A KERENSKI-FÉLE TÁMADÁS

HADITERVEK

Az orosz forradalomnak helyenként az orosz arcvonal részeire is átterjedt züllesztő hatása, ami a tavaszra tervezett orosz támadást is elodázta, aztán Nivelle és Cadorna vállalkozásának kudarca, a központi hatalmaknak 1917 elején még oly sivár hadászati helyzetét az év közepére annyira megjavította, hogy eddig követett védekező magatartásukat bizonyos irányokban feladhatták volna.

Fel is merült a gondolat, hogy az orosz forradalom adta helyzetet kihasználják és az orosz haderő lassan haladó bomlását erőteljes támadással siettessék. De aztán ez a gondolat elejtődött, mert attól is lehetett tartani, hogy a támadás éppen ellenkező hatást ér el, azaz felvillanyozza az orosz tömegeket. Különben is bizonyos tünetek azt árulták el, hogy az orosz haderő maga megy át támadásba. Június folyamán a keletgaliciai arcvonal mögött megbízható orosz hadtesteknek felhalmozódása állapíttatott meg. A forradalmi kormány hadügyminiszterének, Kerenskinek nyilatkozatai, nemkülönben Bruszilovnak az orosz hadak fővezérévé való kinevezése is megerősítették azt, hogy az orosz offenziva csakhamar bekövetkezik. Ilyen körülmények között a mi arcvonalunkat Riga és Lemberg között vezénylő Lipót bajor herceg célszerünek látta, ha előbb az orosz rohamot jó állásainkon elvérezteti és aztán ellentámadásba megy át. Hindenburg ezt jóváhagyta és az ellentámadáshoz tartalékokat igért.

Valóban az oroszok nagyarányu támadó hadművelettel akarták a háborút győzelmesen befejezni. Bruszilov jól kitervelte a dolgot, Kerenskinek pedig sikerült az orosz tömegeket még egy nagy erőfeszítésre felrázni. Ezért viseli a következő, utolsó orosz támadás a „Kerenski” nevet.

Bruszilov, hasonlóan az 1916. évi támadáshoz, most is több helyen akart áttörni. A főlökést a Dnyesztertől északra, Lemberg irányában tervezte meg. E célból Kelet-Galiciának orosz kézen maradt területében 39 hadosztályt gyűjtött össze és bocsájtott az itt parancsnokló Gutor rendelkezésére. Ezzel a hatalmas tömeggel szemben állt, Brody és Halics között, északról Bőhm-Ermolli serege (2 magyar, 3 osztrák és 3 német hadosztály), délről Bothmer serege (2 magyar, 1 osztrák, 6 német, 1 török hadosztály). Az orosz tehát az áttörésre kiszemelt arcvonalrészünk ellen hadosztályokban 2 és félszeres, zászlóaljakban több mint háromszoros túlerőt hozott össze. Itt voltak az orosz haderő legfegyelmezettebb kötelékei: a gárdák, szibériai hadtestek, finn csapatok stb., és itt volt a monarchia cseh ezredeinek szökevényeiből alakult cseh légió. Az orosz hadak csoportosításából és egyéb hirekből egészen biztosan megállapíthattuk, hogy az orosz lökés Bőhm-Ermolli és Bothmer egymáshoz csatlakozó szárnyait fogja érni.

A második nagy lökést a Bukovinától a Fekete-tengerig terjedő arcvonalon a román király nevében vezérlő Cserbacsev (3 orosz és 2 román sereg vezére) tervezte meg. Az ojtozi szoros irányában akart áttörni. Az ántánt ennél a vállakozásnál az újra szervezett és határozottan megjavult román haderőbe vetette bizalmát. Erdély védelmének feladata Rohrnak vegyes seregére hárult, amely sereg Erdély határától rövid távolságra keletre volt állásban. A román támadás itt a szélső jobbszárnyat (2 magyar, 1 német gyalog és 1 magyar lovas hadosztály) érte. Ettől jobbra állt Mackensen arcvonalának 2 serege és pedig balról – Rohrhoz csatlakozva – a Putna–Sereth mentén Kosch német–osztrák–török–bolgár serege és jobbról a Dobrudzsában egy bolgár sereg.

