A legfrissebb kutatási eredmények alapján, új szemléletmóddal mutatjuk be hazánk történetének egyik legnagyobb tragédiáját. Kiderül, miért vált célponttá Magyarország 1241-ben, hogyan vette fel a harcot a lakosság, és megcáfolunk számos tévhitet. Hogyan készült a támadásra IV. Béla? Miért akarták feladni a tatárok a muhi csatát? Hogyan zajlottak a hadműveletek, miként működött a védelem, és miért távozott végül sietve az ellenség? Elemezzük a pusztítás mértékét, bemutatjuk ma is látható bizonyítékait. Megjelenítjük az események mongol értelmezését is, és lépésről lépésre megismerjük a világ valaha létezett legnagyobb birodalmát az alapító Dzsingisz kántól az államalakulat széteséséig.

A döntő muhi csatára a tatárok „egyértelműen a birodalom történetének legkeményebb ütközeteként, a mongolok legnagyobb tetteként hivatkoztak, külön kiemelték a hatalmas emberveszteségüket. [...]

Április 11-én Kálmán herceg elhárította a híd megszerzésére irányuló csapást, és a mongolok is beismerik: kis híján visszaverte az egész támadást. Ezt követően a rögtönzött haditanácson a vezérek fel akarták adni a harcot, egyedül Szübőtej érvelt a visszavonulás ellen. Kora legnagyobb stratégája, kiemelkedő tehetségű hadvezér volt, Dzsingisz kán egykori jobbkeze, az ő akarata érvényesült”.