VO : A népi háborúról (előszó)
Könyvünk Vo Nguyen Giap tábornoknak — a vietnami népnek a japán, a francia majd az amerikai imperializmus felett aratott katonai győzelmei nagy stratégájának — néhány beszédét tartalmazza. Ezek a beszédek 1969-ben és 1970-ben hangzottak el. A beszédek mindegyike az Amerikai Egyesült Államok agresszív indokínai háborújának 1965 és 1968 közötti szakaszát és a vele szemben kialakított forradalmi stratégiát és taktikát elemzi. A háborúnak ez a vizsgált időszaka az amerikaiak Tonkin-öbölbeli provokációjától az Észak-Vietnam elleni bombázások első — 1968-ban bejelentett — felfüggesztéséig tartott.
A vietnami forradalom azóta már alapvetően új szakaszba lépett : bekövetkezett az indokínai szabadságharcos erők teljes győzelme az amerikai imperializmus és bábjai fejlett, és e sorok írásakor már a kettészakított Vietnam szocialista alapon való újraegyesítése van folyamatban. Giap tábornoknak itt közzétett elemzéseit csakúgy, mint a korábban — így a dien-bien-phui csatáról, a felszabadító háborúk stratégiájáról és taktikájáról, majd a forradalmi tömegek felfegyverzéséről és a néphadsereg megteremtéséről — írott könyveinek megállapításait, azok helyességét az idő immár világtörténelmi jelentőségű győzelemmel igazolta.
A hosszan tartó forradalmi háborúnak — írta egy korábbi művében Giap tábornok — három szakasza van: a védekezés, az erőegyensúly és végül az ellentámadás szakasza. A jelen könyvben vizsgált szakasz az átmenet időszaka a védekezésből az erőegyensúly fázisába. Amikor bekövetkezett az erőegyensúly szakasza, annak katonai eredménye az amerikai hadsereg távozásának kikényszerítése, diplomáciai eszközökkel való rögzítése pedig az 1975. évi Párizsi Egyezmény volt. Ezzel voltaképpen meg is kezdődött az amerikai imperializmus indokínai veresége, kényszerű visszavonulása. Igaz, hogy igyekeztek azt nem tudomásul venni, visszatérni a háború korábbi fázisához, az erőviszonyoknak a reakció javára való megváltoztatásához. Ez a kísérletük rövid életű volt: a forradalmi ellentámadás 1975 tavaszán oly gyors és oly ragyogóan irányított volt, hogy az amerikai hadsereg kényszerű távozását a báb-erők teljes szétbomlása követte. Hiába irányította ide az Egyesült Államok vezetése a jól felfegyverzett csapatok tömegeit, hiába vetette be a nukleáris fegyvereken kívül valamennyi fegyverfajtáját és zúdította az indokínai földre a második világháborúban általa felhasznált bombák és lövedékek sokszorosát, Indokína valamennyi országában, az egész Vietnamban, Laoszban és Kambodzsában egyaránt helyreállt a béke, győzedelmeskedtek a népi forradalmi erők.
A történelem igazolta Giapnak és a vietnami hadvezetésnek az elemzéseit, és a belőlük következő stratégiát és taktikát. A tanulságok, amelyeket a teljes győzelem után Vo Nguyen Giap tábornoktársával, Van Tien Gunggal együtt levont, voltaképpen nem egyebek, mint a jelen könyvben is megfogalmazott következtetések alkalmazása és a tények által való megerősítése — most már a háború teljes és befejezett folyamatára vonatkozóan.
Bebizonyosodott a népi fegyveres erők forradalmi háborúban szükséges hármas tagozódásának fontossága: a reguláris (központi) csapatoknak, a regionális (helyi) fegyveres csapatoknak és a népi önvédelmi milíciának (gerilla-erőknek) és valamennyiük harci tevékenysége összehangolásának fontossága. A jelen könyvben közölt beszédek különösen a helyi fegyveres csapatok és a népi milícia szerepével, fontosságával foglalkoznak részletesen. Külön is fel kell figyelnünk a városi fegyveres csapatokkal és a népi milíciával kapcsolatban felvetett kérdésekre. Olyan új elemekkel találkozhatunk itt, mint pl. a helyi fegyveres csapatok és a milícia szerepe az ellenség légitámadásai elleni védelemben. Ennek a kérdésnek a fontosságát igazolta az 1975. tavaszi dél-vietnami győzelem is, amelynek a kivívásában a városoknak kulcsszerepük volt.
Bebizonyosodott az itt közölt beszédekben gyakorta hangoztatott több más tanulság is. Giap és Dung tábornokok a már említett, a végső győzelmet elemző írásukban így írnak:
„Szorosan összehangoltuk haderőnk három kategóriájának tevékenységét (a központi, reguláris hadsereg, a helyi fegyveres erők és a népi milícia erők tevékenységét; a szerk.), a néphadsereget a tömegek fegyveres erőivel, a fegyveres erőket a politikai erőkkel, a katonai offenzívát a tömegek felkelésével, az ellenség megsemmisítését a néphatalom megteremtésével.”
