Krallert
Weneck
Kaltenbr.
Höttl
Urban

A Birodalom oldaláról nézve távoli perspektívában a magyar térségnek, mint a régi Habsburg hatalmi terület egyik lényeges részének a bekebelezése elengedhetetlen.

Ez a cél katonai intervencióval vagy evolúciós úton érhető el.

Magyarországnak a Birodalom szempontjából való rendkívüli geopolitikai és gazdasági jelentősége ellenére, a német külpolitika az utolsó években nem tett komoly kísérletet, hogy befolyásra tegyen szert a magyarországi fejlődésre, eltekintve talán a Führer közvetlen személyes kísérleteitől, hogy Horthyt Kállay eltávolításának és a Bethlen-befolyás kikapcsolásának megnyerje.

A külpolitikailag egy évszázados múltra visszatekintő magyarok önmaguktól is hajlamosak konspiratív politikára. Német vezérlés kísérleteinek a teljes hiánya szükségszerűen rászoktatta őket arra a hintapolitikára, amely immár tűrhetetlen jelleget öltött, amint ezt a „bizonyítási eljárás” világosan mutatja.

Attól tartok, hogy jövőre egy (?) evolúciós kifejlődés útját haladéktalan katonai akciók elzárhatnák anélkül, hogy a jelenben a katonai és gazdasági potenciálnak a megoldását elérnők.

Magyar részről mindezzel szemben áll a félelem, hogy a biztosra vett német vereség esetén a bolsevizmus áldozatai lesznek. Ezt a veszélyt csak az angol-amerikai oldalhoz való idejében történő csatlakozással gondolják megszüntethetőnek. Ehhez járul a vezető felsőrétegeknek mély ellenszenve velünk szemben, akik hordozói vagyunk egy szociális forradalomnak, amely Magyarországon a feudális élet rendjének a fennmaradását, melynek haszonélvezője ez a felsőréteg, tartósan lehetetlenné teszi.

A meggondolás, hogy idejében kell szembeszállni esetleges angol intervencióval, ugyan fontolóra vehető, én ezt a legnagyobb mértékben valószínűtlennek tartom, egyrészt a földrajzi helyzet alapján és mivel másrészt egy oly kevéssé valószínű vállalkozás a kockázatmentesen gondolkodó angolokat sem csábítja. Viszont azt gondolom, hogy éppen a közelebb nyomuló bolsevizmus a felsőrétegnek a velünk szemben legellenségesebb erőit is, elvesztvén hitüket angol segítség lehetőségében, és a még nagyobb bolsevista veszélytől való félelmükben hamarosan éretté teszi a tárgyalásra.

A Birodalomnak e térséggel kapcsolatos létfontosságú követelései így hangzanak jelenleg:

1. Összes gazdasági, különösen mezőgazdasági segélyforrások teljes kimerítése a német és európai élelmezési bázis biztosításához, tekintettel az ukrán területek kiesésére.

2. Összes embertartalék bevetése a hadviselés számára és 3. teljes enyhülés, hogy a román csapatok is felszabaduljanak a keleti fronton való bevetésre.

A katonai akció, különösen a románok és szlovákok részvétele esetén következő tényállásokat teremti:

1. Eddig sohasem látott zárt védelmi front a kommunistáktól egészen a nyilaskeresztesekig;

2. lehetetlen minden kormányalakítás, legfeljebb megvásárolt személyek akadnának;

3. Horthy azonnali lemondása;

4. katonai, politikai és gazdasági káosz. Az ország egyetlen ellenállási központ, legerősebb méretű partizánkodás.

5. – És ez a pont egész különlegesen latba esik, tekintettel a jelenlegi német katonai helyzetre – nagyszámú német hadosztályt fog lekötni bizonytalan időre.

A kitűzött célokat tehát nem érjük el. Már a katonai akciónak a tavaszi mezőgazdasági munkák pillanatában való végrehajtása határozottan árt a terméskilátásoknak. Nagybirtok és zsidó közvetítő kereskedelem, melyeknek egyikét sem lehet rövid idő alatt felszámolni, csak hozzá fognak járulni az eredmények csökkenéséhez. A biztosra vehető partizántevékenység a hozam növelésének a reményét végleg kudarcra ítéli.

