A szabadság hosszú történelmének egyetlen dátuma se olyan becses az egyesek és a népek előtt, akiket ennek a szabadságnak a szeretete lelkesít, mint 1791 december 15-ének dátuma. Ezen a napon, százötven esztendővel ezelőtt, egy új nemzet, amely éppen parlamentet választott magának, elfogadott egy nyilatkozatot az emberi jogokról, s ez a nyilatkozat befolyással volt az egész emberiség gondolkozására, a világ egyik végétől a másikig.
Az amerikai szárazföldön egyetlen köztársaság sincsen, amelyik ne tette volna magáévá alapvető törvényeiben az emberi szabadságnak és a szellemi szabadságnak lényeges elveit, úgy ahogyan azokat jogerőre emelték az Amerikai Egyesült Államok „Bill of Rights”-jában.
Egyetlen olyan ország sincs ezen a földrészen, sem nagy, sem kicsi, amelyik át ne esett volna, közvetlenül vagy közvetve, ennek az okiratnak a hatásán.
1933 előtt a világ valóban felismerte, legalábbis elvben, a mi „Bill of Rights”-unk alapvető értékét. Sőt ma is, Németország, Olaszország Japán kivételével, a világ sokféle népei – vagy mindenesetre négyötöd-részük – elismerik alapelveit, tanulságait, s nagyszerű eredményeit.
1933-ban azonban egy politikai érdekcsoport került halalomra Németországban, egy olyan klikk, amely nem ismerte el a „Bill of Rights”-ban foglaltak érvényességét; ennek a törtetőkből, aggálytalan politikusokból álló kis klikknek hivatalos és bevallott programmja éppen az volt, hogy eltörölje az ebben az okiratban kihirdetett emberi jogokat. Valóban, ezeknek a poitikai és erkölcsi fenevadaknak minden programmja, minden terve kizárólag ebből állt: eltörölni az egész világon az emberi szabadságok nagy forradalmának eredményeit, a szabadságjogokat, melyeknek legrégibb okmánya a mi „Bill of Rights”-unk. Azok az igazságok, amelyek magától értetődőek voltak Thomas Jefferson számára és amelyek magától értetődőek voltak az őt követő amerikaiak hat nemzedéke számára, – azok az igazságok gyűlöletesnek látszottak ezek előtt az emberek előtt. Az élethez való jogunk, a szabadsághoz való jogunk, a boldogságunk kereséséhez való jogunk, amelyek Jefferson szemében és amelyek a mi szemünkben elvehetetlennek és eladhatatlannak tűntek és tűnnek, Hitler meg párthívei számára nem egyebek üres és értelmetlen szavaknál, melyeket örökre el szándékoznak törölni.
A jeffersoni elvehetetlen jogok helyébe a nemzeti-szocialisták ezeket indítványozták:
Egyénileg senkinek sincsen az emberi mivoltából származó legcsekélyekbb joga sem.
Egyénileg senkinek sincsen a legcsekélyebb joga sem rendelkezni tulajdon lelkével. Még ahhoz sincs joga, hogy ott éljen, ahol neki jólesik és hogy feleségül vegye azt, akit szeret.
Az egyénnek nincs egyebe, mint kötelessége, mégpedig az, hogy szótfogadjon, de nem az Istenének, éppenséggel nem a lelkiismeretének; hanem Hitler Adolfnak. Az egyénnek külön nincsen semmiféle értéke, csak mint a hitleri Állam részecskéje, – mint ember, nem is jön számításba.
A nép fogalma, ahogy mi elképzeljük, a szabad, felelős, önmagát kormányzó nép eszménye Hitler számára teljesen érthetetlen eszmény.
Hitler számára a nép egyenlő a „tömegek”-kel s az emberi idealizmus legmagasabb foka, hogy a Führer saját szavait idézzem, ha azt kívánjuk, hogy „egy porszem” lehessünk az„erő”-nek ebben a mindenséget átformáló új rendjében.
Hitler számára a legnagyobb képtelenség úgy felfogni a kormányzást, ahogyan mi felfogjuk. Számára a kormányzat nem a nép szolgája, nem a nép eszköze, hanem korlátlan ura és parancsolója s bárkinek megszabhatja a legkisebb mozdulatát is.
Hitler számára az egyház, ahogyan minálunk fennáll, szörnyeteg, amelyet minden rendelkezésre álló eszközzel el kell pusztítani. A hitleri egyház legyen „Nemzeti Egyház... egyetlen meggyőződés, egyetlen faj, egyetlen nemzet teljes és kizárólagos szolgálatában”. Hitler számára a legkevésbbé elfogadható, a leggyűlöltebb és legkivetnivalóbb dolog lenne, hogy az emberek azt gondolhassák amit akarnak, azt beszélhessék amit akarnak, úgy tisztelhessék Istent, ahogy akarják.
Ez forog kockán a mi korunkban, ez a tétje a háborúnak, amelyben résztveszünk: arról van szó, hogy a tisztességes nemzetek s akik becsülik magukat valamire, kénytelenek lesznek-e elfogadni ennek a barbárság feltámasztására törő újabb kísérletnek erőszakos tanait; ha arra kényszerülnek, hogy visszatérjenek az önkényuralmakhoz, ahogyan tőlük kívánják. Arról van szó, vajjon sikerül-e a nemzeti-szocialistáknak ráerőszakolniuk a világ népeire a teljes engedelmességnek, a parancsuralmi kormányzásnak, a igazság elnémításának és a lelkiismeretek elhallgattatásának rendszerét, mindazt, amit a föld szabad nemzetei régesrégen megtagadtak.
Ami ezidőszerint fenyeget bennünket, az nem több és nem kevesebb, mint hogy le akarják törni az emberi nem szabadságának hatalmas nekilendülését, meg akarják semmisíteni szabadságunkat, melynek az amerikai „Bill of Rights” alapvető okmánya; rá akarják kényszeríteni a föld népeire és nevezetesen az amerikai országokra, a teljhatalmi rendszert és az önkényuralmat, amit már sok-sok esztendővel ezelőtt leráztak magukról apáik bátorsága, elszántsága és áldozatai árán. Ezek az igyekezetek csak akkor járhatnának sikerrel, ha a szabadság kincsének örököseiből kiveszett volna mindaz a férfias tulajdonság, amely képessé teszi őket örökségük megoltalmazására. De mi amerikaiak tudjuk, hogy a jelen nemzedék ugyanolyan szilárd és biztos elhatározásában, hogy megvédi szabadságát, mint amilyen biztos és szilárd volt az az amerikai nemzedék, amelyik hajdan megszerezte ezt a szabadságot.
Semmiféle fenyegetés, semmiféle veszedelem nem fog arra bírni bennünket, hogy feladjuk a szabagságnak a mi „Bill of Rights”-unkban elődeink által számunkra megszövegezett biztosítékait. Szívünk minden hevével, amennyire csak tőlünk telik, azon leszünk, hogy betartsuk ezt a fogadalmat, melyre az emberi szellem kötelez bennünket.
Ünnepélyesen fogadjuk, hogy úgy igyekszünk majd, semmiféle földi hatalom, földi hatalmaknak semmiféle összetétele el ne tántoríthasson bennünket ettől.
És a világ előtt, vállaljuk a kölcsönös kötelezettséget:
Fegyvert fogván a szabadság védelmére, le nem tesszük mindaddig ezt a fegyvert, amíg a szabadság újra biztonságban nem lesz ezen a földön ahol élünk. Ezért imádkozunk, ezért cselekszünk, – most és örökké.
|
|
|
|
|
|