A Monarchia tervezett hadrendje
A Balkán volt az első összecsapások színtere, később mégis mellékhadszíntérré vált. A Monarchia itteni főparancsnoka, Oskar Potiorek tábornok volt, aki meglepő elképzeléssel állt elő. Hadereje alapvetően védelmi feladatokra volt szánva, ám ő inkább egy gyors támadásban gondolkodott. Ebben az esetben a nyilvánvalónak látszó hadművelet az lett volna, ha Belgrád elfoglalása után a Morava völgyében, északról dél felé támadva számolja fel az ellenség ellenállását. Ezzel szemben ő egy, a Drinán kersztül indított, nyugatról kelet felé irányuló offenzívában látta a siker titkát. A gyors győzelem reményében a felsőbb parancsnokság jóváhagyta a tervet, amit már akkor is (és azóta is...) sokan elhibázottnak tartottak. Az események a kétkedőket igazolták.
A Monarchia tervezett hadrendje
Az 5. és 6. hadsereg mellett a haditerv számolhatott az ún. B-lépcső (vagy B-csoport) haderejével, azaz a 2. hadsereggel is – ha az összecsapások nem eszkalálódnak, és csak a Balkánra korlátozódnak. Ám Oroszország gyorsabban reagált, mint azt a Monarchia gondolta. Ennek ellenére a 2. hadsereg folyatta felvonulását a Balkán felé, mondván, ott úgyis gyorsan dűlőre lehet vinni a kérdést. Az 5. és 6. hadseregben kevesebb volt a Magyarországról bevonultatott katona, a 2. viszont zömmel ilyen egységekből állt:
„A 2. hadsereg, amely egymaga valamivel nagyobb erőt képviselt, mint az 5. és 6. együttvéve, közel 70%-ban Magyarországról rekrutálódott. A keretébe tartozó IV. hadtest mindkét közös hadosztálya budapesti szervezésű volt, a VII. hadtest egyik hadosztálya nagyváradi, a másik temesvári, a IX. hadtest egy csehországi hadosztályból állott. Hadtestköteléken kívül a 2. hadsereghez tartozott a 23. honvéd gyaloghadosztály (Szeged), az eszéki 7. közös gyaloghadosztály fele és egy magyarországi állítású közös lovashadosztály is.”
Galántai : Magyarország az első világháborúban, p. 128.
Az 5. hadsereg (parancsnoka Liborius Frank gyalogsági tábornok) a Száva torkolatától kiindulva a Drina alsó folyása mentén foglalt állást, a 6. hadsereg (Potiorek táborszernagy) a Drina alsó szakaszán (Zvorniktól délre) sorakozott fel, a 2. hadsereg (Eduard Böhm-Ermolli lovassági tábornok) a Száva mentén, a Szerémségben helyezkedett el, de ez utóbbi haderőt csak augusztus közepéig vehették (volna) számításba.
A felvonulás és az első támadás
Potiorek első offenzívája augusztus 12-én vette kezdetét. A tervek szerint a 2. hadsereg elfoglalja ©abácot, de ez gyakorlatilag csak egy tüntető hadmozdulat lesz. Az 5. hadsereg átkel a Drinán, és Valjevo felé támad. A főcsapást Potiorek a saját maga által parancsnokolt 6. hadseregtől várta: megelőzendő a Szarajevó elleni szerb támadást, előretör Uľice felé.
A Délmagyarország híradása a Szerbia elleni támadásról (1914. augusztus 15.)
Az 5. hadsereg a terveknek megfelelően átkelt a Drinán, a 2. hadsereg pedig elterelő támadást indított ©abác ellen.
„Hogy a VIII/12-én végrehajtott Száva erőszakolása és ©abac elfoglalása ezen nap* délben is csak mint demonstráció értékeltetett, kitünik a IV. hdt. parság alábbi parancsából:
No. 107/17. Op.
A 31. hoparságnak.
Klenak
»A mai és holnapi akciónál rendelkezéseim és útmutatásaim pontosan betartandók, ennélfogva csak egy demonstráció és ©abac lokális megszállása tartandó szem előtt.
Kikülönítések, melyek ezen célt túllépnék, mindenesetre elkerülendők.
Az áthajózott csapatok parancsnoka utasítandó, hogy azok biztosítására, főleg éjjel, a legmesszemenőbben gondoskodjék.
A hoparság gondoskodjék, hogy a csapatoknak az itteni partra netán szükségessé való visszahozatala, a lehető leggyorsabban történjék.«
Terstyánszky sk. lov.-tbk.”
