Német tábornagy. Harcolt az első világháborúban, majd a Reichswehr tagja lett. A második világháború előtt részt vett Ausztria és a
Szudéta-vidék megszállásában. Harcolt a
lengyelországi, később a
franciaországi
hadjáratban. 1941-ben a
Balkánon vetik be egységeit, csapatai foglalják el Belgrádot. Ezután az
orosz frontra kerül. 1942-ben a B hadseregcsoport irányítójaként az ő alárendeltségébe tartozott a 2. magyar hadsereg.
1943-ban a balkáni haderők és az F hadseregcsoport parancsnoka lett Belgrádban. 1944-ben ő készítette elő Magyarország katonai megszállását, állítólag az ő
közbenjárására döntöttek az „enyhe” verzió mellett. Április végén visszatért Belgrádba, 1945 márciusáig irányította csapatait, ekkor
Hitler leváltotta. 1948-ig amerikai hadifogságban volt. A német tábornokok délkelet-európai perében elejtették az ellene felhozott
vádakat.