A tengeri háború
1917

 

A korlátlan tengeralattjáró-háború

Az 1917-es évben is folyamatos volt a Monarchia búvárhajóinak tevékenysége. Rendszeresen indultak járőrözni, és ellenséges szállítóhajókat is támadtak. Októberben műszaki hiba akadályozta meg az egyik búvárhajót, hogy megtámadjon egy brit csatahajót. Az év elején történt események viszont nem a tengeralattjárók, hanem a felszíni flotta tevékenységét befolyásolták drámaian.

Január 31-én a németek bejelentették, hogy másnaptól tengeralattjáróik a meghatározott területeken minden hajót (a semlegeseket is) figyelmeztetés nélkül elsüllyesztenek. Ez a lépés nem igazán volt kedvező a béke lehetőségét kereső Monarchia számára, de szövetségesének nyomására kénytelen volt azt tudomásul venni.

A Földközi-tenger középső és keleti részére is érvénybe lépett új harcmodor felértékelte az Otrantói-szorosban létesített tengerzár szerepét. Nemcsak az osztrák-magyar, hanem a térségben tevékenykedő német tengeralattjárók jelentős része is az Adriáról indult bevetésre. Az antant tengerzárát már 1916-ban is támadták, ebben az évben pedig egy jelentős vállalkozással tervezték feltörni azt.

 

Az otrantói csata

1917. május 15.

 

Előkészületek

Az 1917-es év tavaszán lezajlott összecsapás már a harmadik volt a sorban, amit a világháború során ebben a térségben vívtak. A Földközi-tengeren ez volt a legjelentősebb tengeri összecsapás, a Monarchia haditengerészetének pedig legdicsőbb haditettét képviseli.

A szorost olasz-francia-brit együttműködésben halászhajók és torpedónaszádok, valamint járőröző repülőgépek próbálták meg lezárni. A távolabbi vizeken nagyobb egységek (köztük cirkálók is) őrködtek; ezek szükség esetén a szoroshoz hajózva segíthették társaikat.

„1916 elején az entente a búvárhajó-háború elleni védekezést intéző tengernagyok tanácsára új záróvonalat létesített.
Számos angol halászgőzöst szereltetett fel kisebb gyorstüzelő ágyúval és különböző vízibombákkal látta el valamennyit. Ezek az úgynevezett drifterek a tengeralattjárók merülésének határáig 40 méter mélységig, a víz alá nyúló nehéz drótkötélhálót vontattak maguk után. Egyik a másikát nyugatról keleti irányban, lassú menetben nyomon követve, mint egy láthatatlan mozgó fátyol zárták le tengerünk kijáratát. A hálókra különböző mélységekben akasztott aknák és felriasztó készülékek jelezték, ha rájuk akadt valami. Felettük tengeri repülők kémlelték állandóan a vizet.”

Scholtz : Az otrantói ütközet, p. 80.

A fentiek ellenére a német és osztrák-magyar búvárhajók – igaz, kalandos és veszélyekkel teli vállalkozások keretében – többnyire átjutottak a szoroson. Az antant hadvezetése elhatározta, hogy további egységeket, köztük rombolókat is a térségbe vezényel, és megkezdi egy szilárd, 60 kilométernél is hosszabb védőháló kiépítését.

Az osztrák-magyar flotta a háború során eleddig a védekezésre helyezte a hangsúlyt, támadó hadműveleteket csak ritkán indított. Haus tengernagy február elején bekövetkezett halála azonban változást hozott. Utóda, Maximilian Njegovan tengernagy támadóbb szellemet képviselt, de emellett kellő mértékben óvatos is volt. A korábbi, kevés sikert hozó éjszakai támadásokkal szemben most egy nappali akció mellett döntött. Ennek mind tervezésében, mind kivitelezésében jelentős feladat hárult Horthy Miklós sorhajókapitányra.

A Saida gyorscirkáló

Az 1917. május 15-i, az Otrantói szoros zárvédelmének szétzúzása utáni otrantói csata egyik résztvevője, a SAIDA gyorscirkáló

A terv szerint a hadművelet fő súlyát a flotta három legmodernebb hajója, a Novara, a Helgoland és a Saida gyorscirkálók viselik majd. Főárbocukat megkurtították, hogy éjszaka rombolónak nézze őket az ellenség. Ha a támadás előtti éjjel észleli is őket, nem küld nagyobb egységeket ellenük. A cirkálók együtt indulnak majd el, de hajnalban szétválnak, és önállóan tevékenykednek. Reggel 7:15-kor találkoznak, és együtt térnek haza. Az akcióban szerepet szántak két korszerű rombolónak is: a Csepel és a Balaton egyik feladata ellenséges szállítóhajók megsemmisítése volt. A visszaúton biztosítják a gyorscirkálók raját, szükség esetén pedig elcsalják az üldöző hajókat tőlük. Három tengeralattjárót is bevetnek (egyikük német): feladatuk a megfigyelés, a hírek továbbítása; a német hajó ezen kívül még aknákat is telepít. Az egész támadást a haditengerészet repülőgépei biztosítják, és rádión jelentik az ellenség mozgását.

