Az Imrédy-kormány külpolitikája

Az 1938. május 14-én megalakult kormányban a külügyek vezetõje még mindig Kánya Kálmán maradt, a katonai irányítás élén azonban hamarosan változás következett be: Keresztes-Fischer Lajost nevezték ki a honvéd vezérkar, Jány Gusztávot pedig a kormányzó katonai irodája fõnökévé. A gyõri program jegyében tovább folyt a hadsereg, a gazdaság és a külpolitikai kapcsolatok katonai vonalon történõ erõsítése (W. Keitel, az OKW fõnökének hivatalos látogatása Budapesten).

Imrédyt, az 1938 júliusában tett római bemutatkozó látogatása megerõsítette abban, hogy már nincs teljes nézetazonosság Olaszország és Magyarország között: Olaszország nem tett ígéretet arra vonatkozóan, hogy egy esetleges magyar-csehszlovák katonai konfliktus esetén megakadályozza Jugoszlávia közbelépést. Ellenkezõleg, a Jugoszlávia felé való közeledést ajánlották Imrédy-ék számára is.

1938 augusztusában két fontos esemény történt: Horthy Miklós, Imrédy Béla, Kánya Kálmán és Rátz Jenõ honvédelmi miniszter Németországba látogatott, s ugyanebben az idõben a kisantant államai valamint Magyarország képviselõi a jugoszláviai Bledben konferenciát tartottak. Bledben megállapodás született, hogy Magyarország fegyverkezhet ugyan, de nem a szomszédos államokkal szembeni erõszakos céllal, azok pedig viszonzásul javítanak az ott élõ magyar kisebbségek helyzetén. Berlinben természetesen azzal vádolták Magyarországot, hogy lemondott revíziós igényeirõl, holott a magyar külpolitika célja nem a megbékélés, hanem a kisantant megbontása volt. Hitler ismételten sürgette, hogy Magyarország mondjon igent egy Csehszlovákia elleni katonai fellépésben való részvételre. A magyar vezetés ezt továbbra sem tartotta idõszerûnek több okból: egyrészt a magyar hadsereg még messze nem volt felkészülve egy ilyen akcióra, másrészt fennállt a francia, orosz beavatkozás és a jugoszláv, román hátbatámadás veszélye. Ennek a magyar álláspontnak a közvetítésével a konzervatív Kánya Kálmán kihívta Hitler haragját. Hogy Keresztes-Fischer Lajos vezérkari fõnök és Andorka Rudolf a hírszerzõ osztály vezetõje szeptember elején mégis megbeszéléseket folytatott Berlinben a Csehszlovákia elleni katonai támadás elõkészítésérõl annak az volt az elõzménye, hogy Göring és Pál jugoszláv régensherceg titkos egyezményben megállapodott: Jugoszlávia nem avatkozik be a csehszlovák-német konfliktusba, és Magyarország ellen sem lép fel.

Hitler és Chamberlain szeptemberi találkozóján a Csehszlovákiával szembeni magyar követelések nem kerültek szóba, bár Kánya Kálmán külügyminiszter több csatornán is a felek tudomására hozza, hogy ha a szudétanémet területet Németországhoz csatolják, akkor Magyarország is érvényesíteni kívánja területi követeléseit. Hitler újfent Magyarország aktív közremûködését követelte, a szeptember 20-án Berlinben tárgyaló Imrédy és Kánya azonban még mindig nem vállalkozott Csehszlovákia megtámadására. Ugyanakkor diplomáciai nyomás alá vették Prágát, mozgósítottak két korosztályt és csapatösszevonásokat hajtottak végre a magyar-csehszlovák határon.

Az 1938. szeptember 29-i müncheni négyhatalmi konferencián megegyezés született, hogy Németország visszakapja a szudétanémetek lakta csehszlovák területeket, a magyar (és lengyel) követelések tekintetében pedig közvetlen tárgyalásokat javasoltak Csehszlovákiával. A Budapest és Prága közötti többszöri jegyzékváltás után október 9-én kezdõdtek meg a tárgyalások Komáromban (az október 8-i rendkívüli minisztertanácsi ülésen kimondták, hogy a csehszlovákiai területeket "nem történelmi, hanem etnikai alapon" követelik vissza), de azok 13-án eredménytelenül megszakadtak, mert Csehszlovákia csak a magyarlakta területek autonómiáját ajánlotta fel. Darányi Kálmán Horthy megbizottjaként Berlinbe utazott, ahol nem kapott ugyan hozzájárulást egy katonai akcióhoz, de elnyerte Hitler barátságosabb hozzáállását azzal, hogy felajánlotta az antikomintern paktumhoz való csatlakozást és a Népszövetségbõl való kilépést. Október 18-án Imrédy nyilatkozatban hirdette meg a tengelyhatalmak politikájához való szorosabb kapcsolódást.

Miután a közvetlen tárgyalások nem vezettek eredményre, a felek elfogadták a négy nagyhatalom bíráskodását. Azután, hogy Anglia és Franciaország lemondott e jogáról Németország és Olaszország javára, s hogy Ribbentropp és Ciano külügyminiszterek, valamint Mussolini egyeztették álláspontjukat Rómában, november elején Bécsben megkezdõdtek a tárgyalások. November 2-án megszületett az elsõ bécsi döntés, amelynek eredményeként 5-én megkezdõdött a magyar csapatok bevonulása a Felvidékre és Kárpátalja déli övezetébe. Horthy Miklós fehér lovon vonult be Komáromba és Kassára. November 13-án kihirdették az 1938:XXXIV. törvénycikket a Magyarországhoz visszacsatolt felvidéki területeknek az országgal való egyesítésérõl.

Az etnikai vonalat követõ, békés úton lezajló revízió euforikus hangulatot teremtett a közvéleményben, a politikusok azonban elégedetlenek voltak a kárpátaljai tervek meghiúsulása miatt, de a Kárpátalja elfoglalására irányuló törekvéseket sem Németország, sem Olaszország nem támogatta. Ennek ellenére a magyar kormány önálló lépésre szánta el magát: elhatározás született a katonai megszállás megindítására, de az említett két ország határozott hangú, jegyzékben kifejezett tiltakozásának hatására leállították az akciót.

A november közepén újjáalakuló kormányban még Kánya Kálmán volt a külügyek vezetõje, õ azonban november 28-án lemondott, s december 10-én a kormányzó Csáky István grófot, a korábbi külügyminiszteri kabinetfõnököt nevezte ki külügyminiszterré. A konzervatív Kánya felváltása Csákyval azt jelezte, hogy a magyar külpolitika határozottabban kötelezte el magát a tengelyhatalmak politikája és a velük való együttmûködés mellett. Ez került kifejezésre Ciano decemberi budapesti látogatása alkalmával és Csáky 1939. januári berlini tárgyalásain, ahol ígéretet tett az antikomintern paktumhoz való csatlakozásra (februárban a Szovjetunió meg is szüntette budapesti követségét, Magyarország pedig hazahívta a magyar külképviseletet Moszkvából, 24-én pedig megtörténik a paktumhoz való tényleges csatlakozás) és a Népszövetségbõl való kilépésre (Csáky április 11-én levélben értesíti errõl a Népszövetség fõtitkárát). Mindezért cserébe sem ígéreteket, sem támogatást nem kapott a kárpátaljai tervekhez, még csak információt sem a német elképzelésekrõl Csehszlovákia további sorsát illetõen.

Február 15-én Imrédy Béla - az általa hozott zsidótörvény csapdájába esve - lemondásra kényszerült.

Magyarország külpolitikája a 30-as években

(c) Egyetemi Könyvtár, Szeged, 1998-2000.