Benito Mussolini
MUSSOLINI, Benito Amilcare Andrea (1883–1945)

 

Olasz politikus, diktátor. Tanítói bizonyítványt szerez, később katona lesz, majd újságírással foglalkozik. Korán elkezd politizálni is, 1900-tól tagja a szocialista pártnak. Az első világháborúban haditudósító, meg is sebesül. Ezután fokozatosan nacionalista irányultságú lesz, 1918-tól írásaiban kezd visszaköszönni a fasizmus gondolatvilága. 1919-től az olasz fasiszta mozgalom vezetője (Duce). 1921-től parlamenti képviselő. 1922-ben a fasiszták élén bevonul Rómába (Marcia su Roma), és miniszterelnökké nevezik ki. A huszas évek végére gyakorlatilag Olaszország diktátora lesz. 1935-ben megtámadja Etiópiát, 1939-ben pedig Albániát. 1935-től fokozatosan közeledik Hitlerhez, 1938-ban hozzájárulását adja az Anschlusshoz. 1940-ben hadat üzen Franciaországnak és Nagy-Britanniának. Észak-Afrikában és Görögországban csak a német segítség menti meg seregeit a teljes öszeomlástól. Gyengébben felszerelt csapatainak állandóan a németekre kell támaszkodnia, politikájában is egyre inkább Hitler igényeinek kiszolgálójává válik, folyamatosan szűkülő önálló mozgástérrel. 1943-ban a szövetségesek szicíliai partraszállása után a Fasiszta Nagytanács megvonta tőle a bizalmat, és Mussolinit internálták. Skorzeny SS-kommandója kiszabadította, és az észak-olasz bábállam, a Salòi Köztársaság miniszterelnöke lett. 1945 áprilisában menekülés közben partizánok fogságába került, akik szeretőjével, Clara Petaccival együtt kivégezték, és holttestüket Milánóban közszemlére tették.

Könyvek:
Audisio : Az olasz nép nevében
Corvaja : Hitler és Mussolini
Falaschi : Az olasz fasizmus végnapjai
Gárdos : A panoptikum raktára
Kirkpatrick : Mussolini
Kis : A duce
Ludwig : Mussolini vallomásai
Ormos : Mussolini
Ormos : Mussolini ; Harsányi : Franco
Ovszjanyin : Mussolini végnapjai
Rauscher : Hitler und Mussolini
Robertson : Mussolini as empire-builder
Smith : Mussolini

 


Vissza Hadtörténeti Gyűjtemény Vissza Második világháború Vissza Ki kicsoda?