I. VILÁGHÁBORÚS KÖNYVEK

KOMÁROMI : A nagy háború anekdotái

AZ OLVASÓHOZ

„Mi az anekdota?” – tette fel a kérdést a két világháború közötti időszak népszerű regényírója, Komáromi János a kötet első, 1936-os, és mindmáig egyetlen kiadásának előszavában.

„Hol komoly, hol derűs tartalmú, apró történet, amelynél közöljük rendszerint, hol történt, kivel történt és mikor történt? Ebben különbözik az adomától, amely általános keretek közt mozog. Itt, e könyvben, a föltétlen hitelesség kedvéért adjuk a közlő nevét és lakását is. ” – volt a válasz.

Nem egyetlen szerző művét tartja tehát kezében az olvasó, hanem több, főként az első világháború frontkatonái által megélt történéseket.

„Mert hazafias cselekedet volt – érvelt Komáromi –összeírni és beküldözgetni a szerkesztőnek ezeket az apró élményeket. Kár lett volna értük, ha veszendőbe mennek! Az utolsó órákban kezdtünk hozzá, amikor legnagyobb részükben élnek még a nagy háború résztvevői. Ha egyéb értéke nem lenne is ennek a könyvnek, egy érdeme megmarad örökre: megtudjuk belőle, milyen volt az ember igazi arca a háborúban?” – Majd így folytatta:

„Kezdtem a könyvet a békevilág örökre elsüllyedt utolsó napjaival, amikor I. Ferenc József Ausztria császárja és Magyarország apostoli királya uralkodott még teljes dicsőségben, jön aztán a nagy háború szokatalanságaival és furcsaságaival, következik a kommün néhány csodabogarával s vége van 1920 táján, mikor a két térdre bukott Magyarország kezd talpraerőlködni Horhty Miklós kardja alatt.”

És mielőtt köszönetet mondott volna a beérkezett anekdotákért ezeket írta:

– „ Hónapokon át szívesen foglalkoztam az anyag gyűjtésével, tisztogatásával és rendezésével, mert láttam, hogy mindenki a legnagyobb örömmel siet támogatásomra. S talán azért is, mivel egyszerre megérezte valamennyi frontkatona, hogy akkor még, amikor ezek az anakdoták születtek, voltunk valakik. Igenis, férfias nemzet voltunk, amelynek kardja a fél világ szemébe villant... Ma? Talán ne beszéljünk erről!”

Közel hetven évi hallgatás után veheti kezébe újra az olvasó ezeket a történeteket. Mind a történelem iránt fogékony olvasóknak, mind a tanult történésznek izgalmas órákat szerezhet ez a könyv. Bár XX. századi történelmünk egyik legvészesebb időszakából származnak a történetek, nem csak és kifejezetten nem a drámai hang jellemző a kötetre. Komáromi Jánosnak (1890 – 1938) volt érzéke az iróniához és mint a háború résztvevője és sebesültje, természetesen a drámai helyzetekhez is.

A könyvben szokatlan megközelítésekben jelenítődnek meg történelmünk kiemelkedő szereplői Görgey Arthúrtól kezdve Tisza Istvánon át, egészen olyan fekete „bárány”-ig, mint Prónay Pál.

A történetek némelyikének talán kissé erős a nyelvezete a mai olvasó számára, talán túlságosan is őszintén és nyersen szólnak, ez a könyv sajátossága és emiatt is tartalmas olvasmány ez a kötet.

Budapesten, 2005 február

A KIADÓ

 

Katalógus Komáromi Tartalom
KATALÓGUS TARTALOM

Vissza Hadtörténeti Gyűjtemény Vissza Első világháború Vissza Könyvek