ERŐVISZONYOK

1914 elején többféle lehetséges kombináció adódott valamilyen európai konfliktus területi terjedelmére nézve, mert mindig akadhattak kötelezettségeiket be nem váltó szövetségesek és a konfliktusba avatkozó semlegesek. Ebből eredt, hogy a hadvezetőségek minden egyes eshetőségre nem is készíthettek már béke idejében haditervet. Megfontolhatták a legvalószinübb eseteket, de minden elképzelhető változatra nem készülhettek fel. Így pld. a monarchia vezérkara nem dolgozhatott ki haditervet az egyidőben viselendő orosz, olasz, román, szerb és montenegrói háborúra, egyszerüen azért nem, mert ilyen ötszörös támadás eredményes kivédésére elegendő haderővel nem rendelkezett, eltekintve attól, hogy az ilyen eset bekövetkezésének elhárítása a külpolitika feladata volt.

Az általános külpolitikai helyzet alapján 1914-ben mégis meglehetősen biztosra volt vehető valamilyen nagyobb konfliktus első időszakára nézve néhány eset, még pedig, hogy

a) a monarchia bármely akciója Szerbia ellen az oroszok beavatkozását idézi elő,
b) ebben az esetben Németország a monarchia pártjára áll,
c) Németország ellen az orosz és a francia feltétlenül együttesen fog fellépni,
d) Olaszország iparkodni fog hármasszövetségi kötelezettsége alól kibujni,
e) Anglia ürügyet fog keresni arra, hogy Németország ellen fegyvert fogjon.

Ezek az adatok nyujtották az alapot a vezérkaroknak közvetlenül a világháború előtt a legvalószinübb háború-esetekre és az ezekből eredő hadászati előkészületekre.

A fenti esetekből eredt az is, hogy a német birodalomnak és a monarchiának (a központi hatalmaknak) esetleg igen nagy túlerő ellen és mindegyiküknek legalább két arcvonalon kell hadat viselni, amennyiben nem sikerül ellenfeleik egységét diplomáciai uton megbontani. Minthogy az ilyen esetet katonai megfontolások körébe nem lehetett vonni, a kétségtelenül nehéz hadászati helyzetnek megfelelően kellett Németországnak az egyidőben viselendő háborúra a franciák és az oroszok ellen, ha pedig ennél Belgium semlegességét megsérti, még a belgák és az angolok ellen, a monarchiának hasonló háborúra az oroszok, a szerbek és a montenegróiak ellen felkészülni. Meg kell azonban állapítanunk, hogy a készülődés foka nem ütötte meg a kellő mértéket.

Vegyük sorra az egyes, most említett államok haderejének 1914 évbeli általános katonai értékét.

Németország igen erős, elsőrangu hadsereggel vonulhatott háborúba, de néperejét még sem használta ki teljesen. 2,300.000 főnyi, kitünően felszerelt sereggel kezdte meg a háborút, de német szakkörök véleménye szerint legalább fél millió katonával többet állíthatott volna talpra, ha minden hadiszolgálatra alkalmas polgárát már béke idején katonai kiképzésben részesíti. Mindenesetre a német hadsereg volt 1914-ben a világ legtökéletesebb fegyveres eszköze.

A monarchia hadseregének ereje belpolitikai nehézségek és pénzhiány következtében úgy számban, mint felszerelésben mélyen alatta maradt az egyébként elérhető s a külpolitikai helyzet megkövetelte méreteknek. Németországhoz hasonló erőfeszítés mellett a haderő létszáma mintegy 1,800.000 főre rughatott volna, de csak az 1,400.000 főnyi létszámot érte el. Még ez is igen tekintélyes haderő lett volna, ha minden csapata „elsővonalbeli” alakulást képvisel, ami alatt a nehéz harc megvívására szervezett és felfegyverzett fiatal csapatot kell értenünk. Ám ennek a létszámnak 1 millió főre rugó gyalogsága csak kétharmad részben volt elsővonalbeli csapat: a mi 16 hadtestünk (5 magyar, 1 horvát, 8 osztrák és 2 vegyes, mely utóbbiak Bosznia-Hercegovinában állomásoztak). A gyalogság fennmaradó egyharmad részéből rögtönződtek a 16 hadtesttel egyidejüleg kivonuló népfölkelő dandárok (21 magyar és osztrák dandár) és menetalakulások (5 magyar, 1 horvát, 8 osztrák dandár és ezenfelül 16 honvéd ezred). Ezek népfölkelőkből vagy felületesen kiképzett (póttartalékos) legénységből álltak. Megfelelő hadianyaggal (géppuska, tüzérség) nem rendelkeztek, ennek folytán csak harmadrangu csapatszámba mentek. Növelték a haderő létszámát, de csökkentették általános minőségét.

Az említett 16 hadtest hat seregbe foglaltatott össze. Ezek mindegyike általában 2–4 osztrák és magyar vagy vegyes hadtestből, ugyanannyi népfölkelő- és menetdandárból alakult. A seregek egyike sem volt tehát szinosztrák és szinmagyar, hanem kevert, ami monarchikus okokkal magyarázható meg. Nem állítható azonban, hogy ez a kevertség katonai előnyökkel járt volna.

Minden hadtest általában három hadosztályból állt (2 közös hadseregbeli és 1 honvéd vagy Landwehr). Itt a háború elején nem történt keverés, de később igen. Hadosztályunk volt összesen 49: 18 magyar, 2 horvát, 24 osztrák és 5 vegyes.

A monarchia hadereje minden fogyatékossága dacára is jó volt. Azzá tette jó tisztikara, magyar, német-osztrák, horvát és tót legénysége. Tüzérségi erőre nézve azonban a nagyhatalmak között az utolsó helyet foglalta el.