*1914. augusztus 13-án.
Kurtz : Albrecht főherceg nevét viselő cs. és kir. 44. gyalogezred..., p. 20.
A ©abác elleni „tüntetés” nagyon rosszul végződött. A 2. hadsereg egy igencsak áttekinthetetlen csatározás-sorozatba keveredett, és így szükség esetén nem tudta támogatni az 5. hadsereget.
„Már 8 órakor* nagy hőség lépett fel. A legénységet erősen gyötörte a szomjúság, sokan – különösen a 16. menetzászlóaljból (póttartalékosok) – kidőltek. Délnyugat felől (Cer planina) tompa ágyúdörgés hallatszott. Tekintettel a teljesen felderítetlen viszonyokra és főleg a rendkívül fedett, áttekinthetetlen terepre, oly érzés töltötte el az embereket, mintha bekötött szemmel kellett volna előremenniök.”
*1914. augusztus 16-án.
Doromby : A volt cs.és kir. 38. gyalogezred..., p. 30.
Az 5. hadsereg az ideálisnál szélesebb arcvonalon tört előre, északi szárnyán a VIII. hadtest támadása már néhány nap után elakadt, csak délen a XIII. hadtest maradt offenzívában. Ezért Potiorek a 2. hadsereg segítségét kérte. Conrad vezérkari főnök (akivel Potioreknek régóta rossz volt a kapcsolata) csak a IV. hadtest bevetését engedélyezte, de ez már így is jóval több volt, mint a tervekben szereplő lehetséges beavatkozás.
„Részünkről a 5. hdsgnél beállott kedvezőtlen helyzet miatt (a szerbek a balszárnyon levő 21. Landw. ho.-t visszaszorították), azonkívül a IX. hdt. augusztus 16-iki eredménytelen
támadása következtében a IV. hdt. már 17-én 1 óra 45. d. e. kapja a parancsot, hogy az 5. hdsg segítségére menjen.
Az ennek folytán kiadott parancs szerint a 31. ho. többi csapatai (32., 69., 3 bh. gy.-ezredek) Grabovicra irányíttattak. Az ott történt gyülekezés után ezen csapatok 17-én ott táboroztak.
Ezen időponttól kezdve a IV. hdt. parsága alá tartoztak még a 29. ho., a 13. men. ddr és a Lütgendorf altbngy parsága alatt álló kombinált csoport. Az utóbbi két alakulat a sabaci hídfő megszállására volt
rendelve.”
Kurtz – Kristófy : A cs. és kir. „Albrecht főherceg” 44. gyalogezred..., p. 41.
18-án már a XIII. hadtest sem nyomult előre kellő mértékben. Ekkorra Potiorek is tisztában volt azzal, hogy a szerb 3. hadsereggel nem tud mit kezdeni, és elrendelte a visszavonulást.
Eközben ©abác körzetében sem alakult jobban a helyzet:
„A 18-án 8 óra körül megindult nagyerejű támadásra, melyben a vitéz budapesti 31. hadosztály remekelt, a szerbek egyrésze megadta magát, másik része visszavonult. A hadosztály csakhamar a mérhetetlen kukoricások előtt állott. Terstyánszky elrendelte a támadás azonnali folytatását. A csapatok ismét belekerültek a kukoricásokba és megkezdődött a rendetlenség. Estére ugyan érintkezésbe kerültek a szerbek új védőállásával és a támadást 19-én folytatták, de fényes nappal egymást nézték ellenségnek és egymást pusztították.”
Aggházy – Stefán : A világháború, p. 112.
A IV. hadtest is visszavonulási parancsot kapot, csak a 29. hadosztály maradt vissza ©abác védelmére, de 24-ére ki kellett üríteni a várost. Ezt követően a 2. hadsereget átszállították az orosz frontra. Szerepeltetése éppen ellenkezőleg hatott, mint a tervekben azt gondolták: nem a 2. hadsereg vont el szerb erőket az 5. hadsereg elől, hanem mindössze egyetlen szerb hadosztály lekötött 4 osztrák-magyart.
Ezalatt délen a 6. hadsereg jó ütemben nyomult előre, de ennek részben az volt az oka, hogy a vártnál jóval kisebb erők vonultak ellene. Az sem volt szerencsés, hogy az 5. hadseregtől távol támadott, következésképp annak szorult helyzetén nem tudott segíteni. Így az elért győzelmek dacára 21-én megkezdte visszavonulását, hogy az 5. hadsereggel szorosabban együttműködve arathasson sikert a Balkánon.
