LUCK–OKNA

HADITERVEK, ERŐVISZONYOK

Az ántánt haditerve az orosz arcvonalnak a támadást június közepére írta elő. Az orosz vezérkar főnöke, Alexejev, ezt a támadást a főerővel a Polesietől északra akarta intézni, míg Polesietől délre levő arcvonalrésznek csak tüntetnie kellett volna Az utóbbi – négy seregből álló – arcvonalrész vezérletét Ivanov helyett 1916 márciusában Bruszilov, a világháború legszerencsésebb orosz hadvezére vette át. Helyébe az északi szárnyon levő 8. sereg élére Kaledin került.

Alexejev a tetterős Bruszilov javaslatára módosította tervét, amennyiben általános támadás előkészítését rendelte el. A támadást Bruszilovnak kellett volna június közepén megkezdeni. Ez követte volna a főtámadás: az orosz közép (Ewert) és jobbszárny (Kuropatkin) seregeinek együttes előtörése Wilnára. Alexejev egyben utasította három alvezérét, hogy május végén készen álljanak a támadó hadműveletre.

Az oroszok jól felkészültek. Kaptak az ántánttól bőségesen hadianyagot Japán felől. Ilyen módon tüzérségüket szaporíthatták és állásaik mögött lőszerhegyeket halmozhattak fel. Egyébként a támadás sikerében csak Bruszilov bízott, aki ismerte a mi haderőink gyengéit, szláv csapataink értékét. Másik két vezértársa azonban a német arcvonal áttörését lehetetlennek tartotta.

Bruszilov, eltérően a központi hatalmak vagy az ántánt támadó módszerétől, nem egyetlen keskeny helyen tervezett áttörést, hanem mind a négy seregének külön támadó feladatot adott, még pedig – északról dél felé való sorrendben – Kaledin serege Luckot, Szacharov Lemberget, Cserbacsev Buczaczot és Lecsicki Oknán át Stanislaut kapta az áttörés irányául. Az utóbbi támadás a szomszédos Romániát akarta a beavatkozásra csábítani. Bruszilov tudta, hogy arcvonalunkat több helyen is véglegesen áttörheti, mert nincs tartalékunk a keletkezett rések betömésére vagy ellentámadás intézésére.

Május 23.-án Bruszilov a támadásra való előkészületeket befejezte. A következő napon közölte vele Alexejev, hogy az olaszok Déltirolban vereséget szenvedtek és ezért segítséget – tehermentesítő orosz támadást – kérnek. A támadás időpontja tehát elérkezett. Bruszilov vállalta, hogy június 4.-én támadásra indul, ha őt Ewert 10 nappal később követi. Hamarabb nem lehetett, mert Ewert csak június közepére tudott felkészülni.

Bruszilov – igérete szerint – június 4.-én 512.000 harcosnyi seregeivel megkezdte a támadást a mi arcvonalunk ellen, amelyet 440.000 katonánk védett. Az erőviszonyok a védelemre határozottan kedvezőek voltak.

A mi egyenletesen megszállt arcvonalunk három részre oszlott. Északon, a Polesieben és Wolhyniában Linsingen vezényelt, akinek parancsai alatt két önálló hadtestünk (a Styr mentén) és József Ferdinánd főherceg serege (Luck előtt) állt. A közepén, Keletgaliciában Bőhm-Ermolli a maga seregén kívül még balról Puhallo seregét és jobbról Bothmer seregét vezérelte. Arcvonalunknak ez a része, Dubnotól kezdve egészen a Strypa alsó folyásáig, fedte Lemberget. A déli szárnyon Pflanzer-Baltin serege az alsó Strypa, majd a Dnyeszter mentén Oknáig és innen a beszarábiai határra átkanyarodva Románia határáig foglalt állást.

Ami az orosz fronton levő, felerészben magyar, felerészben osztrák csapatok minőségét illeti, az kétféle értéket jelentett.

