Az éjszak-amerikai Egyesült-Államokban a mult évtizeden lefolyt polgárháború, úgy indokait s czéljait, valamiit a végbevitelére foganatba vett eszközöket s végeredményeit tekintve, századunk epochalis eseményei között első sorban áll.

1620-ban egy hollandi hajó kötött ki a James folyóban. E hajó 20 guineai néger rabszolgát szállított partra, kik virginiai dohánytermelőknek adattak el. E tényben rejlik minden következő viszály, valamint a nagyszerű végkatastrófának csírája: mert e ténynyel inauguráltatott az „ingyenmunka” jogszerűségének elve. Az ingyenmunka azonban idő folytán a déli államok farmerjei kezébe mérhetetlen kincseket halmozván fel, alapját képezé azon anyagi s majdan politikai túlsúlynak, mely utóbb az éjszaki államokra nézve elviselhetlen terrorismussá vált.

Midőn 1778-ban a törvényalkotó congressus Washington elnöklete alatt a rabszolgaság fenntartását concessióként elfogadta: azzal ama vészteljes csírát fejlesztette, mely a világrendítő polgárháborút előkészítette.

Ugyanaz év september 17-ke volt azon nagy nap, a melyen az Egyesült-Államok „magna charta”-ja sok havi vajudások és alkudozások után végre aláiratott. Ez volt azon percz, midőn az amerikai népállam nestora, az agg Franklin Benjámin — az időben 85 éves — „Amerika napját felkelni” látta; csakhogy még ekkor is az alkotmány 1-ső t. cz. 2-ik szakaszának 3-ik kikezdése, mely a rabszolga-intézményt — bár leplezve — szentesíté: ama fényes napot éktelenítő rút folt volt.

Franklin hazafiúi lelkéből eredő jóslatai között, melyekben egy „száz millió ember által” lakott szabad amerikai demokratikus köztársaságról ábrándozik, az egyetlen ürömcsepp az volt, hogy a szabadság ezen asylumában lesznek — nem szaszabad amerikaiak is.

S ez mély aggodalommal tölté el a szabadságharcz legjobbjait; ama végzetes pont az alaptörvénybe mindazáltal be lőn iktatva.

Ez politikai bűn vala, és a bűnnek örök átka az, hogy csak roszat szülhet, s roszat szült ez esetben is. Megmételyező s decomponáló processusa majd egy századig tartott, s végkifejlésében egy ifjú, erőteljes, gazdagsága, szabadsága s páratlan gyors gyarapodása miatt méltán bámult s irígyelt ifjú óriás államot a sír szélére vitt s majdnem elemeire bontotta fel, úgyannyira, hogy életét csak millió szabad polgárok életével, — aranyhegyek s vértenger árán vásárolhatta meg.

Ez a büntető nemesis keze a nemzetek történelmében.

S valjon mi lőn eredménye e gigas-küzdelemnek?

Eredménye oly nagyszerű, örvendetes s maradandó, minővel polgárháború még soha sem dicsekedhetett: a rabszolgaságnak teljes és végleges megszűntetése örök időkre.

Nemcsak az Éjszak fegyvereinek diadala az, hanem diadala egyszersmind a józan észnek, a humanitásnak, a legmagasztosabb politikai s ethikai elveknek s örökfényű győzedelme az emberi nem egyetemleges szabadságának.

A világtörténelem e forduló pontján az emberiség geniusa büszkén tekinthet vissza a végzett munkára, s ily nehéz próbában edzett erejében bízva reményteljesen a jövőbe.

Ez óriási, szent küzdelemnek mi élő tanui voltun ! és kit nem érdekelt volna az?

Az államférfiú s a politikus, a gyáros és a kereskedő, a bankár és a katona: kiki saját szempontjából, aggódva látták a setét felhőket feltornyosúlni, érzék a vihar közeledését, szemlélték romboló hatásait, s két világrész visszafojtott lélekzettel leste a katastrófa végbefejezését.