A magyarok évszázados tapasztalattal rendelkeznek a nemzeti ellenállás szervezésében. Még a régi Monarchia 20 esztendős fáradozásai is 1848 és 1867 között, melyek minden hatalmi eszköz bevetésével mentek végbe, teljes eredménytelenséghez vezettek. Éppen ellenkezőleg, a magyar nemzeti sovinizmusnak a megteremtéséhez és növekedéséhez járultak hozzá döntően. A magyar embertartalékoknak a német hadviselés számára való bevonásáról ilyen körülmények között szó sem lehet. Viszont az általunk megszállt területen végnélküli guerilla háború bontakozik ki. Erdélyben a két felkészült ellenfél összecsapásaiból előreláthatólag hosszú ideig tartó nagyobb háborús cselekményre kerül sor.

Még ha végleges román győzelemnek a kedvezőbb esetét tételezzük is fel, az elszenvedett román veszteségek és Észak-Erdély fékentartásának a szüksége a román csapatoknak keleten való bevetését legalábbis hónapokra, de valószínűleg tartósan lehetetlenné teszi. Nem látjuk tehát azonnal reményeinknek a teljesülését, elzárjuk valószínűleg az utat is későbbi megbékülés és végső megoldás elől, azontúl messzeható stratégiai és külpolitikai reakciókat váltunk ki. Az ellenfél által a frontjaink mögött operatív szándékkal teremtett nyugtalansági zónák egy felkelő Magyarország és harcban álló Erdély útján övezetté zárulnak, amely az Adriától a Keleti-tengerig terjed. Mi ezáltal egyidejűleg megszakítjuk azokat az utánpótlási vonalakat, amelyeknek biztosított működése a keleti front déli szárnya szempontjából létfontosságú. Ha a szovjet-orosz szándék, hogy a Kárpátokon túli, azokkal párhuzamosan ható utánpótlási vonalakat, egyiket a másik után levágják, az utolsó vasútvonal megszakításával sikerül, egyedül a Kárpát-medencén keresztül haladó utánpótlási vonalak a bázisai a további ellenállásnak. De a ma egyedül biztos utánpótlási vonalak a Balkán irányába, melyek tekintettel partraszállásra ott létfontosságúak, veszélyeztetve lesznek.

Csaknem ugyanolyan súlyosan esnek latba előreláthatólag a külpolitikai kihatások. Az ismételten ellenkező végletbe csapódó német magatartás Erdély kérdésében még a baráti külföldön is oly presztizs-veszteséget von maga után, hogy kétségbe fogják vonni képességünket és akaratunkat az európai újjárendezést illetőleg. Nyomasztóak lesznek a kihatások még baráti államokra is, mint Bulgáriára, attól fognak ott tartani, hogy esetleges német megegyezés a szerbekkel vagy görögökkel egy napon újból Macedoniának vagy Tráciának az elvesztéséhez vezet. Így az angol-amerikai oldal karjaiba hajtjuk a bolgárokat is, akik igyekezni fognak, idejében végrehajtott fordulattal a megszerzett területeket maguknak onnan garantáltatni. (Sewoff)

Egészen hasonlóak az előrelátható kilátások Finnországra, a balti államokra stb.

Meg vagyok tehát győződve, hogy a szándékozott katonai intervenció a kijelölt célokat nem feltétlenül éri el, hanem nehezen áttekinthető stratégiai és külpolitikai helyzeteket teremt. Evolúciós alapon való újjárendezésnek sikerült kísérlete mindenesetre jelentené:

1. belpolitikailag konszolidált németbaráttá igazított Magyarországot.

2. A hivatalban maradását Horthynak, mint „történeti” személyiségnek, aki az állami intézmények működését tovább biztosítja.

3. Honvédség és karhatalmi alakulatok teljes ütemben maradnak és rendelkezésére állanak tehát a Birodalom követelményeinek.