Az említett két nagy lökésen felül még egy erős melléktámadás is készült a Dnyeszter és a Pruth között, ahol Tersztyánszky serege (2–2 magyar és horvát, 1–1 osztrák és német hadosztály állt. Ezenfelül Gutor erős tüntetést rendelt el Lucknál (Kirchbach serege) és Kövessnek a Tatárhágótól a román határig álló arcvonala (4 magyar, 2 osztrák és 1 német hadosztály) ellen. A Dnyeszter és Románia között is orosz túlerő állt, de ez nem volt annyira nyomasztó, mint a Dnyesztertől északra, ellenben igen erős volt Cserbacsev arcvonala.

A keleti fronton levő osztrák–magyar haderőnek német csapatokkal való keverése a luck–oknai csata után következett be. A kevert állapot megmaradása célszerünek mutatkozott, de mindenesetre szomoru bizonyítékát nyujtotta az osztrák–magyar seregek 1916 nyarán bekövetkezett nagyfoku megrendülésének.

Ami a központi hatalmak ellentámadását illeti, Lipót bajor herceg azt úgy tervezte meg, hogy mihelyt Lemberg felé az orosz támadás megindul, a nyugati frontról is elindulnak a német tartalékok (6 hadosztály) Bőhm-Ermolli arcvonala mögé és itt csoportosulnak az ellentámadásra Tarnopol felé, de ezt csak akkor intézik, ha az orosz offenziva összeomlott. Az erdélyi és a Sereth-fronton a mi vezéreink az orosz–román támadás pontos irányát előre nem ismerték fel. Mackensen úgy vélte, hogy ez Focsany felé fog irányulni. Arra készült, hogy ebből az irányból fog Kosch seregével északnak előretörni, mihelyt ellenfelének támadását visszautasítja.

Az orosz–román támadásból, majd ellentámadásainkból 1917 nyarán nagyarányu küzdelem keletkezett, amely Galiciától kezdve egészen Focsanyig terjedt kí. Az itt vívott csaták (Brzezany, Zborow, Zalosce, Stanislau–Kalusz, Okna, Focsany) nagy eredménye az orosz haderő felbomlásában és a román haderő elszigetelődésében nyilvánult meg, ami a központi hatalmakat Amerika hadüzenetéért némileg kárpótolta és lehetővé tette, hogy ősszel majdnem egész erejüket más hadszinterekre szállítsák át.

BRZEZANY–ZBOROW

A Dnyesztertől északra, június utolsó harmadában kezdte meg az erős és a forradalomtól nem érintett orosz tüzérség állásaink bombázását. Ez a bombázás a hónap vége felé pergőtűzzé fokozódott, majd június 30.-án az orosz tömegek szokatlanul erélyes lendülettel megrohanták állásainkat Bothmer északi szárnyán, Brzezanytól mindkét oldalt, és Bőhm-Ermolli déli szárnyán Zborownál, ahol a védelem egy csehországi és északi szomszédságában az egyik budapesti hadosztály feladata lett volna.

Ugyanezen a napon Hindenburg kiadta a parancsot a Tarnopol felé tervezett ellentámadásra szánt csapatoknak a nyugati frontról való átszállítására.

Bothmer seregének német csapatai, egy magyar hadosztály közreműködése mellett, az orosz rohamot július 2.-ig tartó harcok között visszaverték. Bőhm-Ermolli arcvonalán azonban 2 cseh ezred (Pilsen és Neuhaus) az oroszokhoz, illetve ezek cseh légiójához pártolt át és így cserbenhagyta a mellettük küzdő magyar hadosztályt, amely fedetlenné vált oldalába kapott támadást és igen súlyos veszteséget szenvedett. Az arcvonalban így 10 km széles rés keletkezett. De ezt német tartalékok kitöltötték és így az áttörés veszélyét elhárították. Tovább északra is kísérleteztek az oroszok, de itt Bőhm-Ermolli egy másik magyar hadosztálya véres fővel kergette őket vissza.

Ezt a csatát tehát a zborowi válság dacára megnyertük. Az orosz rettenetes vért vesztett, ami a felbomlást meggyorsította. Rövidesen megindulhatott volna a Bőhm-Ermolli arcvonaláról tervezett ellentámadás, ha közben a Dnyeszter és a Pruth között, Stanislaunál bekövetkezett hadiesemények az ellentámadásra rendelt tartalékok jelentékeny részét oda nem térítik.

