Borisz M. Saposnyikov

SAPOSNYIKOV, Borisz Mihajlovics (1882–1945)

Szovjet marsall. A cári hadsereg ezredese volt, 1918-ban belépett a Vörös Hadseregbe. 1925 és 1937 között különböző katonai körzetek parancsnoka volt. Bár 1930-ig még párttag sem volt, jelentős befolyással bírt a szovjet hadsereg vezetésében. Kiváló teoretikus volt, több könyvet és tanulmányt írt, előadásokat tartott. 1937-ben vezérkari főnökké nevezték ki. 1940-ben honvédelmi miniszterhelyettes lett. Ellentétbe került Sztálinnal, mert azt javasolta, hogy vonják vissza a csapatokat az újonnan megszerzett területekről. 1940-ben leváltották a vezérkari főnöki posztról, a német támadást követően viszont visszahelyezték. Megbetegedése miatt rövidesen Vasziljevszkij váltotta fel. Ennek ellenére részt vett Moszkva védelmének és a harkovi hadműveletnek a megtervezésében. 1943-tól haláláig a Vorosilov katonai akadémia parancsnoka volt.


Vissza Hadtörténeti Gyûjtemény Vissza Második világháború Vissza Ki kicsoda?