 

A csata

Az első akciót a két romboló indította. Felfedeztek egy három teherhajóból álló olasz konvojt, melyet a Borea nevű szintén olasz romboló kísért. A Csepel lőni kezdte a Borea-t, mely több találatot is kapott. Így járt mindhárom teherhajó is; közülük kettő, ill. a Borea elsüllyedt. A konvoj egyetlen túlélője sérülten ugyan, de hazai kikötőbe ért.

A két osztrák-magyar romboló akciója riadóztatta az ellenséget. A Csepel és a Balaton elindultak a találkozási pont felé, de rövidesen nyomukban volt az antant hajóraja: két brit cirkáló (Dartmouth és Bristol), egy olasz felderítő cirkáló (Aquila) és négy olasz romboló. A cirkálókat rövidesen lerázták, de a gyorsabb olasz hajók egyre közelebb kerültek. A kialakult tűzpárbajban a Csepel eltalálta a vezérhajót. Az Aquila mozgásképtelenné vált, de a négy romboló folyattta az üldözést egészen addig, amíg a Csepel és a Balaton a parti tüzérség védelmébe nem került.

A teljes gőzzel haladó Csepel torpedórombolóorrtőkéje hasítja az Adria vizét

A teljes gőzzel haladó „Csepel” torpedóromboló orrtőkéje hasítja az Adria vizét

A főcsapást a három cirkáló hajtotta végre. Teljes rádiócsendben közelítették meg az ellenséget. Még éjszaka volt, amikor lecsaptak: sorra süllyesztették el a gőzösöket, még úgy is, hogy a sorsára hagyott, szabadon úszó hálót is kerülgetniük kellett. Csak a Novara kapott két kisebb találatot, a szorost pedig – Horthy szavaival élve – „tisztára söpörték”.

„Összegezve: A Saida elsüllyesztett 1 gőzöst, kettőt súlyosan megrongálva hagyott hátra, közülük az egyiket többé nem javították ki. A Helgoland elsülyesztett 8 gőzöst. A Novara 5 gőzöst sülyesztett el, és a megrongált további ötből kettő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy ki kellett vonni az őrhajóállomásból. Elsüllyedt tehát a csata színhelyén 14 hajó, 3 további pedig úgy megrongálódott, hogy nem lehetett rendbe hozni többé.
Az egész Otrantói-szorost hajóroncsok és szanaszét úszó hálótömegek borították.”

Csonkaréti : Az Osztrák-Magyar Monarchia haditengerészete, p. 168.

„Ekkor* történt az is, hogy a Novara cirkáló szikratávíró állomása boldog, büszke – és közismert kóddal, tehát jóformán kódolatlanul írt – jelentést küldött a hazai (polai) parancsnokságnak: Az otrantói tengerzár nem létezik többé!

*Reggel 6 óra után

Gasparovich : Csata az Adrián, p. 183.

 

A hazatérés

A tengerzár feltörése sikerült, ám hátra volt a legnehezebb feladat: fényes nappal épségben hazatérni. A cirkálók 7 órakor találkoztak, és elindultak Cattaro felé. Az élen a leglassabb Saida, nyomában a Helgoland. A sort a Novara zárta. A rombolók és a felderítő repülőgépek révén tudtak a közeledő üldözőkről. 9 órakor Horthy rádión kérte Hansa altengernagyot, hogy a tartalék fusson ki segítségükre. Ezzel egyidőben felvették a harci alakzatot: a Novara állt az élre, és megindult az ellenség felé.

Helyzet 9h 30.

Helyzet 9h 30.

A brit cirkálók nagyobb kaliberű és hatótávolságú lövegekkel voltak felszerelve, ezért fél 10 előtt ők kezdték meg a tüzelést. Horthy ekkor egy, az Adriai-tengeren még nem alkalmazott módszerhez folyamodott. Mesterséges ködöt fejlesztett, és annak védelmében megközelítette az ellenséget; a britek így nem tudták kihasználni lövegeik nagyobb teljesítményét. Az ellenfelek gyakorlatilag párhuzamosan haladva folyamatosan lőtték egymást. Mindegyik hajó kapott súlyosabb és kisebb találatokat; maga Horthy is megsebesült a csatában.

