Ebben az idõszakban a könnyebb megélhetés
reményében útnak indulók leginkább Amerikába
tartanak, Ausztráliában inkább a szabadságharc
menekültjei kötnek ki. Mások, fõleg nincstelen
parasztok az aranyláztól fellelkesülve Londonba hajóznak,
majd ott felismerve az új lehetõségeket, tovább
vándorolnak Ausztráliába. (Ekkoriban ugyanis a telepesek
ösztönzésére a betelepülõknek ingyen
hajójegyet, majd ingyen földeket garantálnak.)
Szakemberek, földnélküli parasztok próbálnak
szerencsét az óhazától messze.
Még mindig szerény méretû a bevándorlás: 272 magyarországi születésû ausztrál lakost tartanak nyilván. Az elsõ világháború utáni nyomor ûzte a kivándorlókat új hazába, sokak Trianon miatt lettek földönfutók. Kezdetben sokan próbálkoztak Törökországban, ahol Kemal Atatürk reformjainak megvalósításához igen nagy becsben tartották a magyar szakmunkásokat, munkájukat jól meg is fizették. Késõbb azonban már nem volt rájuk olyan égetõ szükség, miután a törökök is egyre képzettebbek, tanultabbak lettek. Ezért innen is továbbálltak a magyarok. Egymás közt terjedt a hír, hogy Sidney szintén tárt karokkal várja a jól képzett szakmunkásokat. A jó szakemberek hamarosan érvényesülni tudtak: mûhelyeket, gyárakat alapítottak, önállósodtak. Mások importtal foglalkoztak, kiváló magyar gyógyszereket, vegyészeti termékeket forgalmaztak.
A magyar emigránsokról a legtöbb országban
hiányosak a felmérések, nincs megfelelõ számú
adat róluk, ellenben Ausztráliában kellõképp
számon tartanak minden etnikumot. Bevándorláspolitikájuk
minden ország közül talán a legtoleránsabb.
Anyanyelvi szintû oktatást biztosítanak számukra.
Öt nagyvárosban anyanyelvû "Telefon Tomács
Szolgálat" áll a bevándorlók rendelkezésére.
Az 'etnic' ügyekkel miniszteri szintû fõhatóság
foglalkozik. (Hasonlóképp Kanadához).
(Commonwealth Department of Immigration and Ethnic Affairs).
Sidney elsõ presszóját is magyar ember alapította.
(De mikor?)
Harden Ernõ 1931-tõl a Shakespeare Head Kiadóvállalat szerkesztõje, majd tulajdonosa egyesületet alapított, mely egybefogta a kinti magyarságot. Elõtte csak vendéglõkben találkoztak, ahol magyar szakács fõzött a vendégekre. Az egyesületben beszélgettek, kártyáztak, elõadásokat szerveztek. Egészen a II. világháború kitöréséig fennmaradtak, akkor önmagukat oszlatták fel, elejét véve annak, hogy ellenséges elemként gyanúba keveredjenek.
1932 szeptemberében Szigeti József hegedûmûvész elõadókörútján Sidney-ben díszvacsorát adott az egyesület a mûvész tiszteletére.
A harmincas évek vége felé kivándorolt magyarok kifejezetten a nemzeti szocialisták elõl menekültek. Ausztrália készen állt 15 000 menekült befogadására, ám a távolság miatt csak 6500 menekült választotta e földrészt. 1936 és 1940 között mintegy nyolcszáz új bevándorlót regisztráltak.
Az anticipatory refugee-k (bajt megelõzõ menekültek) túlnyomórészt zsidó, vagy részben zsidó származásúak, és kivétel nélkül a nyugati típusú demokrácia hívei. Útjuk többnyire Anglián át vezetett Ausztráliába. E korszak menekültjei még az óhazában egzisztenciát teremtettek, megfelelõ szellemi és anyagi bázissal rendelkezve érkeztek ide, többnyire érett, középkorú családfõk és családjaik. Még otthon tájékozódtak az ausztrál viszonyokról, fölkészülten utaztak be. Nagy számban akadtak köztük egyetemet végzett, értelmiségi foglalkozást ûzõ szakemberek.
Az 1936-ban hozott bevándorlási törvány értelmében
200 fontot kellett felmutatni a bevándorlóknak. Ez azonban
nekik nem jelentett gondot. Mivel idejekorán felismerték
a háború veszélyeit, még idõben felkerekedtek,
így minden vagyonukat, bútoraikat, családi értékeiket
magukkal tudták menteni. A zsidóságot nemzetközi
zsidó szervezetek és a helyi zsidóság is segítették.
Elhelyezkedésük sem okozott gondot: az ausztrál társadalomnak
szüksége volt a szakértelmükre a háború
alatti ínséges idõkben. Egyedül az átlag
ausztrál állampolgárok bizalmatlanságával,
idegenkedésével kellett megküzdeniük: Beilleszkedésük
eleinte nehezen ment.