Szovjet marsall, a légierő főparancsnoka a honvédő háború során. 1919-ben lépett be a Vörös Hadseregbe, harcolt a polgárháborúban. 1930-ban
végezte el a katonai akadémiát. 1938 és 1940 között a leningrádi légierők vezérkari főnöke, közben 1939–40-ben a karéliai front légierejének vezérkari
főnöke a
szovjet-finn háborúban. Miután a német támadást követően a szovjet légierő súlyos veszteségeket szenvedett,
Sztálin őt bízta meg annak újjászervezésével. 1942-től 1946-ig volt a légierő főparancsnoka, egyben a honvédelmi népbiztos
helyettese. Részt vett a Sztavka megbeszélésein, és több hadművelet során irányította a repülőket. Így kivette a részét a
sztálingrádi, a
kurszki, a belorussziai és königsbergi hadműveletekből, a mandzsúriai
hadjáratból is. 1946-ban letartóztatták, és 15 évi kényszermunkára ítélték. Sztálin halála után kiszabadult, 1953 és 1956 között a stratégiai légierő
parancsnoka volt.
