1866-ban a Habsburg Monarchia vesztes háborút vívott Poroszországgal. A kudarc mind politikai, mind katonai téren jelentős változásokat eredményezett. 1867-ben létrejött a kiegyezés, a Monarchia dualista állammá alakult. A hadügyek terén szükségessé vált a hadsereg létszámának növelése, szervezésének új alapokra helyezése, felszerelésének korszerűsítése. Ezzel párhuzamosan általános és személyes hadkötelezettséget vezettek be, és törvényesítették az általános hadi szolgálatot. (Az ezeket megalapozó véderőtörvényt 1868-ban fogadták el. Újabb szabályozások 1889-ben és kevéssel a háború előtt, 1912-ben születtek.)
Mindeközben felmerült az igény egy önálló magyar haderő megteremtésére is. Ez csak úgy volt lehetséges, hogy ennek harcértéke jóval alatta maradt a közös haderőének, másrészt Ausztria számára is lehetővé kellett tenni, hogy saját hadsereget hozhasson létre. A haditengerészet esetében egyértelmű volt, hogy annak központi (azaz közös) irányítás alatt kell maradnia.
A Monarchia szárazföldi haderejének gerincét, kb. 88%-át a közös hadsereg (k. u. k. Heer) alkotta, melynek vezényleti és szolgálati nyelve egyaránt a német volt, és a közös hadügyminiszter alárendeltségébe tartozott. A szervezés kezdeti időszakában csak a közös hadsereg számított első vonalbeli haderőnek. Nemzetiségek szerinti megoszlása viszonylag jól tükrözte a Monarchia viszonyait.
25 fő | német |
23 fő | magyar |
13 fő | cseh |
8 fő | lengyel |
8 fő | rutén |
9 fő | szerb és horvát |
7 fő | román |
4 fő | szlovák és morva |
2 fő | szlovén |
1 fő | olasz |
A második vonalba a magyar honvédség, illetve az osztrák Landwehr tartozott. Utóbbi vezényleti nyelve természetesen a német volt, a honvédség esetében viszont a horvát alakulatoknál nem a magyar, hanem a horvát számított annak. Az irányításukat a két honvédelmi miniszterre bízták. A honvédség és a Landwehr feladata csak a közös hadsereg támogatása lett volna, de a későbbi fejlesztések nyomán a háború kezdetére már „felzárkóztak” a közös haderőhöz, első vonalbeli harcértékkel bírtak. A harmadik vonalba a magyarországi népfelkelés, illetve az ausztriai Landsturm tartoztak. Kiépítésükre csak 1886-ban került sor, szervezeti rendjüket a honvédség illetve a Landwehr határozta meg. A hadköteles férfiak 42 éves korukig szolgálhattak bennük.
„Míg a közös hadsereg az összes fegyver- és csapatnemekből, valamint az ezek ellátására szolgáló intézetekből állott, addig a honvédségnél, illetőleg Landwehrnél csak a 3 főfegyvernem volt képviselve, tehát gyalogság, lovasság és tüzérség. Népfölkelő alakulatok békében nem léteztek.”
A világháború : 1914–1918 ; 1. köt., p. 207.
A közös hadsereg megszervezése érdekében a Monarchiát katonai kerületekre (112, ebből 47 Magyarország területén) osztották fel. Egy alakulatba többnyire mindig azonos körzetből sorozták a legénységet. A honvédség és a Landwehr számára az 1912-től a kerületekkel azonos területi felosztást követő katonai kiegészítő kerületek jelentették a bázist, ezek képezték a közös hadsereg, a honvédség és a Landwehr ezredeinek alapját. A közös hadsereg három fő fegyvernemének esetében két vagy több ezred alkotott egy dandárt. Két gyalog- vagy lovasdandár hadosztályt képezett, amihez más fegyvernemek alakulatai, illetve a hozzájuk tartozó intézetek is hozzászámítottak. Két vagy három hadosztályból jött létre a hadtest. A hadtestekhez további alakulatok (pl. tüzérség, műszakiak, stb.) is tartoztak.
Tizenhat hadtestből (I–XVI.) hat hadsereget (1–6.) szerveztek. A közös hadsereg, a honvédség és a Landwehr alakulatai hadtest szinten, és ebből következően hadsereg szinten is már egységes irányítás alá estek.
„E haderő békelétszáma a világháború kitörése előtt 450 ezer fő volt. A 22–32 éves szabadságoltak és póttartalékosok mozgósításával ez a haderő hadilétszámra töltődött fel, megközelítőleg 1 és 1/2 millió katonát foglalt magában.”
Galántai : Magyarország az első világháborúban, p. 125.
A mozgósítást követően a kiképzetlen 21 éves korosztályt is behívták, miként a 33–42 éves honvédségi és Landwehr póttartalékosokat is, utóbbiakból népfelkelő-ezredeket képeztek. Ezek a lépések megnehezítették a csapatok mozgatását, a kiképzések megszervezését, a felszerelés biztosítását, felesleges erőket és figyelmet vontak el a hadvezetéstől. Így a kb. 3,2 milliós mozgósítás utáni létszám képzettségében, harcértékében nem volt egységesnek mondható.
A légierő azért érdemel külön említést, mert hatalmas fejlődésen ment keresztül a világháború alatt (lásd erről I. világháborús oldalunk külön írását). Az ellenségeskedések kezdetén mind szervezetében, mind felszereltségében kezdetlegesnek számított, s így volt ez a Monarchia esetében is: a közös hadseregbe sorolt „légjáró csapatok” még csak egységes irányítás alá sem tartoztak. A repülősök és a léghajósok a szállítódandár, a léggöbös részleg a vártüzérség alá volt rendelve. A források szerint a háború kezdetén 1 vagy 2 léghajó, 10 kötött léggömb és 36 repülőgép (további 6 szállítás alatt) állt rendelkezésre, ez utóbbiak többsége elavult típusú, melyek felderítésre is csak korlátozottan voltak alkalmasak.