Magyarország katonáinak túlnyomó része itt, az oroszokkal szemben állt. Conrad a magyar csapatok közül az olasz fronton népfölkelésen kívül, valamint a vegyes XV. és XVI. hadtest magyar zászlóaljain felül, csak 3 jó hadosztályt alkalmazott (az Isonzo mellett József főherceg hadtestét és Déltirolban egy hadosztályt). A német haderő kötelékében harcolt 2 erdélyi hadosztályunk. A többi magyar hadosztály (14) és az egész magyar lovasság az orosz fronton állt. Kétségtelen, hogy ezek a magyar hadosztályok jelentették a védelem gerincét. Ezek legnagyobb része Bőhm-Ermolli és Bothmer seregéhez tartozott, amelyeknek így magyar többsége volt. Linsingen arcvonalában viszont a többséget osztrákok tették ki. Pflanzer-Baltin serege vegyes volt.

Említsük még meg, hogy az osztrák csapatok közül a németajkuak – a bécsiek kivételével – már ekkor Déltirolban harcoltak, s így az orosrok ellen főképpen szláv nemzetiségű osztrák csapatok maradtak. Ez hátrányos volt. Az oroszok ellen verekedtek még a horvát hadosztályok. Ezeknek felerészben szerb legénysége már rosszul harcolt. Végül a birodalmi német csapatok közül ekkor már csupán egy hadosztály maradt a mi arcvonalunkban.

Conrad az oroszok előkészületeiből már április első felében egészen világosan látta, hogy nagy támadás készül egyrészt a főherceg, másrészt Pflanzer-Baltin serege ellen. Kérdést is intézett alvezéreihez a védelem reményei felől. Minthogy ezek megnyugtató választ adtak, ő sem aggályoskodott.

Bruszilov támadása a mondott helyeken mégis áttörte arcvonalunkat, holott az orosz rohamot felkészülve vártuk. Nem a támadás lepett meg bennünket, hanem annak módszere. A védelem összeroppanásának sokféle magyarázatát iparkodtak adni. Bűnbak gyanánt menesztették Linsingen vezérkari főnökét, aztán József Ferdinánd főherceget, Puhallót és Pflanzer-Baltint. A kudarc főokát bizonyára a déltiroli offenzívánkban kell keresnünk. De volt még más ok is. Tudnunk kell, hogy az orosz hadak velünk szemben fölényben érezték magukat. Nem szivesen támadták meg a németeket, de annál inkább minket. Az elmult évek tanuságai szerint mi nem jelentettünk legyőzhetetlen ellenfélt. Ezt szláv csapataink megbízhatatlanságainak és a hadvezetés hibáinak rovására kell írnunk. Azok az orosz seregek, amelyek 1916 nyarán ellenünk támadásra indultak, sok győzelemre tekinthettek vissza. Elég ha arra utalunk, hogy ezek a seregek 1915 nyarán seholsem szenvedtek döntő vereséget és 1915 őszén a rownoi hadjáratot győzelmesen fejezték be. Különös szerencsétlenségünk volt, hogy a legügyesebb orosz hadvezérrel akadt dolgunk. Idetartozik az is, hogy József Ferdinánd főherceg hadvezetését különös balszerencse kísérte már 1915-ben is a győzelmes gorlicei hadjárat alatt (Sienawa, Krasznik, Rowno).

A kudarc okaihoz tartozik még az, hogy védőállásaink az oroszok pergőtüzét nem bírták el, mert nem pergőtűz ellen épültek, minthogy az orosz olyan hihetetlen erejű bombázást, mint Luck előtt, mindezideig nem is alkalmazott.

