„Ezen hónap 16-án, reggel 8 óra körül úgy tetszett az örökkévalóságnak, hogy a mi kegyelmes Hadik András gróf urunkat, a Szent-Római Birodalom grófját, Futak és Czerewitz örökös urát, Pest és Erdély kormányzóját, a Mária Terézia-rend nagykeresztesét, Bácska megye főispánját és a valamikori közösen uralkodó Felségek valóságos belső titkos tanácsosát, táborszernagyot, hadügyminisztert és a nevét viselő huszárezred tulajdonosát az ő 79. dicsőséges életévében ebből az árnyékvilágból a mi örök hazánkba visszahívja.

Az Ő magas nevét viselő és mély gyászban lévő huszárezred örökké a szívébe zárta ezt a sok erénnyel rendelkező és dicsőséget aratott hadvezért, valamint patriótát, és örökké meg fogja az emlékét őrizni.

De hogy az ezred e magas elhunytjának csak a hála egy kis ki nem fejezhető jelét kinyilváníthassa, és mi a valóságos belső szeretetünket és magas tiszteletünket neki kimutathassuk, így holnapután, március 18-án reggel 9 órakor az itteni plébániás Templomban egy gyászmisét tartunk, amit az aláíró ezennel avizál, és erre a gyászos ünnepre minden személyt meghív, aki ennek a halhatatlan embernek egy könnyet és részvétet akar ajándékozni.

Kelt Troppau-ban, 1790. március 16-án, Szentkereszty báró, ezredparancsnok.”

A német nyelvű gyászjelentés, amit valószínűleg a csehországi Teplicében a mai lengyel határ mellett a katolikus plébánia kapujára is kifüggesztettek, nemcsak egy barokk személyiség életének a végét jelezte, hanem a fogalmazás érezteti a közelgő sekularizációt és a francia forradalom következtében elindult európai függetlenségi háborúk előszelét is. Halála előtt pár hónappal még az egész Birodalomban kifüggesztették Hadik András felhívását, amit mint táborszernagy és hadügyminiszter adott ki; ha a franciaországi zavargások a Római Szent Birodalom területére is átterjednének, a királynő hadserege tudni fogja a kötelességét, és elfogja azokat fojtani. Ám a Birodalom területén nem volt forradalmi helyzet, ellenkezőleg, a reformbarát II. József császár után, akit a rendek fékeztek meg, itt inkább konzervatív szelek fújtak.

A Hadtörténelmi Levéltár ebben a kiadványában Hadik Andrást, a magyar és európai hadvezért kívánja a korabeli dokumentumok alapján megjeleníteni, a mai olvasó számára elérhetővé tenni. Mint egyik egyenes ági leszármazottjának, nekem jutott a megtisztelő feladat, hogy Hadik Andrást, az embert röviden bemutassam.

Amihez nem fér kétség: személyében egy tipikus barokk személyiséget látunk magunk előtt, aki korát, a felvilágosult abszolutizmust az úgynevezett kabinetháborúkkal Európa közepén nemcsak átélte, hanem lehetőségeihez mérten jelentősen befolyásolta is. Barokk személyiség volt abban az értelemben, hogy egy ma már alig érthető életerőt, sokoldalúságot és képességeket adott az akkori világnak. Ebben a korszakban találkozhatunk a leggyakrabban a polihisztori embertípussal, akinek – velünk ellentétben – a XVIII. század végén majdnem mindenre jutott ideje, ereje, de még tehetsége is.

Mint sokgyerekes családapa és hadvezér, a birtokot igazgatni, a szolgálatot és a főispáni teendőket ellátni, Erdély kormányzójaként az ottani ügyeket intézni, az akkor szokásos európai nyelveken – francia, latin, német, olasz, valamint a helyi nyelvek is – átfogó levelezést folytatni, jelentéseket fogalmazni, valószínűleg éjszaka naplót írni, aztán olvasni, önmagát továbbképezni... Ma azt mondanánk, ennyi elég, mikor volt szabad ideje? Nos, igen tisztelt Olvasó, azt hiszem, ennek az embertípusnak egyáltalán nem volt szabad ideje, de ezt a fogalmat akkor talán nem is ismerték. A vasárnap volt szabad, ha nem volt éppen háború, de akkor ő gyakran filozófiai munkákat írt, amit Seneca inspirált – ezt is valószínűleg csak délután vagy este, mert délelőtt a vallásos kötelezettségeknek kellett eleget tennie. És mindezt a túlnyomórészt kegyetlen háborúk közepette, amit, ugye, úgy kellett végezni, hogy a felettesek elégedettek legyenek, mert akkor még nem volt szokás a rábízott emberéletek ezreit értelmetlenül kockáztatni, az egyik hadsereget a másik után feláldozni, ami után újra kellett sorozni (mint ahogy Napóleon és Hitler tette). Ezek mind olyan gondolatok, amelyek a mai specializált ember képzelőerejét komoly próbára teszik. Hogyan lehetett akkor ilyen teljesítményt nyújtani, és majdnem 80 évet megélni?