„Dut. 6 órakor* a 15. hadtestparancsnokságtól azon váratlan hír érkezett, hogy a 10. és 79. ddr. vonatait azonnal irányítsa Staribrod-on át vissza Staragorára, a csapatok pedig az est beálltával kezdjék meg visszavonulásukat.”
*1914. augusztus 22-én
A magyar királyi budapesti 29. honvédgyalogezred..., p. 56.
Annak ellenére, hogy az élőerőben a létszámhoz képest nem volt súlyos a veszteség (kb. 23 000 fő esett el), a hadművelet hatalmas morális kudarcot jelentett a Monarchiának, továbbá több alakulatban a harci szellemet is megrendítette. A 2. hadsereg az előzetes tervekhez képest nagyobb mértékben volt kénytelen a küzdelmekbe avatkozni. Veszteségei a vártnál jelentősebbek voltak, de méginkább gondot okozott, hogy tetemes késéssel tudták csak az orosz frontra átcsoportosítani, ez pedig igencsak hozzájárult az ottani vereséghez. Pedig még tartott az offenzíva, amikor már a sajtó is rámutatott (a kor visszafogottnak nem nevezhető stílusában), hogy milyen fontos a keleti front szempontjából a Szerbiában lekötött haderő.
„A monarchia hadseregének Szerbiába való hirtelen bevonulása nemcsak az osztrák-magyar–szerb háboru eredményét dönti el, de jelentős, nagy hatással van az oroszok elleni hadjáratra is, mert a Szerbiával való végleges leszámolás után a monarchia ténylegesen is nagyobb erőt tud fölvonultatni a véres cár barbár serege ellen.”
Délmagyarország, 1914. augusztus 18., p. 1.
Az első Potiorek-offenzíva sikertelenségének több oka volt. Ide lehet sorolni a kiképzésben, felszereltségben mutatkozó hiányokat, a nehéz terepet, az ellenség ellenállásának lebecsülését is, de már az első elemzések is rámutattak, hogy gyakorlatilag a hadműveletek megtervezésekor eldőlt a játszma, ugyanis a nyugat–keleti támadás nem volt indokolható. Ezen túl az 5. hadsereg végig elszigetelten harcolt, továbbá Conrad és Potiorek rivalizálása is rengeteg kárt okozott. Rontott a helyzeten a Monarchia seregeinek a másik fronton nyújtott rossz teljesítménye, vagyis galíciai sikertelensége is.
Miután a 2. hadsereg augusztus végén elhagyta a hadszínteret, Potiorek megkezdte haderejének átcsoportosítását. Az 5. és 6. hadseregek északra vonultak, a Szerémség védelmét pedig az ún. kombinált hadtest látta el. A szerb hadvezetés, annak ellenére, hogy az előzetes tervezés során nem gondolkodott támadó hadműveletekben, kihasználva a lehetőségeket, egyben antantbéli szövetségesei kérésének is eleget téve, most mégis offenzívára határozta el magát. Bulgária vonakodása is ebbéli elhatározásukat támasztotta alá, hiszen a potenciális ellenfélként számon tartott ország egyelőre nem avatkozott be a küzdelmekbe, hogy tehermentesítse a Monarchiát.
Szeptember 6-án a szerb csapatok több helyen is kísérletet tettek, hogy betörjenek a Szerémségbe és a Bánságba. A legtöbb támadást visszaverték, de a Timok hadosztályok Jarak és Mitrovica között nemhogy át tudtak kelni a Száván, de még hidat is vertek. Az Alfred Krauss altábornagy által vezetett cs. és kir. 29. gyaloghadosztály sikerrel állt ellen, majd délután elvágta a visszavonulási utat.
„Ilymódon 62 tiszt, 4800 ember, 4 löveg és 10 géppuska került a győzők kezébe, ami azt jelentette, hogy úgyszólván az egész I. Timok-hadosztály megsemmisült. Lutschnonig alezredes és Cavalar főhadnagy hősi viselkedésükért a Mária Terézia-rend lovagkeresztjét kapták jutalmul.”
Bánlaky (Breit) : Az 1914. évi..., p. 112.
Foglyok a Timok-divízióból
„Szeptember 6-án a szerb Timok hadosztályt, amely Mitrovica mellett a Száván átkelt, az osztrák-magyar csapatok azonnal szétugrasztották. Akik nem estek el, azokat elfogták. A foglyok száma eddig ötezer. Csapataink sok hadiszert is zsákmányoltak. Frank gyalogsági tábornok. (Közli a miniszterelnökségi sajtóosztály.)”
