|
|
|
Az 1932.
október 1-ével, Gömbös Gyula vezetésével
megalakított kormány a békeszerzõdés revíziójának
jegyében kezdte meg a tájékozódást a szövetségesek
keresésében.
Az élénk
diplomáciai tevékenység egyik fõ célja
Németország támogatásának elnyerése
volt. Mintegy jelzésszerû, hogy 1933. február elejétõl
a magyar diplomácia élére Kánya
Kálmán volt berlini követ került külügyminiszterként.
Már február 6-án, nem sokkal Hitler birodalmi kancellárrá
történõ kinevezése (1933. január 20.) után
a magyar miniszterelnök Hitlerhez intézett levélben utalt
arra, hogy a két ország azonos külpolitikai irányvonalon
haladhat. Bethlen István gróf márciusi berlini "magánlátogatása"
után júniusban Gömbös Gyula is látogatást
tett Hitlernél: elsõként az európai kormányfõk
közül.
Gömbös
Magyarországnak mintegy közvetítõszerepet szánt
Olaszország és Németország között, ehelyett
azonban - az álláspontok különbözõsége
miatt - hol a német, hol az olasz orientáció erõsödött
fel.
Jóllehet
a júniusban megkötött Négyhatalmi Paktum nem lépett
életbe, Magyarország sérelmesnek tartotta, hogy csak
Németország fegyverkezési tilalmát oldották
fel. Ehhez járult még, hogy alapvetõ nézeteltérés
volt Németország és Magyarország között
Ausztria függetlenségét és a Jugoszláviával
való kapcsolatot illetõen: Magyarország ellenezte Ausztriának
Németország által történõ bekebelezésének
tervét, ugyanakkor nem tudta megnyerni Németországot
egy Jugoszlávia elleni akcióhoz. Természetesnek mondható,
hogy a német álláspont megismerése után
- és ellensúlyozandó a berlini látogatást
- 1933 júliusában a miniszterelnök és Kánya
Kálmán Mussolini meghívására Rómába
utazott. A megbeszélések a magyar-olasz-osztrák együttmûködés
lehetõségét taglalták.
Ezt az irányvonalat
erõsítette az osztrák - magyar kapcsolatok szorosabbra
vonása is: 1934 februárjának elején Dollfuss osztrák
kancellár Budapestre látogatott. Bár Magyarország
igyekezett úgy beállítani az Ausztria függetlensége
melletti elkötelezettségét, hogy az nem irányul
Németország ellen, az 1934 márciusában megkötött
osztrák-magyar-olasz hármasegyezmény, majd a májusi
gazdasági szerzõdés a három ország gazdasági
és politikai együttmûködését célozta.
Ausztria kérdésében tehát Magyarország
nem csak Olaszországgal, de Angliával és Franciaországgal
is azonos állásponton volt: Ausztria függetlenségének
fenntartása mellett. A közös osztrák-magyar lépések
megbeszélésére Dollfuss kancellár júniusban
ismét Budapestre utazott, s az ellene alig egy hónappal késõbb
elkövetett merénylet után augusztusban utódja, K.
Schuschnigg kancellár is fontosnak ítélte a tárgyalások
folytatását.
Az 1934.
október 9-i Marseille-i merénylet következményeként
- bár Magyarország nagy segítséget kapott Olaszországtól,
Angliától és Franciaországtól a Népszövetségben
õt ért vádak kivédésében - a nemzetközi
presztízsveszteség mellett a kisantant Magyarország-ellenes
támadásai is felerõsödtek. Magyarország szükségét
érezte a hármasegyezmény szorosabbra vonásának
- Olaszország részérõl azonban csalódás
érte. Afrikai gyarmatszerzõ tervei miatt Olaszország
közeledni volt kénytelen Franciaország felé, amelynek
ára az volt, hogy lemond a Duna-medence feletti befolyásáról.
Ez a Gömbös-kormány számára - amely azt szerette
volna, ha Olaszország domináns elem marad a Duna-medencében
- azt jelentette, hogy a német befolyás szabad teret kapott
s az új erõviszonyokhoz kell alkalmazkodni. A magyar külpolitikának
szembe kellett néznie a ténnyel, hogy a magyar revíziós
szándékokkal szimpatizáló, támogató
Olaszország - a látszat ellenére - nem elég erõs,
s hogy afrikai céljai érdekében feláldozza közép-európai
befolyását. A francia támogatásért tett
olasz engedmény azonban elfogadhatatlan volt Magyarország számára:
Kánya Kálmán a velencei tanácskozáson elutasította
a Dunai-paktum tervét. Bár Magyarország számos
kérdésben továbbra is számított Olaszországra,
s a hazai közvélemény az olasz fasiszta berendezkedés
és a Duce tevékenységének idealizált képével
szembesült nap mint nap, a viszony hûvösebb lett a két
ország között.
Ezzel párhuzamosan
szükségszerûen erõsödtek fel a Németország
felé való fordulás jelei: már 1934. december 31-én
Gömbös Gyula Blomberg német hadügyminiszterhez írt
levélben emelte ki a magyar-német együttmûködés
fontosságát, 1935 májusában Hermann Göring
porosz miniszterelnök félhivatalos látogatásra Budapestre
érkezett, szeptemberben Gömbös Gyula tett hivatalos látogatást
Berlinben, 1936-ban országgyûlési képviselõk
tesznek tanulmányutat Németországban, Magyarország
és Németország szellemi és kulturális együttmûködési
szerzõdést is köt, augusztusban pedig Horthy Miklós
látogatja meg Adolf Hitlert Berchtesgadenben. A magyar és a
német külpolitika irányvonalában azonban továbbra
sem nõtt a találkozási pontok száma: jóllehet
Gömbös Gyula valójában meg volt gyõzõdve
az Anschluss elkerülhetetlenségérõl, tovább
erõsítették az osztrák-magyar ill. osztrák-magyar-olasz
kapcsolatokat (Schuschnigg 1936 márciusi budapesti látogatása,
a II. római egyezmény aláírása) a független
Ausztria támogatására; Németország pedig
csak a Csehszlovákia elleni magyar fellépést pártolta
és a jó viszony fenntartását ajánlotta
Jugoszláviával és Romániával.
Azonban
a Gömbös Gyula által elképzelt közeledés
Olaszország és Németország között 1936
októberének végére megvalósult: bár
a magyar miniszterelnök már nem érte meg e megegyezés
aláírását, létrejött az általa
"Berlin - Róma tengelynek" elnevezett együttmûködés
és jelképesnek mondható s a magyar külpolitika akkori
irányait tükrözi, hogy temetésén egyaránt
jelent volt Schuschnigg osztrák kancellár, Ciano olasz külügyminiszter
és Göring porosz miniszterelnök.
Külpolitikai céljainak elérésében Magyarország nem sokat tudott elõre lépni a Gömbös kormány idején, diplomáciai sikernek könyvelhetõk el azonban a megkötött gazdasági szerzõdések illetve pótegyezmények Romániával, Törökországgal, Ausztriával, Olaszországgal és Németországgal. E két utóbbi ország a magyar mezõgazdasági termékek legjelentõsebb exportpiacává vált.
Magyarország külpolitikája a 30-as években
(c) Egyetemi Könyvtár, Szeged, 1998-2000.