V. Henrik Anglia egyik legismertebb uralkodója. Legendája legfőképp az Azincourt mellett aratott diadalhoz kapcsolódik. Bolingbroke Henriknek, Derby earljének fia, Gaunti Jánosnak, Lancaster hercegének unokája volt. Fiatal éveiről alig tudunk valamit, az viszont bizonyos, hogy kiemelkedő nevelésben részesült, s korához képest művelt embernek számított. Henrik 11 éves volt, amikor apját száműzte II. Richárd király, az ifjú az udvarhoz került „zálogul”. A király nem bánt vele rosszul, sőt, miután nagyapja, Gaunti János 1399-ben meghalt, és Richárd elkobozta birtokait, az anyagilag megerősödött uralkodó magával vitte Henriket egy Írország elleni hadjáratba, ahol hősiességéért kiérdemelte a lovaggá ütést. Bolingbroke viszont még abban az évben partra szállt Angliában, elfogatta a királyt, akit megfosztott trónjától, és IV. Henrik néven saját maga lépett helyére.
A 12 éves ifjú Henrik hamarosan walesi hercegként a trón várományosa lett. A belpolitikai helyzet igencsak instabil volt, Richárdot IV. Henrik röviddel később megölette, ennek ellenére nem tudta biztosítani magának a hatalmat, Richárd hívei, elsősorban a walesiek segítségében bízva, 1400-ban megtámadták Angliát. A király és Henrik herceg Wales ellen indult, de az ellenség bevette magát a hegyek közé. Miután nyílt ütközetben nem dőlt el a hatalmi kérdés, IV. Henrik visszatért Angliába, s ezzel egyidőben a fiatal trónörökösre bízta Wales irányítását. Ebben az időszakban tanulta meg a hadviselés alapjait. Tanácsadó testületét az angol történelem egy másik jeles alakja, Sir Henry Percy (Harry Hotspur, Hővér Harry) irányította, aki sok tekintetben a herceg mentora is volt. A tanítvány túlszárnyalta mesterét, nem vette át annak hebehurgyaságát, ám stratégiai és taktikai ismeretei jobbára tőle származtak.
Wales irányítása ténylegesen Henrik kezében volt, de egy korábbi viszály betetőződéseként hamarosan lázadó nagyurak, köztük Hővér ellen kellett hadakoznia. Hővér – Richárd egykori híveivel összefogva – el akarta fogni a Shrewsburyben állomásozó herceget, hogy egy vitás kérdést eldöntendő a királyt zsarolhassa vele. IV. Henrik serege erőltetett menetben éppen időben érkezett meg, a város mellett vívott csata 1403 júliusában az uralkodó javára dőlt el. Hővér is elesett, az ütközetben az éppen vele szemben álló szárnyat irányító Henrik pedig súlyosan megsebesült, egy nyílvessző fúródott az arcába. A korszakban bravúrnak számító műtéttel sikerült eltávolítani a nyílhegyet koponyájából.
Az ezt követő években a fiatalember a fáma szerint igencsak kicsapongó életet élt, a mai történészi álláspont szerint viszont életmódja valószínűleg nem nevezhető extrémnek, legfeljebb bohónak. 1413-ban viszont meghalt apja, és V. Henrik néven ő lett Anglia uralkodója. Ez kellőképpen lehiggasztotta, annál is inkább, mert előbb belső lázongásokkal kellett megküzdenie, majd figyelmét hamarosan Franciaország felé fordította. Olyan területekre is bejelentette igényét, melyek korábban nem is voltak angol kézen, megpróbálta ugyanis kihasználni a franciák belső ellentétek miatt támadt gyengeségét. Előbb még tárgyalt VI. Károly francia uralkodóval, ám miután a francia trónörökös megsértette, úgy ítélte meg, nincs más választása, mint a harc.
Henrik serege 1415 augusztusában hajózott ki. Normandia kulcsának Harfleur számított; az ostrom alá vett várost végül elfoglalta, de seregét erősen megtizedelték a hadműveleti veszteségek mellett a járványok és a meglepően nagy számú dezertálás is. Így kényszerből Calais felé vonult, de a Somme folyón csak sokára tudott átkelni. Kiéhezett, fáradt seregének létszáma jóval alatta maradt a francia hadnak, mellyel Azincourt (vagy angolosan Agincourt) mellett ütközött meg, ám minden kedvezőtlen körülmény ellenére elsöprő diadalt aratott. A győzelem az angolok történelmének fényes lapjaira kívánkozik, de kellő hatást nem ért el, nem eredményezett döntő fordulatot.
Henrik 1416-ban szövetségre lépett Luxemburgi Zsigmond német-római császárral és magyar királlyal, akivel közösen elérték, hogy V. Márton 1417-es pápává válsztásával véget érjen az egyházszakadás időszaka. Ezt követően újfent Normandiában hadakozott, de a százéves háborúra jellemző módon ez leginkább hosszú, kimerítő és költséges várostromokat jelentett. Ez lassanként oda vezetett, hogy Anglia súlyosan eladósodott. 1419-ben szövetséget kötött Burgundiával. 1420-ban a troyes-i békével szentesítette francia trónigényét, s feleségül vette VI. Károly lányát, Valois Katalint. Két év múlva egy várostrom során Henriket elvitte egy vérhasfertőzés. Ha néhány héttel tovább él, túlélhette volna VI. Károlyt. Mivel Henrik halt meg korábban, mégsem szállt rá a francia trón, és így politikai eredményei, katonai hódításai lassan a semmibe vesztek. Ennek ellenére Anglia egyik legismertebb uralkodója, akinek neve a hadtörténelem lapjaira is feltétlenül odakívánkozik.