Délmagyarország, 1914. szeptember 8., p. 1.
Keletebbre már nem volt ilyen rózsás a helyzet, Skelánál és Novoselónál is hidat vertek a szerbek, és jelentős erőkkel átkeltek a folyón. A Monarchia csapatai 10-éig fokozatosan kénytelenek voltak hátrálni, fel kellett adniuk Zimonyt is. Szintén 10-én Pancsovánál kisebb szerb erők a Dunán is átkeltek, de őket rövidesen visszaverték. Máshol kezdetben váltakozó szerencsével folytak a harcok, végül szeptember 14-ére a szerbek visszavonultak a Szerémségből.
„A M. T. I. jelenti*: A Száván át betört szerb haderőt mindenütt visszavetették. A Szerémség és a Bánság ennélfogva ellenségtől teljesen mentes.”
*1914. szeptember 15-én
Vezérkari és egyéb hivatalos jelentések a világháborúról, p. 195.
Ezek a hadműveletek nem voltak nagyszabásúak, mégis fontosnak minősíthetők, mert az érintett területeken (részben pedig a hátországban is) a lakosság idegesen, néhol pánikkal reagált a nem várt eseményekre. A szerbek katonai téren ugyan nem, de lélektanilag mégiscsak sikereket értek el.
A Romanja Planina-csata
A másik jelentős szerb támadás Szarajevó irányába indult meg. A Drinán gyenge erőkkel többször kíséreltek meg átkelést, ezeket azonban a védők rendre visszaverték. Ezek után Potiorek úgy vélte, hogy kisebb erővel is tartani tudja állásait, és alakulatokat csoportosíthat át a XV. hadtesthez. Szeptember 11-én viszont a szerbek – immár jelentős erővel – átkeltek a Drinán. A tervük az volt, hogy zavart keltenek a Monarchia haderejének hátában. Potiorek felismerte ennek lehetőségét, és gyorsan jelentősebb erőket vezényelt a körzetbe. A csatározások így is elhúzódtak, a döntő összecsapásra a Romanja Planina-csatában került sor, mely október 18-án vette kezdetét, és egészen 30-áig tartott. Ezt követően a szerbek visszavonultak a Drina mögé.
Az újabb offenzíva tervezésekor Potiorek belátta, hogy az 5. és 6. hadseregnek szorosan együtt kell működnie a siker érdekében, de továbbra is a nyugat–keleti támadási irányt preferálta. A szemben álló seregek élőerő tekintetében kb. egyformák voltak, de a Monarchia tüzérsége mind számban, mind minőségben felülmúlta a szerbekét.
A hadmozdulatok „nyögvenyelősen” indultak, a fent említett szerb betörések elhárítása lassította az előrenyomulást. Az október 4-én véget ért ún. második Drina menti csatában Potiorek teret tudott ugyan nyerni, de csak jelentős veszteségek árán.
„A szerbek ezen a napon* még 5-ször támadtak, de sikertelenül. Október 2-án indított 4 támadásukat visszavertük. E harcok sajnos, további áldozatot követeltek. Weber százados és 4 harcosunk esett el, 36-an megsebesültek. A Gucsevo hegyhát elvesztésébe a szerbek nem tudtak belenyugodni. A kulistei magaslatot minden áron, vissza akarták szerezni. Folytonos támadásaikkal és tüzérségi össztűzzel akarták elviselhetetlenné tenni a helyzetet, de az ezred ércfalán az ellenség erőfeszítése megtört.”
*1914. október 1.
A cs. és kir. „Frigyes főherceg” 52. gyalogezred..., p. 42.
A tábornoknak ezt követően Boszniában, a Szarajevó irányába törő ellenséggel szemben kellett fellépnie, így csak október végére érett meg a helyzet az általa elképzelt döntő támadásra.
„A támadás váratlan sikerrel járt. Az itt harcoló szerbek szívós védelem után, megkezdték a visszavonulást. Az áttörő hadosztályokhoz lassanként az egész osztrák-magyar arcvonal csatlakozott és az áttörés nagy csatává fejlődött. A szerbek az arcvonal különböző helyein sorozatosan vereséget szenvedtek, egyes hadosztályaik egészen felbomlottak. Az osztrák-magyar csapatok pedig, látva a nagy eredményt, mindig nagyobb lendülettel támadtak, úgy, hogy november 8-án már az újabb szerb védőálláson is nagy rések tátongtak. A szerb fővezérség, mikor látta, hogy védőállását több helyen áttörik, a teljes vereséget elkerülendő, november 9-én elrendelte az általános visszavonulást új, hátsóbb állásokba.”