Az összecsapásba a térség olasz parancsnoka, Alfredo Acton ellentengernagy által időközben riadóztatott további hajók, olaszok és franciák is bekapcsolódtak, és mindkét fél repülőgépei is támadták az ellenséget. Ennek ellenére úgy tűnt, hogy az osztrák-magyar hajók akadálytalanul védett vizekre tudnak jutni.

Ő Felsége Novara nevű gyorscirkálója

Ő Felsége »Novara« nevű gyorscirkálója

Fél 11-kor a Novarát súlyos találat érte, melynek következtében rövidesen mozgásképtelenné vált. A Saida vontatókötélre vette, a Helgoland pedig fedezte a műveletet. Az ellenség ágyúzta és torpedókkal is támadta a cirkálókat. A szorult helyzetre Heyssler sorhajókapitány, a Helgoland parancsnoka így emlékezett vissza:

„A helyzet megint nagyon kritikussá vált. Az egyesült ellenséges egységek egyidejű fordulatot hajtottak végre az irányunkba úgy, hogy orral álltak felénk. Tisztán ki tudtam venni a gyorsan közeledő hajók orrhullámait. Ha a hatásos lőtávolságba érve az oldalukkal felénk fordulnak, és kihasználják a teljes tűzerejüket, akkor néhány percen belül végezhettek volna velünk, különösen a hozzájuk legközelebb lévő Helgolanddal.”

Halpern : Otrantói ütközet, p. 130.

A Saida az otrantói ütközet közben vontára vett Novara cirkálóval

A „Saida” az otrantói ütközet közben vontára vett „Novara” cirkálóval

A cirkálók tüzelése visszaverte a támadást. Ekkor már mindkét fél látta a füstöt is: közeledett az osztrák-magyar tartalék. A Sankt Georg páncélos cirkáló, a Tatra és Warasdiner rombolók és négy torpedónaszád; mögöttük lemaradva a lassabb Budapest csatahajó három torpedónaszáddal. Acton ellentengernagy döntését azóta is sokan vitatják; ő mindent mérlegelve úgy határozott, hogy nem kockáztat, hanem elrendeli a visszavonulást. Az osztrák-magyar hajók lassú tempóban, de szintén hazafelé vették az irányt.

Kis tudósítás egy nagy győzelemről – a lap alján (Délmagyarország, 1917. május 19., p. 2.)

Kis tudósítás egy nagy győzelemről – a lap alján (Délmagyarország, 1917. május 19., p. 2.)

Május 20-án a Délmagyarország hasábjain megjelent a britek hivatalos beszámolója az ütközetről:

Angol jelentés az adriai győzelmünkről.

London, május 19. Az admiralitás közli: Május 15-én egy könnyü cirkálóból és torpedózuzókból álló magyar és osztrák flotta megtámadta a szövetségeseknek az Adriai-tengeren levő harmadik előőrsi vonalát és elsüllyeszettt 14 angol előőrsi hajót. A Dartmouth és Bristol nevü angol hadihajó, valamint több francia és olasz torpedózuzó az ellenséget egészen Cattaro közeléig üldözte.
Midőn Cattaro közelében magyar és osztrák csatahajók jelentek meg, a mi hajóink visszavonultak. Olasz repülők megtámadták az ellenséges hadihajókat és határozottan állitják, hogy egy ellenséges cirkálót erősen égve és süllyedő állapotban vontattak vissza Cattaróba. Egy másik ellenséges cirkáló is erősen megsérült. Egy ellenséges tengeralattjáró naszád megtorpedózta a Dartmouth-ot, amely visszatért kikötőjébe. Három ember meghalt, egy tiszt és négy ember hiányzik, hét ember megsebesült.
Több veszteségünk nem volt. Az előőrsi hajók legénysége közül az ellenség 72 embert elfogott.”

Délmagyarország, 1917. május 20., p. 2.

A vállalkozás elérte célját: az Ontrantói-szoros tengerzárát lerombolták, hosszú időn keresztül jóval könnyebben mozoghattak a központi hatalmak tengeralattjárói. Az antant természetesen igyekezett minél hamarabb újra lezárni a szorost. Ősztől már újabb akciókat kellett indítani, de ezek a támadások sem intenzitásukban, sem eredményeikben nem voltak olyan jelentősek, mint a május 15-i.

 

Kezdőlap 1914 1915 1916 1917 1918