Filipp I. Golikov

GOLIKOV, Filipp Ivanovics (1900–1980)

A Szovjetunió marsallja (1961). 1918-ban mint komisszár csatlakozott a Vörös Hadsereghez. 1933-ban elvégezte a katonai akadémiát. 1939-40-ben Mereckov törzsfőnök-helyetteseként részt vett a Finnország elleni hadjáratban. Ezután a katonai hírszerzés vezetője lett, ahol látványosan kudarcot vallott. Többek, így Sorge figyelmeztetését is figyelmen kívül hagyta, mások szerint egyszerűen nem merte azokat Sztálinnak jelenteni, így hazáját váratlanul érte a német támadás. Ennek ellenére (pályafutása során nem utoljára) „felfelé bukott”: Washingtonba és Londonba utazott, hogy a szovjeteknek szánt segítségnyújtás mikéntjéről tárgyaljon. Visszatérte után a 10. hadsereg parancsnoka volt a Moszkva alatti támadás során. 1942-ben a brjanszki front parancsnoka. A katasztrofálisra sikeredett harkovi offenzíva során jelentette, hogy nem tudja tartani állásait. Azonnal leváltották, de aztán résztvevője lett a sztálingrádi ellentámadásnak, majd átvette a voronyezsi front parancsnokságát. Később ismét politikai megbízásokat kapott, 1943 és 1945 között honvédelmi népbiztos-helyettes, 1944-től a szovjet menekültek hazatelepítésének irányítója. Sztálin halála után is fontos tisztségeket látott el, sokak szerint kivételes „helyezkedő képessége” volt.


Vissza Hadtörténeti Gyûjtemény Vissza Második világháború Vissza Ki kicsoda?