Szaracénok : Szaladin szultán, kb. 20.000 fő, többségében lovasíjászok, de nehézlovasok és gyalogosok is.
Keresztesek : Lusignani Guido király, kb. 15.000 fő: kb. 1200–1500 lovag, 3500 könnyűlovas, kb. 10.000 gyalogos.

A Jeruzsálemi Királyságot belviszályok osztották meg, éppen akkor, amikor a muszlim ellenfelek Szaladin vezetése alatt egységbe tömörültek. Szaladin tudta, nincsen esélye a keresztesek legyőzésére, ha azok erős váraikban maradnak. Csakis nyílt ütközetben kerekedhet fölébük, ehhez viszont ki kell csalnia csapataikat az erősségekből. Kezére játszott, hogy Lusignani Guido, a király, nem volt jártas a hadvezetésben, és mivel rossz viszonyt ápolt vezérei jelentős részével, nem hallgatott a szavukra. Szaladin ostrom alá vette Tibériás városát, ahol az egyik hadvezér, Tripoliszi Rajmund felesége tartózkodott. Úgy számolt, hogy a Szephóriában (Szaffurija) gyülekező keresztes sereg megindul az úrnő kiszabadítására. Így is történt, annak ellenére, hogy maga Rajmund is ellenezte ezt a vállalkozást. A keresztesek legféltettebb ereklyéjüket, az Igaz Keresztet is magukkal vitték, vizet szállító szekereket viszont nem, mert azok csak lassították volna a vonulásukat.

A keresztesek három részre tagozódott hadereje a nyár közepén, július 3-án kezdte meg útját. Az elővédet Tripoliszi Rajmund alkotta, a hátvédet Ibelini Balian vezette, a derékhad parancsnoka maga Guido király volt. Körülbelül 25-26 km állt előttük, de a legkegyetlenebb viszonyok közepette. A magukkal vitt vizet legtöbbjük már déli 12 óra előtt mind megitta. A szaracénok megállás nélkül zaklatták őket, de a rácsapásokból nem fejlődött ki közelharc. A gyalogosok bátran védekeztek, és védték a lovasokat, sőt leginkább a lovakat, mert a támadók lovasíjászai elsősorban azokat próbálták meg kilőni. A helytállás sok energiát emészett fel, a keresztesek egyre inkább fáradtak és szomjaztak, ráadásul csak lassan tudtak előrehaladni.

Lehetőség nyílt volna arra, hogy a keresztesek a Turán-hegy forrásai felé kitérőt tegyenek, de mivel azok eleve nem voltak túl bővizűek, Guido az eredeti útvonal mellett döntött, a seregnek csak egy része érintette a vízlelőhelyet. Rajmund végül meggyőzte az uralkodót, hogy Hattín forrásai elegendő vízzel láthatják el a hadat, ezért elfordultak északkelet felé. A szaracénok lezárták a Hattín felé vezető utat. Rajmund belátta, hogy nincs más reményük, mint áttörni, de ekkorra főképpen az utóvéd már annyira kimerült, hogy a király elrendelte az éjszakai táborverést.
Nyugtalan éjjel következett. A szaracénok folyamatosan zaklatták a tábort, ráadásul időközben még jelentős hadianyag- és vízutánpótlást is kaptak. Ezzel éles ellentétben az ellenfélnél a vízhiány és kimerültség mellett a mérges pókok és a skorpiók is növelték a keresztesek kínjait.
Július 4-én következett el a vég. A továbbinduló csapatban egyre több ló dőlt ki, immár nemcsak a nyilak, hanem a szomjúság is tizedelte őket. Lovasaik kénytelenek voltak gyalog folytatni az utat. Amikor a menetoszlop megtorpant, sok gyalogos a dombok irányába kezdett futni, azt remélve, hogy ott találnak majd ivóvizet. A király fel akarta számolni a káoszt, ezért felverette sátrát, mondván, hogy azt, illeteve az Igaz Keresztet majd biztosan védeni fogják a katonák. Ekkor már a felgyújtott környező bozótosok füstje is növelte szenvedéseiket.

Rajmund felmérte, hogy a csata elveszett, ezért a megmaradt nehézlovasokkal a hattíni úton rohamra indult. Át is tört a szaracén vonalakon, az ellenség ugyanis nem tanúsított jelentős ellenállást. Miután a lovasok átrobogtak soraikon és ellovagoltak, újra összezártak, és ismét a körbezárt csapatokra összpontosítottak.
A teljesen kimerült keresztesek sorra elestek, vagy fogságba kerültek. A főemberek többsége váltságdíj fizetése ellenében kiszabadult, de a haderő zöme megsemmisült: vagy elestek, vagy rabszolgaként végezték.

A vereség megrendítő erejű volt. A majdnem teljesen helyőrség nélkül maradt palesztin városok sorra estek el, októberben erre a sorsra jutott Jeruzsálem is. Ez nagy felháborodást váltott ki Európában, ennek következtében került sor a harmadik keresztes hadjáratra. Szaladin még nagyobb sikert is elérhetett volna, de távlatokban nézve a kérdést elmondható, hogy a kereszténység mégis a hattíni kudarccal kezdte elveszíteni pozícióit a térségben.