Az egyik valószínű válasz ez lehetne: az erős és öntudatos hit Istenben, és annak kiválasztott teremtményében, az emberben is, akinek különleges szerep jutott az élővilágban. Ez segíthetett a betegségeket, a háborús szenvedéseket elviselni, a megmagyarázhatatlan eseményeket „megérteni”. A barokk ember még nem ismerte az evolúciós elméleteket, tudta, hogy Isten földi helytartója, az egyház bizony többé vagy kevésbé tökéletlen, de magában Istenben mint a legfelső LÉNYBEN még nem kételkedett.

A dokumentumok mutatják, hogy Hadik András berlini vállalkozása a város megsarcolására (szerintem az első sikeres divíziós vállalkozás a modern hadtörténelemben) csak az alapos előkészítés miatt sikerült, és egy hajszálon múlt, hogy az erős porosz erők nem érték utol visszavonulás közben. Ez a halált jelentette volna, mert II. Frigyes porosz király személyes szégyenének fogta fel a dolgot, hogy az ellenálló porosz helyőrségi zászlóaljat, miután felszólítás után nem adták meg magukat, Hadik csapatai a városfalhoz nyomták, és levágták. Ma ez kegyetlen dolognak tűnik, de az akkori háborúkban mindennapos esemény volt, amit azért kellett végrehajtani, hogy a városvezetés az időhúzást befejezze, és a helyőrség nélküli Berlin nyílt városnak számítson. Továbbvezetve e gondolatot, ma már tudjuk, hogy egy kommandós hadiegység, amelyik vissza akar jutni saját területére, háborús körülmények között nem is ejthet nagyon foglyokat. Lehndorf gróf, a porosz királyné udvarának kegyeltje azt írta ismert biográfiájában, hogy Hadik tábornok szigorú fegyelmet tartott csapatában, kilengések, garázdálkodások nem voltak. Berlin felgyújtása, erőszakoskodások, rablások többet ártottak volna, mint a pár száz katona feláldozása. A vállalkozás sikere elsősorban a fegyelem betartásának volt köszönhető.

Hadik András személyes sikerének fő oka tehát elsősorban örökölt és megszerzett képességei, az üggyel való teljes azonosulása és a szó szoros értelmében vett „buzgó aktivitása” volt (amit felettesei a korábbi időkben túlbuzgóságnak is felfoghattak, mert egy hét alatt gyakran tucatnyi jelentést is írt ). Ám a később kialakult helyzet gyakran neki adott igazat, így javaslatai járható útnak bizonyultak. Ezek mind olyan tulajdonságok, amelyek nélkül ma sem tud egy menedzser karriert csinálni.

Markó Árpád megírta: Hadik viselkedésében mértéktartó ember volt, aki magasabb rangja ellenére sorba is tudott állni a táborban. Ha ismerte, szívesen beszélt a tárgyaló fél anyanyelvén, az akkori bonyolult udvariassági szóvirágokat is azon a nyelven fogalmazta meg. Ez is olyan figyelmesség, amely hozzásegít a későbbi karrierhez...

Nyelvi tehetség volt, ez majdnem bizonyos. Az anyanyelvet az anya határozza meg. Az ő édesanyja, a luxemburgi Franciska Hardy német anyanyelvű volt, francia nyelvterületről, Sopronban, az egyházi iskolában a tökéletes latint (az akkori közigazgatási nyelvet) tanulta meg. Édesapja magyar származású huszártiszt volt, aki az egész birodalom területén állomásozott, s mint sokat utazó ember, biztosan segítette fia látókörének bővülését. Már akkor kialakult egy katonai réteg, egy öröklött foglalkozásbeli specializálódás, ami jelentős előnyöket hozott a kívülállókkal szemben: az apa már a gyerekkorban átadhatta tapasztalatainak egy részét fiainak, akiket mentálisan előkészített a későbbi katonai pályára. A bécsi Arzenálban található, életében készült festményéről tudjuk, hogy Hadik közepes magasságú, erős testalkatú, később pocakos, szőke hajú, kék szemű ember volt, mindez a német anyanyelvvel elősegíthette, hogy partnerei, német felettesei (de ellenségei is) a Birodalom területén egyenrangú személyiségként kezeljék.

A társadalmi változásokat korán felismerte, és a jobbágyfelszabadítást már akkor javasolta. (Egyébként ebben a vonatkozásban hasonlóan gondolkozott, mint uralkodója, aki a magyar rendi társadalomban a további fejlődés akadályát látta). A rendi társadalom azonban a szükséges társadalmi fejlődést a függetlenség elleni támadásként értelmezte, amit ma már úgy is fel lehet fogni, hogy ez elsősorban a feudális jogok további megtartása érdekében történt...