Aggházy – Stefán : A világháború, p. 123.
A szerbek helyzete tovább romlott, fent említett állásaikat sem tudták tartani. November 15-én Potiorek elfoglalta Valjevót. Eredetileg rendezni akarta sorait, aztán mégis elvetette a pihenő lehetőségét. Részben tartott a szerbek ellentámadásától, részben az egyre akadozóbb ellátástól szenvedett, és azt remélte, hogy egy újabb támadásssal kezébe kaparinthatja a Zabrez – Valjevó vasútvonalat, lerövidítve ezzel az utánpótlási útvonalat.
„November 16-tól 20-ig. Tartózkodás Valjevoban. Csapatok, vonatok rendezése. A legnagyobb baj a bakancsok nagy hiánya és egyes ruhacikkek be nem érkezése volt. Két nap óta folyton havazik és esik az eső, az utak rendkívül sárosak, ezért a rossz lábbeli módfelett érezhető.”
A magyar királyi budapesti 29. honvédgyalogezred..., p. 61.
A hosszú ideje harcban álló, a rossz időjárástól szenvedő, ellátási gondokkal küzdő seregek még ilyen állapotban is tudtak támadni. Az 5. hadsereg december 2-án elfoglalta Belgrádot, ami morálisan is jelentős sikernek mondható.
Sajtójelentés Belgrád elfoglalásáról (Délmagyarország, 1914. december 3.)
A szerb hadvezetés viszont tisztában volt ellenfele ellátási problémáival, és másnap megindította ellentámadását. A Kolubara mögé szorították vissza az ellenséget. Potiorek megpróbálta ott rendezni sorait, de rövidesen belátta, hogy erre sincs már mód. December 15-én visszavonult a Száva mögé, feladva minden addig elfoglalt ellenséges területet.
„Az általános hátrálást nem lehetett többé feltartóztatni. A csapatokat amennyire lehetett, a Banjica-tól délre húzódó dombél mögött 15 óra 30 perckor* sikerült annyira feltartóztatni és rendezni, hogy ott a visszavonulás fedezése céljából utóvédállást lehetett elfoglalni. [...] Az általános visszavonulást a Száva mögé, már reggel elhatározták, azonban a csapatoknak egész nap sőt az utóvédnek még éjjel is derekasan ki kellett tartaniok, hogy a rengeteg vonat, intézet, stb. átkelését a Száván zavar nélkül lehetővé tegyék. Ez meg is történt. A vonatok torlódása erősen késleltette a haladást s így az ezred részben a hajóhídon, részben a vasúti hídon, csak az éj folyamán kelt át a Száván.”
*1914. december 14-én.
Doromby : A volt cs.és kir. 38. gyalogezred..., pp. 79–80.
A második Potiorek-offenzíva
A hátországban ezalatt a sajtó megpróbálta elhitetni a közvéleménnyel, hogy a vereség valójában győzelem.
„A hivatalos jelentésbe csak laikusok és kishitüek magyarázhatnak bele holmi vereségfélét vagy olyasmit, mintha e poziciókat – ha akarjuk – nem védelmezzük meg mindvégig. Föladtunk offenziva irányt, egy más offenziva miatt. Föladtunk területeket, más területek miatt. Föladtunk egy helyzetet, mert nekünk drága az embervér és mert ennél kisebb áldozatokkal akarjuk a szerbek végső ellenállását is megtörni.”
Délmagyarország, 1914. december 15., p. 1.
Belgrád bevétele „címlapsztori” volt – feladása csak kis hír a 2. oldalon (Délmagyarország, 1914. december 16.)
Az ismételt sikertelenség okait kutatva megint előtűnik a vezetés alkalmatlansága. Az ellátatlanság, a rossz terep, a kedvezőtlen időjárás sem adhat mentséget arra, hogy eleve rossz volt az elhatározás, és sok hiba csúszott a kivitelezésbe. Sokan Potiorek szemére vetették, hogy csak egyetlen alkalommal ment ki az első vonalba, így nem tudta felmérni, milyen állapotban vannak csapatai, s ennek következtében irreális feladatokat írt elő számukra. Sorsa nem lehetett kétséges, december 23-án nyugdíjazták. Vele együtt az 5. hadsereg parancsnokát, Frank tábornokot is menesztették, utóda Jenő főherceg lett.
