Foch, Ferdinand

FOCH, Ferdinand (1851–1929)

Francia marsall. 1873-ban lett tüzértiszt. 1885-ben hallgatója, 1895 és 1900 között oktatója a katonai akadémiának, melynek 1903-ban parancsnoka is lett. Rendkívüli elméleti tudással rendelkezett, több kiváló katonai témájú tanulmány szerzője volt. 1914-ig nem szagolt puskaport, a háborúban viszont bebizonyította, hogy harctéri parancsnoknak is van olyan kiváló, mint elméleti szakembernek. Legfőbb erényének az bizonyult, hogy rendkívül rugalmas volt, könnyen szembe tudott nézni az új helyzetekkel, kihívásokkal. Kezdetben hadtestparancsnok volt, és ebbéli minőségében nagyon jó benyomást keltett Joffre szemében. 1914 szeptemberében a marnei csatában a 9. hadsereg parancsnokságát bízták rá, később koordinálta a belga-brit-francia erők tevékenységét, majd 1915-ben az északi hadseregcsoportot irányította. 1916-ban hátrányosan érintette karrierjét a Somme-nál elszenvedett kudarc. Amikor 1918-ban megindultak a nagy német támadások, előbb a nyugati fronton, majd általánosan is az összes szövetséges erők főparancsnoka lett, döntő érdemeket szerezve a győzelemben. Nemcsak hazájában, de Nagy-Britanniában és Lengyelországban is marsallbotot kapott.

Könyv:
Neiberg : Foch


Vissza Hadtörténeti Gyűjtemény Vissza Első világháború Vissza Életrajzok