LUGOSI – KISS : Volt egyszer egy huszárezred (bevezetés)
A zalaegerszegi huszárpantheon
Az 1914. június 28-án Szarajevóban eldördült lövések történelemformáló hatásúak voltak. Az Európa népei között évtizedek óta lappangó ellentétek háborúba torkollottak. Bécs és Budapest is háborúra készült, noha egyetlen vezető politikus, gróf Tisza István magyar királyi miniszterelnök javasolta két alkalommal is az agg uralkodó-nak, I. Ferenc Józsefnek, hogy a konfliktust Szerbiával ne háború útján intézzék el.
Emberek milliói számára egyik napról a másikra megváltozott az élet. A nagypolitika eseményeitől részben vagy teljesen elzárt zalai falvak férfilakossága is – családapától a fiúig – megkapta behívóját, és katonavonatok százai vitték őket Szerbiába, a messzi Galíciába, később az Alpok csúcsai közé vagy éppen Bukovinába. A lelkesítő propaganda ellenére az itthon maradottak milliói aggódtak. Alig létezett olyan család, amelyet ne érintett volna a mozgósítás. Rendhagyó háború volt ez, hiszen a korábbi évszázadok egy-két százezres hadseregeivel szemben az első világháború 4 esztendejében egyedül az Osztrák–Magyar Monarchia közel 10 millió lakosát mozgósította.
E hatalmas emberáradatban a történelmi Magyarország akkor megközelítőleg 20 milliós lakosságából összesen több mint 3 millió férfi vonult be. A Magyar Királyi Honvédség alakulatai 8 gyalog- és 2 lovashadosztály kötelékében kerültek a harcterekre, ám azoknak szervezetszerű tartalékcsapatai nem voltak, ezt a hiányt kellett volna pótolniuk a népfelkelő csapatoknak. Ezeket az alakulatokat a békeévekben kidolgozott mozgósítási terveknek megfelelően szervezték meg. Mozgósításkor a hadosztályok állomáshelyein felálltak a népfelkelő dandárok és a népfelkelő lovasosztályok is (a Honvédségnél tíz népfelkelő huszárosztály). A Magyarország területéről hadba vonult milliók természetesen nemcsak e hadosztályokba lettek beosztva, hanem a Monarchia egységes hadereje más szárazföldi és haditengerészeti alakulataiba is. Így milliók élték át a hónapokon keresztül tartó, embert próbáló harctéri szolgálat élményeit, traumáit.
Az 1920-as évek elejétől kezdve a Honvédelmi Minisztérium kiemelten fontosnak tartotta az első világháborús közös és magyar alakulatok emlékeinek összegyűjtését és megjelentetését. Az emléklapok összeállításához anyaggyűjtést rendelt el, a legszélesebb társadalmi bázisra számítva. Az alakulatok történetének mind mélyebb megismerésére irányelveket, módszertani útmutatókat is rendelkezésre bocsátott. Ezek szerint gyűjteni kellett azokat az iratokat és tárgyi emlékeket, amelyek az egyes ezredek hadműveleteivel és szervezési kérdéseivel, a pótlással és a leszereléssel, a felszereléssel és az utánpótlással, az élelmezéssel és az egészségüggyel, a fegyelmi és a kitüntetési kérdésekkel, a pénz- és a közlekedési ügyekkel, közlekedési, postai és távírdai kérdésekkel, a hadifogsággal és a hadizsákmánnyal, valamint a fegyverszünettel voltak kapcsolatosak.
A felhívás eredményeként az 1920-as évek második felétől sorra jelentek meg az emlékkönyvek, ezredtörténetek. A honvédelmi miniszteri intézkedés természetéből adódóan a megjelent vagy a m. kir. Hadtörténelmi Levéltár tanulmánygyűjteményébe leadott munkák, összeállítások szerzői az esetek többségében nem hadtörténészek, levéltárosok, könyvtárosok voltak, hanem a harctereket megjárt hivatásos, tartalékos vagy nyugalmazott tisztek. Összeállításaikban személyes élményeiket ötvözték a hatalmas mennyiségű iratanyaggal, a helyzet- és összegző jelentések, felterjesztések, eseményleírások adataival. Az elkészült munkák ennek megfelelően alapvetően különböztek a tudományos alapossággal megírt történeti monográfiák száraz tényközlő stílusától: közelebb hozták az olvasóhoz a háborús hétköznapokat, a katonák mindennapi érzéseit, gondolatait. Igyekeztek bemutatni az embert az embertelenségben.
A rövid életű magyar királyi zalaegerszegi 6. honvéd huszárezredről sajnos nem született ilyen összegző munka. Ezért is örömteli számomra, hogy e hős zalai huszárezred történetét – a nagyrészt megsemmisült iratanyag ellenére – két kollégám közkinccsé teszi. E könyv széles körű összefogással: a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, a Zala Megyei Levéltár, a Zala Megyei Múzeumok Igazgatósága, a zalaegerszegi Göcsej Múzeum és a bécsi Kriegsarchiv anyagainak felhasználásával jött létre.
A könyv két fő részből áll. Az első egység a tulajdonképpeni történeti rész: a szerzők ismertetik a m. kir. zalaegerszegi 6. honvéd huszárezred megalakulását, életét, frontra indulását, harcait a háború végéig, majd hazatértét, s végül feloszlatását. A második fő rész a forrásközlés eszközével illusztrálja mindezt. A könyv számos, eddig az olvasóközönség előtt ismeretlen dokumentum mellett közli a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum Hadtörténelmi Levéltárában őrzött, 6-osokra vonatkozó veszteségi nyilvántartást. A könyvben számos érdekes fényképet is láthatunk – számomra ezek közül a legérdekesebbek a lóápolásról készültek. S kuriózum az is, ami az olvasó számára talán kevéssé ismert, hogy a huszárok fehér lovon nem harcoltak, s ha mégis szükségből fehér lóhoz jutottak, azt azonnal átfestették.
Minden ezredtörténet voltaképpen írott pantheon, amelyet alkotói az ezred emlékének megörökítésére, dicsőségére emeltek. Egy ilyen épületet két kollégámnak, egy muzeológusnak és egy levéltárosnak is fel kellett építenie, bár jól tudom és ismerem azt a tényt, hogy az építőanyag hiányos és a rendelkezésre álló eszközök fogyatékosak voltak, tehát minden részletre kiterjedő, megközelítően tökéletes munkát sem végezhettek. Ám a magyar királyi zalaegerszegi 6. honvéd huszárezred pantheonját fel kellett építeni, és ezt lelkes kollégáim szívesen is tették, abban a meggyőződésben, hogy egy ilyen hős ezrednek, amilyen a zalaegerszegi volt, nem szabad nyomtalanul eltűnnie a magyar hadtörténet színpadáról; már csak azért sem, mert ez a könyv betekintést nyújt egy ma már nem létező katonai kultúra, a huszárság mindennapi életébe.
Kérem tehát az Olvasót, fogadja és forgassa érdeklődéssel a kötetet! Lépjünk be most ebbe a pantheonba, és ismerkedjünk meg az embertelenségben is embernek maradó zalaegerszegi 6-os huszárhősökkel!
Dr. habil. Holló József Ferenc altábornagy
HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgató
|
|
|
|
| KATALÓGUS | TARTALOM |
 |
 |
|
 |
|
 |