"Enyém a hadvezéri pálca,
   Mely megveré Napoleont!"
   A többi sugdos: "a bolond!..."

Szurtos fiú ennek nyakába
   Hátul röhögve ott terem
S ketten repűlnek a Dunába:
   "Lábszijjra várt a mesterem:
   No, várjon, míg megkérlelem!"

"Én dús vagyok" - kiált egy másik,
   "S élvezni többé nem tudom! --"
"Én hű valék a kézfogásig
   S elvette Alfréd a hugom!"
   Eltűnnek mind, a járt uton.

"Párbajban ezt én így fogadtam:
   Menj hát elül, sötét golyó!" --
"Én a szemérmet félrehagytam,
   És íme, az lőn bosszuló:
   Most vőlegényem a folyó. --"

Így, s már nem egyenkint, -- seregben,
   Cikázva, némán ugranak,
Mint röpke hal a tengerekben;
   Vagy mint csoportos madarak
   Föl-fölreppenve, szállanak.

Órjás szemekben hull e zápor,
   Lenn táncol órjás buborék;
Félkörben az öngyilkos tábor
   Zúg fel s le, mint malomkerék;
   A Duna győzi s adja még.

Néz a fiú... nem látja többé,
   Elméje bódult, szeme vak;
De, amint sűrübbé, sűrübbé
   Nő a veszélyes forgatag:
   Megérzi sodrát, hogy ragad.

S nincs ellenállás e viharnak, --
   Széttörni e varázsgyürűt
Nincsen hatalma földi karnak. --
   Mire az óra egyet üt:
   Üres a híd, -- csend mindenütt.

(1877. aug. 22.)

 


26)

Kék csillaggal jelölte Arany a publikálásra átadott verseket. Kortársam R. A. halálán

Kidölt immár sok ép, erős,
   Ki velem indult és haladt;
Kevés itt fenn az ismerős:
   Oh, mennyivel több föld alatt!

Reményem -- elzárt völgy-fenék,
   Nincs onnan út, kivezető;
Emlékezet üdítne még --
   De az meg egy nagy temető.

Ott fekszenek távol, közel;
   Egy-egy külön sír jeleli
Futó harcban hol estek el --
   Mint a Horácok elleni. *)

S én a pályán vagyok ma még,
   Leggyöngébb a futók között;
Fenntart egy szálnyi tartalék,
   Bár testem és lelkem törött.

Még elkerült ásó, kapa --
   S tán engem a sors arra tart,
Hogy visszanézve, mind csupa
   Sirhalmot lássak, ravatalt.

Most a tiédet hantolák:
   Im, tőlem is rá egy göröngy!
Oh! hitte volna egy világ,
   Hogy te elébb búcsút köszönj?

Egy nap derült volt rád s reám:
   Nem várhatál még keveset?...
De sírunk sem lész messze tán,
   Ha bölcsőnk oly közel esett.

(1877. aug. 25.)

------------------------
*) Célzás a Horatiusok és Curiatiusok viadalára,
    amint e mondát Livius (I. k.) elbeszéli.

 

Az oldal fotója a Kapcsos könyvből