A háborúban a Dunaflottilla három egysége, a Temes, a Bodrog és a Szamos monitorok adták le az első lövéseket: július 29-én Belgrádot lőtték.
„A pályaudvar előtt álló két monitor bombázni kezdte Belgrádot. A heves ostromra a szerbek azzal feleltek, hogy a hidat felrobbantották. A hid az első pillérig a vizbe zuhant. Kisebb-nagyobb megszakitásokkal a tüzelés most már egyre tartott. [...] Reggel negyedöt táján monitoraink: a Bodrog, a Szamos és a Temes a Kalmagdannal* szemben manővrirozván, egymás után tizenhét ágyulövést adtak be. Kalimagdan ég.”
*Helyesen Kalemegdan.
Délmagyarország, 1914. július 30., p. 1.
Ezt követően a folyami erők szerteágazó feladatokat teljesítettek, részben a Dunán, részben a Száván. Ellenséges erődítményeket, állásokat és csapatokat lőttek, biztosították a saját csapatok folyami átkeléseit, zavarták az ellenség hasonló hadmozdulatait. Aknamentesítettek, utánpótlással látták el a szárazföldi csapatokat.
A Bodrog monitor
Időnként kivételes haditettekre is sor került: november 6-án a Körös és Maros monitorok, valamint a „b” őrnaszád a szárazföldön ejtettek foglyokat:
„A szerbek hadihajóink oldalozótüzétől kényszeritve, a partra jöttek és ott karfelemeléssel jelezték, hogy megadják magukat. Ez egyike a számos esetnek, amikor a monitor könnyü ágyuival, valamint gép- és kézipuskáinak oldalozó tüzével eredményesen hatott a lövészárok ellen.”
Wulff : Az osztrák-magyar dunai hajóhad..., p. 26.
Veszteségek is előfordultak: október 23-án a Temes a Száván aknára futott, majd elsüllyedt. 31 fő odaveszett, 10 ember (köztük egy tiszt) megsebesült. A hírre Belgrádban megkondították a harangokat, és fellobogózták a várost.
„A Temes nevű monitorunk egy sikeres hadműveletről való hazatértében a Száván ellenséges aknára került és elsülyedt. A hajó személyzetéből harminchárman hiányzanak, a többi
megmenekült.
Höfer, vezérőrnagy, a vezérkar főnökének helyettese.
A Temest Szegeden is jól ismeri a közönség, hiszen a karcsú, csinos alkotmány minden évben ellátogatott békében. [...] A Temes mindenképen méltó volt dicső haditengerészetünkhöz. Azt hisszük, hogy a Szávából rövidesen sikerül kiemelni és egy-két éven belül használható állapotba hozni.”
Délmagyarország, 1914. október 24., p. 1.
Az újság jóslata valóra vált, 1916 augusztusában a monitort kiemelték, ezt követően átépítették, és 1917. június 20-án ismét szolgálatba állt.
A hadihajók mellett korábban polgári szolgálatban állt gőzösöket, uszályokat is bevetettek. Ezek a hajók nemcsak „mellékszereplők” voltak, gyakran nagyon fontos feladatokat láttak el:
„Másnap* Pancsován az ágyuk kirakása közben hirülhozták, hogy Visnjicán megkésve még kb. 2000 ember érkezett a szerb partra és várja a behajózást, mert hátuk mögött már szerb csapatok üldözik őket. A »Medve« gőzös parancsnoka, miután erre határozott parancsot nem kapott, önként jelentkezett és két uszállyal visszasietett Visjnicára az ott rekedt katonákért. Az ott talált teljesen kimerült csapatokat a »Medve« gőzös épen akkor hajózta be, amikor a szerb tüzérség már a hegyi uton vágtatva közeledett. A behajózást az épen akkor alulról jövő »Enns« monitorunk fedezte és megakadályozta a szerb ágyuk felállitását.”
*1914. december 15-én.
Siba : Folyami hajók a világháboruban, p. 20.
1914 során a szerbek kb. 130 000 embert vesztettek, a Monarchia kétszer annyit:
A Monarchia veszteségei
Árnyalja a képet, hogy a képzett szerb tisztek több mint fele elesett. A Monarchia 80, Szerbia ezzel szemben 450 löveget vesztett, és szinte teljesen elfogyott lőszerkészlete is, aminek pótlására nem volt mód. Így a szerb hadsereg nem tudott már támadásokat indítani. A hadszíntéren 1915 őszéig csak kisebb csatározások folytak, a döntésre ezt követően került sor.
