Szemjon M. Bugyonnij

BUGYONNIJ, Szemjon Mihajlovics (1883–1973)

Szovjet marsall. A cári hadsereg lovassági altisztje volt. A polgárháborúban Vorosilovval a Vörös Hadsereg lovasságának egyik megszervezője. 1919–24 között az 1. lovashadsereg parancsnoka. 1924-től 1937-ig a lovasság szemlélője. Az 1937–38-as tisztogatásokat Sztálin feltétlen híveként és egyik kedvenceként biztonságban átvészelte. 1939–41-ben a honvédelmi népbiztos helyettese. 1941-ben a német támadást követően a délnyugati front irányítója, hibás döntései következtében több százezer katonáját kerítik be és ejtik fogságba a nácik. Rangjától megfosztják, de a dolgot megússza azzal, hogy adminisztratív munkakörbe helyezik. Később kinevezik az észak-kaukázusi front élére, ám a harctéren már nem tevékenykedik többet. 1943-ban a Vörös Hadsereg lovasságának parancsnoka lett. Pályája elején bizonyította, hogy bátor katona, de vezetőként a hadviselés megváltozott szabályait már nem volt képes követni.


Vissza Hadtörténeti Gyûjtemény Vissza Második világháború Vissza Ki kicsoda?