Hunyadi János a középkori magyar és egyetemes hadtörténet egyik kiemelkedő alakja, ugyanakkor hazánk jeles államférfia is. Családja apai ágon a Havasalföldről származik. A kor szokásainak megfelelően korán elkerült otthonról, apródként, majd familiárisként főúri udvarokban kezdte el kitanulni a hadi mesterséget. Az 1420-as években Lazarevics szerb despota alatt harcolt a török ellen. Tehetsége hamar nyilvánvalóvá vált, 1431-ben már Zsigmond király udvarában találjuk, akit elkísér Lombardiába. Milánóban Visconti herceg zsoldosaként megismerkedett az itáliai hadművészettel. 1437-ben már 30 páncélos vitézzel vett részt a husziták elleni hadjáratban, ahol a harci szekrek alkalmazása tett rá nagy hatást. Első birtokait Zsigmondtól kapta, de Albert trónra kerülésével egyre magasabbra jutott. 1439-től szörényi bán, 1441-től egyebek mellett erdélyi vajda és temesi ispán.
Egyre vagyonosabb és befolyásosabb lett, s igyekezett minél hatékonyabban fellépni a törökök hódítási törekvéseivel szemben, akiket 1441-ben Szerbiában, 1442-ben Erdélyben is legyőzött. 1443-44-ben, az ún. „hosszú hadjárat” során a Hunyadi és I. Ulászló király vezette haderő egészen Szófiáig tört előre, több összecsapásban is vereséget mérve az ellenfélre. Gyakorlatilag az időjárási körülmények győzték csak le a sereget, még a hazafelé vezető úton is több diadalt arattak az oszmánok felett.
Ennek a hadjáratnak az eredménye volt, hogy IV. Jenő pápa új törökellenes keresztény koalíciót toborzott. Mivel a szultán hadereje keleten volt lekötve, 1444-ben a két fél Szegeden békemegállapodást kötött, amit a keresztények még abban az évben megszegtek. A kapkodva felállított sereg létszáma nem érte el a kívánatos nagyságot, a haderő november elején súlyos vereséget szenvedett a várnai csatában, ahol a király is elesett. Hunyadi alig tudott elmenekülni, hazaúton rövid ideig Vlad havasalföldi vajda fogságában is volt.
Miután a hadakozásokban nyugodt időszak következett, Hunyadi kihasználta a lehetőséget, és megszilárdította politikai hatalmát. Mivel a király utód nélkül halt meg, 1445-ben országtanács alakult, melynek ő is tagja volt, a következő évben pedig kormányzóvá választották. 1448-ban szövetségre lépett az albánok törökök elleni harcát vezető Szkander béggel, jelentős sereget állított fel, és újra megkísérelte az oszmánok kiűzését Európából. A második rigómezei csata szintén vereséggel ért véget, a menekülő Hunyadi pedig ismét fogságba esett, ezúttal Brankovics György szerb despota „vendégszeretetét élvezte”.
Az elkövetkező években ismét politikai pozícióinak javításával kellett foglalkoznia, V. László trónra lépésével 1453-ban lemondott kormányzói posztjáról, de mint országos főkapitány gyakorlatilag továbbra is ő irányította Magyarországot. Miután II. Mehmed elfoglalta Konstantinápolyt, egyértelművé vált, hogy a török rövidesen ismét hazánk ellen indul. A felkészülésben Hunyadi inkább csak ígéreteket, mintsem valós támogatásokat kapott, mind hazai, mind európai vonatkozásban. Serege mellett csak Giovanni di Capistrano (Kapisztrán János) képzetlen keresztesei képviseltek némi segítséget. A döntőnek bizonyult összecsapásra Nándorfehérvár ostroma során került sor. Hunyadi legyőzte a törököket, de áldozatul esett a pestisnek: alig három héttel a győzelmet követően elhunyt.
Legfőbb célját, a töröknek Európából való kiűzését nem sikerült elérnie, de így is évtizedekre távol tartotta Magyarországtól az oszmán hódítókat. Összetett személyiség volt, de tehetsége tagadhatatlanul kiemelte kortársai sorából, mind politikai, mind katonai téren.