Mi ránk, katonákra nézve, e hadjárat nemcsak érdekes, hanem minded lényegesb mozzanatában felette tanúlságos is volt.

Én is gyűjtöttem abban az időtájban, s azután is mindent, mi azzal katonai szempontból szorosabb kapcsolatban állott; angol, franczia s amerikai hirlapok, röpiratok tömérdek anyagot szolgáltattak. Sándor testvéröcsém, ki az éjszaki sereg műveleteiben mint osztálytábornok tevőlegesen részt vőn, s velem a hadjárat ideje alatt is levelezésben állott, az általam gyűjtött anyagot nem csekély mértékben eredeti s részletes adatokkal gazdagította.

Mindezeket csak saját szakmám iránti érdekeltségből és magam tájékozására tanulmányoztam, s minthogy az eszme csak szó által nyer alakot, régi szokásom szerint feljegyeztem.

Más czél nem lebegett akkor szemeim előtt.

De Sándor öcsém 1868-ban, mint az Egyesült-Államoknak a la platai confoederatiónál megbízott követe Buenos-Ayresben meghalálozván: reám maradt irományai között számos oly jegyzetet találtam, melyekkel saját feljegyzéseimet kibővíthetém, s miután van okom hinni, hogy szeretett öcsém tovább élve, maga írja meg vala édes magyar anyanyelvünkön az amerikai polgárháború történetét, s minthogy hazai irodalmunk még maiglan is egy ily mű hiányában szűkölködik: nem véltem felesleges munkát teljesíteni, midőn agg korom napjait arra szentelem, hogy annak legalább vázlatát adjam.

Ismerem tárgyam nehézségeit, s tudom, hogy az elvállalt feladatot teljesen megoldani nem fogom: mert Xerxes mesés hadai óta nem is hallott a világ akkora seregekről, minők Amerika mérhetetlen térein tényleg s éveken át egymással megbirkóztak, és nagyszabású hadműveleteket változatosságban s érdekességben ritka hadjárat nyujtott annyit, mint ez.

A tárgy ily soknemű nehézségei mellett, távol a cselekvések terétől, és az egyes mozzanatukat épen ily természetű háborúknál nagyban befolyásoló politikai és társadalmi viszonyoktól: az iró legnagyobb buzgalmának daczára sem állíthat elő tökéletest.

Tudom ezt, azért nem kötök nagy igényeket munkámhoz, melyet — mert e 4 éven át tartó nagyszerű harcznak részletes leírása számos kötetet töltene be — csak vázlatnak tekintek.

Ugyanerre kérem t. olvasóimat is; de ha csak félannyi tanúlságot merítenek is abból, mint a mennyi élvezetet munkám megírása nekem okozott, meg vagyok győződve, hogy nem fogják elitélni azon kegyeletet, mely nekem a tollat kezembe adta.

Nektek, édes hazám hű fiainak, kik minden perczben készen álltok vérrel s élettel megvédeni közös jó anyánkat, ajánlom késő őszöm ez igénytelen — talán utolsó — gyümölcsét. Neked, fenséges Uram, a honvédség főparancsnokának, ki nemzetét annyira kegyeli. Nektek, magyar honvédeknek a jelenből, és drága bajtársaimnak a multból, — s az éjszakamerikai háború történetét lapozva, emlékezzetek ő róla is, ki szintén honvéd volt; ki veletek együtt küzdött s vérzett, s kinek feldúlt kebelében a haza veszte után idegen világrészben is soha perczig sem enyészett el a haza iránti szeretet s annak jobbléte iránti reménye. Emlékezzetek meg róla, ki Titeket annyira szeretett, és a magyar névnek a világ leghatalmasabb szabad államában becsületet szerzett.

Legyen e művecske tehát neked — kegyelt emlékeidnek is — ajánlva, s tegyen tanubizonyságot sírodon túl is hű testvéri ragaszkodásomról.

A SZERZŐ.