STANISLAU–KALUSZ

A Dnyeszter és Pruth között, Stanislaunál az oroszok (Kornilov serege) aránylag kisebb erővel, de annál nagyobb eredménnyel rohanták meg Tersztyánszky állásait. Itt 5 orosz hadosztálynyi tömeg, miután a Stanislautól közvetlenül nyugatra álló miskolci hadosztály állásait az orosz pergőtűz szétlőtte, ismételt rohamok után július 6.-án, a harmadik csatanapon áttört, Stanislaut elfoglalta és csapatainkat Kalusz felé szorította vissza. Tersztyánszky elkövette a hibát, hogy bár látta az orosz támadás erejét és irányát, elegendő tartalékát nem küldte idejében a miskolciak segítségére. Csak a veszteségteljes áttörés után jöttek a tartalékok: németek és egy magyar hadosztály és kitöltötték az arcvonalunkban tátongó rést.

Az oroszok azonban most egy német ezredet törtek át, mire Tersztyánszky, egy elsietett ellentámadás meghiusulása után, arcvonala közepét Kaluszra vette vissza, ami újabb súlyos veszteséggel járt. Megrendült arcvonalunk megtámasztására a Tarnopol felé szánt német tartalék felét kellett ideirányítani. De mielőtt ez beérkezett volna, az időközben megerősített Kornilov folytatta csapásait. Július 11.-én elesett Kalusz is. Szerencsére akkor az orosz lendülete is megtört. A megújított orosz támadások visszaverettek. A hirtelen beállt rossz idő is visszatartotta az oroszokat a támadás folytatásától. Arcvonaluk ezután megszilárdult. Tagadhatatlan azonban, hogy Tersztyánszky itt csatát vesztett. Rögtön el is mozdították a sereg éléről. A csata elvesztését a tartalék helytelen alkalmazása idézte elő.

A TARNOPOLI ÁTTÖRÉS

Tersztyánszky szerencsétlen stanislau–kaluszi csatája majdnem megdöntötte a Tarnopol felé szándékolt áttörés tervét, amennyiben már arra kellett gondolni, hogy minden tartalékot a Dnyeszter és Pruth között kell latbavetni, nehogy a Tersztyánszky arcvonala mögött fekvő fontos petroleumvidék (Drohobycz, Borislaw) veszendőbe menjen. Szerencsére Kornilov offenzivája Kalusz elfoglalásával elérte csúcspontját.

Mikor ott a veszély elmult és a rossz időjárás is megszünt, és miután Hindenburg a stanislaui csatába küldött tartalékokat pótolta, július 19.-én az ellentámadás Zaloscénél Tamopol felé megindult. Résztvett ebben 9 német és 2 magyar hadosztály. A siker teljes volt. Az orosz rendetlenül hátrált meg, mire Bőhm-Ermolli az egész vonalon üldözésbe ment át. Július 23.-án csatlakozhatott az üldözéshez Bothmer, majd a Pruth és Dnyeszter között levő arcvonalunk, melynek egyik magyar hadosztálya július 24.-én visszafoglalta Stanislaut, végül megindulhatott Kövess serege is, hogy Bukovinát visszaszerezze.

Az általános üldözés során arcvonalunk megszállta Tarnopolt, majd a hó végéig elérte, helyenként igen heves harcok között, a Dnyesztertől északra a Zbrucs határfolyót, a Dnyesztertől délre pedig visszaszereztük Bukovina legnagyobb részét, majd pedig augusztus 3.-án vívott erősebb csata után Czernowitzot foglaltuk vissza.

De az orosz határ mentén, a Zbrucsnál és Beszarábiában az orosz ellenállás feltünően megerősödött. Hazája védelmére az orosz katona ekkor még kapható volt. Ezért akadt meg augusztus első harmadában Kövess seregének a határon túl tervezett és megkísérelt előtörése, amelyet abból a célból kellett volna végeznie, hogy aztán jobbra való kanyarodással az erdélyi arcvonalunkkal szembenálló orosz–román seregeket oldalbakaphassa és így együtt működhessék Rohr seregével és Mackensen arcvonalával. Itt ugyanis a tarnopoli áttörés idejében szintén fellángolt a harc, melynek győzelmes befejezése érdekében Kövess említett oldaltámadására lett volna szükség.