Hadik András a fejlődő tudomány szerepét a haladásban nemcsak megértette, hanem alkalmaztatta is. Például végrendeletében előírta a halála utáni boncolást, hogy a halál okát meg tudják állapítani, s a tudománynak és hozzátartozóinak haszna legyen belőle.

Összefoglalva megállapíthatjuk: Hadik idejében már teljesítményeken keresztül is lehetett nagy karriert csinálni, amit az ő élete, és báró Loudon táborszernagy példája mutat. Sok, magasabbra jutott hadvezér ugyan a főnemesség soraiból érkezett, de mint nem vagyonos személyek, nekik is komoly teljesítményt kellett nyújtaniuk a siker eléréséhez. Ezek az urak azonban gyakran csak addig maradtak a hadseregben, amíg vagyonhoz jutottak, utána kiléptek az aktív szolgálatból. Volt számos magyar és más nemzetiségű vagyonos, főúri tábornok is, akik presztízsből próbálták meg a katonai pályát, de már ebben az időben a hősiesség nem volt elegendő a csaták megnyeréséhez, a „kézműves” tapasztalat, gyakorlat és kiképzés fontosabb volt. Az igazi professzionalitást azonban csak azoknál sejthetjük, akik egész életüket a katonai pályának szentelték.

Az osztrák hadtörténészektől tudjuk, hogy a katonai vezetés – amely természetesen időről időre változott a főparancsnok kezevonása szerint – Hadik szervezési képességét nagyra becsülte. E képesség azt jelentette, hogy előre kellett mindent a legalaposabban átgondolni és a körülményekhez képest a felszerelést biztosítani. A sikeres katonai vállalkozásnak egyik legfontosabb eszköze a hírszerzés volt, de a legjobb hírszerzés sem segített volna sokat, ha nem gyakorolt, fegyelmezett és jól felszerelt csapatok állnak rendelkezésre, mert ezek a dolgok akkor sem működtek maguktól és hibátlanul, valamennyi tényező harmonikus együttműködése jelentette a hadi művészetet és tudományt.

Mivel a Birodalom különböző etnikai csoportokból állt, a sikernek azt is követelménye volt, hogy különböző nemzetiségűeknek kellett olyan területen együtt dolgozniuk, ahol szó szerint az embernek a saját bőréről volt szó. Makroszinten elmondhatjuk, hogy ez működött is. Franz Pesendorfer Loudonról írt könyvében megemlít egy esetet a török háborúból (ahol Hadik halála előtt már betegen vette át a főparancsnokságot): Belgrádnál pánik tört ki, mert a magyar anyanyelvű csapatrészek veszekedni kezdtek más nyelvű csapatokkal, s a német anyanyelvűek azt hitték, a törökök törtek be a táborba, és tüzet nyitottak. (Az akkori magyar kiejtés a sok magánhangzó miatt hasonló lehetett a törökhöz. ) A magyarok azt kiabálták „Halt, Halt!”, amit az osztrákok úgy értettek: „Allah, Allah!” Az egész táborban eluralkodott pánik nagy veszteséggel járt.

Egyszerű más népekkel együtt élni és dolgozni?

Hadik András személyében az első európaiak egyikét, pontosabban fogalmazva az első európaian gondolkodó és cselekvő egyéniségek előfutárát láthatjuk. A mai fejlődésre utal a szinte látnoki kifejezés, – „patrióta”– az 1790-ben kelt gyászjelentésben, ami megint csak 200 évvel megelőzte korát. Éppen mostanában beszélünk Nyugat-Európában újra a patriotizmusról, amely a nacionalizmussal szembeni egészséges szemléletet jelenti a saját nemzeti érdekek képviseletére Európában, és a világ nemzeteivel szemben. Előrelátás volt ez, vagy megérzés az ezredparancsoktól?

Hogyan alakult volna Európa sorsa, ha a Birodalomnak természetes fejlődési lehetősége lett volna? Megúsztuk volna az első és a második világháborút? Megkíméltek volna minket a kis és nagy diktátorok? Nem lehetett volna Európát békésen megosztani? Akkor most a sok millió halott és elüldözött leszármazottai is közöttünk élnének...

Kívánom, hogy az Olvasó maga tudja megadni a választ a Hadik András munkásságát bemutató dokumentációs kötet figyelmes elolvasása után. „Nem értheti meg a jelent az, aki nem ismeri a múltat” – hangzik egy mondás. E sorok írója szívesen hozzátenné: aki a múltat nem ismeri, az a jövőt sem tudja megtervezni.

Köszönetet mondok Szijj Jolán főtanácsos asszonynak és a Levéltár munkatársainak a könyv megjelentetéséért, és a művet az Olvasó szíves figyelmébe ajánlom.

Kelt Németországban, 1999. április 23-án.

Hadik–Barkóczy Ádám
okl. építészmérnök,
vállalkozási tanácsadó