Alföldi iskola

Az alföldi festészet története messze visszanyúlik a 19. századba, bár maga a fogalom csak a 20. században született meg, s tartalma sosem volt igazán egyértelmű. Az "alföldi" jelző nem teljesen fedi a földrajzi fogalmat. E címszó alatt szokás tárgyalni például az erdélyi származású Nagy Istvánt is, de senki sem érti ide az egész Alföldet vagy az Alföldön doglozó, ott megfordult valamennyi művész munkásságát.
Művésztelep volt Szolnokon, ide kötődött a két világháború között Aba-Novák Vilmos, és később Koszta József is megfordult itt. Kecskeméten Iványi-Grünwald Béla, majd Révész Imre, Baján Rudnay Gyula voltak a legmeghatározóbb elemei az alföldi festészet fogalmának.
Érdekes módon kevesebb nyomot hagyott az alföldi festészetben a népi formakincs iránti érdeklődés, és ugyanígy visszhang nélkül maratak a gödöllői művészek magyaros törekvései is.
A hódmezővásárhelyiek, Tornyai és társai, belülről élték át az Alföld népének kiszolgáltatottságát, a természet és a társadalom ellenséges erőivel folytatott drámai küzdelmét a puszta létért. Így érthető, hogy Tornyaiék számára még a népművészet is veszésében vált érdekessé, de saját művészetükben nem foglalkoztak tanulságaival. Festészetük számára döntőbb volt a társadalmi, gazdasági, természeti körülmények és hatásaik szociografikus hűségű megjelenítése. Tornyai János romantikus hevülettel, színpadias eszközökkel jelenítette meg a paraszti sorsot, mí a Szentes környéki tanyáján dolgozó Koszta József nem kereste a látványos jeleneteket.
Az alföldi iskola művészei közé sorolják még Holló Lászlót, Endre Bélát és Fényes Adolfot is.