OKNA–FOCSANY

Az Erdély határának közelében álló orosz seregeknél a bomlás nagyobb méreteket öltött, mint tovább északon. Ezért Cserbacsev csak a tarnopoli áttörés okozta válság enyhítése céljából, július 24.-én, két napos bombázás után lendítette neki Rohr déli szárnyának – Oknától délkeletre – Avarescu seregét és tőle délre egy orosz hadtestét.

A román lökés – az első vonalban 4 hadosztállyal – egy német hadosztályba ütközött, azt Marastinál áttörte és veszteségteljes hátrálásra kényszerítette. Ennek folytán Rohr és Kosch csatlakozó szárnyainak messze hátra kellett kanyarodniok. Ilyenformán Rohr és Kosch serege között 36 km széles és 20 km mély rés keletkezett, amelyet a mindkét oldalról ideirányított tartalékok a magas hegység nehéz járhatóságánál fogva csak napok mulva tudtak volna kitölteni. Szerencsére Cserbacsev a szomszédos orosz seregeket nem rendelte támadásra, mert azokat a román érdekekért való harc nem lelkesítette, azonkívül akkor már folyamatban volt Bukovinában és Kelet-Galiciában seregeink üldöző előnyomulása, ami később Cserbacsev északi szárnyát is veszélyeztette és arra is utalt, hogy sor kerülhet Moldva kiürítésére. Mindezekért Cserbacsev elrendelte a támadás beszüntetését.

Cserbacsev parancsának azonban Avarescu nem engedelmeskedett, hanem a vágott résen át jobbrafordult és nekiment az ojtozi hágó előtt fekvő Mg. Casinului magaslatnak, amelyet a 82. székely ezred védett. Július végéig szakadatlanul rohamozta a székelyeket, de ezek minden támadást visszavertek. Ezzel a csata itt egyelőre véget ért. Nem lehet azonban tagadni, hogy Avarescu a csata kezdetén szerencsésen hadakozott és tény az is, hogy az oroszok cserbenhagyták.

Avarescu előtörésére a válasz Mackensennek augusztus 6.-án Focsany felől 6 német és 2 osztrák hadosztállyal intézett előtörése volt. Kiegészítette ezt Rohr megerősített jobbszárnyának két nappal később Okna irányában intézett ellentámadása, amelyet Kosch balszárnya támogatott. Ehhez az általános ellentámadáshoz kellett volna Kövess fentebb említett hadműveletének észak felől csatlakozni.

Az volt Mackensen terve, hogy a Focsanyval szemben levő orosz sereget Marasesti irányában áttöri, majd a kárpáti orosz arcvonalat oldalbakapja és ezzel Moldva kiürítésére bírja. Ez a terv azonban nem valósulhatott meg. Mackensen ellentámadása ugyan eleinte jól haladt, visszadobta az oroszokat, de aztán megakadt, mert a másik román sereg (a román haderő akkor már csak két seregre tagozódott), amely ebben az időben az orosz arcvonalnak e megtámadott része mögött volt eltolódásban, szembevetette magát a németekkel és utóbbiakat túlerejével Marasestinél nehéz küzdelmek között megállította. A románok itt nagyon sok vért vesztettek (21.000 halott). Tagadhatatlan azonban, hogy a románok önfeláldozóan verekedtek és némi térveszteséggel kivédték Mackensen támadását.

Rohr jobbszárnyának (2 és fél magyar és 1 német hadosztály) és Kosch balszárnyának támadása hosszadalmas, szeptemberre átnyúló küzdelmek között Avarescu seregét hátraszorította és ennek előbbi tértnyerését majdnem egészen visszaszerezte. Nem sikerült azonban itt sem Okna felé áttörni. A románok itt is jól védekeztek.

A harcok azután elültek. Megkezdődött a csapatok elszállítása az Isonzo mentére, ahol időközben Boroevic serege válságos helyzetbe került.