Csapataink az orosz hadszintéren dívó szokás szerint nem hagyták el a gondjaikra bízott állást, tehát nem vonták ki magukat a pergőtűz alól, hanem az állásokban maradtak az orosz tüzérség céltáblái gyanánt és ott pusztultak el. Az orosz gyalogságnak már nem volt nehéz az életben maradt, de elkábult védőrség legázolása. Ez magyarázza meg minden képzeletet felülmúló veszteségeinket. Tartalék nem volt elegendő, hogy ellentámadással helyreállítsa a megrepedezett csatafrontot. Ott pedig, ahol mégis volt szláv nemzetiségü tartalék, annak ellentámadása a kellő lendület híján volt és ezért nem is sikerült.

Meg kell még jegyeznünk, hogy ezredeink mindenütt hadi állományon felül voltak, mert a csatát megelőző több mint féléves nyugalmi időszak alatt is havonta megkapták a rendszeres pótlást. Az állományok felduzzadása az utolsó két hónapban már azt is letővé tette volna, hogy az arcvonal mögött hatalmas tartalékok alakíttassanak. Ez azonban csak szerény mértékben történt meg. Majdnem a egész erő az első vonalban állt. Semmiesetre sem lett volna az orosz támadásnak nagy sikere, ha mi az első vonalt csak gyengén szálljuk meg vagy legalább a pergőtűz beálltakor kiürítjük és ehelyett haderőink felét vagy harmadát, hátul összefogva, az állásokba betört oroszra intézendő nagyarányu ellenlökésre használjuk fel. Ez a támadó harcmodor aknázta volna ki előnyösen éppen a magyar hadosztályokban rejlő nagy lendületet. Úgy azonban, ahogy történt, az állásokban az „utolsó emberig” kitartó legjobb csapatok hasztalanul véreztek el, vagy estek fogságba.

Még valami: a Luck előtt levő homokos talajban az orosz pergőtűz sűrű homokfelhőket vert fel, ami a látást teljesen megakadályozta, egyben puskáink és géppuskáink szerkezetét a homok annyira belepte, hogy működésük megszünt.

A CSATA

Június 4.-én kezdődött a fokozatosan egész arcvonalunkra kiterjedő luck–oknai csata. A küzdelem csak augusztus második felében ért véget. Eddig tartott, míg töredékekre apadt seregeink az olasz frontról felhozott 6 osztrák és magyar, valamint a Polesietől északra levő német arcvonalból, a Balkánról és a nyugati frontról áthozott 15 német hadosztály segítségével az orosz rohamot, bár jelentékeny területi veszteség és óriási véráldozat árán, de mégis meg tudták állítani.

Még fokozottabb mértékben megszaporodott a csata folyamán Bruszilov hadereje, amelyhez Alexejev állandóan küldte az erősítéseket Ewert és Kuropatkin arcvonaláról.

Ez a csata a monarchia csapatainak legveszteségteljesebb küzdelme, vérben és foglyokban és jelenti egyben az oroszok legnagyobb világháborús győzelmét.

A csata lefolyása nagy vonásokban a következő volt:

Bruszilov északi szárnya: Kaledin serege június 4.-én kezdett irtózatos erejü pergőtűz után megrohanta a főherceg seregének Luck előtt, Olykánál álló déli szárnyát és azt rövid küzdelem után áttörte. Itt megsemmisült egy osztrák hadosztály és vele együtt a megerősítésére rendelt vitéz 82. székely ezred is. Utóbbi állományának 90%-át hagyta a csatatéren. Rendkívül súlyos veszteséget szenvedett a szomszédságában álló magyar népfölkelő hadosztály is. Két osztrák hadosztály tervszerütlen ellentámadását az orosz tömegek elseperték. A főherceg arcvonalában egy csapásra széles rés keletkezett. Seregünk roncsai a lucki hídfőbe özönlöttek vissza, de ezt megtartani nem tudták. Június 7.-én az orosz megrohanta Luckot és elfoglalta. Conrad erre a főherceget felmentette állásától és helyébe Tersztyánszkyt nevezte ki.