A viszonylagos katonai erőfeszítés terén az első helyen Franciaország és Szerbia álltak.

Franciaország minden, hadiszolgálatra csak némileg is alkalmas polgárát katonai kiképzés alá vonta és 1914-ben a zászlók alá hívta. Azonfelül haderejét kezdettől fogva gyarmati (színes) csapatokkal erősítette meg. Így a nyugati fronton hadakozó német hadsereg erejét megközelítő, 1,800.000 főnyi kitünő sereggel vonulhatott ki. Tábori tüzérsége a németnél jobb volt.

Szerbia óriási arányu erőfeszítését legjobban a következő összehasonlítás mutatja: az 51 milliós monarchia nem egészen 1100 zászlóaljat, a 4 milliós kis Szerbia 200 zászlóaljat állított fel. Szerbia tehát a monarchiát az erőfeszítésben két és félszeresen felülmulta. Emellett a szerb hadseregnek friss haditapasztalata volt.

Oroszország 1914-ig a 9 évvel azelőtt befejezett japán-orosz háború veszteségeit teljesen kiheverte. Az akkor elhasznált hadianyagát francia pénzen pótolta. Hadereje létszámban megközelítette a központi hatalmak együttes haderejét. Nagy előnye volt az orosz hadseregnek a Mandzsuriában szerzett haditapasztalata. Ez megnyilvánult jó tüzérsége és lovassága ügyes alkalmazásában, valamint gyalogsága óvatos támadásában és állásépítésében.

Montenegro népfölkelésjellegü 30.000 főnyi hadereje a többi állam rendes hadserege mellett különös katonai értéket nem jelentett. Nagyobbarányu támadó hadművelet elvégzésére képtelen volt.

Belgium 120,000 főnyi lelkes hadsereget mozgósíthatott.

Anglia úgynevezett „expediciós” hadsereg gyanánt 6 gyalog és 1 lovas hadosztályba összefoglalt 150,000 főnyi igen értékes haderőt tartott az anyaország területén állandóan készenlétben, hogy azt háború kitörése után azonnal a kontinensre szállíthassa. A németeknek a háború kezdetén csak ezzel az angol haderővel kellett számolniok. A háború elhuzódása esetén azonban az angol haderő nagyon megnövekedhetett.

Az említett létszámok – a monarchia kivételével – nagyobb részben elsővonalbeli, kisebb részben „tartalék” alakulásokból tevődtek össze. A szárazföldi nagyhatalmak és Szerbia ugyanis a háború kitörésekor katonai szolgálatra kiképzett emberekben a békekeretek kitöltése (hadilétszámra emelése) után még jelentékeny felesleggel – tartalékkal – rendelkeztek.

Ezt a tartalékot legjobban Németország használta ki, amennyiben annak fiatalabb évfolyamaiból 13 és fél tartalék hadtestet, öregebb évfolyamaiból pedig jó tüzérséggel felszerelt 24 népfölkelő dandárt szervezett. A tartalék hadtestek a 26 tábori hadtesttel egyenlő létszámban és ezekkel egyidejüleg vonultak ki.

Franciaország a felesleg bizonyos részéből tartalékhadosztályokat – minden hadtest után egyet – állított fel. Ezek már az első nagy csatákban résztvettek.

Oroszország a franciákhoz hasonlóan szervezett hadtestenként egy tartalékhadosztályt. Ezek részben már az első nagy csaták alatt megjelentek a hadszintéren.

Szerbiának 12 hadosztályából 6 volt a tábori, 6 a tartalék.

Csupán a monarchia nem állított fel tartalék alakulásokat, mert a kellő hadianyag (tüzérség, géppuska) beszerzésére pénze nem volt. Az ilyen tartalékalakulások pótlására szervezett, fentebb már említett népfölkelő és menetdandárok – a kivonult gyalogságnak mintegy harmadrésze – harci értékben nem versenyezhettek a külföld tartalék csapataival.

A felsorolt adatok azt mutatják, hogy az erőviszonyok a központi hatalmaknak nem kedveztek. Az ántánt a háború kezdetén 5,700.000 (ebből nyugaton 2,100.000 francia, angol, belga, keleten 3,400.000 orosz, délen 200.000 szerb) katonával jelenhetett meg a csatatereken, míg a központi hatalmak csak mintegy 3,500.000 főnyi hasznavehető haderőt állíthattak talpra. Ezt a kedvezőtlen erőviszonyt a központi hatalmak csak azzal egyensúlyozhatták ki, ha a lehetőség szerint minden erejüket egy irányban vetik latba. Erre a törekvés meg is nyilvánult abban, hogy a német haderő túlnyomó része egy helyen: nyugaton lépett fel. Ezzel itt erőegyensúly jött létre. Természetes, hogy ennek folytán az ántánt túlereje keleten nagyon is nyomasztóvá vált. Némileg enyhítette ezt az a körülmény, hogy Oroszország az egyébként rendelkezésre álló nagy túlerejét a tetemes szállítási távolságoknál és aránylag gyér vasúti hálózatánál fogva csak a háború második hónapjában juttathatta teljesen érvényre.

Meg kell még emlékeznünk a központi hatalmaknak a hadviselésre alkalmas földrajzi helyzetéről. Belül lévén, meg volt a lehetőségük, hogy nyugatról keletre, északról délre és fordítva tartalékokat gyorsan tolhassanak el és így egy-egy frontszakaszon ellenfeleiknél gyorsabban alakíthassanak helyi túlerőt. Ezzel szemben állt az, hogy a háború túlságos elhuzódása esetén a kiéheztetés veszélyével is kellett számolniok.

A fent felsorolt erőviszonyok a haditervek szerkesztésénél döntő szerepet játszottak.