Az ókor hadtörténetéből

Nagy Sándor

Kr. e. 356 – 323

 

Nagy Sándor Nagy Sándor (Alexandrosz) az ókor történetének egyik legkiemelkedőbb személyisége. Már életében legendák szövődtek alakja köré, melyeket nem kis részben ő maga táplált, és ki is aknázott, amint arra szüksége volt. Tetteit sokféle megvilágításból ábrázolták, ezek néha ellentmondanak egymásnak, ami nem is csoda, hiszen igen bonyolult személyiség volt, hatással volt rá apja, II. Philipposz, anyja, Olümpiasz, nevelője, Arisztotelész is. Kertész István (2006) szerint „egyszerre volt ő makedón király, hellén (görög) világpolgár, és keleti despota”. Államférfiként és hadvezérként is kiemelkedőt alkotott, létrehozott egy olyan világbirodalmat, mely kiterjedésében addig példa nélkül állt.
Első jeles haditettére 18 éves korában került sor: Khairóneiánál ő vezette a makedón sereg balszárnyát az egyesült thébai-athéni haderő ellen. Apja halálát követően Kr. e. 336-ban ő foglalta el a trónt, azzal a feltett szándékkal, hogy folytatni fogja Philipposz görög egységre törekvő politikáját és megvalósítja Perzsia meghódítására irányuló elképzeléseit is.
Elsőként a thrákok és az illírek ellen vezetett hadjáratot, egészen a Dunáig behatolt. Híre ment, hogy elesett a harcokban, ezért visszatért, s Théba városát előbb rohammal elfoglalta, majd leromboltatta. Kr. e. 334-ben Perzsia ellen vonult. Granikosznál legyőzte ellenfelét, bár kevésen múlt, hogy nem veszette életét. Ennek a győzelemnek következtében irányítása alá kerültek az Égei-tenger mentén fekvő görög városok, így jórészt ki tudta iktatni a perzsa flottát és annak emberanyag-utánpótlását is. Hátországának biztosítását követően a tengerpart mentén tört előre, majd Phrügián és Kilikilián át Anküráig (Ankara) hatolt. Ezt követően délnek fordult, de III. Dareiosz ekorra jelentős sereget gyűjtött ellene. Isszosznál (Kr. e. 333) legyőzte a számbeli fölényben lévő perzsákat. A továbbiakban meghódította a Földközi-tenger partvidékét, bár ehhez Türosz városát hét hónapon át kellett ostromolnia. Ezután Egyiptom ellen vonult, ezzel jelentős gazdasági források kerültek kezére. Elérkezettnek látta az időt, hogy véglegesen leszámoljon a perzsákkal. Keletnek fordult tehát, és Gaugamélánál döntő győzelmet aratott. Rövidesen hazaküldte görög szövetségeseit, demonstrálandó, hogy immár Ázsia uraként végzi további hódításait.
Hürkania, Areia, Drangiana, Gedrószia, Arakhoisza, Bakria útonalon át egészen a Jaxartesig (Szir-darja) jutott. Miután megszilárdította a meghódított területek irányítását, Kr. e. 327-ben India ellen indult. A következő év tavaszán eljutott az Indusig. Májusban a Hüdaszpész folyó mentén lezajlott ütközetben legyőzte Pórosz királyt. Eljutott a Hüphaszisz (Biasz) folyóig, de kimerült, meggyötört csapatai megtagadták az átkelést. Az Induson hajózva vonult vissza, de közben több csatát is meg kellett vívnia. Elhatározta, hogy Gedrószia sivatagos területén átkelve tér haza. Ez az út sok áldozatot követelt, de hajóhadának is számtalan viszontagságban volt része. Miután hazatért fővárosába, Babilonba, kemény kézzel megbüntette garázdálkodó helytartóit, majd új hadjárat tervezésébe fogott. Ennek első lépése Arábia elfoglalása lett volna, de röviddel a kitűzött indulás előtt Kr. e. 323-ban egy heti betegeskedést követően meghalt.
Sikereinek okát több dologban találhatjuk meg. Karizmatikus egyéniség volt, magával tudta ragadni katonáit, maga mellé tudott állítani potenciális ellefeleket. Ki tudta aknázni a hadviselésben rejlő új lehetőségeket (pl. makedón falanx), tudta, hogy a hadsereg sikerei nagyban függenek az ellátástól, kiváló stratéga, ugyanakkor jó politikus is volt. Halálával biodalma ugyan szétesett, de annak alpjain évszázadokig fennáló erős dinasztikus hatalmakjöttek létre.

 

Elválasztó

Hadtörténeti Gyűjtemény