Jiszügej mongol vezér legidősebb fia volt. Kilenc éves volt, amikor apját megmérgezték a tatárok, sanyarú ifjúságának számlájára is írják későbbi kegyetlenkedéseit. Amikor feleségét elrabolták, a szomszédos törzs fejével, Togril Ong kánnal, s annak hadvezérével, gyermekkori barátjával, Dzsamukával szövetkezett, s hadba indult. A csaták során sokat tanult, megismerkedett a hadvezetés jelentőségével, és tanulmányozta a hadszervezést is. A széttagolt törzsek egyesítését követően Dzsingisz kánnak hívták, nevének jelentése „egyetemes” vagy „jogos vezér”.
Miután a kínai Csin-dinasztia segítséget kért a türk tatárok ellen, 1202-ben diadalt aratott felettük. Ezt követően polgárháborúra került sor, Togril és Dzsamuka legyőzése után megszilárdította hatalmát. Az egyesült törzseket ezentúl egységesen mongoloknak nevezték.
Jelentős hadszervezési munkákba fogott. A tízes számrendszer szerint felállított mongol haderőt (10 fős szakaszok, 100 fős századok, 1000 fős ezredek, ...) hagyományosan törzsi alapon irányították. Dzsingisz viszont rájött: ha vegyesen szervezi meg az alakulatokat, a személye iránti hűség jó összekötő kapocs lehet, egyúttal a törzsi érdekek mentén lehetséges széttagoltságot is megszünteti. Felismerte az információ jelentőségét: hírszerzői mindenütt jelen voltak, könnyűlovas hírvivői révén a kor lehetőségeihez képest villámgyorsan értesült mindenről. Igyekezett mindent hasznosítani, amit az ellenségtől eltanulhatott, így pl. a városok ostromában járatlan mongolok kínai foglyoktól tanulták meg az erődített pontok bevételének módszereit.
A három államból álló Kína ellen 1207-ben kezdett hadjáratot. A leggyengébb királyság, Nyugat-Hszia volt első áldozata. 1211-ben a Csin birodalom következett. Fővárosát, Csangtu-t (a mai Pekinget) 1215-ben, hosszas kiéheztetés után foglalta el. Maga a királyság teljesen csak 1234-ben hódolt be.
1218-ban megtámadta Nyugat-Kínát, majd egy olyan hadjárat következett a Horezmi birodalom ellen, amely egyrészt briliáns példája a gyorsan mozgó hadviselésnek, másrészt a kegyetlen vérengzésekről, kínzásokról vált hírhedtté. 1219-től 1221 végéig a mongolok elfoglalták Bokharát és Szamarkandot, elűzték Mohamed szultánt, majd az Indus mentén legyőzték annak fiát, Dzselál ad-Din-t is. Mindeközben feldúlták, kifosztották az útjukba kerülő városokat, rengeteg embert lemészároltak, sokakat pedig rabszolgaként hajtottak el.
Dzsingisz 1224-ben visszatért Mongóliába. 1226-ban a Nyugat-Hsziá-ban kitört lázadás leverése állította újabb kihívás elé az ekkor már legalább hatvan éves kánt. Egy vadászat alatt leesett a lóról, belső sérüléseket szenvedett, és rövidesen meghalt.
Birodalma kiterjedtebb volt, mint Nagy Sándoré, sőt később még tovább tudott terjeszkedni. Hadviselése sokáig felülmúlhatatlannak bizonyult, ám élete során pusztításai domináltak, nem teremtett maradandó kulturális értékeket.