ÁGOSTON : Muhi csata, 1241 (bevezetés)
A 20. század szellemi életének egyik kiválósága, Ravasz László – a csataterek nagy emlékeit láthatatlan vándorköveknek nevezte. A végtelen homoksivatagon, televényen, lapályon áll egy ősi, óriási kő. Sehol egyetlen hegy az egész síkságon, csak az iromba sziklatömb társtalanul, magányosan, mintha eltemetett világok ittfeledett sírköve volna. Olyan anyagból van, melynek mását többnapi járóföldre sem lehet találni. Körülötte zsong és tenyészik a mának hangyaélete, s a rideg kőóriás komolyan, hallgatagon nézi ezt a hullámzó sürgést, amely idegesen, szakadatlanul örvénylik körötte. Apró emberkék, kicsiny érdekek, parányi harcok világa ez, s az ő nagysága még hatalmasabban emelkedik ki belőle akárcsak a piramisok, vagy obeliszkek orma a vándorhangyák özönlő folyamából. De jön a geológus, megszólaltatja az évezredek óta hallgató követ. Az pedig elmondja, hogy ő egy elmúlt világ ittfeledett emléke, a gleccserek sodorták a síkságra, s hozzá hasonló nagyságban ott az óriás sziklák világában laknak testvérei.
Ilyen vándorkövek Marathon, Záma, Actium, Catalaunum, Muhi, Mohács stb. Beszélnek azokról a gigászi erőkről, melyek a földet megrendítették, és világot formáltak. Beszélnek arról az emberfeletti nagyságról, amely újra valósággá lett és formáló tényezőként beleszólt az emberi életbe, történelembe.
A muhi csata nemcsak vándorkőkéntállhat előttünk, hanem mint korszakváltást jelző óraütés, mely a történelem nagy óráján új fertály kezdetét jelzi. Ismert, hogy történelmünket nem annyira győzelmi időpontokkal, hanem sokkal inkább a nagy nemzeti vereségek megjelölésével szokták szakaszokra osztani. Nemzetünk történetében a következő nagy korszakzáró, illetve korszaknyitó vereségeket találjuk: az augsburgi csatavesztés, a muhi csata, a mohácsi vész, a nagymajtényi kudarc, a világosi fegyverletétel, trianoni ítélet stb. Ezek után a vereségek után mindig új nekilendülés, új öneszmélődés, új élniakarás következett. A nagy nemzeti csapásokban mindig rejlik valami csodálatos áldás – írja Makkai Sándor. Felismeri a nemzet bűneit, rádöbben hibáira, észreveszi elpuhultságának, széthúzásának átkát, próbálja meglátni feladatát, s teljes erőkifejtéssel igyekszik felismert hivatását betölteni. Legtökéletesebben sikerült a válság megoldása Augsburg és Muhi után. Augsburg után a letelepedés új életformája, Muhi után az új haza felépítése valósult meg, vagyis a második honalapítás következett be.
A Makkai Sándor által folytatott elemzés a magyarság életével és jövőjével kapcsolatban arról szól, hogy a tények parancsa az, hogy a nemzeti öntudatnak mindenképpen meg kell változnia, újulnia és tisztulnia. Kárt okozna és okozott –írja 1930-ban – a naiv, kritikátlan hazafiság, „magyarkodás”, mely Ádámtól kezdve minden jót magyarnak tart, és semmi jót nem ismer el, ami nem magyar. Még sokkal mérgezőbb és pusztítóbb következményekkel jár az a kritikátlan eljárás, amely teljesen negligálja és megveti azt, ami sajátosan magyar és csak magvar, és szomorú gőggel gyökérteleníti meg éltünket.
A magyar múlt előítélet-mentes mérlege nem halálos ítéletet hirdet a nemzet fölött, hanem a mindig újra magára vett vezeklést a súlyos lecke megtanulása árán: a megújulás, az élet magasabb és mélyebb értelmű lehetőségét, misszióját.
Augsburg, Muhi, Mohács, Majtény megsemmisítésnek látszó katasztrófák színhelyei az egyik oldalon, Szent István, IV. Béla, Bethlen Gábor, Széchenyi István a másik oldalon; példázatos tanításai a múltnak, mely minden szem előtt semmivé teszi a csodaváró, megalkuvó előítéletet.
A Muhi-mezőn felállított szekérvárban a bezárkózott nemzet a tatárnyilak és a fölgyújtott tábor füstjének felhőiből az ítélet rettentő szózatát kényszerül meghallani: a lovad rosszabb, a nyilad rövidebb lett, amióta elszakadtál kelettől, várad és stratégiád azonban még messze áll a nyugati kőfalak és páncélok, s a nyugati ember szervezett védekezésének művészetétől. Felemás nemzet vagy, se Kelet, se Nyugat nem vagy, az egyik már nem, a másik még nem, elzárkóztál mindkettőnek legjavától, s meg kell fulladnod a gyűrűben, melyet magad vontál magad köré. Keserűen és fájdalmasan azt is meg kellett látni, hogy az önmagáért és Európáért vívott küzdelemben leginkább csak önmagára számíthat még akkor is, ha annak áldásaiból mások is részesülnek. A kereszténnyé lett magyarság első nagy harca önmaga és Európa védelmében elbukott, és még ezután a történelemben többször is megismétlődött ez a bukás. Újraéledése, feltámadása viszont örök mintául szolgál későbbi nemzedékek számára is.
A tatárjárás után temetővé lett magyar földön IV. Béla személyében egy második honfoglaló és honalapító jelenik meg, és megbizonyítja, hogy a magyar tud tanulni Kelettől és Nyugattól. Ki tud lépni a maradiság szekérvárából és rövid idő alatt meg tudja védeni saját magát. Így lesz magyar értékké a próba, a tanulás, az elfogultságot legyőző elme. Biztatás ez arra, hogy a megújulás által a nemzet a legnagyobb csapást is ki tudja heverni, s ez a megújulás tartja meg. Földrajzi helyzetünk kihasználásával mindig bajban voltunk. Előnyeinket ezen a téren sem hasznosítottuk kellő mértékben. Éljünk végre már vele, ne csak hátrányait szenvedjük! Legyen figyelmeztetés a 750. évforduló az önhittség, önzés, széthúzás, ellenségeskedés ellen!
|
|
|
|
| KATALÓGUS | TARTALOM |