4. A magyar térségnek a totális gazdasági kimerítése teljesen biztosítva van.

5. Elesik bárminő érv Románia részéről, hogy csapatokat szükségeljen Erdélyben, szabaddá teszi azokat a kelet számára és ügyes ígérettel későbbre napolja a jelenlegi Erdély problémát.

6. Tehát nemcsak magyar és román csapatokat nyerünk, hanem számos német hadosztályt is megtakarítunk.

7. Magyarországnak német csapatokkal való esetleg szükségessé váló teletűzdelése angol invázióval szembeni biztosítása céljából is, békésen, tancsapatok útján, úgy, mint Romániában, végrehajtható.

Ezeket a messzemenő eredményeket viszonylag egyszerű eszközökkel lehet elérni: kiindulópont a Führer üzenete kellene, hogy legyen, Horthyhoz személy szerint, akire tudvalevően a Führer személyisége mindig erős hatással volt. Közvetítője ennek az üzenetnek valamilyen Papen-féle diplomata lehetne, aki nemcsak tisztességes alkusznak számít, hanem személyes bizalmi viszonyban is áll Horthyval. Ez az üzenet, utalva Kállay németellenes kormányának a bűnlajstromára, kifejezést kell, hogy adjon annak a gondolatnak, hogy Magyarországnak fennmaradását csakis a magyar potenciálnak Németország és Európa céljaira való teljes bevetése biztosítja. Ezeknek a követeléseknek az előfeltételét és biztosítékát teljes rezsimváltozással mindenesetre német tanácsadókkal kellene megteremteni. Ezekután, a kormányzó által legalizálva, széles alapon nyugvó, a jobboldali kormányszárnytól a Magyar Megújulás Párton – Magyar Nemzetiszocialista Párton keresztül egészen a nyilaskeresztesekig terjedőleg kormány alakítandó.

Ennek a kormányváltozásnak államcsínyszerű keresztülvitelét úgy kell megszervezni, hogy az egész nyilvánosság a kormányzó autoritatív döntése folytán, betekintés nélkül maradjon a tényleges összefüggésekbe, és ellenerők ne tudjanak fellépni.

Biztosítja ennek a tervnek a keresztülvitelét, hogy nagy számban vannak kéznél megfelelő személyiségek, akikhez munkatársaim révén szoros kapcsolataim vannak.

E férfiak közül a legjelentősebbek, akik vezető szerepet tölthetnének be új kormányban, a következők:

Rátz nyug. altábornagy,

tekintélyes tábornok, aki az egész jobboldali ellenzék bizalmat élvezi és mint miniszterelnök a kormányzó számára is elfogadhatónak látszik.

Ruszkay altábornagy,

nagyképzettségű katona, tiszta német származású, aki a tisztikarban a legnagyobb tiszteletnek örvend és a honvédelmi minisztérium átvételével biztos garantálója lenne annak, hogy Magyarország katonai erői feltétel nélkül a Birodalom oldalán haladjanak.

Imrédy nyug. miniszterelnök,

nagy képességű férfi, akinek mint gazdasági ezetőnek és pénzügyi szakembernek, elsősorban a magyar értelmiségi rétegben van nagy visszhangja.

Baky nyug. csendőrőrnagy, képviselő,

egyik szervezője a magyar csendőrségnek, mely általában és méltán a csend és rend legbiztosabb eszközének számít, de mindig is maradéktalanul Németországhoz igazíttatott.

A jobboldaliak népszerű vezetői, valamint elismert szakemberek nagy számban állanának egyúttal rögtön rendelkezésre.

Bátorkodom kijelenteni, hogy ilyenirányú kísérlet munkatársaim segítségével 3 napon belül az előbb említett elemekkel (?) kormányt létesít.

A trójai módszert sikerül megóvni (?), úgyszintén azonban a jó látszatot is számunkra.

A megbeszélések III/13-án megkezdődnek, mitsem változtatnak a „határidőn”.

Mellékelve a „férfi” (?) és „bizonyítási eljárás”.

^*A tervezetet Wilhelm Höttl készítette. [vissza]

Nürnbergi per : D-679

Forrás : Zsigmond, Tört. Szle., 1958/1-2., 205-210. p.