Ugyancsak június 4.-én az orosz déli szárny, Lecsicki és tőle jobbra Cserbacsev pergőtűzzel árasztotta el Pfanzer-Baltin állásait Buczacznál és Oknánál, majd több kisérletezés után állásainkat az említett két helyen június 8. és 9.-én helyrehozhatatlanul áttörte. Pflanzer-Baltin serege részben nyugat, részben dél felé volt kénytelen meghátrálni, ami nehéz veszteség mellett történt meg.

Conrad ebben a válságos helyzetben arra szánta el magát, hogy Pflanzer-Baltint egyelőre sorsára hagyja, míg Lucknál ellentámadással iparkodik a bajt helyrehozni. Megkezdte a csapatok elszállítását Déltirolból az északi frontra; de ezt megelőzőleg segítséget kért Falkenhayntől. Ez azonnal útbaindított 3 német hadosztályt észak felől Kowelre és ígért még többet is.

Még mielőtt ezek az erősítések a helyszinre értek volna, Kaledin azon volt, hogy az arcvonalunkba Lucknál ütött rést észak és dél felé kitágítsa. Északon ezt megakadályoztuk. Itt Tersztyánszky balszárnya a Styr folyó könyökében visszaverte az oroszt. De délen Kaledin eredményt ért el. Az itt védekező Puhallo-féle sereg Dubnonál csatát vesztett.

A csata fokozatosan az egész vonalra átterjedt.

Az oroszok most Bothmer és Bőhm-Ermolli seregét vették sorra. Ezek tartották magukat, bár külső szárnyaikat szomszédaik visszavonulása folytán hátra kellett venniök. Közben Linsingen felkészült az ellentámadásra, amelyet június közepén Tersztyánszky seregének még ép részeivel és a már beérkezett 5 hadosztálynyi erősítéssel indított meg. Ez nem sikerült. Linsingen június 21.-én, miután újabb erősítéseket kapott, az ellentámadást megismételte. Némi térnyerés után ez is elfult. Ezért június 29.-én harmadik ellentámadást intézett. Most már Kaledint jobban visszaszorította, de ekkor július elején Bruszilov, akikhez Alexejev egyik hadtestet a másik után küldte, szélső északi szárnyunkon, a Styr könyökében levő hadtesteinkre vetette magát és ezeket nagy helyi túlerejével összeroppantotta. Megvert hadtesteink nagy veszteséggel hátráltak a Stochod mögé.

Linsingen erre félbeszakította az ellentámadást és csak arra szorítkozott, hogy az oroszt feltartóztassa. Ezt hosszantartó harcok árán el is érte.

Arcvonalunk déli részén azonban még sok tért vesztettünk. Pflanzer-Baltin megtört serege csak rövid ideig tudott jobbszárnyával a Pruth mentén, balszárnyával a Pruth és a Dnyeszter között megállapodni. Az orosz itt újból megrohanta. Ennek hatása alatt Pflanzer-Baltin seregének maradványai feladták a Pruth vonalát. Arcvonalunk kénytelen volt legyezőszerüen szétterjeszkedni. A jobbszárny Bukovinán át a Kárpátokba hátrált, hogy az orosznak Erdélybe való betörését megakadályozza, a közép a Tatárhágóra ment vissza, hogy itt a Tisza völgyét fedezze, míg a balszárny csak ismételt nehéz harcok után tudott Stanislau mögött megállni. Bothmer is visszaszorult déli szárnyával a Zlota Lipa mögé. Legjobban tartotta magát Bőhm-Ermolli, aki csak annyiban engedett az orosz nyomásnak, hogy szomszédaitól elszigetelt helyzetben ne maradjon. A vázolt vonalban aztán arcvonalunk a mindenütt behelyezett német segítséggel lassanként kezdett megszilárdulni, úgyhogy a július második és augusztus első felében állandóan megujuló orosz támadásoknak nehezen bár, de mégis helytállt. A déli szárny maradt a leggyengébb, mert erőhiány következtében képtelenek voltunk a Kárpátokban összefüggő arcvonalat szervezni. Már pedig ennek a szárnynak fontossága a román szomszédságra tekintettel, mindinkább előtérbe lépett. A román határra való támaszkodás veszedelmeket rejtett magában.