Giap stratégiai elképzeléseiben, azok valóra váltásában talán ez utóbbi két tanulság alkalmazása hozta a legtöbb újat. Az egyik tanulság és következtetés: az általános katonai offenzíva és az ellenség birtokában levő területeken megindított tömeges népi felkelés összekapcsolásának szükségessége. Az 1975. március—áprilisi hadműveletekben ez kiemelkedő szerepet kapott, és a legkiválóbb katonai szakértőket is meglepő gyorsaságú és arányú győzelemnek nyilvánvalóan az egyik legfőbb tényezője. Ezzel párosult a népi háborúnak az a másik alapelve és következtetése, amely szerint nem tekinthető elegendő eredménynek egy területnek az ellenséges hatalomtól való katonai felszabadítása, ha azt nem követi nyomon azonnal a forradalmi közigazgatás megteremtése, az élet átalakítása, a néphatalom gyakorlati megvalósítása: a tényleges felszabadítás.
Giapnak a könyvünkben igen sok részletre kiterjedően kifejtett és a háború menetének gyakorlatában vizsgált elmélete a marxi—lenini népi háború elméletének az adott helyzetre való konkrét alkalmazását jelenti. Ezt szolgálja az is, ahogyan Giap és a vietnami fegyveres erők — mint ezt a háborút követően írt elemző írásban szintén kifejti — a hadművészet elemeit a térben és az időben való manőverezésre alkalmazták. „A hegyvidéket választottuk az általános támadás megindítására, amelyet a továbbiakban kiterjesztettünk a deltavidékre; de a hegyvidéken csakúgy, mint a deltában támadásaink fő irányai a városok voltak, céljuk a nagy városok felszabadítása és végül az ellenséges »főváros« elfoglalása. Az időbeni manőverezés alapelvének alkalmazása elsősorban az általános offenzíva és a felkelés — ezen belül az egyes támadások — időpontjának helyes megválasztásában található meg. A győzelmes tavaszi felszabadító hadjárat kulcspontja a déli zóna közepe táján fekvő Duon Me Thuot város felszabadítása volt. Pedig ez a város — írja Giap és Dung — „igen erősen védett volt, de amikor az ellenség, hadműveleteinktől megtévesztve helyőrsége egy részét elvonta innen és máshová helyezte, az hirtelen viszonylag gyengévé vált és védelmi rendszere törést szenvedett. Azonnal éltünk az alkalommal és halálos csapást mértünk rá ... Általános támadásunk ismét egyszer bebizonyította, hogy a kedvező pillanatban való támadással még kevéssé jelentős erőink is nagy csapásmérő erőt fejthetnek ki, és ha erőink jelentősek, a csapás ereje még hatalmasabbá válik.”
És ezzel eljutottunk ahhoz a gondolathoz, amely Giap műveinek és gyakorlati döntéseinek tanúsága szerint az őt alighanem elsődlegesen foglalkoztató kérdés és gondolat. Jelen könyvben is újra meg újra visszatér rá: hogyan lehet „kis létszámmal” legyőzni a nagyot, kevéssel a sokat, hogyan verheti meg igazsága birtokában, a viszonylag gyengébb a nálánál viszonylag erősebbet? Ez a népi háború kulcsa: a jobban felfegyverzett, esetenként a támadás kezdeményezésének előnyét is élvező, a számban is jelentősebb imperialista, elnyomó ellenséget a kezdetlegesebb eszközökkel hazáját védő, forradalmát megvívó felszabadító népnek le kell győznie.
Vietnamban ismételten bebizonyosodott, hogy ez lehetséges. Lehetséges, ha a nép egységes és elszánt, ha — mint egyik itt közölt beszédében Giap megfogalmazza — minden falu, minden utca erőddé, minden polgár harcossá, minden pártszervezet vezérkarrá válik. És ha — és ezek a gondolatok jelen művein csakúgy, mint egész elméleti munkásságán végigvonulnak — a fegyveres harcot is a marxista—leninista párt, adott esetben a Vietnami Dolgozók Pártja politikai és katonai vonalának megfelelően irányítja, és ha a nép — önereje mellett — a világ forradalmi erőinek, a szocialista közösségnek, elsősorban a Szovjetuniónak hathatós katonai, anyagi és erkölcsi-politikai segítségét, támogatását is maga mögött tudja.
Giap itt közölt beszédeinek elhangzása óta egész történelmi időszak telt el: az Egyesült Államok elszenvedte történelmének legnagyobb vereségét, s határaitól távol — bár óriási erőket összpontosított —, megverte őt a számban kisebb, de forradalmi ideológiával felvértezett, elszánt és harcrakész, a világ forradalmi erőinek támogatását élvező vietnami nép, Ho Si Minh és Giap népe.
Kende István
|
|
|
| KATALÓGUS | TARTALOM |
 |
 |
|
 |