A kiegyezést követően a császári-királyi haditengerészet immár császári és királyi haditengerészet lett, azaz fenntartását és fejlesztését részben osztrák, részben magyar pénzügyi forrásokból kellett biztosítani. Ezek a pénzek azonban soha nem voltak elegendők egy minden egységében korszerű, ütőképes haditengerészet fenntartásához. Folyamatosan korszerűsíteni kellett ugyanis a flotta régi egységeit, viszont a haditechnika fegyvernemi fejlődése miatt újabb hajók építésére is szükség volt. A költségvetés hol kevésbé, hol bőkezűbb módon járult hozzá ehhez; és annak ellenére, hogy a hadviselő felek közül a háború előtti évtizedben flottaépítésre felhasznált pénzeit százalékos arányában leginkább a Monarchia növelte, a nagy lemaradást nem tudta behozni. Európában a hatodik, a világon a nyolcadik legnagyobb hadiflottával rendelkezett ugyan, de az antant országaihoz képest jelentős hátrányban volt. Ez még a potenciális ellenfélnek tekintett Olaszországgal szemben is igaz; még akkor is, ha az újabb építésű, korszerű csatahajók, azaz a kor a legütőképesebbnek tekintett hajótípusának tekintetében a Monarchia kedvezőbb helyzetben volt.
A fejlesztések során a tengeri haderő mellett figyelmet fordítottak a dunai hajóraj kiépítésére, fenntartására is.
A haditengerészet a következő erőkből állt:
„A cs. és kir haditengerészet úszóanyaga 3 nagy csoportból, a hajóhad egységeiből, a különleges hajók csoportjából, végül az iskolahajók, segédhajók stb. csoportjából állott.
A háború kitörésekor a hadműveleti hajóhad 2 hajócsapatból* és 1 cirkálóflottillából állott. Egy hajócsapat 6 csatahajóból, a cirkálóflottilla 6 cirkálóból és
torpedójárművekből alakult. Az I. hajócsapat az újabb, a II. a régibb egységekből állott, minden csapat 2 hajóosztályra volt osztva (1—4. nehéz hajóosztály).**
A cirkálóflottilla a cirkálóosztályból (6 egység) és 2 torpedóflottillából állott, utóbbiak torpedóosztályokra tagozódtak. A 2 torpedóflottillában összesen 2 gyorscirkáló, 18 torpedójármű, 28 torpedónaszád és 2
segédhajó volt.
A fentieken kívül létezett még az 5. nehéz hajóosztály (a 3 legrégibb csatahajó), több torpedóosztály és a dunai hajóraj, mely utóbbi 6 monitor és 7 őrnaszádból állott.
* Geschwader.
** Schwere Schiffdivision.”
A világháború : 1914–1918 ; 1. köt., p. 210.
A Geschwader-eket és Division-okat a kiképzés megkönnyítésére és az ellátás segítésére szervezték meg. Az egyes feladatokat pedig mindig konkrét hajó(k)ra, alkalmilag összeállított kötelékekre osztották ki.
A Tenger című folyóirat 1914-ben összefoglalót adott közre a hadviselő felek tengeri haderejéről. Ebben a Monarchia haditengerészetéről a következő összeállítást közli:
„Az osztrák-magyar tengeri haderő
3 Dreadnought (Viribus Unitis, Tegetthoff, Prinz Eugen, a Szent István még nincs felszerelve),
6 másodosztályú csatahajó (Erzherzog Franz Ferdinand, Radetzky, Zrinyi*, Erzherzog Karl, Erzherzog Friedrich, Erzherzog Ferdinand Max),
6 harmadosztályú csatahajó (Habsburg, Árpád, Babenberg, Monarch, Wien, Budapest),
3 páncélos cirkáló (Sankt Georg, Kaiser Karl VI., Kaiserin und Königin Maria Theresia),
11 védett cirkáló (Kaiser Franz Joseph I., Kaiserin Elizabeth, Admiral Spaun, Saïda, Helgoland, Novera**, Zenta, Aspern, Szigetvár, Panther, Leopard),
6 dunai monitor (Temes, Bodrog, Szamos, Kőrös***, Maros, Leitha)
25 torpedóvadász,
51 síktengerjáró torpedónaszád,
30 torpedónaszád és
6 tengeralattjáró-naszádból áll.
Ezek a hajók a monarchia hadvezetőségének a Kaiser Franz Joseph I. és az oly hősies küzdelem után elsüllyedt Zenta1 védett cirkálón kívül mind rendelkezésére állanak.
1 A Zenta védtelen kis cirkáló. Hossza 69 m., szélessége 10 m., merülése 4·3 m., 1530 tonnás, 6000 lóerős géppel, óránként 18 tmf. sebességgel, 4 drb 7 cm-es, 10 drb 4·7 cm-es ágyúval, torpedóvetővel. Személyzete: 187 ember.****”
Bignói : A hadviselő államok tengeri hadereje, p. 332.
* Helyesen Zrínyi.
** Helyesen Novara.
*** Helyesen Körös.
**** A forrásban szereplő adatok közül több téves, ill. pontatlan.
Érdemes megjegyezni, hogy folyami hajókat természetesen korábban is gyártottak magyar hajógyárakban, de 1906-tól kezdve a Danubius Fiumében és Portorében tengeri hajókat is épített. Ezek közül a legnagyobb és legkorszerűbb a tragkius sorsú Szent István csatahajó volt.