A vázolt nagy csatában Puhallót is felmentették a vezérség alól. Seregét Conrad a szomszédok között felosztotta. Pflanzer-Baltin is megvált seregétől. Arcvonalát Conrad két seregre osztotta. A baloldali részét – Stanislau mögött – Kövess, a jobboldali, kárpáti részt Kirchbach vette át. Conrad is megnyirbált hatáskörrel került ki a csatából. Linsingen arcvonala és Bőhm-Ermolli serege Hindenburg vezérlete alá helyeztetett, aki ilyenformán Rigától Lembergig parancsnokolt. Ez volt a német segítség ára.

A nagy oroszországi arcvonal déli csücske – Bothmer, Kövess, Kirchbach – maradt Conrad parancsai alatt, aki ezt a részt a trónörökös vezérlete alá helyezte, de kénytelen volt belenyugodni abba, hogy a trónörökös mellé vezérkari főnököt (Seeckt) a németek adjanak.

A LUCK–OKNAI CSATA során a monarchia hadereje az összeomlás szélére jutott. Nem lehet tagadni, hogy német segítség nélkül nem tudott volna talpraállni. A főherceg és Pflanzer-Baltin seregéből csak roncsok maradtak meg. Az összes veszteség a fél millió főt messze túlhaladta. Bruszilov augusztus elején már 300.000 fogolyról és 500 ágyu zsákmányról tett jelentést. Természetesen a foglyok között akadt német is.

A német segítségről még annyit, hogy a német ellentámadásokat szokatlanul gyenge siker kísérte. Bizonyára célszerübb lett volna egész arcvonalunkat az áttörések után azonnal hátravonni és az ide irányított erősítéseket kissé későbben, de egységesen latbavetni.

Bruszilov offenzivája többet ért el, mint ahogyan azt Alexejev tervezte. Kényszeritette Conradot, hogy a déltiroli hadműveletet félbeszakítsa. Kényszerítette Falkenhaynt, hogy néhány hadosztályt a nyugati frontról keletre küldjön, mikor nyugaton az ántánt nagy támadása küszöbön állt. De a legnagyobb eredménye az volt, hogy az ingadozó románokat végre a beavatkozásra bírta oly időpontban, amikor a központi hatalmak elegendő erőt Romániával nem tudtak szembeállítani. A románokon mult, hogy a kinálkozó fényes alkalmat a világháború befejezésére nem használták ki.

Alexejev terve szerint a Polesietől északra is megindultak a hadműveletek. Itt Ewert június 13.-án kezdte meg a támadást. Baranoviczi vasúti gócpontot akarta elfoglalni, amelynek környékén Woyrsch serege és ennek kötelékében erdélyi hadtestünk volt állásban.

Júniusban és júliusban három ízben rohanta meg az orosz az állásokat, de Woyrsch mind a három támadást visszaverte. Válságos helyzetekben itt sem volt hiány. A küzdelemben erdélyi ezredeink különösen kitüntek.

Tovább északra, Kuropatkin július folyamán több helyen is megtámadta a német vonalakat. Eredményt nem ért el.

Ezek az északi támadások nem az eredetileg tervezett terjedelemben kerültek végrehajtásra, mert Alexejev Ewert és Kuropatkin arcvonalából – Bruszilov sikereit kiaknázandó – igen sok erőt vont el június–július folyamán és küldött a Polesietől délre küzdő arcvonal megerősítésére. Ezt helyesen tette, de megkönnyítette Falkenhayn dolgát, akinek a Somme-menti csata legválságosabb időszaka alatt legalább megmaradt az a megnyugtató érzése, hogy az orosz ellen, a Polesietől északra, nem kell tartalékokat küldenie.