorsága dezertálni, és nyilvánosságra hozni az általa ismert titkokat 1939-ben. 1940-ben, Angliában, kis híján leleplezte a „Cambridge 5” csoportot, azt a szovjet kémekből álló hálózatot, amely megfertőzte a brit hírszerző szolgálatot, és amelyet Kim Philby vezetett. Európa azonban túl veszélyes volt számára, itt nem rejtőzhetett el. Meggyőződéssel hitte, hogy Amerikában biztonságban lesz, azok a titkok azonban, amelyeket magával hozott, örökre fogságba ejtették. Sztálinnak gyorsan kellett cselekednie, ha meg akarta védelmezni kiterjedt hírszerző hálózatát. Attól a pillanattól kezdve pedig Krivickij számára nem volt menekvés az őt hajszoló szovjet gyilkosok elől.
A szobalány akkor találta meg a hullát, amikor 1941. február 10-én reggel 9:30-kor bement, hogy kitakarítson a szobában. Az ajtót a folyosón
levő ágyneműraktár falán függő kulccsal nyitotta ki, és amikor benézett, egy ember lábait látta meg, amint az ágyon fordítva, fejjel a vége felé
fekszik. A fekvő férfin nadrágot és zoknit vett észre, így bement a szobába megkérdezni, jöjjön-e vissza később, ha esetleg zavarja a vendéget. Nem jött
válasz. Mikor megérkezett a rendőr őrmester, (a szobalány) elmondta neki:
– Akkor odamentem az ágyhoz, hogy megnézzem, mi a baj, és láttam, hogy a feje körül minden csupa vér... Aztán észrevettem, hogy nem lélegzik...
Valter Krivickij, eredeti nevén Samuel Ginsberg. Nyugat-Ukrajnában született. Oroszország és az Osztrák-Magyar Monarchia határán. Jómódú zsidó kereskedő fiaként fiatalkorától kultúrkörnyezetben élt, és megtanult oroszul, németül, lengyelül, ukránul, később pedig franciául és angolul is. A „Krivickij” a forradalmi álneve volt, amelyet akkor vett fel, amikor az orosz forradalom és polgárháború alatt a Vörös Hadseregben szolgált.
Mint az egyik legelső, exkommunista szemtanú, Krivickij megdöbbentő pontossággal látta, milyen sorsot szán neki az élet. Minden elcsökevényesedett illúziót le kell majd rombolnia, amely az emberekben Sztálin szovjet „kísérletével” kapcsolatban él, és a világ szeme elé kell tárnia az összes undorító részletet egy olyan rezsimmel kapcsolatban, amelynek lelkén egyéb atrocitások mellett tömeggyilkosságok, valamint rabszolgákkal dolgoztató munkatáborok felépítése szárad.
Ma már tudjuk, hogy mindez igaz volt. Akkoriban azonban a Krivickij által feltárt tényeket a legtöbben istenkáromlásként fogadták. Az NKVD petícióban követelte kiadatását Oroszországnak, amely – ha az Egyesült Államok kormánya beleegyezett volna – minden bizonnyal bebörtönzésével, és végső soron meggyilkolásával járt volna. Krivickijt az amerikai kommunisták és a velük szimpatizáló egyéb szervezetek is gyalázták. A New Masses, az USA Kommunista Pártjának (OPUSA) irodalmi szócsöve, azzal gúnyolta, hogy eredeti nevén – vagyis Samuel Ginsberg, illetve, ahogyan a havilap megvetően használta „Shmelka Ginsberg” – utalt rá mindenhol. A támadások azonban sokkal magasabb szinten is éppen ilyen vadak voltak. Malcolm Cowley, aki már igen hosszú ideje szerkesztette a New Republicot, úgy jellemezte Krivickijt, mint aki inkább az életét tette kockára, mintsem Sztálin szolgálatában maradjon; mint „megalkuvó és gyáva embert”, „gengsztert, és árulót” – magyarán szólva a kommunista ábrándképek elárulójaként. „Gyötrelmen és gyűlöleten kívül mást nem képes terjeszteni”, zárta Cowley, az általa készített jellemrajzot. Cowley azonban legalább annyira pártatlan tudott maradni – hiszen mindemellett kiváló kritikus is volt –, hogy végül elismerje a Sztálin titkosszolgálatában „része azoknak az írásoknak és eseményeknek, amelyek gyökeresen megváltoztatták számomra Szovjet-Oroszország megítélését”. Mások, akik sokkal közelebb álltak a Sztálin keltette lángtengerhez, és meg is pörkölődtek abban, minden különösebb fenntartás nélkül készek voltak elfogadni Krivickij üzenetét.
|
|
|
|
| KATALÓGUS | TARTALOM |
